FACEBOOK

Bemutatták az olimpiai formaruhákat

Bemutatták az olimpiai formaruhákat
hozzászólás, 2008.01.18.

A korábbi ruháknál sokkal látványosabb öltözékeket viselnek majd Pekingben a magyar olimpiai csapat tagjai - mondta a vlv-nek Makány Márta tervező. Az ő nevével fémjelzett Roland divatház pénteken mutatta be Budapesten az olimpiai öltözékek darabjait.

Diapolo

Minden sportoló két ruhakollekciót kap, ezen felül az ünnepélyes megnyitón szereplő csapattagok külön „egyenruhát” viselnek majd.

- A női felvonulóruhák pipacsosak, a férfiruha: sötétkék nadrág, piros-fehér-csíkos ing fehér gallérral és fehér mandzsettával, piros nyakkendővel és törtfehér zakó – mondta a vlv-nek Makány Márta. Hozzátette, hogy a formaruhának nevezett „társasági ruha” sötétszürke alapon nagyon vékony bordó-piros színű csíkozást tartalmaz. A fiúk vajszínű inget is kapnak, piros nyakkendőt, övet, cipőt, kalapot. A magyar címer minden öltözeten swarovski kristályból van megjelenítve.

A Magyar Olimpiai Bizottság közbeszerzési eljárás keretében választotta ki a hivatalos olimpiai ruhák beszállítóját. A elnökség szavazással döntött, s véleményt nyilváníthatott két sportoló is, a kajakos Kovács Katalin, valamint a kardvívó Nemcsik Zsolt.

A ruhakollekció bemutatása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a magyar olimpiai csapat tagjai április 26-án tesznek szokásos olimpiai fogadalmat, július 19-én pedig csapatgyűlés lesz a tatai edzőtáborban.

Címkék:
olimpia Peking

15 régi hozzászólás

Jimbo hozzászólása
Jimbo13169
2008.08.15. 14:52

Igen, ezt is megcsináltuk!! Rokona volt valakinek, és ami nem fogyott el az ment sportolóinknak :D csak erre tudok gondolni :d

ev hozzászólása
ev13063
2008.08.13. 10:45

az fel sem tűnt,h. ő egy híres tervező..valószínű jobban ért a divathoz,mint ti:)

csavarlazito hozzászólása
2008.08.12. 22:01

Fel kellene akasztani az ilyen ruhatervezőt! Bohócnak öltözteti a sportolóinkat! Mi köze ennek a ruhának a magyar nemzethez? A legutolsó öt fős afrikai ország is különbbül volt felöltözve, mint a magyarok. Gratulálok Makány Márta, csak így tovább!

Elcsics Gergelyné hozzászólása
2008.08.12. 20:24

Igy egyenként nem is olyan borzasztó,de mikor felvonultak sokkoló volt a látvány.Nagyon sajnálom!

16 éves kissrác hozzászólása
2008.08.12. 15:25

a ruha magában, külön-külön nem is mutat rosszul, de csapatban valami hihetetlenül rosszul mutat.

kocsog hozzászólása
kocsog13042
2008.08.12. 15:22

na én tuti ott borítottam volna az asztalt arra a kivagyokmivagyok makány mártára, ha elém tolja ezt a sok sz_rt. komolyan, egy roh_dt burdában is jobb cuccok vannak. förtelmesek azok a kalapok.

nemnevem hozzászólása
2008.08.09. 23:46

Azt értem, hogy külföldön éltek. Én is. Sőt, az anyanyelvem sem magyar. De a ti hozzászólásaitokban egyetlen hibátlanul leírt szó sincs.

Wiener  Gábor hozzászólása
2008.08.09. 10:53

Gratulálok ilyen ocsmány öltözete senkinek sem volt,mint nekünk!!! Sanos már cikkeznek róla a külföldi újságok ma egy angol cikk jelent meg róla h a magyarok voltak a legcsunyább forma ruhában. Gondolom mivel h közbeszerzés megint valami tetü(k) meggaazdagodtak ezen ! Szégyeljék magukat megint lejáratták Magyarországot gratulálok.

caddyorsi hozzászólása
2008.08.09. 09:17

Borzaszto minta, borzaszto szabas. Tiszta szocko hangulat! A hatterben levo buzamezon sarlo es kalapacs is van valahol? Az amerikai musorvezeto (kaliforniaban elek) csak a magyarok ruhajat cikizte, mondvan "Izlesek...". Messzirol komolyan olyan volt mint egy bevonulo foltos tehencsorda... :) :) Nem tudta tervezo, hogy egy stadioni bevonulora tervez??? Ki a fene latja, hogy azok pipacsok. Hazank legelterjettebb mezei viragja helyett egy jol szabott, tartast ado ruha hatasosabb lett volna. Stadionnyi felvonulasnak ki hasznal apromintat??? No es ki lat apro kristaly kis cimert...Az elkepzeles jo de a kivitelezes? Meg mindig nem tudunk elszakadni a 80-as evek Skala Coop-jatol.... Azert a sportoloknak nagyon drukkolok!!!

Momo hozzászólása
Momo12792
2008.08.09. 05:25

Hat az igazat megvallva nagyon elszegyelltem magam a viselet lattan. Alig vartam, hogy a magyar csapat megjelenjen a kepernyon (az USA-ban elek mar 14 eve es most adtak a megnyito unnepet a TV-ben) de amikor megjelent a magyr csapat es meg az amerikai kommentatorok is elkezdtek nevetni illetve szohoz sem jutottak, nagyon elszegyeltem magam. A noi sportolok ruhai egyszeruen fortelmesek voltak... Hosszu bambulas utan rajottem, hogy piros viragok diszitik a ruhakat de messzirol ugy latszott mintha piros tehen foltok lennenek. Itt a fennti kepen pedig annyira nem lenne rossz - eleg otlet szegeny az igaz - de a TV kepernyojen fortelem volt. Nem szoktam hozzaszolni igazan semmihez a neten, de ezt most nem tudtam megallni. Remeljuk a jatekok folyaman majd jobban szerepelnek.

nor hozzászólása
nor12084
2008.07.22. 12:44

Véleményem szerint ezek a ruhák nagyon borzalmasak! "Értem", hogy nem lezser, laza, sportos viseletet képzelt el a "tervező nő" de, a koncepció igen félresikerült látva ezeket az ózsdi, giccses, rettenetesen gusztustalan és apszolút nem elegáns darabokat!! Bár a "tervezőnő" ízlésvilágából kiindúlva ezen nem kell csodálkozni. Nagyon sajnálom, hogy ebben kell megjelenniük a magyar sportolóknak!!!

Finci  hozzászólása
Finci 9870
2008.07.01. 17:50

www.nara.hu a tervező oldala

Melus hozzászólása
Melus8772
2008.06.01. 08:46

Sziasztok!Tudnátok esetleg segíteni?Mikor és hol lehetne esetleg hozzá jutni ilyen ruhához?

zsé hozzászólása
zsé4877
2008.01.19. 15:10

Szerintem nagyon jól eltalált szín- és mintaösszeállítás! Igazán csinos és vidám!(Engem kicsit a múlt század 30-as éveinek divatjára emlékeztet)

Bera hozzászólása
Bera4872
2008.01.18. 20:26

Azt mondják nem a ruha teszi az embert... Majd meglátjuk, hogy fog kinézni! Kicsit merész a felvonuló férfiruha!