FACEBOOK

Dubrovnikban három csapat sorsáról dönthet a Honvéd

Dubrovnikban három csapat sorsáról dönthet a Honvéd
hozzászólás, 2008.01.17.

ENGLISH VERSION // A hétvégén folytatódnak az Euroliga csoportküzdelmei. A nap mérkőzése Dubrovnikban lesz, ahol a Honvéd próbál pontot, pontokat rabolni, hogy ezzel előkészítse a kettős magyar továbbjutást a csoportból. A mérkőzést élőben közvetítjük a Volvo Autó Hungária Kft. támogatásával. A Vasas oroszlánbarlangjába az Athénban már megvert Etnikosz Pireusz látogat, s a hazai győzelem alapkövetelmény. Beharangozónkban Kiss Gergely, Molnár Tamás, Szivós Márton, illetve Steinmetz Ádám, Varga Dénes és Varga Dániel nyilatkozata.

Dubrovnik-Honvéd, szombat, 18.15 (élő közvetítés a vlv.hu-n a Volvo Autó Hungária Kft. jóvoltából.)

KISS GERGELY:

Először ’96-ban játszottam a Dubrovnik ellen kupameccset, tehát sokéves tapasztalatom van már. Otthon mindig nagyon jól kezdenek és nagyon veszélyesek. Megkapják az emberelőnyöket, és elég pontosan belövik azokat. Ez részben a hazai közönség nyomására is történik, másrészt fel vannak tüzelve, most is 3-4 ezer emberre lehet számítani, akárcsak a Vasas elleni meccsükön.

A két csapat ismeri egymást, s mi tudjuk, hogy számukra nagyon nagy blama lenne, ha nem nyernének otthon, nekünk pedig nagy húzás lenne pontot, vagy pontokat szerezni. Mindenképpen nehéz, kemény mérkőzés lesz, igazi, komoly tétmeccs. Ők a hazai pályát szeretnék érvényesíteni, mi pedig szeretnénk olyan plusz pontot szerezni, ami kincset érhetne ebben a csoportban.

- Mennyi esélyt látsz erre?

- Abszolút jó játékkal látok, nem olyannal persze, mint ahogyan szerdán a Szolnok ellen játszottunk. Fizikailag kemény edzéseken vagyunk túl, és az állóképességhez hozzátesszük a koncentráltságot és a fegyelmezett játékot, akkor jó lehet a játék Dubrovnikban.

MOLNÁR TAMÁS:

Mindenféleképpen nagyon nehéz meccsre számítunk, miután az egyik legerősebb csoportellenfelünk otthonába megyünk. Azt gondolom, ha jól játszunk, akkor van keresnivalónk, de igazából vesztenivalója a Dubrovniknak van. Nem történik tragédia, ha adott esetben kikapunk, de egy döntetlen, vagy győzelem már óriási előrelépést jelentene a továbbjutás szempontjából, tehát mindenféleképpen olyan tervekkel megyünk, hogy pontot hozunk el, meglátjuk... Nagyon nehéz mérkőzés lesz, de ha jól játszunk…

- Az, min múlik, hogy jól játszotok-e?

- Szerintem, ez csak rajtunk múlik.


SZIVÓS MÁRTON:

- Szombaton pokoli hangulatra készülhetünk. Szeretnénk pontot, vagy pontokat rabolni.

- Min múlik, hogy sikerül-e?

- Ez azon múlik, hogy hogy tudunk játszani, hogy tudjuk elviselni az esetleges bírói nyomást, ami biztos vagyok benne, hogy lesz, azt a közeget, ami ott van, gyakorlatilag ezen múlik.

- Hogy utaztok? Milyen útvonalon?

- Kecskemétig busszal megyünk, onnan pedig a Honvédség katonai gépével tovább Dubrovnikba, és a meccs után már jövünk is vissza.

- Mindenki egészséges?

-
Igen, hála Istennek most már mindenki meggyógyult, egészséges, harcra kész. Reméljük, hogy meglesz az eredménye.

Vasas-Etnikosz Pireusz, szombat, 20.15 (Sport 1 televízió) 

STEINMETZ ÁDÁM:

Győzelemre készülünk a hétvégén, más lehetőségünk nincs is, hogy továbbjutási reményeinket életben tartsuk az Euroliga-csoportban. Úgy érzem, hogy az eddigi felkészülésünk nagyon jól sikerült, a zágrábi edzőtáborozás is, a bajnoki nyitányon az Újpest elleni elég nagy különbségű győzelem is jó okot ad arra, hogy kellő önbizalommal álljunk oda ehhez a mérkőzéshez. Több jó játékos is van az ellenfélnél, akikre oda kell figyelnünk, de ezt Athénban is már meg tudtuk valósítani. Bízom benne, hogy egy olyan mérkőzésen is tudunk nyerni, ahol nem csak a győzelem fontos a számunkra, hanem az is, hogy jól kezdjük azt a menetelést, amire tavasszal készülünk.

VARGA DÉNES:

- Kint nagyon sima volt a meccs, tényleg. Mondjuk közben volt szoros is az eredmény, mert a második negyed az úgy sikerült, de most itthon játszunk, úgyhogy nagyon magabiztos vagyok. Szerintem a csapat nevében beszélhetek: azt várom, hogy ugyanúgy, mint kint, bejöjjenek a húzásaink, amelyekre nem tudnak majd mit csinálni. Taktikailag felkészülünk, fizikálisan jó állapotban vagyunk, úgyhogy nekünk ezt a meccset hozni kell - hozni is fogjuk.


VARGA DÁNIEL:

- Vasas-Etnikosz Pireusz...?

- 10-6.

- Részletek? Negyedek, góllövők?

- Kicsit korán hívtál még ez ügyben.

- Akkor a várakozásaidról hallhatnék valamit?

 

- Alapvetően ez egy kötelező győzelem, egyrészt mert a csoport leggyengébb csapatával játszunk, másrészt mert ahhoz, hogy továbbjussunk, mindenféleképpen meg kell vernünk az Etnikoszt.

- Kell valamitől tartani?

- Két fehér ruhás embertől, ők feltétlenül nagyon veszélyesek lehetnek, mint a görögök esetében általában. Egyébként pedig van egy nagyon jó centerük, 2-3 exválogatott játékosuk, ők lövik a gólok nagy részét.

- Visszatérve az eredményre: a 10-6 nem szoros egy kicsit?

- Ez csak a félidő… Ja nem, hatot nem kapunk. Nem tudom, ezt csak úgy rámondtam. Egyébként bízom benne, hogy sok góllal nyerünk, öt-hat-hét-nyolccal akár...

1 régi hozzászólás

Akrod hozzászólása
Akrod4863
2008.01.17. 18:18

Hajrááá HONVÉD!!!!!!!!!!!!!!