FACEBOOK

Vasas-Honvéd - élő közvetítés

Vasas-Honvéd - élő közvetítés
hozzászólás, 2008.04.04.

Élő közvetítésünk a bajnokság rájátszásának második találkozójáról. A helyszín a Komjádi uszoda, az elődöntőbe jutásért folyó Vasas-Honvéd páros mérkőzés állása 4:2 a piros-kékek javára.

A meccs 19.30-kor kezdődik, a csapatok melegítenek. (Telefonjelentés szerint Szegeden, a harmadik negyedben az Eger 6:1-re vezet.)

Vindisch újra a Honvéd csapatában, de nem ő úszik rá, hanem Kovács Olivér.

A másik Kovács, Róbert hoza el.

Kovács R. lövését Gergely szögletre védi. Még ebben a támadásban Varga Dániel ívelt passzából Tóth Márton a kapufát találja el.A túloldalon is kapufán ér véget az akció. A változatosság kedvéért az ellentámadásnál is kapufa...

A Honvéd második támadásánál Gör-Nagy messziről nagy gólt lő (0:1).

Kontra a Vasas ellen. Kovács Olivér lövését védi Nagy Viktor.

Bárány kimegy, a mecs első emberelőnyét Kovács Róbert értékesíti (1:1).

Vári jobboldalról, távolról lő, utána nagyon örül... (1:2).

(Szeged-Eger 2:7 - végeredmény)

Vasas-előny, Varga Dániel vízre pattintott labdája fölé megy.

A túloldalon Mátyás megy ki, Vindisch elpuskázza, még három perc a negyedből.

Kontra a Vasas ellen. Bárány ellő a védője mellett, bemegy (1:3).

Varga Dániel sok-sok lóba után óriási kapufát lő.

Megúszik a Vasas, de Fodor szereli Steinmetz Ádámot.

Hamvába holt Honvéd-támadások után Vasas-előny, Varga Dániel éles lövését szögletre védi Gergely. Már kiegészül a Honvéd, amikor Kovács R. a hosszúba lő (2:3)

10 másodperccel a dudaszó előtt fórt kap a Honvéd - kimarad.

Szünet

(Mögöttem két ember két videókamerával veszi a meccset. Kotoriak. Vajon miben reménykednek?)

Megint Kovács Róbert hozza el. A honvédosok nagyon fel vannak spannolva, szorítják ki a Vasas-játékosokat, aztán labdát szereznek. A túloldalon Molnár Tamás három ember gyűrűjében vágja be (2:4)

Steinmetz Barna lövését szögletre védi Gergely, majd Kovács R. fölé lő.

Szivós ellen kontra. Kovács pasza hosszú Steinmetz Ádámnak.

Kovács Olivér kapufás gólt lőszabaddobásból (megoszlanak a vélemények mellettem, miintha nem ő kapta volna a szabaddobást, hanem az egyik társa - 2:5)

Gergely labdát szerez, Heinrichet kiállítják. Időt kér a Honvéd.

Kimarad az előny, de a vendégeknél marad a labda - időlegesen. Most Vasas-előny, de áll a játék, mert percek óta 7.15-öt mutat az óra...

A Vasas előnye is kimarad, Varga Dániel lövését blokkolják.

Kiss Gergely-gól (2:6). A játékvezetők a kapu mögé ballagnak és megvitatják az esetet. Kiszelly Gábor a Vasas-tábor előtt megy vissza- mérsékelt szeretet övezi.

A Vasas megint elveszti a labdát. A Honvéd támadóideje éppen lejár, de Vindisch félpályáról lő és egy blokkoló kézről megint a vendégeké a labda. Kontra a Honvéd ellen - ellentétes bírói ítélet.

Varga Dénes a center helyéről lő gólt (ő is nagyon örül) - 3:6.

Honvéd-támadásnál kontra, majd Paján kimegy. A honvéd jól védekezik, már egyenlőnél mellé dob Varga Dániel.

A túloldalon kiállítás, de most a Vasas védekezi ki.

Páros kiállítás, Katonás és Vindisch.

Heinrich lövését védi Gergely.

Labdát szerez a Vasas, Tóth M. szökteti Varga Dánielt, aki megúszik. Amikor Gergely elé ér, fordul egyet és ejt: bemegy, de a kapus kezéről (4:6).

4 másodperccel a negyed vége előtt Takács kimegy a Vasasból.

Nagyszünet

Megint Kovács hozza el, most Vindisch elől.

Bejátszás venterbe, de kontra Steinmetz Á. ellen.

Kovács R. kiáll, Kiss Gergely szinte azonnal belövi (4:7).

Gór-Nagyot kiküldik, Steinmetz Barna lövése mellé megy.

Kontra Molnár ellen.

Vindischet kiállítják, gyönyörűen játssza meg a Vasas, a flikkflakk végén Steinmetz Barbáról ötméteres. Varga Dániel a kapu jobboldalára lövi, Gergeéy véd!

Fordulásnál Tóth Mártont kiállítják, Szivós belövi (4:8).

Kiss Gergelyt kiküldik, Tóth M. a vízre pattint, kikerülve a blokkoló kezet - fölé megy a labda.

Kiss Gergelyt kiküldik a center helyén lévő Tóth Mártonról. Tóth M. egyedül marad, jön is a labda, de közben Földi László időt kér... A folytatásban néhány passz után Varga Dániel nagy gólt lő (5:8).

A negyed felénél vagyunk. Labdát szerez a Vasas. A támadóidő lejártakor Varga Dénes szabaddobásból, messziről lő, Gergely véd. A lövő játékos a kezével belekap Gór-Nagy arcába, ezért kiállítják. Az emberelőnyt Kovács Olivér értékesíti (5:9).

Steinmetz Ádámról Paján kipontozódik, Katonás lő - kimarad!

Lejár a Honvéd támadóideje, a túloldalon Steinmetz Ádám megpróbál befordulni, de Fodor szereli.

Bárány váratlanul lő - több ember mellől - bemegy (5:10 - az eddigi legnagyobb különbség).

Újabb Vasas-előny marad ki - Vári viszont kipontozódik.

Szünet

Megint Kovács hozza el. Lejár a Vasas támadóideje.

Molnár Tamás ötméterest harcol ki. Kiss Gergely magabiztosan értékesíti (5:11).

Gergely labdát szerez a kapuból kiúszva.

Steinmetz Barna kiállítása után feláll a Honvéd, Szivós lehúzódik az alapvonal mellé, elaltat mindenkit és élesen belövi a kapuba (5:12).

A túloldalon Fodor megy ki, Heirich bedobja (6:12).

Tóth Márton nagy gólt lő szabaddobásból, szemből (7:12).

A Vasas közben kapust cserélt, hiába - Steinmetz Barna kipontozódik, Jónásnak Molnár lövi a gólt (7:13).

Kontra a Vasas ellen. A negyed felénél járunk. Fodor lövését Jónás védi. (Földi közben sárga lapot kap.)

Kovács Olivér kiáll, kapufa!

A Honvéd már főleg az időre játszik. Megúszik a Vasas, de Kincses kicsit későn kapja a labdát, a vízre pattint, fölé. Még két perc.

Kincses kiáll, Székely Csucsu a rövidre lövi, épphogy befér, nagy potyagól (7:14).

Kontra a Vasas ellen. Az utolsó perc kezdődik.

Megúszik a Vasas, Varga Dénes passzát Kincses dobja be (8:14).

Még egy Vasas-előny, de Varga Dumi kezéről leszedik a labdát.

VÉGE

137 régi hozzászólás

Egri szurkoló hozzászólása
2008.04.05. 12:44

Úgy látszik, hogy fővárosi barátaink - ez igaz a teljes vlv-re is - nem tudják elviselni, hogy vidéken is van vízilabda. Habzó szájjal esnek neki minden egri szurkolónak. Hajrá Eger !!!

egypolos hozzászólása
2008.04.04. 20:52

Na végre mindenki kulturált! igy tovább mindenkinek és szurkoljatok a csapatotoknak! Hajrá Magyarok!!!

mm hozzászólása
mm6210
2008.04.04. 10:59

Szégyelhetné magát a magyar tv meg a sport tv-k, hogy nem közvetítik az elődöntőket.Ez valószínüleg az MVLSZ hibája, pedig nekik mindent meg kellene tenni a vízipóló népszerűsítése érdekében.

Moderator hozzászólása
2008.04.04. 10:10

Kedves hozzaszolok! A commentek egy resze moderalasra kerult. A tovabbi retorziok elkerulese erdekeben megkerek mindenkit, hogy probaljon meg felnottkent viselkedni, keruljuk a szemelyeskedest. Koszonettel, a moderator.

BB hozzászólása
BB6206
2008.04.04. 06:52

Józyi 47nek semmi gond csak te máshogy gondoltad meg én is mert én csak ezt az idényt néztem és csak a pontokat adtam össze te meg nem... sebaj te is szereted a saját csapatod meg én is:) Nem? És az olimpián meg az egymás csapatját fogjuk szeretni és akkor elfelejtjük hogy ki melyik csapatban is játszik az idényben:) ez a legszebb szerintem! hajrá Magyarok:)(L)

Józsi47 hozzászólása
2008.04.03. 23:56

Az utolsó mondatomért elnézést.Felment bennem a pumpa. Flórin kívül egyetlen más egri embert sem akartam megsérteni.Bocsánat.

T hozzászólása
T6202
2008.04.03. 23:52

Jah még vmi mi is szeretjük akkor is a VASAST ha nem nyernek mint ahogy a mostani meccs után is. Ennyi!!!!!

Józsi47 hozzászólása
2008.04.03. 23:35

BB-nek! Én a 3:1 -et úgy értettem,hogy ebben a szezonban eddig ennyi a győzelem vereség aránya akét csapat között az Eger javára.Beleszámítva a 2 magyar kupa találkozót is.Nem tuddtam,hogy te a bajnoki pontok megoszlására gondolsz.Elnézést a félreértésért.

R. hozzászólása
R.6194
2008.04.03. 21:55

Komolyan annyira fura ami itt megy a fórumon... mindenki lehord mindenkit... de könyörgöm van egy közös tulajdonságunk... MINDANNYIAN A VIZILABDA SZERELMESEI VAGYUNK!!!!!! Nem????? akkor miért szólogattok be egymásnak?? minden csapatot, játékost, és szurkolót tiszteletben kéne tartani. mindenki szurkoljon annak a csapatnak amelyik a szívéhez a legközelebb áll, de tisztelje már meg a többi csapatot is mert mindenki megérdemli várostól függetlenül és végül is nélkülük nem lenne bajnokság... :) További sok sikert MINDEN JÁTÉKOSNAK csapattól függetlenül. ja.... és a "tinilányok" köszönik jól vannak. :):):)

Tina hozzászólása
Tina6192
2008.04.03. 21:41

Jah most olvasom Móka én is debrecenből járok fel Vasas meccsekre vagyis szoboszlóról:P Én is ott voltam az Euroliga meccsen és tény h ellettek nyomva a Domino szurkolok... Ez van

Tina hozzászólása
Tina6191
2008.04.03. 21:34

Azt hiszem én megint rájöttem h egy időben miért áltam le itt a hozzászólások olvasásával... NEm értem miért nem lehet kulturáltan szurkolni mindenki annak a csapatnak aki neki a szívéhez közel áll...Szidjátok a másikat össze vissza leírjátok hát nem mondom ...Ezen a Nagy Viktor dolgon is eléggé meglepődtem h gyenge kapus azért mert nem megy mindig neki mindig jól... Vegyük csak az Euroliga meccset amikor Viktor egyszerűen szárnyalt.. Valakiről csak akkor lehet jó vélemény ha jól játszik ha nem meg rögtön le van fikázva nem értem én ezt...Most a Domino volt a jobb ez van a múltkor a vasas Elkell fogadnunk h a két csapat majdnem hogy egy szinten van és mikor melyik csapat van jobb formában kik használják ki jobban a lehetőségeket ez most a dominonak jött össze. Persze itt most az egert és a szegedet sem akarom leírni. Én igazából Vasas párti vagyok de attól nem írom le a többi csapatot... Főleg h mindegyik csapatban vannak világklasszisok és nekik fogunk együttesen szurkolni az Olimpián! vagy majd akkor is leírjátok őket amikor a magyar aranyért küzdenek... Sokan úgy tudnak bíráskoni közbe meg ... NA mind1 csak ennyit akartam remélem senkit nem sértettem meg a véleményemmel. Hajrá Vasas szombaton!

egypolos hozzászólása
2008.04.03. 20:27

Kedves B! Megint a vidék szó kerül elő.... nem lehet összehasonlítani egy vidéki játékost egy nagyképű pestivel....csak 3 nevet mondok neked: kovács robi madaras norbi biros peti ezek mind egriek ők is jol elvesztek. és már az előbb írtam mutass még egy csapatot az ujpesten kívül ahol jó a játékos állomány utánpótlásban is.... Gondolkozz nekünk 10 év múlva is lesznek szponzoraink mert ez egy város csapata nem egy kerületé és nálunk mindig lesznek jó játékosok.... kérdezd már meg a nyékit hogy ő bvsc nek érzi e magát vagy egrinek vagy akár a kis gábort hajrá... itt nagyon nagy a szátok és mennyien értetek ehez a sporthoz... a vasas és a domino helyébe nem nagyon pattognék mert ha elmegyek a teva vagy a t mobil akkor vége nincs pénz egerben elmegy a 3 óriási szponzorbol egy mi lesz? jön egy másik itt mindig lesz pénz és jó játékosok.... ne a multal példálózzatok ja és jozsi47 akárhogy számolod az eger a komiban és egerben is nyert az 4:0;) nem baj okos vagy értesz hozzá!

BB hozzászólása
BB6185
2008.04.03. 19:39

Józsi 47nek.. hát én ugy gondolom és szerintem nem rosszul hogy Vasas Eger 0/4.. mivel mind a kettöször megverte Eger csapata a Vasast igy lehet hogy rosszul gondolom de 2-2 pont az mégis négy? honnan jött neked a 3/1... nem született döntetlen sem az egri sem a komjádi uszodában tudtommal.. És hiába nincsenek eredményei Eger csapatának.. mi szurkolunk nekik és joggal állíthatom hogy nagyon sokan több ezren szeretik az Egert senkit nem érdekel honnan szűármoznak a játékosok mia saját csapatunknak tekintjük öket!Itt játszanak, szeretjük öket és nekik szurkolunk minden egyes meccsen... attól függetlenül hogy hány győzelem , kupa vana hátuk mögött!!! Ez én ugy gondolom mellékes.. az adott forma az idényben számit nem arra kapják a pontokat hogy kinek hány kupája van volt a múltban...szerintem de lehet hogy csak én nem értek hozzá:)

Józsi47 hozzászólása
2008.04.03. 19:09

egypolosnak! Csak a tények kedvéért Eger-Vasas idén 3-1 és nem 4-0.Ja és én nem anyáztam.Úgyhogy ezt talán nem kéne állítanod.

A. hozzászólása
A.6179
2008.04.03. 18:47

Kedves B! A Honvéd "tini lány" szurkolói nevében szeretném megköszönni a fiatalítást,de a "tini" részt rosszul gondolod. Azért mert a női nem képviselői vagyunk, attól még szeretjük a polot, és nem utolsó sorban értünk is hozzá. Arról pedig, hogy a Honvédnál kevesebb férfi szurkol hangosan, mint másutt nem a "kilenc tini lány " tehet. Csak a HONVÉD!!!!!!

B-nek hozzászólása
B-nek6178
2008.04.03. 18:25

Steinmetz Barnabas: FTC, Napoli stb Varga Daniel es Denes neveloegyesulete: UTE Kovacs Robert egri es az UTEban jatszott evekig Katonas: Fradi, hosszu, hosszu evekig Toth Marci: KSI es pl. 2 eve meg a Vasas-kapu fele razta az oklet goloromeben, T-Mobile, Domino meg ilyen feliratokkal a sapkajan. Szoval nalatok mindenki a Vasasban szuletett es ott kezdett el jarni is (de elotte uszni meg polozni). Es Toletek soha, senki nem igazol el masik magyar csapathoz. Es Ti sem szipkaztatok el tehetsegeket mas egyesuletektol. Varga Dani nem azert nem jatszhatott fel evig, mert az UTEbol ugy ment at, hogy a ket egyesulet nem egyezett meg. A tesvreret, Dumit szinten nem ugy szipkazta el a Vasas az UTE-tol. Nem es nem. Ezek nem tortentek meg. Ja, a TEVA es a PLAKET nelkul sehol sem lennetek, hogy irhatsz olyat, hogy nektek nem a szponzorok epitik a csapatot? Honnan veszel ekkora suletlenseget?

egy a
2008.04.03. 16:57

Kedves B! Mélyen megtisztelve érzem magam, és azt hiszem nem vagyok egyedül, mert még legalább 8 hasonló ember van (tényleg nem egy nagy szám, ez igaz, sajnos), mint már Te is említetted. Meglehetősen hízelgő számomra, hogy már ugyan jó régen elfújtam az utolsó tízessel kezdődő számgyertyát a tortámon, de olyan jól tartom magam, hogy ez nem látszik. Kedves Tőled, hogy ilyen bókra méltattál! Nagyon köszönöm! Üdvözletem!:)

B hozzászólása
B6176
2008.04.03. 16:53

Nekem meg az jut eszembe, hogy nem is olyan rég még a Vác meg a Dunaferr volt a bajnok egy másik labdajátékban. És ma hol vannak? Szóval majd ha ti is tíz-húsz-harminc éve lesztek ott a toppon folyamatosan, akkor majd ki fog járni nektek is a tisztelet. Úgy, mint a Vasasnak. Csak nehogy addig halk rotyogással kimúljatok, mint általában a vidéki "fellegvárak".

Vikcó hozzászólása
Vikcó6175
2008.04.03. 16:52

Kedves B! Kérlek téged magyarázd meg a következő állításod: "Honvéd: mindent elárul egy vízilabda csapatról, ha mind a 10 szurkolójából 9 tinilány"... Sok sikert a Vasasnak az EL-ban. Hajrá Eger (másik ágon) és természetesen CSAK A HONVÉD!

homburg hozzászólása
2008.04.03. 16:51

B: na végre megjött a BVSC-s szöveg is . Már olyan rég nem hallottam. Egri Vizílabda 1910 óta datálódik, a Vasas SC meg...(1911). A mai is használt egri nyitott uszodában már a 20-as években meccseket játszottak, Európa bajnok úszók, olimpiai bajnok, kupagyőztes vízilabdázók nőttek fel, a mostani fedettet meg az egri adófizetők pénzéből rakták össze. (nem a szponzorékéból). A csapat szponzorait nálatok sem nagyon nézitek, de nélküle Ti sem lennétek meg... Ja és a játékosokról. Az öt-hat évvel ezelőtti Vasas sem úgy nézett ki mint most, mégis a Ti csapatotoknak tartjátok. Hát az egriek is annak a tartják a négy éve itt játszókat, meg a volt egri ifiket is. Szóval 1 mákszemnyi kissebbségérzet sem keltődik, de csak próbálkozzatok. Tisztelet a Vasas múltjának, de HAJRÁ EGER !

Tomute hozzászólása
Tomute6173
2008.04.03. 16:37

Józsi47 (2008-04-03 14:32:41): kicsit szerényebben azzal a ?pofa? említéssel! Az az egyszeres kupagyőztesség valójában kétszeres, de nem is ez a lényeg. Egy majd? 100 éves vízilabdaklubról, mely mindig meghatározó szereplője volt a honi élvonalnak, tedd meg, hogy több tisztelettel írogatsz, már csak a számos olimpikonra való tekintettel is, melyet a klubunk adott, illetve azokra a játékosokra nézve sem szerencsés ez a hangnem, akiket korábban sikerült többek között a Vasasnak (is) lerabolnia tőlünk (Kovács R., Madaras, stb.). Ami meg a jövőt illeti (?soha nem lesz olyan eredmény?) azzal kapcsolatban meg csak az ifi bajnok csapatunk jut eszembe?

Tipikus Magyarok!!!! hozzászólása
2008.04.03. 16:01

Nem tudom megérteni, hogy egyes emberké hogy lehetnek ennyire együgyüek, hogy a játékosokat porig alázzák!!!! Ezek aszurkolók a saját csapatukat égetik!!!!!!! Kíváncsi vagyok, hogy ezek a nagyszájú parsztok éldoztak e annyit az életben, mint ezek az élsportolók, és kíváncsi lennék, hogy a Honvéd játékosokat ócsároló Vasas szurkolók közül ki az aki tisztában van azzal a ténnyel, hogy ezek a játékosok egy része (tudom ez a múlt) nyertek két olimpiai aranyat, nem véletlen! Sokat köszönhetünk nekikű! Sok boldog, büszke percet szereztek nekünk! Ezt nem szabad elfelejteni! Mindenki szurkoljon a saját csapatának a megengedett elkörcsi szabályoknak megfelelően! Szurkolni a saját csapatnak nem "bűn" de az ellenfél bármely játékosáról negatívan vélekedni, az ellenfél csapatát ócsárolni BUNKÓSÁG! Hajrá Honvéd!!!!!!!!!!!

móka hozzászólása
móka6164
2008.04.03. 14:43

Törvényszerű volt,hogy a Vasas sajnos egy ilyen remek széria után előbb-utóbb vereséget szenved.De még mindig jólor jött a pofon,inkább most mint a Final Fourban,vagy a döntőben.Minden tiszteletem a Honvédé,tényleg tele van olimpiai bajnokokkal,de azt is be kell látni,ha az olimpián még mindig a Molnár,Fodor tengelyre fogunk támaszkodni,esélyünk nem lesz.Rosszul esik mikor a honvédosok a Vasas tábort fikázzák,egy szurkoló akkor szurkoló,ha kiadja magából az energiát,és teljes erejéből a csapatot buzdítja.Én debreceni vagyok,de mikor csak az időm engedi ott vagyok a Vasas-meccseken,utoljára márc.15-én voltam az Euroliga -meccsen,de a Vasas-tábor simán lenyomta a honvédosokat,sokkal jobb a táborunk,ezt el kell ismernetek.Minden tiszteletem az Egeré is,de még nem értetek el eredményt,ennek ellenére egy-két fórumosnak nagyon nagy itt a szája!Győzzön a jobb,győzzön a VASAS!!!A bíráskodásról annyit aki arra fogja,kedves Honvédosok,Tungsramosok,Bvsc-sek!!A világon annyi döntőt mint a Vasastól,soha nem csaltak még el,több ilyet is lehetne említeni,úgyhogy Kiss doktor úr jobban tenné ha lakatot tenne a szájára!!Egyébként tegnap jobbak voltak,gratulálok,de a VAsas jut a döntőbe remélem!!Én is ott leszek,csakúgy mint szombaton!!!

Józsi47 hozzászólása
2008.04.03. 13:42

Nekem az a véleményem a bíráskodásról,hogy ha csak nem olyan nyilvánvaló csalás történik,mint a 2002-es döntő 4. meccsén,akkor nem igazán szabad a játékvezetéssel foglalkozni.Azt ugyanis minden vízilabda barát tudja,hogy a póló meglehetősen szubjektív bíráskodást von maga után.Egyik bíró a centert támogatja a döntésével,a másik meg éppen a centert fogó bekket.És azért azt lássuk be,hogy amérkőzések nagy része igenis korrekt bíráskodás mellett zajlik le.No meg az is igaz,hogy a játékosok sem szoktak mindíg partnerei lenni a bíróknak.Úgyhogy én úgy gondolom,hogy 1-2 extrém esetet leszámítva,igenis jó a bíráskodás a magyar mezőnyben.

Kopeti! hozzászólása
2008.04.03. 11:57

Kedves szer! Én viszont egri drukker vagyok, de értsétek már meg végre, hogy nem azért estünk neki Kiss Gergőnek, mert szidta a játékvezetést, hanem azért, mert azt sugallta, hogy le van zsírozva a bajnokság kimenetele és abban nem ők a kedvezményezettek. Ez engem, mint egri szurkolót igenis felháborít és kikérem mindenki nevében aki így érez.

Tomute hozzászólása
Tomute6154
2008.04.03. 11:39

Néhány egri ?szurkolótársamat? megkérném, hogy ne züllessze le hozzászólásával egy fradi fórum szintjére az itteni fórumot! A többes szám használatát (?nyerünk?, ?alázunk?, "szétszedjük", stb.) kéretik annak tükrében kerülni, hogy a jövőre vonatkozóan maximum jóslásokba lehet bocsátkozni, ami viszont semmilyen garanciával nem jár a sikert illetően?Nem Tom, hogy pl. Szecska esetleges sérülése esetén milyen esélyeink lennének a döntőben?De említhetnék más neveket is. Meglévő-megélt sikereknek lehet örülni, kellő eleganciával, az ellenfél becsmérlése nélkül!!! Ne blamáljátok ékszer városunk szeretett csapatát és szurkolóit kínos-gyerekes megjegyzésekkel, erre semmi szükség! Hajrá Eger!

Gábor hozzászólása
Gábor6150
2008.04.03. 08:57

Azért az hihetetlen, hogy 14 emberelőnyt kap a Vasas, ebből 9(!!!) labda nélkül, mi 11-et ebből 3-at felúszásnál, 1-et, 3 másodperccel, egyet 10 másodperccel a negyed vége előtt, és a bíráskodásra fogják a szurkolók!!! A meccs végén azt skandáljátok: "bírók nélkül senkik vagytok". Talán egyszer a Vasas szurkolók is tükörbe nézhetnének. Tegnap sokkal jobbak voltunk, a Vasas védekezése egyenlő volt a nullával.Ez ugyanúgy igaz a szombati Kőérbeli meccsre, csak fordítva. Ezt el kell ismerni. Az az igazság,hogy tavaly voltam Egerbe a legszebb Magyar uszodába, ahol a meccs után amit a Honvéd nyert, a szurkolók még véletlenül sem anyáztak, a magyar kupa döntőben mi is megtapsoltuk őket, én ezért is szeretem jobban az Egert,további sportszerű bíztatást,és sok sikert a Csehov ellen, ez kell a MAGYAR VÍZILABDÁNAK, és szeretném ha Velük játszanánk a döntőt. Az euroligában pedig sok sikert a Vasas csapatának, és kívánom hogy merjenek nagyot álmodni. Csak a HONVÉD!

MG-nek hozzászólása
MG-nek6146
2008.04.02. 22:42

Te miről beszélsz a játékvezetéssel kapcsolatban???? Kontra Honvéd ellen 5 Vasas ellen 5, emberelőny 14 a vasas, és 11 a honvéd javára. Számotokra mikor semleges a játékvezetés, ha min. 5 fórral több van???

MG hozzászólása
MG6145
2008.04.02. 22:39

Bocs az előző értelmetlen mondatomért... még bennem volt a meccs feszültsége... Gondolom azért értettétek... Ha a Honvéd olyankor győzi le a Vasast, amikor a Vasas is győzelmet érdemelne, akkor mindenképp megérdemelnék az elismerés, de én ilyenre nem tudok példát mondani

MG hozzászólása
MG6144
2008.04.02. 22:22

1. Grat a Honvédnak 2. Mint eddig soha, most is egy gyenge Vasast vertek meg. Ha a Vasasnak megy, vagy legalábbis nem hibázik ennyit, esélye nincs a Honvédnak, bárkit le tudnak győzni... 3. Kiss Gergő remélem meg van elégedve a bíráskodással, az új döntéssel, ugye hogy kár lett volna ha nem ugranak vízbe. 4. Undorítónak találom, hogy valaki visszaél a "tekintélyével" és azt méginkább, hogy ez megtörténhet, hogy az egyik sztárja a válogatottnak meghatóan a nézők érdekeit féltve nyilatkozik, és máris ekkora fordulat következik be a játékvezetésben... 5. Grat az Egernek, elég simának tűnik a döntőbe jutásuk. A tisztelt egri drukkereknek is joggal ekkora a szájuk... Ilyen eredményekkel én is elbíznám magam, bár nem becsmérelném ennyire az ellenfeleket... 6. HAJRÁ VASAS!!! MI AKKOR IS BAJNOKOK LESZÜNK...

szabály hozzászólása
2008.04.02. 22:10

Kovács Olivér szabályos gólt lőtt, ugyan nem ő kapta a szabaddobást, de ő volt a labdához legközelebb és hátrébb a fault helyétől. Nem feltétlenül kell a faultot kapó játékosnak elvégeznie a szabaddobást.

béla hozzászólása
béla6141
2008.04.02. 21:56

Hát megint nem jött be ez a "dőlni látszik a dominó" szöveg. Érezni lehetett, hogy valami nem lesz rendben.(kis gergő agyán kívül) Akkor is HAJRÁ VASAS!

homburg hozzászólása
2008.04.02. 21:53

A lényeg, hogy az Eger ma előnyt szerzett a másik ággal szemben és a Csehov elleni döntőre nyugodtabban készülhet (reméljük szombattól). Másrészt arra alapoztam a favoritságot, hogy az elmúlt évek bajnoki döntőiben, plusz EL legjobb nyolc között nem mi voltunk, idén nem is jártunk a 16 között, tehát nagyképűség lenne a biztos győztesnek láttatni magunkat. A Kupagyőzelem szép, a LEN Kupa döntő a mienk, de ma este nem a pestieket, hanem a Szegedet győztük le, úgyhogy ne verjük a nyálunkat...A neheze most jön. Akkor is csak az EGER!!!

hehe hozzászólása
hehe6139
2008.04.02. 21:31

Jó vicc, hogy azok szidják Nagy Viktor, akik kint sem voltak és itt a neten "szurkoltak". Ma nem ment neki, rosszul játszott a csapat, de a mi játékosaink nem sírnak mint mondjuk Kiss Gergő (azért meg lett a hatása, ma neki fújtak, DE nem ezen múlt). A Vasas táborról pedig a Honvédosok csak ne írogassanak semmit, az a baj, hogy náluk tábor sincs. Vári hatalmas paraszt volt ma is. Gratulálok a Dominonak a győzelemhez! Ma jobbak voltak..

móka hozzászólása
móka6138
2008.04.02. 21:00

Flóri! Olyan mint a Nagy Viktor,van a gyerekcsapatban is?Öreg ,nem láttad még,te csak elvakult vagy ennyi!Az igazi szrkoló tiszteli az ellenfelet,nem folyton fikázza!Az Egernek befut a szezon,de úgy ahogy a Vasassal a Domino packázott a döntőkben éveken át,a VASAS évekig oktatta az Egert az elődöntőkben!Jah és a idegességre visszatérve a Gerendás GYuri,ő aztán nyugodt ember:))))Ébredj ember,és ne fikázd a többieket,ha Jobbak lesztek elismeri mindenki,de....Győzzön a jobb,győzzön a VASAS!!

Móka hozzászólása
Móka6137
2008.04.02. 20:53

Vickó! Elnézést,lehet erősen fogalmaztam picit ,bocsi!Én nem szeretném ha a Dominónak vége lenne,csak a hülye is látja,hogy valami nem stimmel a csapatnál!Fodor,Molnár már nem annyira motíváltak,nemsokára kiégnek,nem a jövő csapata!De igazad van,annak örüljünk,hogy ennyi jó magyar csapat van,jó lenne ha a fociban tartanánk itt!Rohadt izgalmas a bajnokság,győzzön a jobb,ami remélem a VASAS lesz!A mai meccs tipikusan az volt amikor a Dominónak összejöttek a dolgok,persze jó csapat,és tettek is érte!Ennek ellenére mi jutunk remélem a döntőbe!!Ne piszkáljuk egymást éljen a magyar vizilabda,győzzön a jobb!Én csak reagálok az elfogult kijelentésekre!!Csumi

Józsi47 hozzászólása
2008.04.02. 20:50

Flóri! Remélem akkor is ilyen nagy arcod lesz,ha elbukjátok a döntőt.Remélem akkor is itt fogod osztani az észt.Nevetséges vagy.Áruld már,hogy az egyetlen magyar kupa győzelmen kívül mit tud felmutatni az Eger (BVSC)?

t hozzászólása
t6135
2008.04.02. 20:49

Graaaaatuuuula!!!!!!!!!!!!!!!!!!

régi egri hozzászólása
2008.04.02. 20:49

altatás volt a mai nap KEDVES EGRIEK, erős a Vasas, de legyűrjük őket!!! EGERRRR!!!!!!!!!!

csak a... hozzászólása
2008.04.02. 20:49

Mondjuk a ket kovetkezo meccset lehet, hogy a Hajosba kellene vinni... Lenne vagy 4-5000 nezo...

Rob hozzászólása
Rob6132
2008.04.02. 20:49

Flóri,igazad van! Eger a legjobb! Vasasnak csak a Vargák miatt szurkolok!

t hozzászólása
t6131
2008.04.02. 20:47

Még egy gólt! Csak a rend kedvéért-:)

Akrod hozzászólása
Akrod6130
2008.04.02. 20:47

Gratula Honvéd!!!:D Vikcó megvan!;):D csók!

Vikcó hozzászólása
Vikcó6129
2008.04.02. 20:47

A Komiban megverni őket! És ennyivel! Ez után a sok negatív tapasztalat után (elmúlt hetek)! És én nem voltam kinnt:(((. Büszkék vagyunk a CSAPATRA! CSAK A HONVÉD!

Flóri hozzászólása
Flóri6128
2008.04.02. 20:46

Azért szeretném a Vasast a döntőbe, mert a Komjádiba több egri fér be, mint a Kőér utcába, meg ők úgy látszik sokkal gyengébbek a Honvédnál.

reply hozzászólása
reply6127
2008.04.02. 20:46

Haat, sajnos 9:15 nem lesz.. Valahol mar lattam egy ilyen eredmenyt

Péter hozzászólása
Péter6126
2008.04.02. 20:46

Elismerem,hogy Szecska a legjobb,Gergely Pista nem egy csúcs,de Nagy Viktor hozzá képest a völgyben a gödör!

Józsi47 hozzászólása
2008.04.02. 20:44

Péter! No igen,ma úgy tűnik nem megy a Viktornak!De minden kapus életében előfordul ilyen meccs.Ettől ő még igenis kiváló hálóőr.

Flóri hozzászólása
Flóri6124
2008.04.02. 20:44

Olyan kapus, mint a Nagy Viktor van a gyerekcsapatunkban is.

ati hozzászólása
ati6123
2008.04.02. 20:44

Flóri király vagy!!!Hajrá EGER!!!

t hozzászólása
t6122
2008.04.02. 20:43

Ne bántsátok a Nagy Vikit! A válogatottban nagyon kell az ő tudása.

BB hozzászólása
BB6121
2008.04.02. 20:43

Nem tudom hol mennyi a klasszis de az tuti ha kell minden csapat tud ugy küzdeni ahogy más külföldi csapat nem... a gödörből tudják magukat felküzdeni.. pl Vasas.. most a dominó mikor ki... Ne azt firtassuk hogy hol mennyi a klasszis mert az minden meccsen más... hol itt van egy kettö olimpiai bajnok hol 5 valahol...A lényeg az adott napi forma... sajna nem egyszer ittuk már meg ennek a levét az utóbbi három évben válogatott szinten! mindenki szurkoljon annak akinek akar.. és hát akármit mondunk lesznek csunya szavak a másik, ellenfél tábornak intézve!! Hajrá Eger:) Én nekik szurkolok, nekem ott mindneki sztár:) Ugy mint a Vasas szurkolok is mindekit éltetnek a saját csapatukban és ezt még sorolhatnám:)

zsoci hozzászólása
zsoci6120
2008.04.02. 20:43

azért nem kell lúzernek nevezni. bár szerintem csak egy kapus mutat kiegyensúlyozott teljesítményt, mégpedig a Szécsi

Józsi47 hozzászólása
2008.04.02. 20:42

Flóri! Vicces srác lehetsz! A gyerekcsapatban hány klasszis van?

régi egri hozzászólása
2008.04.02. 20:42

A döntőben: EGER - VASAS!! Eredmény? Ki tudja, mennyivel verjük a Vasast..

t hozzászólása
t6117
2008.04.02. 20:41

Bár lassan a mumusunk lesz a Kőér utca. De most megmutatjuk, hogy nem csak a feltételek miatt lehet nyerni. idén nyerünk.

csak a... hozzászólása
2008.04.02. 20:41

ezek a kiegett, jollakott oreg jatekosok... :-) azert lehet meg tanulni toluk! DOMINOOOOOOOOOOOOOOOOOO

Péter hozzászólása
Péter6115
2008.04.02. 20:41

Világszuper Nagy Viktor ma nagyon pici lúzer vikike volt!

zsoci hozzászólása
zsoci6114
2008.04.02. 20:40

azért a VASAS egy kicsit most szépít a vereségén... bár mindegy, csak is az számít, hogy ki győz

Flóri hozzászólása
Flóri6113
2008.04.02. 20:40

Válasz Józsi 47-nek, még az ifiből is írhatnék néhány nevet, Bundsuch Erik, Sántavy Máté, Erdéyli Balázs, akik szintén klasszisok. De ezt majd megtudjátok, meg a Felthamet is megismeritek a döntő után. Addig is álmodozzatok,és rin gassátok magatokat abban a tévhitben , hogy jó csapatotok van.

t hozzászólása
t6112
2008.04.02. 20:39

Kizárt dolog,hogy megismétlődjön az előző szezon.

Józsi47 hozzászólása
2008.04.02. 20:37

Úgy néz ki megkapjuk a szokásos nagy verésünket a rájátszásban a Dominotól.Nem baj,tavaly is kaptunk egy nagy zakót a döntöben.Aztán a végén meg mi ünnepeltünk.:-)

t hozzászólása
t6110
2008.04.02. 20:36

Mondtam már, hogy imádom a Honvét? Különösen akkor hogyha nyernek,nyernek, nyernek! TRALALA!

Péter hozzászólása
Péter6109
2008.04.02. 20:36

Úgy látom,ma a Vasasnak van vége,csórika angyalföldiek!

Vikcó hozzászólása
Vikcó6108
2008.04.02. 20:36

t! Látom a te szemed is megakadt ezen a félmondaton:))). CSAK A HONVÉD! ENNNYIII!:)))

Flóri hozzászólása
Flóri6107
2008.04.02. 20:35

Na sziasztok fiúk lányok, megyek Liverpol meccset nézni. Amúgy teljesen mindegy ki nyer, a bajnoki ezüstéremért küzdötök.

csak a  hozzászólása
2008.04.02. 20:31

gyerunk fiuk, hajra Honved!

Flóri hozzászólása
Flóri6105
2008.04.02. 20:31

Nem tudom, hogy mit gondoltok, de én szívesen nézném a tévében is a meccset, szégyen, hogy a magyar televízió nem közvetíti a vízilabda elődöntőket.

supercharley hozzászólása
2008.04.02. 20:30

Flóri! Ne hergellj már itt légyszíves senkit! Ez itt a Vasas-Honvéd meccs közvetítése, hagyd őket békén! Majd szombaton Egerben szurkolj! HAJRÁ EGER!

t hozzászólása
t6103
2008.04.02. 20:30

A Dominónak "lassan vééége?"

BB hozzászólása
BB6102
2008.04.02. 20:29

köszike:) Jah és Mókára válaszolni... lehet hogy szereted a Vasast de nem Nagy Viktor a legjobb kapus... majd lehet hogy lesz, de amig van Szecska... addig sajna nekem addig nem jön még a gondolatomba sem...! Küzd.. probálkozik és ezt értékelem szerintem Magyarországon ö a második aki ott van a top-on:) De sajna vagy nem sajna Szecska az elsö ö a legjobb el kell ismernetek! nagyon sok mindent köszönhetünk neki.. Eger szinten meg Válogatott szinten is:)

Flóri hozzászólása
Flóri6101
2008.04.02. 20:29

Jajj szegény Vasas !!!!

Józsi47 hozzászólása
2008.04.02. 20:29

Flóri! Ne már,hogy nálatok mindenki klasszis? Például,a Feltham a félelmetes kanadai válogatott sztárja?Meg a Binder Szabi is sztár?Nálunk ezt igazán nem igazolta(megjegyzem máshol sem).Ismerd be nyugodtan,hogy jóindulattal van két klasszis pólósotok(Szécsi,Biros)néhány nagyon jó játékosotok(Kis Gábor,Kiss Csaba,VargaII,esetleg a Matajsz és a Nyéki)a többiek már megbocsáss de 12 egytucat játékosok.De azt veszem észre,hogy annyira elvakult vagy,hogy ezt nem fogod beismerni.

zsoci hozzászólása
zsoci6099
2008.04.02. 20:29

kész, majdnem biztos, hogy a DOMINO nyer. Miért nem tudnak egy szoros meccett játszani? a múltkor a VASAS előny volt nagy, most meg a DOMINOé. így nem annyira izgalmas :-(

Akrod hozzászólása
Akrod6098
2008.04.02. 20:29

Hajrá Honvéd!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Vikcó hozzászólása
Vikcó6097
2008.04.02. 20:29

móka! Én nem akartam ebbe belefolyni és nem is elsősorban neked írnám csakugye te írtad le:), de nem unjátok még ezt a "Dominónak lassan vége" című slágert? Mikor síkidegbe itthon ülök egy rangadó helyett muszáj leírni a csapatot, pláne ha most éppen vezet:)))?CSAK A HONVÉD!

t hozzászólása
t6096
2008.04.02. 20:28

Már csak egy negyedben kell helytállni! Gyerünk,gyerünk Domino!!!!!!!!!!!!!!!

t hozzászólása
t6095
2008.04.02. 20:26

Nyernünk kell!! Hajrá Honvéd!!!!!!!!

régi egri hozzászólása
2008.04.02. 20:24

BB, FLÓri: hát szerintem rendesen kiosztottátok az észt, ez van.. HAJRÁ EGER!!!

Flóri hozzászólása
Flóri6093
2008.04.02. 20:23

A. te rabnszolga vagy, hogy urad van, azt nem mered leírni, hogy kicsoda ?

móka hozzászólása
móka6092
2008.04.02. 20:22

Flóri,nagyon elfogult vagy!Ezzel semmi gond én legalább annyira szeretem a Vasast,mint teaz Egert!Az Eger nagyon jól összerakott,kiváló csapat,Jogos a döntőbe jutása!A Dominónak lassan vége,a Szeged még a fasorban sincs,elfogultság nélkül a Vasas és az Eger a két legjobb csapat!Tény hogy a Vasas a két Varga nélkül egyszer csúnyán kikapott a Honvédtól,de ember!!A tétmeccseken,a sorsdöntő meccseken a Kőérben rendre alázzák őket!!És ott van Kovács,Tóth,akik rendre megszórják az ellenfelet,meg ugye a világ legjobb kapusa is nálunk van a NAGY személyében:))Remélem VASAS-EGER döntő lesz,és győzzön a jobb!!!Az angyalföldi gyerekek a töök Szulejmánnal ellentétben beveszik Eger városát!MINDÖRÖKKÉ ANGYALFÖLD!!!Debrecenből....:)

Flóri hozzászólása
Flóri6091
2008.04.02. 20:21

Egerben minden vendégcsapat remeg, mert ilyen szurkolótáboruk sohasem lesz.

zsoci hozzászólása
zsoci6090
2008.04.02. 20:20

kicsit későn kapcsoltam... hát... még nyerhet a VASAS, bár a vállogatott miatt nem baj,ha a DOMINO nyer...

ati hozzászólása
ati6089
2008.04.02. 20:19

A. Nézd meg közelebről!!!

Flóri hozzászólása
Flóri6088
2008.04.02. 20:19

Sorolom a klasszisokat: 1. Szécsi Zoltán, 2.Decker Ádám, 3.Kovács Gábor,4. Nyéki Balázs,5. Matajsz Márk,6. Kiss Csaba, 7.Hegedűs Gábor, 8. Varga II Zsolt, 9. Aaron Feltham, 10. Binder Szabolcs, 11. Császár György,12. Kis Gábor,13. Biros Péter,14. Decker Attila Ők most hősök Egerben, egy hónap múlva pedig legendák lesznek. Aki jó vízilanűbdát akar látni, az jöjjön Egerbe. Sok szeretettel várjuk a Vasa vagy Honvéd szurkolókat is, mi is ott leszünk Budapesten minden meccsen.

BB hozzászólása
BB6087
2008.04.02. 20:19

Már bocsika favorit nem lehet a két pesti csapat mivel az egyik a negyedik lett a másik meg az elsö... elismerésem az elsöknek de gondolj bele az egyik favorit kiesik!!! és egy nem favorit az EGER jut be a rájátszás után... nagyon ugy fest igy 6/2 után:) Szegednek nincs esélye Egerben és ezt tudják is , bár szerintem küzdeni fognak az utolsó pillanatig , hogy megfordítsák a meccset:) De nem fog sikerülni 8/2 lesz nekünk(EGER) Hajrá .. Büszkék vagyunk és nagyon nagyon örülünk a sikernek:)

Vikcó hozzászólása
Vikcó6086
2008.04.02. 20:17

Jólvan Geri 2-nél jár!:) Figyelve, óvatosan "tunkolni"! CSAK A HONVÉD!

A. hozzászólása
A.6085
2008.04.02. 20:16

Én nem láttam még,hogy az uramnak remeg a lába Eger meccs előtt! és a jővőben sem fog!

t hozzászólása
t6084
2008.04.02. 20:16

Ez az, ez az!!!! Csak így tovább!!!!!!!!!!!

ati hozzászólása
ati6083
2008.04.02. 20:14

homburg, mi az, hogy a két pesti csapat a favorit???? El vagy varázsolva??A te álltalad favorizált csapatok már remegő lábakkal jönnek a BITSKEYBE!!!CSAK AZ EGER!!!!

Józsi47 hozzászólása
2008.04.02. 20:13

Flóri! Ezt most komolyan írod,hogy a Vasas edzői sosem tudtak viselkedni?Mondod ezt,Te akinek a csapatának a Gerendás Gyuri az edzője.Ha-ha-ha.:-) Én 89 óta járok Vasas meccsekre ez idő alatt egyetlen "problémás" edzőnk volt a Soma.De nem emlékszem,hogy akár a Kenézzel,Fargóval,Csapóval,Kásással,vagy a Földi Lacival is valaha probléma lett volna.

VASASBOY hozzászólása
2008.04.02. 20:13

Flóri,jó a csapatotok,az Eger nagyon jól össze lett rakva,tényleg gratulálok!Azonban az angyalföldi gyerekek elmossák a döntőben az egri vitézeket,csak ők lehetnek a bajnokok!!:)ANGYALFÖLD!!

tornász hozzászólása
2008.04.02. 20:12

Szegény Szeged.:( Gyöngyösi után...

Csabi hozzászólása
Csabi6079
2008.04.02. 20:12

Hajrá Vasas !

Vikcó hozzászólása
Vikcó6078
2008.04.02. 20:10

Igen. Ők kiértek:). Csak az én napom volt ma totális káosz közlekedés terén:).

Bazsi hozzászólása
Bazsi6077
2008.04.02. 20:10

szerintetek megfordítja a vasas a meccset?

Józsi47 hozzászólása
2008.04.02. 20:09

Flóri! A Vasas Vargák nélkül semmik,írod!Ez lehet,hogy így is van.De miért ne lennének ott a Vargák,ha éppen Eger-Vasas döntő lesz?Másrészt pedig megnézném mi lenne az Egerrel,ha a Szecskát és a Fácánt kivennénk a csapatból.És azért azt se feljtsd ám el,hogy az Egerben nagyon kevés játákosnak van döntős tapasztalata.Szemben a Vasassal. Ja és áruld már el,hogy ki az a sok klasszis az Egerben?

tornász hozzászólása
2008.04.02. 20:08

Kicsi Honvéd mindent bele!!!!!!!!!!!!!!!!!!

régi egri hozzászólása
2008.04.02. 20:08

szép visszaemlékezni Mikire Egerből, jó srác volt (és az) Vasas-Eger: UTÓBBI!!!!

homburg hozzászólása
2008.04.02. 20:07

Flóri! Lassíts egy kicsit. A favorit a két pesti csapat. Nem az Eger a nagy esélyes. Pesze HAJRÁ EGER!

tornász hozzászólása
2008.04.02. 20:07

Csak így végig!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Flóri hozzászólása
Flóri6071
2008.04.02. 20:06

Amúgy a vasa elveszítette a szegedi meccsével a sohasemvolt szimpátiámat, viselkedni sem tudtak soha, sem az edzőik, sem a játékosaik. Most pedig úgy néz ki, hogy elverik őket.

Akrod hozzászólása
Akrod6070
2008.04.02. 20:06

A többiek(Brigi, Dorka...) kinnt vannak a helyszínen??

régi egri hozzászólása
2008.04.02. 20:06

érdekes, de a Vasas befutó ellenünk.

homburg hozzászólása
2008.04.02. 20:05

Bocs szombaton, csak már az öröm miatt az eszemet is kezdem veszteni. Szombaton 19:00-kor lessz a meccs. HAJRÁ EGER !!!

Flóri hozzászólása
Flóri6067
2008.04.02. 20:03

Csak arra alapozom az oiptimuzmosomat, hogy nálunk a Gerendás Gyuri csapatot csinált a sok klasszisból, akik többet úsznakl egy meccsen bármelyik csapatnál. A Vasastól nem félek, mert a Vargák nélkül semmik, láttam őket többször az idén. A Honvéd veszélyesebb, lehet, hogy ők jutnak tovább, ott legalább a Gór-Nagy mIkit megtanítottuk Egerben vízilabdázni.

Vikcó hozzászólása
Vikcó6066
2008.04.02. 20:02

Naná Akrod, nyomassuk:)))Virtuálisan itt vagyok, de lélekben ott...:)))CSAK A HONVÉD!

Sándor hozzászólása
2008.04.02. 20:02

egyik csapattal sincs bajom így Várival sem,amúgy meg most itt a Dominónak szurkolok kedves Adri(alapból pedig az FTC-nek csak az utóbbi években középcsapat sorsa lett sajna)

Safar22 hozzászólása
2008.04.02. 20:01

Na jó, azért szerintem Tóth Marci és vári máshogy távozott a két csapatból...

Józsi47 hozzászólása
2008.04.02. 19:59

Kedves,Adri!Azért azt nem kéne elfelejteni,hogy óriási külömbség van a között,ahogy Vári igazolt a Dominoba és ahogy Tóth Marci a Vasasba.A két dolgot még véletlenül sem lehet egy napon említeni.

Akrod hozzászólása
Akrod6062
2008.04.02. 19:58

Uhh az nem jó...de legalább itt vagy... és azért itt is lehet szurkolni!?:P

Józsi47 hozzászólása
2008.04.02. 19:57

Kedves,Flóri!Azért ennyire nem kéne ám elájulni az Egertől,hogy azt írod annyival jobbak a Vasasnál,hogy az is belefér ha a Vasasnak fújnak a bírók.Tény,hogy az alapszakaszban mindkétszer legyőzték a Vasast,de annak a rájátszás szempontjából semmi jelentősége.A magyar kupában pedig nem sokon múlott a Vasas továbbjutása sem.Szóval nem igazán értem mire alapozod ezt a kijelentésedet?

BB hozzászólása
BB6060
2008.04.02. 19:56

Jujj DE örülök hogy megvertük a Szegedet:) jobban nem is sikerülhetett volna a napom vége! Jupi:)

Vikcó hozzászólása
Vikcó6059
2008.04.02. 19:56

Szia Akrod! Örülök h ittvagy a "klubból":))). Ne is mondd...lekéstem:((( Gratulálok az Egernek!:)))

Adri hozzászólása
Adri6058
2008.04.02. 19:56

Kedves Sándor ! Nem kell piszkálnod a Várit. Megértem a gól örömét, a Tóth Marci ugyanezt csinálja, azzal a különbséggel, hogy a Honvédos szurkolók nem árulozták és nem dobáltak gumi babát, amikor elment tőlünk. Ennyit a két tábor IQ-járól. Remélem az Attila még sokszor rázza az öklét a Vasas tábor felé.

ati hozzászólása
ati6057
2008.04.02. 19:54

Gratulálok az EGRI csapatnak!!!! Aranygyerekek, szombaton beadjuk a kegyelem döfést a Szegednek!Szerdán meg jégre tesszük a csehovot!!!Csak az EGER!!!

Flóri hozzászólása
Flóri6056
2008.04.02. 19:53

Fárasszátok csak egymást fiúk ! Mi addig ünnepelünk, szombaton este 7-kor gálaelőadás a Bitskeyben. edzői nyilatkozatok a szegedi meccsről. Kásás Zoltán: - Értékelhetetlen teljesítményt nyújtottunk, ilyen játékkal a nyolc között se lenne helyünk. Gerendás György: - Ehhez nincs mit hozzátenni, zseniálisan védekeztünk Szécsivel az élen.

Akrod hozzászólása
Akrod6055
2008.04.02. 19:52

Szia Vikcó hátte nem vagy a meccsen? Hajrá Honvéd!

Nekomajin hozzászólása
2008.04.02. 19:51

Szép volt Eger! Na, ki lesz az ellenfelünk a döntőben? :)

tornász hozzászólása
2008.04.02. 19:48

Szép estét mindenkinek! Hajrá Honvéd!

Flóri hozzászólása
Flóri6052
2008.04.02. 19:48

Valóban a Vasas és a Honvéd ellen rendszeresen ellenünk fújnak a bírók, de idén annyival jobbak vagyunk náluk, hogy ez is belefér. A Vasa annyival lenne jobb a döntőben, hogyx itthon kezdenénk.

supercharley hozzászólása
2008.04.02. 19:48

Homburg! Vasárnap lesz a meccs? Nem szombaton?

régi egri hozzászólása
2008.04.02. 19:47

a kotornak esélye sem lesz!!!!! Hajrá Vasa (a kotor ellen)

Vikcó hozzászólása
Vikcó6049
2008.04.02. 19:46

CSAK A HONVÉD! Hajrá fiúk!

Akrod hozzászólása
Akrod6048
2008.04.02. 19:45

Hajrá HONVÉD!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Sándor hozzászólása
2008.04.02. 19:44

"Vári jobboldalról, távolról lő, utána nagyon örül..."-elöttem van,biztos ordibálva remegteti a jobb kezét ahogy szokta :-)

régi egri hozzászólása
2008.04.02. 19:42

Kedves egriek, szurkoljunk szerintem tisztességesen, a Vasas a jobb, de ne engedjük provokálni magunkat! TISZTESSÉG, BECSÜLET, EGER!!!

homburg hozzászólása
2008.04.02. 19:42

Először még egy vasárnapi Szeged meccs, aztán egy szerdai döntő Csehovban! De ha ezt hozzuk a Vasas sem verhetetlen. Nekik sok sikert a Final Fourban. HAJRÁ EGER !!!

Kata hozzászólása
Kata6043
2008.04.02. 19:41

Ne hergeljétek már egymást!

D hozzászólása
D6041
2008.04.02. 19:40

HAJRÁ VASAS!!!

Flóri hozzászólása
Flóri6040
2008.04.02. 19:38

7-2 -re nyertünk Szegeden, gyere Vasas gyere már minden egri téged vár. HAJRÁ EGER !!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Egy lelkes egri hozzászólása
2008.04.02. 19:38

Ne reménykedj Flóri, MI fogunk szétszedni titeket!!!!

supercharley hozzászólása
2008.04.02. 19:37

Szeged - Eger 2:7 VÉGEREDMÉNY! Ezzel a rájátszásban 6:2 az Egernek, szinte már a döntőben vagyunk! HAJRÁ EGER!

Ultras Eger hozzászólása
2008.04.02. 19:37

Ez az emberek aláztuk a szegedet:7-2 re nyertünk:D Lasan készülhetünk a VAsas ellen:D

kerikaj hozzászólása
2008.04.02. 19:35

De az Eger is nehéz lesz nekünk.. :) Nagy csata lesz, az már biztos! (meg remélem is..)

régi egri hozzászólása
2008.04.02. 19:34

O:K. Flóri, én is egri meg lelkes vagyok, de a VASAS nagyon nehéz lessz...

Flóri hozzászólása
Flóri6032
2008.04.02. 19:31

Hajrá Eger ! Mindegy, hogy kit kapunk, 3 meccsen szétszedjük őket, mint Foxi a lábtörlőt.