FACEBOOK

A Vasas a Kőérben, az Eger otthon nyert

A Vasas a Kőérben, az Eger otthon nyert
hozzászólás, 2008.04.06.

Kiütéses győzelmet aratott a Vasas a rájátszás első mérkőzésén, a Kőér utcában, így 4:2-re vezet és szerdán otthon játszhat a bajnoki elődöntőben. Drámai találkozón, 18, illetve 19 személyi hiba mellett mellett alakult ki a végeredmény. Az Eger viszonylag simán behúzta első meccsét a Szeged ellen, amit elsősorban annak köszönhet, hogy félidőig mindössze egy gólt kapott. Gólok, nyilatkozatok:

Diapolo

A Kőér utcában Vindisch nélkül kezdte a meccset a Honvéd (az egykori Vasas-játékos beteg volt a héten), s ez máris hátrányba hozta a hazaiakat, ha másért nem, hát azért, mert a négy ráúszásból háromszor Kovács Róbert hozta el a labdát.

Az első negyed a szokott mederben folydogált, senki sem gondolta, hogy őrült fel-le-úszkálás, kontra- és kiállításözön teszi izgalmassá a végkifejletet. A Vasas szerzett ugyan vezetést, de Kiss Gergely egyenlíteni tudott. Innen kezdve sokáig csak a vendégek voltak eredményesek - 5:1-re húztak el, pedig a Honvédnak is voltak lehetőségei, de azok kimaradtak. Elsősorban Tóth Márton volt elemében, ekkor már három gólnál tartott.

Molnár Tamás és a feltűnően extatikus állapotban játszó Vári csökkentette a hátrányt, de Heinrich találatával úgy váltottak térfelet félidőben a csapatok, hogy az eredményjelzőn a londoni végeredmény állt (3:6).

A nagyszünet után ugyanúgy folytatódott minden. A Honvéd erőlködött, de a gólokat a Vasas lőtte, egészen 10:5-ig húztak el a vendégek. Csak úgy potyogtak a kiállítások, s ahogy haladtunk a vége felé, mind feszültebbé vált a légkör a parton és a vízben is. (Jellemző, hogy Molnár Tamás kétszer is kettős kiállítással hagyta el a medencét, a második után már vissza sem jöhetett, mert kipontozódott.) Egyre másra "hullottak" a játékosok, s egy pillanatra úgy tűnt, hogy a Honvéd magára talál és behozza a hátrányt. Három gólnál azonban nem tudott közelebb kerülni, a meccs vége pedig valódi káosz lett: kontrák, kihagyott és bedobott helyzetek egyenlegeként a Vasas végül hat gólra növelte az előnyt.

A következő mérkőzés szerdán este 19.30-kor lesz a Komjádi uszodában, a Vasas 4:2-re vezet a nyolc pontig tartó elődöntőben.

Honvéd-Vasas 9:15 (1:3, 2:3, 3:4, 3:5)
Kőér utca, v.: Bátori, Juhász
Honvéd: Gergely I.- Kovács O., Szivós 1, Molnár T. 2, Gór-Nagy 2, Fodor, Kiss G. 2, Csere: Bárány, Vári 1, Székely, Paján 1, Hárai. Edző: Kovács István
Vasas: Nagy V. - Tóth M. 4, Varga Dénes 3, Steinmetz Á., Steinmetz B., Varga Dániel 2, Kovács R. 4, Csere: Katonás, Heinrich 2, Mátyás, Takács B., Kincses. Edző: Földi László
Gól- emberelőnyből: 19/9, ill. 17/10
Ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Steinmetz B. (24. p.), Takács B. (25. p.), Katonás (26. p.), Gór-Nagy (27. p.), Mátyás (29. p.), Molnár T. (30. p.), Vári (30. p.)
Kiállítva végleg, cserével: Szivós (30. p.)

Élő közvetítésünk a Kőér utcából.


TZS képei

Videók:

Varga Dániel első gólja

Kiss Gergely első gólja


Tóth Márton első gólja

Varga Dénes első gólja

Gergely István véd

Tóth Márton harmadik gólja

Tóth Márton második gólja

Molnár Tamás első gólja

Vári Attila gólja

Heinrich Dávid első gólja

Kovács Róbert első gólja

Paján Viktor gólja

Kovács Róbert második gólja

Molnár Tamás második gólja

Tóth Márton negyedik gólja

Varga Dániel ötméteresgólja

Kiss Gergely második gólja

Gór-Nagy Miklós második gólja

Kovács Róbert harmadik gólja

Heinrich Dávid második gólja

Szivós Márton gólja

Nagy Viktor véd

Varga Dénes második gólja

Varga Dénes harmadik gólja


Kiss Gergely nyilatkozata



Fodor Rajmund nyilatkozata



Szivós Márton nyilatkozata



Varga Dániel nyilatkozata



Varga Dénes nyilatkozata



Steinmetz Ádám nyilatkozata



Nagy Viktor nyilatkozata







Egerben, a másik elődöntőn az első félidőben gyakorlatilag állva hagyta az Eger a szegedieket. Szécsi vezérletével a hevesi védelem nagyszerűen működött és elöl a támadások is hatékonynak bizonyultak.

A mérkőzés felfokozott hangulatát mutatja, hogy előbb Decker Ádámot, majd később Varga Tamást is cserével, végleg kiállították. Érdekesség volt még az is, hogy szokatlanul sok volt a büntető, mindkét csapat kapusa ellen is ítéltek ötméterest a játékvezetők.

A találkozó második felében sem csökkent az iram. A kidolgozott egri támadások befejezésébe időnként hiba csúszott, ugyanakkor a hazaiak a védekezéssel továbbra is ellensúlyozni tudták a kihagyott lehetőségeket és ezzel meg tudták tartani az első félidőben kialakított négygólos előnyt egészen a lefújásig.

Kis Gábor gyönyörű centergólt szerzett, Biros három értékesített büntetője mellett egy akciógólt is jegyzett, Kiss Csaba és Varga Zsolt mezőnyben nyújtott komoly munkát. Mindkét kapus remekelt, szegedi oldalon pedig Varga Tamás is belőtt két ötméterest.

Az állás ezzel  egy mérkőzés után 4-2 az Eger javára. A második mérkőzésre szerdán, Szegeden, 18.30 órás kezdettel  kerül sor.


Eger-Szeged 9:5 (3:1, 2:0, 2:2, 2:2)
Eger, Bitskey Aladár uszoda, v.: Petik A., Fekete B.
Eger: Szécsi – Decker Á. 1, Kiss Cs., Kis G. 1,Biros 4 (3/3), Hegedüs, Nyéki 1. Cs: Matajsz, Varga II. Zs. 1, Binder 1, Feltham, Császár, Kovács G. Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán
Szeged: Baksa – Lehmann, Varga T. 2 (2/2), Komlósi, Balatoni (1/0), Weszelovszky, Korolija. Cs: Juhász, Varga P., Monostori 1, Éles, Molnár 1. Edző: Kásás Zoltán
Gól - emberelőnyből: 7/1, ill. 6/1
Ötméteresből: 3/3, ill. 3/2
Kiállítva végleg cserével: Varga T. (29.p.), Decker Á. (17.p.)
Sárga lap: Gerendás (18.p.)

Videók:

Baksa László nyilatkozata



Kis Gábor nyilatkozata



Kiss Csaba nyilatkozata



Szécsi Zoltán nyilatkozata

67 régi hozzászólás

www hozzászólása
www6026
2008.04.02. 18:45

Kedves B! Örülök h így leelemeztél egy hozzászólásból...olyan is lett. Nem 2 éve vagyok drukker, nem kell "felvilágosítani", azt megtették az illetékesek jópár éve. Arról h mi fáj a Honvédnak vagy mi nem én nem tudok. Azt tudom engem mi zavar és ennek hangot is adtam. Ez a "mesterséges hold" hasonlat érdekes volt, bár ha a környezetszennyezésről írsz talán "földközelibb". Arról h mi van a magyar vízilabdázás "egén" inkább nem írok. Mert nem csak holdak és műholdak... Minden estre örülök, hogy már a "csillagokból jósolsz" és a játékosok előtt tudod ki hova fog igazolni és a csapat hogyan exitál... A Honvéd szurkolók (most jön a "miért olyanok is vannak?-->igen vannak") majd eldöntik meddig állnak a csapat mellett. A "naívak" is. Meg a kistinik és kispistik. "A Spartacus-Honvéd pedig visszakerül a bajnokságban az őt megillető helyre, oda, ahol mindig is tanyázott, évről évre megküzdhet a bentmaradásért."-ez a mondat téged jellemez. Bocs. CSAK A HONVÉD!

ed hozzászólása
ed6025
2008.04.02. 18:41

thank you "for ed" please tell me who you think is better--i appreciate your response

B hozzászólása
B6021
2008.04.02. 17:19

Kedves www! Te bizonyára kb. két éve vagy Honvéd szurkoló, ezért inkább nem akarlak felvilágosítani arról, hogy a Dominó rendszerint milyen eszközökkel ült fel a bajnokság trónjára. Tudom, hogy fáj a honvédosoknak, de attól még igaz: a Dominó egy idegen test a magyar vízilabdázásban, egy mesterséges hold a magyar vízilabdázás egén, amely amilyen gyorsan a csúcsra jutott, olyan biztosan fog eltűnni onnan. Lezuhan, mint egy megunt, elhasználódott műhold, és néhány naiv kispesti srác és tinilány kivételével senki nem fog könnyeket hullatni érte. Kovács István a bajnokság végén bedobja a törölközőt, Fodor és Molnár Szegedre igazol, a többi valamirevaló játékost meg felszívja a Vasas és a Fradi. A Spartacus-Honvéd pedig visszakerül a bajnokságban az őt megillető helyre, oda, ahol mindig is tanyázott, évről évre megküzdhet a bentmaradásért.

for ed hozzászólása
for ed6009
2008.04.02. 10:39

i hope - no.

futyi hozzászólása
futyi6006
2008.04.02. 09:32

A Honvéd nincs hozzászokva, ha egyenlően fújnak.

aléalé hozzászólása
2008.04.01. 21:44

www! 1, Ne általánosíts! 2, Azért asszem azt nem lehet összehasonlítani ha egy szurkoló beszél bundázásról és ha egy játékos. Az előbbinek joga van bármit mondani, a játéékosnak viszont illik megválogatni a szavait. Gergő ezt most nem tette, ezért akadtunk ki rá. De szerintem ez csak egy szerencsétlen nyilatkozat volt, azért meglincselni nem kell.

www hozzászólása
www5998
2008.04.01. 15:41

Kedves B! Jól olvasom? Kiss Gergőt azért szidjátok mert bundára utal a nyilatkozatában te meg arra, h a Honvéd eddigi győzelmeit megbundázással, lefizetéssel szerezte (jópár évig)? Nektek szabad ilyeneket mondani neki nem? Gratulálok! Persze a Honvéd lop-csal-lefizet-megken a...ez aztán a hozzáállás!

B hozzászólása
B5996
2008.04.01. 12:09

Bizonyára az Euroliga-zakó is véletlen volt... El kéne már fogadni végre, hogy ez a Honvéd már nem az a Dominó. A Honvéd mögül (végre) kihátrált a partmenti támogatás, és ezzel együtt a Honvéd ennyit ér. Most megmutathatják Kiss Gergőék, hogy mire képesek (közel) egyenlő feltételek mellett. És ha végül el is buknának, még mindig az ő vitrinük dicsekedhet több bírói segédlettel. Annyival, hogy azt egyik rivális sem fogja jó ideig behozni. Ugye, Sugár "Mindenkitmegveszek" úr?

13+1 hozzászólása
13+15995
2008.04.01. 02:25

Lehetséges h a Domino 3 forra többet kapott, DE amiről se a jegyző könyv,se az újságok nem közölték le, az az hogy a 18 fórból 11et tudtak befejezni, lövéssel vagy anélkül, mert a többibe kontrát fújtak, ill. a szokásos statisztika növelése a bíróknak, hogy negyed vége előtt mondjuk 5mp-cel adnak az egyik cxsapatnak fórt!

vicc hozzászólása
vicc5993
2008.03.31. 23:24

vicc az, amit itt muvelnek egyesek.... Ha egy csapat komoly eroket mozgosit, hogy a rossz jatekat lekuzdendo feljojjon az ellenfelre, es akkor hirtelen elkezdjenek a birok kontrakat fujni meg megakasztani a normalis jatekot, akkor bizony annak a csapatnak a karara teszik ezt, amelyik "felszallo agon" van eppen. A zurzavar az epitkezes ellenfele. Aki ekkor elonyben van, annak jo a zurzavar. Kevesebbet kell tegyen azert, hogy megtartsa az elonyet. Es ez (a szetfujas) nem eloszor fordul elo Vasas-Domino meccsen. Es az utobbi 3 evben nem a Domino jott ki jol ezekbol a helyzetekbol. A tavalyi ominozus bajnoki dontoben a Komiban a Vasas kiutotte a Dominot. De volt a 4. negyed elejen egy olyan pillanat, amikor a Domino, Benedek iranyitasaval 2 tamadasbol zsinorban 2 golt love feljott 2 golra a Vasasra. Ha a tendencia folyatodott volna, akkor hamarosan a nyakan lettek volna a Vasasnak, amott is megremegnek a kezek, eltunik a magabiztossag satobbi. Elojon a rutin, hiszen Benedek, Biros, Kiss G., Fodor R. tudjak, hogy hogyan kell ezt a helyzetet kezelni (lasd atheni donto utso negyed, az mindenkinek tesztett, igaz???). Csakhogy a birok is tudtak kezelni a helyzetet, mert a kovetkezo 4 percben jottek a kontrak Benedek meg a tobbiek ellen, kapuralovesig sem jutott a Domino. A Vasas megnyugodott, a Dominosok idegesebbek lettek es a vegen maradt a szep kover Vasas gyozelem. Hogy ezt a helyzetet tudni kell kezelni??? Hmm. leirni nagyon konnyu, megtanitottak az altalanos iskolaban mndenkinek a betuvetest. De a valosagban... Ja, es a mndenkori nemzetkozi jatekvezetesi praktikakbol nagyon jol tudjuk, hogy az SEMMIT sem jelent, hogy a meccs vegen a statisztikai "lolap" mennyi kiallitast mutat a csapatoknal. Mert a MECCS KOZBEN barmikor bele lehet piszkalni a folyamatokba, a megadott forok szamanak ehhez koze nincsen. Es vegul, kedves fekete hattyu: barmennyire is szeretned, nem lesz verekedes a Komiban szerdan. Mert nem Te leszel a vizben, szerencsere.

S. Z. P. hozzászólása
2008.03.31. 23:21

Kedves Egri szurkolók. Nem tartozik az eredeti témákhoz, de megszólítottatok. Hogy lesz-e Eger-Vasas döntő, azt még nem tudni. Hiába vannak ezek a csapatok lépéselőnyben. Ez a rájátszás. Mi már buktunk el nem egyszer 2-0-ás vezetésről is bajnoki döntőt. Én is remélem, hogy sportszerű keretek között marad a szurkolás, egymás fogadása, annak ellenére, hogy a múltban történtek apróbb sportszerűtlenségek. Igen voltak pofonok a Komi előtt, volt busztámadás Egerben, játékosok vizespalackkal való dobálása Egerben, Méhes-Gerendás affér, verbális hadviselés mindkét oldalon. Ez utóbbi még belefér. A többi olyan rég volt, lehet igaz sem volt. Rendeződött a viszony, mind a lelátón, mind a vízben. Reméljük így is marad. A két csapat általában megütközik minden évben valamilyen fronton. Ez jó, az ilyen meccsek kellenek a sportágnak. A felcserélt fordulókról annyit, semmilyen tévéközvetítés nem volt egyik fordulóban sem. MIért hát a csere? Nem az volt az ok. Hanem Aron Feltham olimpiai selejtezője miatt, ami pont arra az időpontra esett volna, amikor ez a forduló lett volna. Hogy ki kérte, szövetség, az egri csapat? Ma már lényegtelen. A Vasas nem ágált ellene, pedig ezzel pont mi kerültünk hátrányba a hiányzások miatt. Igaz, amikor erről döntés született, még nem lehetett tudni, hogy Nagy Viktor és Dumi harcképtelen lesz. De azért egy jó pontot be lehet írni a Vasas csapatának neve mellé sportszerűségből. És ha ez nincs, az a Szeged-Vasas meccs is nyilván másként alakul. Üdv.

olakepa hozzászólása
2008.03.31. 21:20

Nem a játékvezetőkkel kapcsolatos résszel volt a baj, nyilvánvalóan szarul vezették. Kiss Gergő viszont kétszer is azt sugallta, hogy el van döntve a meccsek kimentele. SZeriontem a Vasas szurkolóknál ez verte ki a bíztosítékot, főleg egy olyan meccs után, ahol megint ronggyá vertük a Dominot. Ilyenkor elég hülyén jönk ki ha a vesztes csalást emleget.

kerikaj hozzászólása
2008.03.31. 20:39

BB, teljes mértékben egyetértek! Mindig az adott körülményekhez kell alkalmazkodni, és úgy a legjobbnak lenni! Menni, menni, menni előre, aztán a végén úgyis kiderül mire volt mindez elég. Minden relatív, kinek a pap, kinek a papné alapon el kell fogadni a másik álláspontját, még akkor is ha mi magunk esetleg nem értünk vele egyet. Véleménye, érzése mindenkinek lehet (és kell is hogy legyen), sztem bőven belefér, ha olykor kicsit nyomatékosabban adja elő mindezt az illető. Akiknek szól az üzenet, azok esetleg gondolkodjanak el azon, hogy mennyi a valóságalapja mindennek, de messzemenő következtéteseket én egy nyilatkozatból nem tudok levonni. Persze, én csak egy mezei szurkoló vagyok, nem látok rá a dolgokra úgy mint itt néhányan, egyszerűen csak szeretem a vízilabdát és igyekszem csak a sportág szépségeire koncentrálni, mert azt hiszem, jobban járok, ha az árnyoldalával inkább nem kezdek el foglalkozni..

kérdés hozzászólása
2008.03.31. 18:22

Tudja valaki, hogy ki vezeti a szerdai Vasas-Honvéd meccset???

miamanó hozzászólása
2008.03.31. 16:46

Egy meccs tv-közvetítése miatt cserélték meg az egész bajnoki fordulót? Vmelyik újság a kanadaiak selejtezőjét írta indokként.

BB hozzászólása
BB5985
2008.03.31. 15:41

Nekem ez egy picit már sok ami itt megy... Mindegy melyik csapat veszt ugyis ráfogja a birókra... ez megy mindig és ez is lesz majd a közeljövöben is!! Nyilatkozott valaki valamit nem számit semmit (szerintem) hogy pont Kiss G volt lehetett volna a kár dumi vagy Nagy Viktor vagy mondhatnék akárkit aki tud meggondolatlanul nyilatkozni.. az lehet hogy nem gondolta át teljesen azt amit mondani akart de ezért most nem kell mindennek elmondani! Én egyet értek vele meg nem is! Nem kell ennyire kemény biráskodás egyik meccsen sem vagy minden meccsen igy legyen.. Mert mondjuk abban egyet értek hogy egyik meccs nehéznek indul és nekik fujnak a másikon meg ellenük és sajna tudok mondani olyan birot akinek megvannak a kedvencei és inkább neki fuj mit sem törödve a sportszerüséggel! ez volt... és lesz is! Bele kell törödni! Ha vaalki ezt nem tudja elviselni, ezen nem tud fölülkerekedni akkor nem lesz az idén olimpiai bajnok! Ott is ez lesz söt szerintem ha összekerülünk a "kedvenceinkkel" akkor még rosszabb lesz mert tudják hogy nagyon szeretjük egymást! Én azt mondom fura ez a biráskodás, de ha egy kicsit alkalmazkodunk hozzá még az olimpiai idöszakban a javunkra is tudjuk ezt forditani! Én szurkolok akkor is ha tetszik a biráskodás, ha olyan nyilatkozatot hallok ami egy kicsit kétoldalú... az én kedvenc csapatom a magyar:)Hajrááá!!

Kata hozzászólása
Kata5984
2008.03.31. 15:12

A Kőérben mindig ilyen sötét van, vagy csak a kép lett sötét?

SZ.P.-nek hozzászólása
2008.03.31. 14:48

Nem Feltham miatt hozták előre a meccset, hanem azért mert a Vasas kérte TV- közvetítés miatt, amiből nem is lett semmi. Tudom, hogy nem ez a cikk lényege, de azért jobb ha mindenki tisztán látja a dolgokat.

the black swan hozzászólása
2008.03.31. 13:20

Lássunk világosan. Azért jöttek ezek a nyilatkozatok a Domino szájából mert előkészítik a szerdai verekedést. Szerdán ugyanis borítékolható a nyíltszíni ütések sorozata a Domino részéről, hiszen semmi veszítenivalójuk. Tisztán nem tudnak nyerni ezért maradt a fenyítés eszköze. Üssünk, aztán meglátjuk mernek-e a lépni a bírók. Ha van egy kis mersz a bírókban, akkor ezt nem engedik. Remélem lesz.

Tisztelt S.Z.P.! hozzászólása
2008.03.31. 10:30

Egri Szurkolóként egy kérdést és egy megjegyzést tennék. A kérdés Felthammel kapcsolatos. Az előzetes programhoz képest tényleg változott az alapszakasz Vasas-Eger meccs időpontja. Ha jól értem a nagyváradi olimpiai selejtező volt ezek alapján az ok erre. (mert a kanadaiak ott sikerrel vívták ki az olimpiai részvételt Felthammel együtt). Ez így eddig semmilyen fórumon nem jelent meg. Ritka egyébként, hogy egy nem kezdő játékos miatt így lenne (mégha Gorskov óta a legjobb légiós Magyarországon), de ha tényleg igaz az gesztus a Vasas részéről is, hogy nem vétózta meg. Más: a Vasas az elmúlt években sok mindenen átment, külsősként már hallottam, láttam egy-két momentumot abból, amit most részletesen leírtál, de kár lenne, ha ez maradna a mentalitás a csapatok között. A "feltörekvő" Egert is lecsalózták a Vasas szurkolók tavaly az EL csoport meccs utolsó forduljában-igen a 3 mp-el elvesztett továbbjutás kapcsán. Vertek már egri szurkolót a Komjádiban és sajna szidtak már Vasast a Bitskeyben is. /A Gerendás kontra Méhes ügy asszem személyes affér volt és azóta le is zárult./ Szóval a lényeg, ha tényleg összekerül a két csapat a bajnoki döntőben /legyen így/, ne felejtsük el a Vasas választotta a Szeged meccsen ezt az utat: Akkor sportszerű szurkolás, sérülésmentes küzdelem legyen! HAJRÁ EGER!

én véleményem hozzászólása
2008.03.31. 07:59

Hát kiváncsi leszek Pekingben, ha mondjuk véletlen nem nyerjük meg a csoportunkat, akkor Kiss Gergő lelkiismereti okokból le fog mondani az olimpiai aranyról, mert hát az mégsem járja, hogy csoportmásodik vagy harmadikként nyerjünk olimpiát... Demagóg, átlátszó, hiteltelen nyilatkozat...

S. Z. P. hozzászólása
2008.03.31. 00:39

Végre pörög a fórum. Kiss Gergő szavai beindították. Még egyszer visszatérve a meccsre, illetve reagálva egy-két felvetésre. Vasas-szurkoló vagyok. Nyilvánvalóan egy frusztrált, összeesküvés-elméleteket gyártó, elmebaj. Ezen lépjünk túl. Teljesen nyilvánvaló, hogy ezt a mérkőzést szétfújták a játékvezetők. De nem az egyik csapatot tolták a győzelembe, a másikat pedig lenyomták a pokol legmélyebb bugyrába. 18 előnyt kapott a Dominó, 15-öt a Vasas plusz egy ötméterest. Brutál víz feletti ütések voltak Dominó részéről. Heinrichet úgy kellett kiszedni a medencéből, és Robeszt is kiütötték. Kemény gyerekek és ez nem vízibalett, visszajöttek, de ezt nem büntették. Eldurvult a mérkőzés. De a Vasas pólózott, érdemes megnézni a videókat, a gólokat. A két héttel korábbi meccsen 14 előnyt kapott a Dominó, 11-et a Vasas nemzetközi játékvezetés mellett. Az egy kőkemény meccs volt, ez meg durva. De az a kiállításszám is ehhez van közel. Akkor sem ment a Dominónak és most sem. Kicsit korai az első rájátszásos mérkőzés után Kiss Gergelynek - aki mellesleg csapatkapitány, tehát neki még a példamutatás is feladata lenne - kijelenteni, hogy előre eldöntötték a bajnoki cím sorsát. Azért ehhez pl. az Egernek is lesz egy-két szava. Nem mellesleg korábban hasonló kijelentésekért sok mérkőzéses eltiltásokat kaptak a Vasas játékosai, vezetői. Az még egy másik csapat volt, még az az időszak, amikor a Vasas nem nyerhetett. Soma miatt, meg mert beleköpött a tv-közvetítések gusztustalan kisajátításába... Innen ered a Vasas és a szövetség rossz viszonya, amely mára már szerencsére elmúlt... Megszenvedtünk érte. Szeged-Vasas. Nem állítom, hogy a Vasas összetörte magát, hogy azt a meccset megnyerje és menjen 3000 egri szurkoló által űzött uszodába elődöntözni, hogy kétszer nyerjen ott, miközben Final Fourt is akar nyerni. Nyilván ez nem sportszerű. Elismerem. De az vesse ránk az első követ, akinek a csapata nem ezt tette volna ebben a helyzetben. Úgy ráadásul, hogy előtte 5 nappal volt egy gyilkos csata, a Dominóval az Euroligáért és 4 nap múlva a Final Fourért játszottak idegenben szintén az idény egyik legkeményebb megmérettetésén. Azt a mérkőzést beáldozták és ráadásul így járt jól a Szeged is. Kotorban ennek meglett az eredménye. Mellesleg a Dominó is megtehette volna, hogy leadja ott a pontokat, de ők nyilván bízva magukban - nagyon helyesen - a döntőre készültek, és a pole pozícióval járó pályaelőnyre. A Vasas elszúrta az alapszakaszt. Nehezen dolgozták fel az oly sokat várt bajnoki címet, és nem volt gyakorlatuk elviselni az esélyesség terhét. Túl meredek volt az emelkedő, amin feljutottak a csúcsra. Plusz egyik rangadókon sem sikerült teljes kerettel kiállni. Egerben Dani, a csapat kreatívja még bőven sérült volt, ott ki is lehet kapni. Itthon a Szeged ellen is sérülésekkel bajlódtunk. A Komiban az Eger ellen Nagy Viktor és Dumi nem játszhatott, míg a Kőérben a két Varga. Hozzátéve, hogy az egri Feltham miatt nem abban az időszakban játszották a mérkőzést, amikor ki lett írva. Érthetetlen szövetségi döntetlen, de mi nem hivatkoztunk erre. Mostanra állt össze a csapat. Meg is látszik. Ez még nem feltételezi azt, hogy a hátrányt amit eddig összeszedtünk, most mind le tudjuk dolgozni. Megjegyzem, tavaly, amikor bajnokok lettünk kétszer is kikaptunk az akkor még papíron a mostaninál gyengébb Szegedtől Szegeden. Az alapszakaszban például 8-4-re. Ehhez képest javultunk 3 gólt. :) Évek óta így megy a bajnokság, és nem egyszer a Dominó játszotta ezt, hogy lelazsálta az alapszakaszt, aztán április/májusban egy hónapot jól játszott. Tipikus Kovács Istváni taktika ez. Már újpesti korában is ezt csinálták. Elhiszem, hogy rossz érzés Kiss Gergőéknek ez. De nem sajnálom. Mi majd két évtizeden keresztül kaptuk a pofonokat, jó visszaadni egy-kettőt. Két bajnokság van, és ezt mindenki tudja. Az alapszakasz és a rájátszás. Lehet rá készülni. Ugyanúgy, ahogy az NFL-ben, az NHL-ben, a NBA-ban és még folytathatnám. Nem magyaros dolog ez most speciel. Az más kérdés, hogy a bajnokság kiírása sajnos erre a taktikázásra alkalmat ad. Ezen talán az illetékeseknek kéne elgondolkozni. Ide vezetett az a megalománia, amit Sugár vezérigazgató fogalmazott meg, miszerint csinál egy szupercsapatot rengeteg tőkéből, és az athéni olimpián a kezdőcsapat mind akkor még Westeles játékos legyen. Ez utóbbi megjelent nyomtatásban. Ehhez a szövetség asszisztált. Az akkori MVLSZ főszponzornak saját csapata lett az MVLSZ által kiírt bajnokságban. Vérfertőzésben élve évekig. Ez az időszak szerencsére elmúlt. Azzal nem számoltak, hogy egy multicég, az nem egyenlő a gyökerekkel. A szó eredeti jelentése szerint. :) Ott egy tolvonással vége lehet mindennek. Csak erre alapozni egy csapatot, nem lehet. A csapathoz szurkoló is kellene, meg hosszútávú jövőkép. Nem véletlen nem érzik magukénak a Honvéd szurkolói ezt a csapatot olimpiai bajnokokkal teletűzdelve sem. Akkor ez nagyon rossz politika volt a szövetség részéről. Persze mindenki jól járt. Anyagilag. Még szerencse, hogy volt egy csapat, aki valamennyire ellenfele tudott lenni. Ez a Vasas, aki saját erőből, saját uszoda nélkül, sokkal szűkösebb lehetőségekből állta a versenyt. Néha túl is szárnyalta... Aztán lenullázta magát azzal a gyászos mérkőzéssel. Ami persze egy reakció volt, de ezt magyarázni a tettek miatt nem lehetett és igazunk sem. Én szégyelltem magam érte. Azóta felzárkózott az Eger egy az ország legszebb uszodájával és a Szeged is jön. De még mindig úgy néz ki a bajnokság, hogy tulajdonképpen felesleges lejátszani az alapszakaszt. A szövetségnek pont arra kellett volna, kellene törekednie, hogy minimum 6 nemzetközi szintet elérő csapatunk legyen egyforma esélyeket biztosítva. És már a rájátszásért is meg kelljen küzdeni, de nagyon keményen. Nem pedig egy megalomán csapat létrehozásánál bábáskodni... De ez a folyamat meg fog oldódni, meg fog újulni a magyar vízilabda. Dolgoznak az utánpótlásedzők, kapnak lehetőséget a fiatalok szinte mindenütt. Kivéve még mindig, na hol? Dominó. Mert el vagyunk ájulva a két olimpiai bajnoki címektől. Az a múlt, el kell fogadni. Új meccs van, amikor a 17 éves bekk nem fogja tisztelni a Papeszt, hanem piócaként ráfeszül. Mert ők is így tűntek ki, és ők is ettől lettek jobbak a világnál. Farkastörvények vannak. A vízben pólózni kell, tök mindegy, hogy eddig mit tettél. És nem reklamálni a támogatás elmaradását, pláne nem példakép olimpiai bajnokként. Ha már példakép és Csurka könyv, amit szintén megemlítettetek. Van sok Dominó/volt Dominó játékos, akit tisztel minden Vasas szurkoló. A teljesség igénye nélkül: Benedek, Biros, Fodor, Bárány, Gór-Nagy, Székely, Vindisch... Semmi baj nincs velük. Viszont van egy másik brigád, Olivér, Vári Kutya, Kiss Gergő, Sugár, Bereczki... Nem írom le mindegyiknek a sztoriját, hogy kit miért nem kedvel az ellen szurkolótábora. De nem véletlen. Fenn a lelátón pontosan tudja a szurkoló, hogy ki milyen ember. Nagy hiba egy könyv, és minden magyar embert megható olimpiai bajnoki címből rózsaszín szemüvegen keresztül ítélni. Mindig meg kell nézni a másik oldalt is. Csak egy példa, K. G. a verekedős bajnoki döntő előtti ominózus negyedik mérkőzés után antiszemita megjegyzésekkel illette a kétségkívül nem a legsportszerűbb játékos hírében álló Hesz Móci nagymamáját. Ettől függetlenül örültem, mikor eldöntötte az olimpiai bajnoki döntőt, viszont nem lett a kedvenc játékosom továbbra sem. De ez a vízben is így van. Agyba-főbe verik időnként egymást, és kőkemény ellenszenvet is fel lehet fedezni néha a szemekben, hogy aztán egy csapatként küzdjenek egy teljesen más bajnokságban, teljesen más csapatok ellen pár hét múlva. Talán épp ezt szeretjük a pólóban. Hogy mindig lehet vitatkozni rajta... Ezzel részemről a szombati meccs lezárva. Ez a győzelem semmivel nem ér többet, mint ha egy ötméteressel nyertünk volna. Szerdán jöhet a következő felvonás. Reméljük némileg színvonalasabb játékvezetéssel. Hajrá Angyalföld!

no comment2... hozzászólása
2008.03.30. 23:09

Tisztelt Sydney! Nem feszegettem én semmit, csak bátorkodtam hangot adni azon véleményemnek, hogy el van puskázva a bajnokság. Nem a csapatok. A rendszer. Mert kijátszható. Hogy most ez a Vasasnak jó vagy sem az a engem hidegen hagy. A Honvéd is lehetne a helyükben vagy a másik ágon a többi szereplő, emiatt direkt nem erre hegyeztem ki a dolgot. Nem írtam h a Vasasnak elcsalták volna a meccset. Lehet h Honvéd szurkoló vok, de nem hülye (láttam a statot --> a Honvéd szarul játszott, ezt is tudom), de ezen a szinten elég ha szétfújják. (Ne mondd nekem h ahol a Mátéfalvy Csabit kiküldik a bírók az normális játékvezetés...egyik oldalról sem). Itt sztem nincsenek klubokérdekek, vízilabdaérdekek vannak, -de nagyon jókat írtak előttem már a bíráskodás helyzetéről-. Érdekes, h a gyanús sípolgatásokra ugrott Vasas drukkerek mindegyike 2004/2005-el érvelt, nem pedig azzal h nem volt semmiféle gyanús sípolgatás és te (illetve előtted egy két hszelő) voltál az első aki statot hozott. 2005-ben nem ugráltam. Nem tehettem, egyes objektív okoknál fogva akadályoztatva voltam. Most is bánom h beleszóltam. Pláne azok után h ez Honvéd "siránkozás" egyeseknek. kerikaj! Öröm a hszeidet olvasni:). CSAK A HONVÉD! (Hajrá Vasas az EL-ban, hajrá Eger a másik oldalon! Hajrá magyar póló!)

miamanó hozzászólása
2008.03.30. 22:09

Jó nagy vitát váltott ki ez a meccs, meg a Dominósok nyilatkozata. De két tény mellett mindenki elment, pedig a tények makacs dolgok. 1.A Dominó 1! akciógólt lőtt 32 perc alatt, azt is egy bekkje révén. Márpedig így nehéz nyerni. 2.Mielőtt a meccs a vége előtt szét lett fújva, a több emberelőnyös helyzetből is kevesebb gólt lőttek, mint a Vasas. Akkor miért emlegetik a bírókat?

Sydney hozzászólása
Sydney5976
2008.03.30. 22:06

Tisztelt no comment2!Azt hiszem nem érdemes feszegetni azt a témát,hogy a bajnokság lebonyolítási rendje most esetleg a Vasas-nak is kedvezhet.Azt hiszem a 2004-2005-ös bajnokságban a Vasas végzett az első helyen az alapszakaszban,de ez mit sem ért,mert semleges uszodában/a Hajósban/kellett a Dominóval döntőzni!Arról nem beszélve,hogy valami mondvacsinált okból újrajátszatták a 2.meccset,amit egyébként a Vasas nyert meg.Akkor miért nem tetted ezt szóvá?Egyébként a 18-15-ös kiállítási arány nem azt mutatja,hogy a Vasas-nak kedveztek a bírók.

kerikaj hozzászólása
2008.03.30. 21:55

Ami a bíráskodást illeti.. valószínű h mindennek köze van ahhoz amit egyszer Varga Dani írt még egy régebbi fórumában, miszerint nem teljesen érti a vízilabda szabályait és sokszor ő sem tudja követni mit miért fújnak. Izgalmas lehet így játszani.. :s A sport sajnos ma már a legtöbb esetben nagyon nem arról szól, amiről kellene. Minden tiszteletem azoké, akik mindezek ellenére az egész életüket felteszik arra, hogy megállják a helyüket az adott sportágban, amit választottak! (megjegyzem, az élet más területeire is igaz mindez, nekünk se tetszik, ha a munkánkat nem úgy értékelik, ahogy szerintünk kellene..) Én éppen ezért nem tudom elítélni ezért a nyilatkozatért Kiss Gergőt (megjegyzem, jogom sincs hozzá), én ezt a csalódottságának tudom be és annak, hogy ők is tisztességesen akarnak játszani, győzni és ha kell, veszíteni is. A sportág szempontjából tényleg szükség lenne arra, hogy normális medrekbe tereljék a dolgokat végre!

Kopeti hozzászólása
Kopeti5974
2008.03.30. 21:40

Egri szurkoló vagyok, de már nem bírom szó nélkül ezt a Dominós sírást. A Honvéd szurkolók és játokosok elfújásról beszélnek, de könyörgöm mi okból. Én nem mondom, hogy használ a vizilabdának ez a sok kiállítás 1 meccsen, de ezen a meccsen szó sem volt a statisztika szerint vmelyik csapat segítéséről egyszerűen a meccset fújták szét. De ha így alakult alkalmazkodni kell a helyzethez a Vasas tudott egyszerűen azért mert jobb csapat. Én mindig azt hittem, hogy emberelőnyben könnyebb játszani, gólt dobni a Honvéd még többet is kapott, ezért sem értem miért a bírókra fogják a vereséget a Honvéd oldalon, főleg egy 6 gólos vereséget. Én szeretem Kis Gergőt szerintem neki még igenis helye van a válogatottban, de a nyilatkozata gusztustalan, felháborító és vérlázító. És kikérem minden más szurkoló és játékos nevében.

A bírókról ... hozzászólása
2008.03.30. 20:46

Az egész vizilabda legnagyobb gondja a játékvezetés. Teljesen mindegy, hogy felnőtt, vagy utánpótlás mérkőzéseiről beszélünk. A legelítélendőbb az, hogy nem azonos alapon ítélkeznek. Amit egyik csapatnak befújnak, azt a másiknak nem - és ez óriási baj! S ha mindez már serdülő és ifi meccseken is mindennapi - nagy a baj! Sok esetben a mérkőzések ellenőrei sem a vizilabda érdekei szerint mondanak véleményt, hanem lebratyiznak a bírókkal. Persze, meccsre is egy autóval mennek, "ciki lenne" lehúzni a b..f..z kollégát. Egyetértek azzal, hogy a szövetségnek már rég tenni kellett volna a probléma megoldása érdekében! Rendszeresen főszereplővé válnak - sajnos. Elismerem, nehéz dolguk van, hisz vízben játszák ezt a játékot. Én is többször tapasztaltam már, hogy a (szerencsére) sikeres válogatott játékosaink sértve érzik magukat, szövegelnek a bírónak, ha az ellenük mer fújni. A magyar vizilabda érdeke az lenne, hogy: 1. reálisan ítélkezzenek a bírók, amit egyik oldalra befúj, azt a másik oldalra is; 2. hamár dől a pálya, akkor inkább a kiscsapatokat támogassák - ezzel is ösztökélve a nagyokat, hogy még jobbak legyenek.

béla hozzászólása
béla5972
2008.03.30. 20:43

A nem dominós ismerők, (birók) agya lett elfújva. Egyébként évekig a westeles barátaid (BVSC,domino)fújatták el a VASAStól a bajnokságot.Akkor hol voltatok, igazság bajnokai?

csak én hozzászólása
2008.03.30. 20:06

Kerikajnak maximálisan igazat adok.A pénzről ne nyilatkozzon akinek fogalma sincs hogy a DOMINO milyen anyagi helyzetben van.Valóban a fiúk már nem mai gyerekek de azért félholt öregembernek titulálni őket ez igazán durva.Ezek a sportemberek egész eddigi életük nagyrészét a vizilabdának szentelték,kezdettől fogva óriási lemondásokkal és hoztak sok-sok sikert kis hazánknak.Nem kéne igy beszélni róluk.Valószinüleg mindannyian dühösek lennétek ha egyidő után a munkátok nem aszerint lenne értékelve amit tudtok hanem faszkalapok hoznák a döntéseket adott esetben sippal a szájukban a parton.Erről a meccsről ugyanis több játékvezető NEM DOMINO drukker ismerősöm mondta hogy el lett fújva.Egyébként a játékvezetés nem csak most már egy jó ideje felháboritó bármelyik korosztályt is nézzük.Teljesen mindegy hogy a játékosok hogyan teszik ki a lelküket ha a mérkőzést úgyis a játék vezetők döntik el. Ott fennt már igazán tehetnének valamit.

ed hozzászólása
ed5970
2008.03.30. 18:19

thank you for the replies in english--do you think fodor and molnar will be in bejing?

béla hozzászólása
béla5969
2008.03.30. 17:55

Mi van kis gergő? Fáj, hogy életedben először egyformán fújtak? Akkor miért nem tiltakoztatok amikor a bíró haverjaid sorozatosan elfújták a VASAStól a bajnokságokat!Akkor miért nem tiltakoztál amikor eldöntött volt, hogy nektek kell nyerni.

eddie hozzászólása
eddie5968
2008.03.30. 17:46

kerikaj, a megoldas halal egyszeru. kiss gergot meg ezeket a felhalott oregembereket tavoltartani a valogatottol! jojjenek a fiatalok, akar honvedbol, akar egerbol, akar vasasbol; es hidd el senki se fog futyulni! Viszont ez nem mentesiti K.G.-t a felelossegtol, hogy a nyilatkozatanak sulya van.

én hozzászólása
én5966
2008.03.30. 15:56

S.Z.P. - abszolút egyetértek!Ezért nem lesz SOHA csapat ebből a Dominóból,mindegyik vérig sértődik,ha kiállítja őt a bíró,s ellenérzéseiknek többször hangot is adnak(Vári,Szívós) és igen eddig hozzá voltak szokva,h a partról kapták a támogatást.Mondjuk a játékvezetők lelkiismeretéről ne beszéljünk - valószínűleg olyan nekik nincs!Mondjuk,ha nem bírják egymást a játékosok, úgy nagyon nehéz.Gondolom pénz-problémájuk nem lehet,akkor meg mi a gond náluk?Mert elég nagy a szétesés esélye.Szívós Marcinak kicsit vissza kellene fognia magát,mostanában eléggé ellenszenves a viselkedése.

kerikaj hozzászólása
2008.03.30. 15:46

Érdekes olvasni, amiket írtok.. A meccset sajnos nem láttam, ezért nyilatkozni nem tudok róla. De ahogy látom, azért akadnak szurkolók, akik egyfajta hatalmi harcnak fogják fel ezt az egész bajnokságot. Vasas drukker vagyok, de azért homokba nem dugom a fejem. Minden csapat életében megvannak a kis huncutságok, ritka az, amikor egy-egy csapat számára feltűnően billenne a mérleg. Akik szidják az ellenfél játékosait, akár Kiss Gergőt, akár Molnár Papeszt vagy bárki mást, attól azért megkérdezném, hogy mondjuk olimpia alatt ő mit csinál? Az athéni döntőben milyen negatív jelzőkkel illette Kiss Gergőt, aki belőtte a gólokat a döntő pillanatokban? És Pekingben mi lesz? Fütyülni fognak, ha Domino játékoshoz kerül a labda? Ezek szerintem nagyon primitív dolgok.. Értelmes, intelligens emberek alkotják a válogatottat (aki nem hiszi, járjon utána, mondjuk olvassa el a róluk készült könyvet, és talán rájön erre..), az hogy adott meccsen kinek hogy jön ki a lépés, az már más kérdés. Én elsősorban a magyar vízilabda szerelmese vagyok, ezen belül Vasas drukker, de nem esik nehezemre tisztelni a másik csapat játékosait és szurkolóit.. Ez miért olyan nehéz sokaknak?!

Trooper hozzászólása
2008.03.30. 14:16

Nálam Kiss G., Fodor és dr. Molnár már rég a múlt... Tóth Marcit a válogatottba!!!! HAJRÁ VASAS, ANGYALFÖLD!

R. hozzászólása
R.5962
2008.03.30. 13:48

Kedves no comment2!!!! teljesen egyetértek veled.... és örülök hogy rajtam kivül másoknak is ez a véleménye. CSAK A HONVÉD!!!!!!!

no comment2... hozzászólása
2008.03.30. 12:59

Tisztelt mindenki és Gábor! Teljes mértékben egyetértek veletek, köszönöm a hozzászólásotokat. "Ha valakik eldöntötték a bajnoksag kimenetelét, akkor szóljanak"--> A Vasast legyőzte az a Szeged (alig pár mérkőzéssel ezelőtt), aki most simán kikapott az Egertől. Jó a formaingadozás. Azt a Vasast aki azután, h megtudta nullázódott az év közbeni ingadozó teljesítménye a(bajnokságban) és nem 4-0-ról vág neki a derbinek hanem 2-2ről indul, szépen feljavult, sőt még bajnok is lehet 3-5 meccs alapján? nos ez még engem túlságosan nem izgatna mert ilyen a sport...egyszer rommá vernek- egyszer meg én nyerek... Ezzel az év közbeni töménytelen munka értelmét vesztette...miért volt előtte egy rahedli forduló ha a végén max. 4 meccs dönt? Mi értelme volt? Innentől az egész egy kabaré...erre utaltak a játékosk, akik ebben élnek, talán had tudják már jobban... Nem arra utalt senki h a Vasasnak van megbundázva minden...arra utalt h a felsőházi rájátszás van innentől kezdve úgy ahogy van elpuskázva...a pillanatnyi forma dominál... Le a kalappal a Vasas JÁTÉKOSOK előtt, azt hiszem a szurkolóik tanulhatnának tőlük...hiszen ezt ők is megjegyezték és tisztelik annyira a Honvédot és a játékosaikat, hogy nem üzengetnek nekik baromságokat. Halottam én már a Vasast is olyanokat nyilatkozni... Vasas drukkerek (tisztelet a kivételnek) amíg így beszéltek a játékosokkal egyes fórumokon ("Kiss Gerit kisbetűvel emlékeztetitek arra a mérkőzésre ami szégyenletes volt a wp történetében, Molnárt meg Fodort külditek kapálni, Szivóst meg utáljuk már csak úgy... nos addig ne csodálkozzatok a nyilatkozatokon). Jah a magentázást kihagytam...meg a "buzidomino skandálását". Legyetek már annyira kreatívak hogy legalább pl. Hominonak hívjátok őket...kevésbé közönséges...CSAK A HONVÉD!

Gergőke hozzászólása
2008.03.30. 12:50

Gábor! A Papeszt évek óta megkontrázzák rendszeresen, mind nemzetközi, mind hazai szinten, akár a klubban, akár a válogatottban. Alig van szabályos megmozdulása. A válogatott döntők többnyire ezen mennek el. Remélem végre Kemény szeme is kinyílik!

Józsi47 hozzászólása
2008.03.30. 12:46

Tisztelt,Tisztelt Mindenki. Annál nagyobb csalást nehezen tudnék elképzelni,mint amit Horváth Csaba művelt a 2002-es bajnoki döntő 4.meccsén a Komiban.Azt a meccset ugyanis nem szétfújta,hanem tudatosan és módszeresen szétcsalta.Hogy mást ne mondjak Varga Tamást úgy szórta ki,a második negyedben,hogy 3-szor fújt páros kiállítást a Vasas támadásakor.A kiállítási arányról pedig ne is beszéljünk.

Józsi47 hozzászólása
2008.03.30. 12:41

A Honvéd szurkolok helyében pedig megkérdezném a vezetőiket,hogy például miért kellett Székely Csucsut odavinni a csapathoz egyben elengedni Tóth Marcit.Azt gondolom az elmúlt időszak bebizonyította,hogy megkhetősen ostoba döntés volt részükről.Aztán mégazt is megkérdezném,hogy miért van az,hogy Hárain és Gór-Nagyon kívül egyetlen fiatal tehetség sem kap lehetőséget Kovács Istvántól?Jó persze értem én,hogy a drága pénzen megvett olimpiai bajnokokat játszatni kell.Fontos a kirakat értem én.Csak akkor azt mondják meg,hogy még évek múlva is a mostani játékosokra akarnak építeni?Lehet persze,hogy remek utánpótlás bázisa van a Dominonak.Csak nem látom,hogy dörömbölnének a nagycsapat kapuján.

Józsi47 hozzászólása
2008.03.30. 12:27

Tisztelt,Kiss Gergely és Fodor Rajmund! Javasolnám,hogy olvassák el,az edzőjüknek az nso-n tett nyilatkozatát.Kovács István nagyon korrekt nyilatkozatot tett és Önökkel ellentétben nem tett magát nevetségessé azzal,hogy a bírókra fogta volna a vereséget.

Vikcó hozzászólása
Vikcó5956
2008.03.30. 12:06

Bátori, Juhász asszem...(bírók)

eddie hozzászólása
eddie5955
2008.03.30. 12:02

"Ha valakik eldontottek a bajnoksag kimenetelet, akkor szoljanak" - sportemberhez, valogatotthoz, olimpiai bajnokhoz, felnott emberhez nem melto kinyilatkoztatas!

Gábor hozzászólása
Gábor5954
2008.03.30. 11:52

Furcsa hogy a 16 kapott Honvéd kontrát meg sem emliti senki, ebből kettőt úgy kaptunk hogy fórban támadtunk!!!!! És még egy megjegyzés, ha megengeditek: a meccs végén az egyik Vasas szurkoló megkérdezi a -fasza gyerek utálom Molnár Papeszt- kiszellytől: "te fújsz a jövő héten a Komiba Gabi?", kiszelly vigyorogva és büszkén "Igen én." Hát ennyi. No comment.

Flo hozzászólása
Flo5953
2008.03.30. 11:06

S.Z.P.! Nehéz megmondani, h hol nyúltak bele, mert tényleg szétfújták a meccset... De ha ragaszkodsz hozzá, h megmondjam, akkor annál az x kiállításnál és a töménytelen kontránál... De ami a legbosszantóbb, hogy érthetetlen volt kit miért szórtak ki (mindkét csapatnál). A két játékvezető Juhász és Bátori voltak, de ha jól láttam időközben a cikkbe is bekerült.

én véleményem hozzászólása
2008.03.30. 10:09

Én idáig úgy vettem észre, hogy a külföldi meccseken szokott több kontrafault lenni, de most már itthon is ez van, ha ehhez valaki nem tud alkalmazkodni az ne menjen az olimpiára, mert ott is biztos ez lesz. Vagy majd egy elvesztett kieséses meccsen is ezzel fogja magát vigasztalni???? A megítélt kiállítások száma pedig a játékosok egymáshoz való hozzáállásán IS szokott múlni, bár szerintem ez a tegnapi meccsen semmit nem számított. Csak a statisztika kedvéért az elmúlt 3 évben elvesztett döntőkön összesen 21 előnnyel többet kaptunk mint az aktuális ellenfelek összesen... Mi lesz majd Pekingben, ha ennyi kontra lesz és ehhez képest +4 fórja lesz az ellenfélnek, akkor sírva fognak kijönni a medencéből, hogy csalatak ellenünk???? Sovány vigasz lesz... Egyébként a Szívós tegnapi, mérkőzés alatti viselkedéséhez az én hozzáfűzni valóm is: No Comment.... Hajrá magyarok!!!

hihi hozzászólása
hihi5950
2008.03.30. 03:58

Gratulálok mindenkinek! Csak a két csapatot sajnálom h így kellett játszaniuk! Jah és a honvédod is sajnálom, mert ebből a káoszból most ők jöttek ki rosszabbúl! Üdv!

Tisztelt mindenki! hozzászólása
2008.03.30. 03:42

NEm tudom ki volt kint a Szeged Vasas derbin? Valami fantasztikus volt! Komolyan, így meg bundázni egy meccset! Aki egy kicsit is konyít a vízilabdához, az láthatta, hogy a Vasasnak néhol igen csak meggyűlt a baja azzal, hogy "fölül múlja"(inkább alúl) a szegedi gárdát! Erről mért nem beszél senki? Se a bírók nem avatkoztak bele, se a Tisztelt Magyar vízilabda Szövetség dolgozói! Akik tehettek volna azért, hogy a sportág megszégyanítését meggátolják, és a sport tisztaságát (erős kijelentés,de) megőrizzék! Az tény, hogy mind a két csapatnak ez volt a megfelelő ahhoz, hogy elkerrülje a 0-4es elődöntőbe jutást! No de a csapatok nem véletlen viszik magukkal a pontokat az elődöntőbe! Ennek az a célja, hogy ne csak a pillanatnyi forma, hanem az egész éves munka döntse el azt, hogy ki jut a döntőbe! Nem véletlen találták ezt ki! Na most az alapszakasz győztese és a második helyezettje szív mint a torkos borz, ugyanis a s 3. és 4. helyezett egymásközt megbeszlve, vagy kimondatlanúl eldönti, hogy neki mi a kényelmes, mi a jó! Erről mért nem beszél egyik kedves Honvéd játékosokat bíráló Vasas szurkoló sem?????? Nekik ez a természetes? És a játékosok szuerintem okkal fújnak a medence partján állókra, mert tényleg gusztustalan ami a vízPARTON folyik már jó ideje!

Tisztelt mindenki! hozzászólása
2008.03.30. 03:30

NEm tudom ki volt kint a Szeged Vasas derbin? Valami fantasztikus volt! Komolyan, így meg bundázni egy meccset! Aki egy kicsit is konyít a vízilabdához, az láthatta, hogy a Vasasnak néhol igen csak meggyűlt a baja azzal, hogy "fölül múlja"(inkább alúl) a szegedi gárdát! Erről mért nem beszél senki? Se a bírók nem avatkoztak bele, se a Tisztelt Magyar vízilabda Szövetség dolgozói! Akik tehettek volna azért, hogy a sportág megszégyanítését meggátolják, és a sport tisztaságát (erős kijelentés,de) megőrizzék! Az tény, hogy mind a két csapatnak ez volt a megfelelő ahhoz, hogy elkerrülje a 0-4es elődöntőbe jutást! No de a csapatok nem véletlen viszik magukkal a pontokat az elődöntőbe! Ennek az a célja, hogy ne csak a pillanatnyi forma, hanem az egész éves munka döntse el azt, hogy ki jut a döntőbe! Nem véletlen találták ezt ki! Na most az alapszakasz győztese és a második helyezettje szív mint a torkos borz, ugyanis a s 3. és 4. helyezett egymásközt megbeszlve, vagy kimondatlanúl eldönti, hogy neki mi a kényelmes, mi a jó! Erről mért nem beszél egyik kedves Honvéd játékosokat bíráló Vasas szurkoló sem?????? Nekik ez a természetes? És a játékosok szuerintem okkal fújnak a medence partján állókra, mert tényleg gusztustalan ami a vízPARTON folyik már jó ideje!

bronson-m hozzászólása
2008.03.30. 00:50

Megköszönném ha közölnék kik voltak a játékvezetők. Valahogy ez kimamaradt az élő közvetítésből is, és a 2. cikkből is. Mindenki velük foglalkozik...Direkt nem írták le? Nem is értem A honvéd nehzen viseli mindig ha nem fújnak nekik. Rossz érzés lehet Kiss G-éknek, hogy a megszokott bírósi segítséget nem kapják meg. Úgy könyű volt nem foglalkozni a jv-el, ha mindig nekik fújtak.

álé hozzászólása
álé5943
2008.03.30. 00:22

no comment! Nem az a méltatlan, hogy a bírókkal foglakozik, hanem az, hogy utána azt sugallta, hogy a Vasasnak van lezsírozva az egész bajnokság. Ez számomra elég gusztustalan, egyszerű a képlet, a Vasas egy CSAPAT, a Domino pedig egy összevsásrolt valami, amely úgy tűnik végleg kezd kipukkadni. xy neked meg csak annyit, hogy Daninál vannak sokkal rosszabb formában játszó válogatottak is (mondjuk a Dominóban) Nem hiszem, hogy ezzel kéne foglakozni, Pekingre majd mindenki összeszedi magát.

Tina hozzászólása
Tina5942
2008.03.30. 00:11

xy Varga Danit szidod? hát no comment ha nem tudnád eddig sérült volt és sérülten elég nehéz nagy teljesítményt nyújtani és nem mehet mindig midenkinek 100%osan szerintem Dani nagyszerű játékos láthattunk már nem 1-2 olyan meccset ahol magasan volt az egyik legjobb! Nem tudom mire alapozod ezt a véleményt

xy hozzászólása
xy5940
2008.03.29. 23:51

Varga Daninak egész idényben nagy az egója és az arca... vízilabdázni is fog idén még??? Mert az eddig nyújtott teljesítménye kb. a melbourne-i medence széli zokogásával egyenlő!

S. Z. P hozzászólása
2008.03.29. 23:48

Flo. Áruld már el, hol nyúltak bele? Mindkét csapatot súlytották és szétfújták a meccset. De sehol nem volt a Dominó ezen a mérkőzésen. Egyébként a lelátó másik oldalán egész élvezethető volt a mérkőzés. :) A Vasas éppenhogy csak beesett Montenegóból. A Dominó erre a meccsre készülhetett nyugodt körülmények között. 2 hete külföldi bírókkal más felfogásban is pont ugyanígy elment a Vasas 5-1-re. És onnan végig tartotta magát. Persze, feljött 2 gólra. Akkor, amikor 5 gól volt a különbség, és nagyon gyorsan kaptak 3 fórt a Dominósók, amit be is lőttek. Főleg az a 2 másodperces volt szép teljesítmény a bíróktól. Vagyis a felzárkózás is azért volt, mert szétfújták a meccset. Mellesleg nem 19-19 volt a kiállítási arány. Hanem 18-16. És a Dominó kapott kettővel többet. Szivóst ugyanis cserével állították ki, és a táblán ilyenkor azonnal 3 hibapontot kap. De az csak egy kiállítás. Én örülök, ha Kiss Gergőék a bíróban keresik a hibát mellesleg...

Flo hozzászólása
Flo5938
2008.03.29. 23:25

Tényleg nem szép dolog egy vereség után a bírókat hibáztatni, de aki kint volt a meccsen az biztosan érti Geri miért nyilatkozott úgy ahogy. Egyszerűen gusztustalan volt amit a bírók műveltek. Ha nem látom a saját szememmel, el sem hiszem...Aláírom, hogy valószínűleg nem ezen múlt a Honvéd győzelme, de ha a bírók nem nyúlnak bele, egy élvezhető ki-ki meccset nézhetettek volna végig a szurkolók...

Tina hozzászólása
Tina5937
2008.03.29. 23:23

Hát csak egyet érteni tudok az előttem szólokkal... Meglepődtem Kiss Gergő és Rajmi nyilatkozatán. Hajrá vasas szerdán is!!!!

T hozzászólása
T5936
2008.03.29. 23:19

Hú hát kár, hogy nem láttuk a vasas-domino meccset... de ezen most nagyon meglepődtem h a bírókra fogta Kiss Gergő meg burkoltan Rajni is... Ez a kijelentés h ha nincs előre eldöntve a szerdai meccs akkor... Nem is tudom mit mondjak. Jó,hogy nem reális a 19:19 de épp ez az h egyik csapattal sem voltak engedékenyebbek a bírók egyszerűen a Vasas jobban használta ki a helyzeteket és ma jobb teljesítményt nyújtott

no comment... hozzászólása
2008.03.29. 23:19

Mi méltatlan ezen? Ő a csk. Elmondta h rosszul játszottak, feljöttek, aztán szétfújták a meccset. Ezek számadatok és mindenki látta. Tények. (Mindkét csapat megemlítette egyébként a bírókat). Nem erre lett kihegyezve (ráadásul Geri többesszámba beszélt mert mind2 csapatnak rossz ez a fajta felfogás). Ha belenyúlnak a meccsekbe akkor fölös ez a 3 kör...

S.Z.P. hozzászólása
S.Z.P.5933
2008.03.29. 22:54

Úgy látom nehezen viselik a Dominósok a vereséget. Két hét alatt két zakó, mind fontos mérkőzésen a saját uszodában. A nemzetközi bíró sem, a hazai. Elmebeteg dolgo ennyi kiállítást adni, valahogy tényleg el kéne dönteni, mi a bíráskodás. Ettől függetlenül hosszú éveken keresztül kedvezményezett volt ezen a téren a Dominó. Most meg már nem. Nincsenek hozzászokva. Az alattomos ütéseikről amiket most elhelyeztek, arról nem beszéltek. Aztán ha egyedül vagytok, Dominó játékosok, akkor emlékezzetek arra a bajnoki döntőre, ami szintén előre el volt döntve. Amelynek a negyedik mérkőzésén szintén hasonló kiállítás-szám volt. És ott még csak arra sem figyeltek kínosan, hogy egyenlő legyen. Pedig idegenben voltatok. És boldogan fröcsköltétek a vizet a győzelmetek után, és csókolgattátok az aranyat. Akkor miért nem szólaltatok fel, hogy itt valami nem stimmel. Tudjuk mi lett a vége. Nem vagyunk rá büszkék, Vasas-szurkolók. Csak érdemes önvizsgálatot tartani. Ezen a mérkőzésen már az elején elment a Vasas, csodagólokat lövöldözve... Ettől függetlenül nincs eldőlve semmi. Szerdán mindenki a Komiba, mert gyászos, hogy 1500 néző nem jött össze erre a derbire... Hajrá Angyalföld

Sydney hozzászólása
Sydney5932
2008.03.29. 22:48

Minden tiszteletem mellett Kiss Gergőnek üzenném,hogy a bírokkal foglalkozni egy 9-15-ös eradmény után egy kicsit visszás.Főleg azért furcsa ezt hallani,mert ugye volt ez egy kicsit másképp is:2002.bajnoki döntő 4.meccs után -ami egyébként óriási csalás volt-a köv. meccsen mi volt?Ugye emlékszel?Mindemellett gratulálok a VASAS-nak,mert a szerdai kupameccs után így játszani egy Domino ellen a saját uszodájában az tényleg arra vall,hogy ez a csapat mindenki ellen győzelmi reményekkel szállhat vízbe!

te mennyire okos bagy BB hozzászólása
2008.03.29. 22:45

Én is kint voltam a meccsen . Mint egri szurkoló ,de én nem hibáztatnám a Baksát. Egyedül rajta látszott az akarás a szegedböl. Nem emlékszem olyan golra ami az ö hibája lett volna és szerintem egész jokat védett, ha nem véd igy nagy pofont kap a szeged!! Ügyes gyerek Baksa csak ha szarban hadják ugy nehéz neki. Hajrá eger !!

áléálé hozzászólása
2008.03.29. 22:32

kedves kiss gergely! csapatkapitányhoz és többszörös olimpia bajnokhoz méltatlan nyilatkozat ez.

BB hozzászólása
BB5925
2008.03.29. 21:36

Én kinnt voltam az Eger meccsen és ez nem sima volt hanem már szupi:) Mintha nem is a Szeged meg az Eger összecsapást néztük volna... Semmi izgalom, szupi gólok Birostól és hát Szecska felettébb jól védett ,nem ugy mint Baksa:)

Vitya hozzászólása
Vitya5914
2008.03.29. 20:56

kis helyesbítés: videónyilatrkozatok helyett valami más;-)

Kiru hozzászólása
Kiru5912
2008.03.29. 20:47

Lealáztuk a Szegedet!! Sima meccs volt, Kásás Zoli kész volt,nem csodálom.

Trooper hozzászólása
2008.03.29. 20:40

Szép volt fiúk! Külön gratulálok Takács Bálintnak, aki fiatalsága ellenére biztos kerettaggá váLt, és az elmúlt meccseken nagyon kiegyensúlyozottan játszik! HAJRÁ VASAS!