FACEBOOK

Kezdődik a rájátszás - szabályok és a teljes menetrend

Kezdődik a rájátszás - szabályok és a teljes menetrend
hozzászólás, 2008.03.28.

Hogy repül az idő: szombaton már kezdődik a bajnokság rájátszása! A szabályok ismertetése mellett közöljük az egyes párok alapszakaszból magukkal hozott eredményeit és a pontos menetrendet. Itt jelezzük, hogy a vlv.hu élőben közvetíti a szombati Honvéd-Vasas-mérkőzést, amely televízióban nem lesz látható.

A rájátszás menete, szabályok:

Az elődöntők küzdelemsorozata addig tart, amíg az adott párból az egyik csapat eléri a 8 pontot, mégpedig úgy, hogy a felek magukkal viszik az egymás elleni eredményeket az alapszakaszból. A magyar bajnokságban egy győzelem két pontot ér, döntetlen esetén egy-egy pontot könyvelhet el mindkét klub, de utóbbira csak az alapszakaszban volt lehetőség. A rájátszás során minden mérkőzést döntésig visznek, ha ez a rendes játékidőben nem sikerül, akkor először 2x3 perces hosszabbításra, majd büntetőkre kerül sor. 

Az alapszakaszban előrébb végzett csapatoké az a kedvezmény, hogy egy meccsel többet játszanak otthon, vagyis az első és a harmadik mérkőzés mellett, ha szükséges, a sorsdöntő ötödik találkozónak is ők a pályaválasztói. 

Az idei évben úgy alakult, hogy az elődöntőben mind a két párharc 2:2-ről indul, és mivel egy győzelem a rájátszásban - csakúgy mint az alapszakaszban - két pontot ér, ezért a döntőbe jutáshoz gyakorlatilag három győzelmet kell szereznie az egyik csapatnak. Azaz az alapszakasz 1. és 2. helyezettjének elég az otthoni mérkőzésüket megnyerni, míg a 3. és 4.-eknek egy idegenbeli győzelemre mindenképpen szükség van.

A párharcok:

Honvéd (alapszakasz 1.) - Vasas (alapszakasz 4.) 2:2

A magukkal hozott eredmények:
Vasas-Honvéd 9:7 (4:0, 3:2, 1:3, 1:2)
Honvéd-Vasas 15:3 (5:0, 4:2, 2:1, 4:0)

1. mérkőzés, Kőér utca, 2008. március 29., szombat, 18:00 (a vlv.hu élőben közvetíti!)
2. mérkőzés, Komjádi uszoda, 2008. április 2., szerda, 19:30
3. mérkőzés, Kőér utca, 2008. április 5., szombat, 18:00
4. mérkőzés, Komjádi uszoda (ha szükséges), 2008. április 12., szombat, 18:00

5. mérkőzés, Kőér utca (ha szükséges), 2008. április 16., szerda, 20:00
 

Eger (alapszakasz 2.) - Szeged (alapszakasz 3.) 2:2

A magukkal hozott eredmények:
Szeged-Eger 10:8 (3:4, 1:0, 4:1, 2:3)
Eger-Szeged 10:6 (2:2, 2:0, 2:1, 4:3)

1. mérkőzés, Eger, 2008. március 29., szombat, 19:00
2. mérkőzés, Szeged, 2008. április 2., szerda, 18:30
3. mérkőzés, Eger, 2008. április 5., szombat, 19:00
4. mérkőzés, Szeged (ha szükséges), 2008. április 12., szombat, 18:30
5. mérkőzés, Eger (ha szükséges), 2008. április 16., szerda, 19:00


Az elődöntők mellett hasonló szisztémában játszanak az 5-8. helyért, illetve a 9-12. helyért.


Innen indul a többi párharc:


Az 5-8. helyért (az 5. helyezett indulhat a LEN Kupában):
UTE-Szentes 4:0
FTC-PVSK 2:2

A 9-12. helyért:
Szolnok-Fehérvár 2:2

OSC-BVSC 2:2


Imrek

15 régi hozzászólás

miamanó hozzászólása
2008.03.30. 00:31

Én is ebben bízom, egy Eger-Vasas döntőben.Az biztos, hogy hangulat lenne. Meg két sikerre éhes CSAPAT, egymással szemben. Meglátjuk.

Csaszi hozzászólása
Csaszi5867
2008.03.29. 19:03

Szuper, a közvetítés is megvan!

Csaszi hozzászólása
Csaszi5864
2008.03.29. 19:01

Most látom, hogy írtatok. Nem vagyok egy műszaki ember és csak a feltételezett hozzáértés miatt és nem az erre vonatkozó számonkérés miatt tettem fel nektek (is) a kérdést. Nagyjából tisztában vagyok vele, hogy milyen alapokon működik a vlv, ezúton is köszönet érte. Üdv.: Csaszi

Csaszi  hozzászólása
2008.03.29. 18:55

A jelzett élő közvetítést hol lehet követni?

g hozzászólása
g5808
2008.03.29. 17:26

Csaszi! Itt ülök a Kőérben. Én fogom élőben nyomatni a meccset. Wifi nincs, internet nincs, a mobiltelefonom a modem. Ugyanez van Egerben és Szegeden. Komolyan gondolod, amiket írsz?

Agria hozzászólása
Agria5806
2008.03.29. 17:07

Tisztelt Miamanó!Nem is az olyan szurkolót kritizálom mint te is lehetsz,mert írásodból itélve te kijársz a meccsekre,nem csak fotelszurkoló vagy.Szerintem ha egy csapat nemzetközi meccsen játszik,onnantól nem csak egy klubbot,hanem egy nemzetet képvisel.Kijár minden ilyen szintű csapatnak az egyenlő médiamegjelenés.Hidd el,Egerben is sokan szorítottak a Vasasnak a Kotor ellen,pedig az egyik legnagyobb ellenfele az Egernek.Számháborúba pedig értelmetlen belemenni,nem ugyanaz megtölteni a Bitskeyt,itt kétezer néző messze nem teltház.Amúgy a legjobb lenne egy Eger-Vasas döntő,aztán mutassa meg mindkét oldal,minden téren,hogy mit tud.

Csaszi hozzászólása
Csaszi5804
2008.03.29. 16:53

A közvetítésekkel kapcsolatosan már többször felvettem, (a vlv.hu szerkesztői talán választ tudnak erre adni), hogy a mai műszaki szinten, amikor elérhető anyagi szinten félprofi kamerákat lehet venni, akkor miért nem lehet, hogy két ember, két amatőr kamerával, mobil internet segítségével közvetíti a mérkőzéseket. Nekem pl. nem hiányozna a tű éles kép, meg 15 kameraállás.

szurkoló hozzászólása
2008.03.29. 14:08

To: szurkoló2 A gond az, hogy feleslegesen és sokat énekelsz!

miaminó hozzászólása
2008.03.29. 13:35

Még egy gondolat: ha már a sport tv nem ad vízilabdát Egerből, akkor a körzeti tv-nek /gondolom van ilyen/ kéne közvetítenie. Ha ők sem érzik ezt szükségesnek...

miamanó hozzászólása
2008.03.29. 13:28

Tisztelt Agria! Valószínűleg, a vízilabda nem érdekli az átlag nézőt annyira, mint pl. a kézilabda. Vagy a tv így ítéli meg. Nézd meg, hogy a vízilabda-közvetítéseket egyszer, max. kétszer ismétlik meg, azt is vagy de., v. kora hajnalban, amikor nagyon kevesen tudják nézni. A meccsek nézettségéről: az alapszakasz Eger-Vasas meccsén pl. rengeteg üres hely volt az uszodában. A jelentős meccseken a Komjádi is zsúfolásig megtelik, én csak kezdésre értem ki a Dubrovnik elleni meccsre, és az egyik oldalra már nem fértem be, a másik oldalon a kapu mögött tudtam leülni. A Dominónál meg nincs semmi kötődöttség, a Honvéddal csak névleg hozták össze őket, de a Honvéd szurkolók közül keveseket érdekel ez, nem érzik sajátjuknak. A döntőkön is a nézők egy jelentős része Westeles dolgozó, akiket kivezényelnek központilag, hogy legalább üljenek a lelátókon. Olyan ez, mint régen a május 1-i felvonulás volt. Nem is csodálkozom, hogy a Westel fontolgatja a kivonulást a vízilabdából.

Miki hozzászólása
Miki5791
2008.03.29. 09:22

HAJRÁÁ VASAS!!!!!!!!!!!!!!!!!MI KINTLESZÜNK!

Agria hozzászólása
Agria5790
2008.03.29. 08:24

Sztem sokaknak ebből a Budapestország-Magyarország megkülönböztetésből van elege.Egerből hány Euroliga,vagy Len kupa meccset közvetítettek a Tvben az elmúlt 2 évben?!Egyet sem...Derogál a médiának "lejönni vidékre"./Ezzel semmiképp nem a vlv.hu oldalt kritizálom,ők voltak az egyetlen országos média,akik egy nemzetközi kupadöntőhöz méltó szintű tudósítást adtak Egerből!!!/Pedig ha valahol,hát Budapesten látható a totális érdektelenség.Pl a Honvéd,a világ egyik legjobb játékosállománya,200 nézővel.Enyhén szólva sértő a játékosokra nézve,de a Vasasnál sem sokkal jobb a helyzet,ilyen szintű csapatok sokkal több nézőt érdemelnének.

szurkoló2 hozzászólása
2008.03.28. 22:42

Kicsit unalmasak vagytok ezzel a vidéki kisebbségi érzéssel. A tévé egyik meccset se közvetíti, a Kőérben pedig a tavalyi bajnokság első két helyezettje csap össze. Mi a gond? Egyébként szerintem a vlv az Eger meccseiről is adna élőt, ha az ottani stáb erre alkalmas lenne. Jelentkezzetek a szerkesztőségben, szerintem örömmel veszik majd, ha élőt akartok adni...

szurkoló hozzászólása
2008.03.28. 21:13

Vigyázzatok nehogy lemaradjatok valami fővárosi pólóeseményről-:)No comment.............

BB  hozzászólása
BB 5785
2008.03.28. 20:42

És az Eger Szeged meccs aki nem tud esetleg kimenni.. miért mindig csak a Vasas-meg a Dominó? HM modnjuk én kimegyek a meccsre de aki nem tud ? az honnan tudja meg?