FACEBOOK

Vasas- és Szeged-győzelem vendégként

Vasas- és Szeged-győzelem vendégként
hozzászólás, 2008.01.23.

Hétközi bajnokiját egyaránt magabiztosan nyerte a címvédő és a LEN Kupából történt kiesés után lelki sebeit nyalogató Szeged csapata.

Fehérvárott a mérkőzés előtti percekben az egyik helyi néző a világ legjobb csapatának titulálta a Vasast, ám az első negyedben ennek nem sok bizonyítékát mutatta a bajnok. A nem túl acélos kezdés (0:2) után Földi László rendet rakott a fejekben, így a második játékrésztől kezdve beindult a gépezet. A félidőre ötre növelték előnyüket a piros-kékek úgy, hogy a negyed elején még egy fehérvári gól is befért a „szabadnapos” Nagy Viktort helyettesítő Jónás kapujába (1:6). 

A nagyszünet után folytatódott a Vasas-hegemónia, Varga Dániel már a harmadik gólját szerezte egy megúszás után, öccse, Dénes szintén megúszásból talált be, Steinmetz Ádám centerben villant, Mátyás ejtése után pedig közte kilenc állt az eredményjelzőn (2:11). Az utolsó negyedben lehetőséget kaptak a fiatalok: a Varga- és a Steinmetz-fivérek már a kispadról nézhették végig az utolsó nyolc percet, amelyet az első háromhoz - és a mérkőzéshez - hasonlóan megnyert a Vasas.

VARGA DÉNES:

Lehettünk volna hatékonyabbak a helyzetkihasználást illetően.

VARGA DÁNIEL:

Hoztuk amit kellett, se többet, se kevesebbet egy olyan csapat ellen, amelyben nincsen 20 és 30 év között játékos, csak alatta és fölötte.

Fehérvár-Vasas 3:13 (0:2, 1:4, 1:5, 1:2)
Székesfehérvár, v.: Vojvoda, Juhász
Fehérvár: Veres – Deme, Petik, Hegedűs 1, Hesz, Naganuma 1, Rom 1. Cs: Régi (kapus), Péter, Ritter, Gelley, Lázár, Popovics, Garádi. Játékos-edző: Dabrowszki Norbert
Vasas: Jónás – Heinrich 2, Mátyás 1, Katonás 2, Varga Dániel 3, Varga Dénes 1, Steinmetz Á. 1. Cs: Kincses 1, Takács, Kovács R. 1, Tóth M., Steinmetz B. 1, Hőnig. Edző: Földi László
Gól – emberelőnyből: 4/–, ill. 4/3
Ötméteresből: 1/–, ill. 3/2

A Szeged valósággal lerohanta idegenben az UTE csapatát. A mérkőzés már az első negyedben eldőlt, s a hazaiak képtelenek voltak visszahozni még csak a reményt is a fordításra.

A meccset megtekintő Kemény Dénes szövetségi kapitány a vlv-nek elmondta, hogy Baksa Lászlónak volt néhány egészen nagy védése.

BAKSA LÁSZLÓ:

Jól kezdtünk, 4-5-gólos előnyt szereztünk, s ez megadta valamennyire az alaphangot, lehetett érezni, hogy az újpestieknek kicsit elment a kedve a játéktól. Aztán ez a különbség meg is maradt a csapatok között. Voltak egész jó megmozdulások, de úgy érzem, hogy a fórok még mindig nem az igaziak. Ezt még kell gyakorolni, de szerencsére van is rá idő: egy hónap múlva játszunk az Egerrel, február végén a Honvéddal és a Vasassal.

UTE-Szeged 4:10 (0:4, 2:3, 1:1, 1:2)
Hajós uszoda, v.: Székely Z., Kun Gy.
Újpest: Pelle – Salamon 1, Somogyi 1, Sziklai, Máthé, Suti, Szabó B. 2. Cs: Vörös, Kotszidisz, Szabó N., Borsós, Olasz. Edző: Petrovics Mátyás
Szeged: Baksa – Weszelovszky, Lehmann 1, Komlósi 2, Korolija, Varga T. 4, Balatoni 1. Cs: Monostori 1, Varga P., Juhász Zs. 1. Edző: Gyöngyösi András
Gól – emberelőnyből: 9/3, ill. 8/4
Kipontozódott: Lehmann (29. p.)
Sárga lap: Petrovics Mátyás (22. p.), Gyöngyösi András (26. p.)