FACEBOOK

Húszmillió jár a pekingi egyéni győzelemért 12 millió a csapataranyért

Húszmillió jár a pekingi egyéni győzelemért 12 millió a csapataranyért
hozzászólás, 2008.02.28.

A pekingi olimpián egyéniben aranyérmet szerző sportoló 20 millió forint (adómentes) jutalomban részesül. Ezt szerdán, a kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be az illetékes szakállamtitkár, Elbert Gábor. Mindazok, akik csapat tagjaként érik el a legfényesebb sikert, 12 millió forinttal gazdagodnak.

Mint ismeretes, a vlv.hu hasábjain nemrég Kemény Dénes hangot adott véleményének, hogy a csapatban aranyérmet szerző sportolókat ugyanolyan szinten kellene jutalmazni, mint az egyéni bajnokokat. A maga részéről ezt az ügyet észrevételének közreadásával le is zárta, ez derül ki az MTI-nek adott nyilatkozatából is:

"Tartom magam ahhoz, amit két hete az olimpiai jutalmazás tárgyában mondtam, vagyis mi soha nem foglalkoztunk azzal, mekkora a prémium összege. A jutalom nagyságát mindig tudomásul vettük, sőt a versenyek előtt nem is igazán foglalkoztunk vele és ez a helyzet most is. A csapattal együtt dolgozunk, készülünk, mi a munkával vagyunk elfoglalva, mert az a célunk, hogy a pekingi olimpián is minél több örömöt szerezzünk az értünk szorítóknak."

A kormányszóvivőin az is elhangzott, hogy az egyéni ezüstéremért 
18, bronzéremért 14 millió forint jár. Csapatsportban a 12 millió forintos aranyprémium 90 százalékát, bronzérem esetén 70 százalékát kapja a csapattag.

Az olimpián 8. helyezést elért sportoló jutalma 2 millió forint, csapatsportban 1,7 millió forint.

Az egy-egy sportágban az eredményesség alapján összegyűjtött pénz 60 százaléka jut az edzőkre és más szakemberekre, s az adott sportágban szabadon dönthetbnek majd a pénzösszeg egy részének felhasználásáról.

Elbert Gábor a kormánydöntés ismertetésekor elmondta azt is, hogy 
az olimpiai jutalmak összege a 2004-es athéni olimpiai prémium kétszerese.


Címkék:
Peking

1 régi hozzászólás

Hód 72 hozzászólása
2008.03.13. 02:24

Attől,hogy Dr. Kemény dénes ízig vérig profi vezető és nem mellesleg úriember attól ez az egész még úgy ahogy van nonszensz! A 3 olimpiai ciklus óta messze legeredményesebb sportágunkban.Azért mert a Kemény-Legények nem produkálnak semmit a bulvárlapok címlapjára?????????Hanem példamutatóan dolgoznak és ami a legfontosabb CSAPAT maradtak. KÍVÁNOM NEKTEK FIÚK,HOGY EZEKKL A KÍVŰLRŐL JÖVŐ BOSSZANTÁSOKKAL SZEMERNYIT SEM TÖRŐDVE LEGYETEK HARMADSZOR IS OLIMPIAI ARANYÉRMESEK!!!!!!!!! GO GO GO FOR GOLD!!!!!!!!!!!!! Nem Székely Csucsuéknál látták ezt Sidneyben?:) Egy régi és hűséges szurkolótok