FACEBOOK

Kemény: csak nekünk kell mindig győznünk

Kemény: csak nekünk kell mindig győznünk
hozzászólás, 2008.02.26.

A magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a felkészülési meccseknek semmi jelentőségük nincsen, majd az olimpián derül ki, hogy éles helyzetben mire képes a csapat. Kemény Dénes a FigyelőNetnek adott villáminterjúban elmondta, hogy a 18-as keret összeállításában nem az aktuális forma alapján dönt.



Hogyan értékeli a csapat teljesítményét a vasárnap véget ért Volvo Kupán?


A csapat az elmúlt napokban négy mérkőzést játszott, és azt hiszem az eredmény miatt nem panaszkodhatunk. Akadtak kisebb fennakadások, de nem is lehet 16 negyedet hiba nélkül végigjátszani. A csapatjáték egyelőre csak másodlagos. Sokkal fontosabb volt, hogy a fiúk a begyakorolt elemeket sokszor és sikerrel alkalmazták.

Az év eleji torna a pekingi keret összeállításában is segítette?

Májusban 18 emberrel kezdünk el készülni az olimpiára. A Volvo-kupa után úgy gondolom, hogy 10 játékos helye már stabilnak mondható. Természetesen sérülések vagy más problémák felülírhatják az elképzeléseimet.

Elsősorban nem az aktuális forma a lényeges. Fontosabbnak tartom az adott játékos tudását. Ha valaki még nincsen csúcsformában, azon a felkészülés során tudok segíteni. Ha nincs megfelelő tudása, akkor hiába erőlködünk.

A Volvo Kupán nem a világ közvetlen élvonalához tartozó csapatokkal szemben játszottunk. Tudatos volt az ellenfélválasztás??

Sajnos nem rajtunk múlik kikkel játszunk. Mi mindenkit meghívtunk az összes versenyre, nem tehetünk róla, hogy ezek a csapatok jöttek el.

A válogatott legközelebb májusban találkozik, és igen szoros lesz a programja (ING Kupa, Eb, és Unicum Kupa). Lehet tudni, hogy a két itthoni tornán kikre számíthatunk?

A német, a görög és a montenegrói csapat már jelezte a részvételét az ING Kupán, az Unicum Kupa esetében egyelőre semmi sem biztos. Persze az említett három csapat ellen biztosan nem lesz könnyű dolgunk, hiszen Athénban a görögök és a montenegróiak is elverték a szerbeket.

Figyeli a közvetlen riválisok felkészülését?

A szerbekről Kecskemétről hazafelé a kocsiban értesültem. Nem befolyásolnak különösebben ezek a hírek. Az ilyen tornákat nem véletlenül hívjuk felkészülési versenyeknek. Sehol máshol nem érdekli az embereket, hogy miként szerepel a csapatuk a tét nélküli meccseken. Csak itthon várják el mindig, hogy győzzön a férfi vízilabda-válogatott.

FigyelőNet

11 régi hozzászólás

g hozzászólása
g5338
2008.02.27. 15:03

janika: hamarosan!

janika hozzászólása
janika5337
2008.02.27. 14:47

tudja valaki mikor kerulnek fel az oldalra Biros Peti valaszai. Feb 14-ig lehetett kerdezni, annak meg 2 hete...

x hozzászólása
x5332
2008.02.26. 21:11

Krisztián! Ha jól tudom az Unikum Kupa pontos időpontja még nincs lefixálva...EB után valamikor...hónap vége...

Krisztián hozzászólása
2008.02.26. 16:01

Az ING-kupa ha jól tudom, az EB előtt lesz közvetlenül,nem tudjátok az Unicum kupa pontosan mikor lesz?

zozo hozzászólása
zozo5329
2008.02.26. 13:27

Najó: ha figyelmesen olvastad volna a cikket, akkor ez a kérdésed nem is lett volna. Úgy tűnik nem szívesen veretik el velünk magukat az ellenfelek :-)

Peti- hozzászólása
Peti-5328
2008.02.26. 12:14

Bocsánat, ez a PP én voltam.

PP hozzászólása
PP5327
2008.02.26. 12:11

Nem lenne rossz egyszer IDEGENBEN is elmenni egy nívós tornára. Játszani a szerbekkel, montenergóval. És akkor nem lenne győzelmi kényszer sem. Az elmúlt években csak hazai medencében mérkőztünk meg, főleg nálunk gyengébb ellenfelekkel. Magabiztosan nyertünk mindig, de kérdés volt-e, van-e ezeknek a meccseknek értelmük. Egy 15-2-ös meccsnél egy erős edzés is többet ér. Nekem ez a felkészülési szisztéma kicsit egyoldalúnak tűnik.

x hozzászólása
x5326
2008.02.26. 11:11

Najó! Ahhoz h ittlegyenek el kell a meghívást fogadni...lsd. 3. kérdés az interjúban...Üdv!

Najó hozzászólása
Najó5323
2008.02.26. 09:41

Nem lehetne esetleg az ING Kupa-ra vagy az Unicum Kupa-ra nívósabb ellenfeleket hívni? Mert ez így eléggé nevetséges! Nem csak az olimpián szeretnénk látni igazi versenyhelyzetben a csapatot, hanem évente kétszer legalább! Szerintem nekik is jót tenne, ha nem bujkálnánk! Hajrá Magyarok!

Műkedvelő hozzászólása
2008.02.26. 09:22

Jó volt megint nevetni látni a srácokat és talán ez a legfontosabb, mert azért ez még mindig "csak" egy játék :) Csak így tovább szórakozzunk együtt!! Már alig várom a telt házas meccseket a szigeten...

dr. Séfer Sándor hozzászólása
2008.02.26. 07:52

Kedves Dénes! Gratulálok a csapatnak és Önnek a Volvo Kupa megnyeréséhez. Jó volt nézni azt az igyekezeet és elszántságot, amit a fiúk a vízben produkáltak. Én úgy vélem, hogy nincs tét nélküli meccs, valamiért mindig törkedni kell a győzelemre!Mi drukkerek szeretünk együtt örülni a csapattal, de ha nem győz akkor is a sajátunknak tekintjük. Abban is biztos vagyok, hogy nemcsak mi magyarok várjuk el a győzelmet, hanem pl. a szerbek vagy a horvátok is! Legfeljebb mi egy kicsit jobban.