FACEBOOK

A Honvéd visszavágott, a Szeged nem

A Honvéd visszavágott, a Szeged nem
hozzászólás, 2008.04.03.

Összeszedte magát a Honvéd, és ugyanúgy hatgólos győzelmet ért el idegenben, mint a Vasas négy napja, a Kőér utcában. Kiss Gergőék feltüzelve kezdték a mérkőzést, szinte végig kiválóan védekeztek, a Vasas-játékosok pedig nagyon sokat hibáztak, s ez elég is volt a magabiztos vendéggyőzelemhez. Folytatás 4:4-ről szombaton, a Kőérben. A másik elődöntőben a Szeged sem tudott élni a hazai pálya előnyével, sima meccsen súlyos vereséget szenvedett, úgy, hogy a negyedik negyed végén érte el második(!) gólját. Az Eger már csak egy győzelemre van a döntőtől - szombaton ezt otthon meg is szerezheti. Részletek, gólok és nyilatkozatok:

Diapolo

Vasas-Honvéd 8:14 (2:3, 2:3, 1:4, 3:4)
Komjádi uszoda, v.: Kiszely, Kun
Vasas: Nagy V., Tóth M. 1, Varga Dénes 1, Steinmetz Á., Steinmetz B., Varga Dániel 2, Kovács R. 2 Csere: Jónás (kapus), Heinrich 1, Katonás, Mátyás, Takács B., Kincses 1, Hőna
Honvéd: Gergely, Szivós 2, Fodor, Molnár T. 2, Gór-Nagy 1, Kovács O. 2, Kiss G. 3
Csere: Bárány 2, Vári 1, Vindisch, Hárai, Paján, Székely B. 1
Gól – emberelőnyből: 14/4, ill. 11/6
Ötméteresből: 1/0, ill. 1/1
Kipontozódott: Paján (22. p.), Vári (24. p.) Steinmetz B. (28. p.)

Az egyik fél nyolcadik pontjáig tartó párharc állása: 4:4.

A következő meccs szombaton 18.00 órakor lesz a Kőér utcában.

Élő közvetítésünk a mérkőzésről:


TZS KÉPEI


Videók:

Kimaradt Vasas-helyzet

Gór-Nagy-gól

Kovács Róbert első gólja

A Vári-gól

Bárány első gólja

Kovács Róbert második gólja

Molnár Tamás első gólja

Kimaradt Vasas-előny

Gergely véd

Kovács Olivér szabaddobásgólja

Kiss Gergely első gólja

Varga Dénes gólja

Csak kapufa

Varga Dániel első gólja

Kontra

Kiss Gergely második gólja

Gergely kivédi Varga Dániel ötméteresét

Szivós első gólja

Időkérés - gól helyett

Varga Dániel második gólja

Kovács Olivér második gólja

Bárány második gólja

Kiss Gergely ötméteresgólja

Szivós gólja a kötélről

Steinmetz Ádám nyilatkozata



Varga Dániel nyilatkozata



Varga Dénes nyilatkozata



Nagy Viktor nyilatkozata



Kiss Gergely nyilatkozata



Molnár Tamás nyilatkozata



Gergely István nyilatkozata



Fodor Rajmund nyilatkozata



Szivós Márton nyilatkozata



Gór-Nagy Miklós nyilatkozata



Rossz előjelekkel kezdett Szegeden a hazai csapat, Korolijának hőemelkedése volt és Weszelovszky sem számított teljes értékűnek meccs előtt.

A vendégek gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést, Kis Gábor a kapufától lőtt gólt, majd Kiss Csaba értékesített egy emberelőnyt, aztán pedig Varga Zsolt szerzett találatot egy lefordulás utáni ziccerből. Az első negyed 3:0-as vendégsikere már jelezte, hogy itt a Szegednek nem sok babér terem.

A második negyedben Biros Peti lőtt egy óriási gólt zónából, kapufás, pattintott lövés volt. Ezután szerencsés gólt talált a Szeged: Balatoni lövése becsúszott Szécsi hóna alatt. Decker lőtt egy ötméteres szabaddobásból kapufás gólt, s így 1:5-tel fordultak a csapatok.

Félidő után az Eger kicsit visszavett, nem kapkodott, láthatóan  tartalékoltak a Csehov elleni jövő heti LEN Kupa-meccsre.

Kis Gábor akciógólt lőtt, majd Hegedűsnek sikerült kis szerencsével betalálnia, a labda Baksa kezét érintette. A végén egy kipattanó labdát Török Béla szépen beejtett Szécsi fölött.

Az egriek jól védekeztek - elsősorban Varga Tamást igyekeztek semlegesíteni, akin szinte folyamatosan két ember "lógott". 

Információink szerint a szegediek sokat tapasztalt edzője az öltözőbe érkező játékosait azzal fogadta, hogy hosszú pályafutása során nem emlékszik ilyen gyalázatos mérkőzésre.

Szeged-Eger 2:7 (0:3, 1:2, 0:1, 1:1)
Szeged, v
.: Németh Attila, Horváth Csaba
Szeged: Baksa – Lehmann, Varga P., Korolija, Varga T., Komlósi, Balatoni 1. Cs.: Török 1, Juhász, Molnár, Éles, Monostori, Weszelovszky. Edző: Kásás Zoltán
Eger: Szécsi – Decker Á. 1, Nyéki, Kiss Cs. 1, Hegedüs 1, Kis G. 2, Biros 1. Cs.: Kovács G., Matajsz, Varga II Zs. 1, Feltham, Binder, Császár. Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán
Gól emberelőnyből: 5/0 és 7/1
Gól ötméteresből: -
Kiállítva cserével, végleg: Éles (32. p.)

Az egyik fél nyolc pontjáig tartó párharc állása 6:2 az Eger javára.

A következő meccs szombaton 19.00 órakor az egri Bitskey Aladár fedett uszodában.

KÁSÁS ZOLTÁN:

Annak idején nem értettem, hogy a Szeged a LEN Kupa-meccsen hogy tudott 5:1-re kikapni, most már értem... A második gólunkat a negyedik negyed végén lőttük. Ez a második mérkőzésünk az Eger ellen, amelyen a megbeszélt emberelőnyt egyetlen egyszer sem csináltuk meg. Ugyanakkor kishitűen játszottunk, rengeteg volt a rossz passz. Igazából nem nagyon értem. Az Egert ugyan jobb csapatnak tartom a játékosállománya alapján, de ennyire nem. Úgy érzem, hogy talán az utolsó helyen álló OSC is több gólt lőtt volna ma nekik.

- Mi az oka ennek?

- Nem tudom, fogalmam sincs. Egerben legalább lőttünk gólt, a végén még büntetőt is hibáztunk, tehát még közelebb lehettünk volna. Rossz nézni. Edzésen, hét közben jól mozognak, megcsinálnak mindent, itt meg mintha mindent elfelejtenének és kishitűen játszanak. Friss példa, hogy egy viszonylag erodálódó Honvéd is össze tudja szedni magát - mi nem, nem értem. Hozzá kell tennem, mindez úgy, hogy Baksa László legalább négy ziccert fogott. Igaz, nekünk is volt két-három nagy helyzetünk, amit menetrendszerűen kihagytunk. Lassúak vagyunk, a támadási időből alig marad valami. Szégyellem magam... 

- Mit csináltok szombatig? Van valami elképzelés?

- Pénteken jön hozzánk a Partizán Belgrád. Egy olyan csapat, amely fegyelmezetten, jól játszik, jó lábtempója van a játékosoknak. Talán egy picit felélesztik a játékosaimat, hiszen szombat az utolsó szalmaszál...

BAKSA LÁSZLÓ:

Nehéz ilyenkor bármit is mondani. Szerintem az összes meccs közül most játszottunk a leginkább dekoncentráltan, a leggyengébben. Az a baj, hogy nem tudom, mit lehetne csinálni, hogy ezek a hibák ne legyenek. Például az, hogy egyszer sem csináljuk meg azt emberelőnyben, amit megbeszéltünk… Szecska nagyon jól védett, de hát megint olyan lövések voltak, hogy valami kiábrándító… Csak magunkat okolhatjuk, hogy ilyen szégyenteljes eredményt értünk el, nekem szénné ég az arcom a szegedi közönség előtt, egyszerűen gyalázat, amit műveltünk.

Sanszunk igazából már nem sok maradt, óriási bravúr kellene. Azt tudom mondani a csapattársaimnak, hogy próbáljuk meg összeszedni magunkat, és úgy játszani, hogy ha búcsúznunk kell is az elődöntőtől, akkor azt emelt fővel tegyük. Ma nem mondhatjuk el, mert ez nagyon gyenge teljesítmény volt. Nem is látok bíztató jeleket, nagy csodának kéne történnie, de hát csináljuk tovább, dolgozunk.

BIROS PÉTER:

Úgy érzem, végig magabiztosan játszottunk. Nagyon jól védekeztünk, ugyanolyan jól, mint mondjuk a múlt héten szombaton, talán még jobban is. Igazi csapatmunkával nyertünk, mindenki azt játszotta, amit tőle elvártunk, amivel lehet nyerni Szegeden. Gratulálok a csapatnak, mert nagyon jól ment!

- Megvan a döntő?

-
Hát, majd a szombati meccs után megmondom. Jól állunk. Még egy mérkőzés biztosan hátravan most még korai ezt megállapítani. Még nem jutottunk be, úgyhogy nincs minek örülni, csak annak, hogy ma nyertünk, de nem szeretném, ha kiénekelnék a sajtot a szánkból.

SZÉCSI ZOLTÁN:

Nem tudtak velünk mit kezdeni, mert nagyon jól védekezett a csapat, fantasztikusan. A centereiket nem tudták megjátszani, az átlövések gyönyörűen meg voltak szűrve, a blokkok mindenhol a helyükön voltak. Csak azt tudtam mondani a meccs után a srácoknak, hogy köszönöm szépen, tényleg egy élmény volt védeni mögöttük!

VARGA II. ZSOLT:

Annyira nem volt sima a mérkőzés, mint amennyire az eredmény mutatja. Az biztos, hogy nagyon korrekt volt a játékvezetés, ezt mindenképpen el kell mondani. Úgy érzem, hogy jól használtuk ki a mérkőzés elején a lehetőségeinket, a fórokat, így háromgólos előnyre sikerült szert tennünk az első negyedben, gólt nem is kaptunk. Azt gondolom, hogy a kulcs igazából a védekezés volt. Nagy dolgot nem mondtam ezzel, ha valaki megnézi az eredményt, láthatja, hogy mindössze két gólt kaptunk.

Mivel nagyon fegyelmezetten, összeszedetten védekezett a csapat, nem is volt szükség arra, hogy elöl belemenjünk kockázatos dolgokba. Végül hét gólt lőttünk, ami azt mondom, hogy nem sok, de a mai védekezéssel több is volt, mint elég.

Igazi csapatként játszottunk, mindenki egymásért hajtott, besegített, ha kellett. Nagyon jól sikerült lefogni Tamást, nem tudott érvényesülni , azt mondom, ez volt az egyik kulcsa a győzelemnek, a másik pedig az, hogy tényleg egymásért játszott mindenki, felfogtuk, hogy milyen fontos, hogy úgy menjünk ki a LEN Kupa-döntőre, hogy már biztos a bajnoki döntőben a helyünk. Ez is egy olyan motiváció volt, ami nagyon feltüzelt minket.

KISS CSABA:

7:2-re nyertünk a Szeged ellen Szegeden - úgy gondolom, hogy ekkora különbség nincs a két csapat között. A szegediek borzasztó rossz napot fogtak ki, mi pedig rájuk tudtuk erőltetni az akaratunkat. Nem lőttünk sok gólt, de a két kapott találat mindenképpen a védelmünket és természetesen Szécsi Zolit dicséri, aki fantasztikusan védett ma is. Még semmi sem dőlt el, de nagyon jó lenne, ha hazai pályán pontot tudnánk tenni az elődöntő végére, hogy utána a LEN Kupa-döntőre koncentrálhassunk. Tudjuk, hogy a Szeged nem fogja feladni, így a mainál jóval keményebb mérkőzésre számítok szombaton Egerben.

17 régi hozzászólás

Vitya hozzászólása
Vitya6367
2008.04.06. 13:29

Jogos;-) Az Eger benne van, hiszen döntős már.... Én konkrétan a Strum Csehov elleni döntő mérkőzésre gondoltam, csak nem volt túl érthető...

Sport1-2 hozzászólása
2008.04.04. 20:36

Vitya, dehogynem benne LESZ az Eger, hiszen Te irod, hogy a bajnoki dontot kozvetitik. Akkor bizony igen nagy valoszinuseggel az Eger szurkoloi is lathatjak a csapatukat a TV-ben... Jo kis donto lesz ez, a...

Vitya hozzászólása
Vitya6208
2008.04.04. 08:12

A sport1 a következő vizilabda meccseket közvetíti: A bajnoki döntő összes meccsét közvetítik Az elődöntőből a Vasas-Honvéd párharc 4. és 5. meccsére állapodtak meg, de a szövetség elrontotta a kiírást, így csak az 5. meccset közvetítik ? ha lesz (április 16.). Közvetítik a Vasast az Euroligában (április 9.), és ha bejut a Final Fourba, akkor alighanem azt is. Továbbá június-júliusban 8 válogatott meccset adnak. Eger sajnálom, de nincs benne...

naj hozzászólása
naj6205
2008.04.04. 03:07

hajra domino hajra naj who is better erger or vasas?

BB  hozzászólása
BB 6193
2008.04.03. 21:43

és Nozika azt tegyük hozzá hogy nagyon sok olimpiai bajnok szármozik Egerböl... vagy itt kezdte , itt nevelkedett.. itt játszik stb...:P szoval ugy gondolom elég nagy ez a VIDÉK ahhoz hogy vidéknek hivjad.

Zsocc hozzászólása
Zsocc6190
2008.04.03. 21:13

Egerben elégg sok a válogatott Nozika... :) hajrá Eger!!!

régi egri hozzászólása
2008.04.03. 21:02

Igazatok van egri hozzászólók. Nozika vagy nincs tisztában a fórumozással, vagy utálja az Egert (vidéket?) Na de kit érdekel? HAJRÁ EGER!!!!!!!!

Csakazértis.... hozzászólása
2008.04.03. 20:18

Csatlakozom! HAJRÁ EGER!!!!!

BB hozzászólása
BB6186
2008.04.03. 19:42

A fórum azért van hogy a véleményünket kinyilvánitsuk én ugy gondolom Magyarországon ezt szabadon megtehetjük, ugy ahogy szeretnénk normális kereteken belül! és Hajrá Eger! Még legalább százszor... és akkor is ezt modnom ha valakinek nem tetszik hogy ezt ide most igy irom! HAJRÁ EGER!!!!!!!!

régi egri hozzászólása
2008.04.03. 15:55

Nozika, nem egészen értünk, mi a gondod.

Kata hozzászólása
Kata6168
2008.04.03. 15:31

Nozika: Mi a problémád?

matthew hozzászólása
2008.04.03. 15:15

elnézést, nem zs, hanem Nozika az üzenet címzettje. :)

matthew hozzászólása
2008.04.03. 15:14

Kedves zs! Szokjatok hozzá lassan, hogy a magyar vízilabda nem csak vasasról és dominoról szól már. Az Eger szimpatikus játékkal és spontán szurkolói lelkesedéssel, Egerben és szerte az országban, jutott el idáig (tessék csak megnézni az utóbbi hetek 3000-es!!! hazai nézőszámait), és ez igazán örvendetes, más szempontból pedig jópáran lesznek ott Pekingben IS az Egerből, tehát semmi kivetnivaló sincs abban, hogy ide bárki írjon róluk. Én sem tudok vagy szeretnék mást írni, mint a többiek: Hajrá EGER!

zs hozzászólása
zs6158
2008.04.03. 13:23

szép volt fiúk, hajrá eger! kár, hogy nincsenek videók az eger meccshez, viszont a másiknál vicces beszólások szűrödnek be :)

Nozika hozzászólása
Nozika6157
2008.04.03. 13:08

Ez most a válogatott tagjainak a honlapja?vagy az egeré??

Tomute hozzászólása
Tomute6152
2008.04.03. 10:04

Spurizom szombaton Pestről haza Egerbe, ne kelljen csalódnom! :-):-):-) Hajrá Eger!!!

Lukitom hozzászólása
2008.04.03. 08:54

Hajrá Eger! Gyerünk srácok, szombaton meg lessz a döntő és remélem jövő szerdán a Len is!