FACEBOOK

Minden esélyes nyert

Minden esélyes nyert
hozzászólás, 2008.01.13.

Csak a friss kupagyőztes Egernek ment kicsit nyögvenyelősen, de végül minden esélyes simán megnyerte meccsét a bajnokság szombati fordulójában. A Vasas és a Honvéd gólparádét rendezett. Varga Dénes, Varga Dániel, Szivós Márton, Kis Gábor és Baksa László nyilatkozata.

A „négy nagy” közül a Vasasnak jutott a legnehezebb ellenfél a bajnokság tavaszi körének első fordulójában. A piros-kékek két gyors góllal kezdtek az UTE ellen, s a két emberelőnyös találat ki is merítette az első negyedben történtek javát. A negyed közepén Tóth Márton mutatott be egy remek cselt, Nagy Viktornak pedig csak öt perc után akadt először dolga.

A második játékrészben hiába próbálta növelni előnyét a hazai csapat, vagy Pellében akadt el a labda, vagy a léc állította meg azt (Steinmetz Ádám két emelésénél is). A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, az UTE a negyed végére egy gólosra faragta a hátrányát. 

A némileg meglepő 3:2-es első félidő után azonban nagyobb sebességre kapcsolt a Vasas, a tempót pedig nem tudta felvenni a számos junior válogatottat soraiban tudó UTE. Sorra potyogtak a gólok, főleg a Varga-fivérek voltak elemükben, ketten négyszer vették be az újpesti kaput a harmadik negyedben. Bár a vendégek sem tétlenkedtek, a három negyedbeli találat igen kevésnek bizonyult a Vasas kilenc góljával szemben (12:5), így az utolsó negyedre izgalom nem maradt, csak gólok, itt hat, ott egy, amivel kialakult a 18:6-os végeredmény.

VARGA DÉNES:

Gratulálok az Újpestnek az első félidőhöz és gratulálok magunknak, a mi csapatunknak a második félidőhöz.

VARGA DÁNIEL:

Annak ellenére, hogy csak 3:2 volt az első félidő és utána 15:4 a második, azt hiszem, hogy mind a két félidőnek örülhetünk. Az elsőnek azért, mert rengeteg helyzetünk volt, bár azokat nem lőttük be, a másodiknak pedig azért, mert rengeteg helyzetünk volt és azokat belőttük. Nyilván az utóbbi a követendő. Jól kezdtük ezt az évet, a jövő héten szeretnénk hasonló eredményt elérni az Etnikosz ellen.

Vasas-UTE 18:6 (2:0, 1:2, 9:3, 6:1) 

Komjádi uszoda, v.: Fekete B., Petik A.
Vasas: Nagy V. – Katonás 2, Kovács R. 2, Varga Dániel 2, Varga Dénes 4, Steinmetz B. 1, Steinmetz Á. Cs: Heinrich 3, Kincses 1, Mátyás 2, Takács B., Tóth M. 1. Edző: Földi László
UTE: Pelle – Suti 3, Sziklai, Debreczeni, Szabó B. 1, Somogyi, Máthé. Cs: Borsós, Rékasi, Vörös, Szabó Z., Salamon 2, Kotszidisz. Edző: Petrovics Mátyás
Gól – emberelőnyből: 11/6, ill. 4/2
Ötméteresből: 2/2, ill. 2/2
Kipontozódott: Somogyi (24. p.), Takács B. (30. p.)

 

TZS-képek a meccsről:

 

Videók:


Varga Dénes megúszásgólja

Flikkflakk

Varga Dénes emberelőnyt értékesít

Varga Dániel balról

Varga Dániel jobbról

Varga Dénes ötméteres-gólja

Steinmetz Ádám-kapufa II.

Steinmetz Ádám-kapufa I.

Kimaradt Vasas-előny

 

Kijátszott Vasas-előny


A Kőér-utcában sok úszkálással tarkított mérkőzésen hamar dűlőre vitte a dolgot a Honvéd, hiszen már 10:0 is állt az eredményjelző-táblán. Ettől kezdve nem nagyon volt izgalom. A Honvéd kicsit ráült az eredményre, nem figyelt már annyira a védekezésre, de elöl továbbra is lövöldözték a szépségdíjas gólokat Szivósék. A lazább hazai védekezés és néhány figyelmetlenség miatt a Szentes végül hét gólig jutott, ami önmagában nem rossz mutató a Kőér utcában. A válogatottak közül főleg Szivós és Molnár volt elemében, mindketten négyszer vették be a vendégek kapuját. (Gór-Nagy Miklós nem játszott a találkozón.)

SZIVÓS MÁRTON:

 

Végül is az őszi mérkőzésből kiindulva hasonló eredményt vártam. Úgy gondolom, jól pörögtünk ahhoz képest, hogy az elmúlt héten nagyon kemény edzések voltak, hiszen közeledik a Dubrovnik elleni fontos mérkőzés, arra készülünk. Ennek jegyében játszottuk a mai mérkőzést és a Szolnok elleni szerdait is a Jug elleni felkészülésnek szenteljük. Remélem, hogy meglesz az eredménye...

Honvéd-Szentes 24:7 (6:0, 7:1, 3:3, 8:3)
Kőér utca, v.: Bátori Gy., Bors L.
Honvéd: Bisztritsányi – Molnár T. 4, Hárai, Vári, Szivós 4, Vindisch 5, Kiss G. 1. Cs: Székely 1, Kovács O. 3, Fodor, Bárány 1, Paján 4, Cseh A. 1. Edző: Kovács István
Szentes: Horváth T. – Torday, Csente, Papp G. 1, VIGH R. 1, Szabó T. 1, MAKLÁRI 2. Cs: Józsa 1, Turzai 1, Döbrössy, Jaksa, Boros. Edző: Pengő László
Gól – emberelőnyből: 7/4, ill. 3/0
Ötméteresből: 4/4, ill. –


A szolnoki mérkőzés első negyedében az Eger egy akciógólja (Feltham) és egy előnygólja (Matajsz) állt szemben a Szolnok két ötméteresből szerzett találatával (Balogh és Cseh), de a hevesiek nagyon jól dolgoztak mezőnyben, rendre megszűrték a hazai gárda támadásait.

 

A második játékrészben aztán a vendégek kétgólos vezetést szereztek Kis Gábor, Császár és Biros is eredményes volt, de erre már csak Pásztortól jött válasz. A harmadik negyedtől sűrűsödött az „úszóversenyek" száma. Hazai részről Balogh kétszer is eredményes volt, Császár második találatát szerezte, Biros beadását pedig Binder húzta a kapuba. Az utolsó 8 percben összesen két találat esett, mindkettő az egri gólok számát gyarapította. A játékrész elején Nyéki „átejtette" Györkét, majd a negyed végén Decker Ádám bombázott a szolnoki kapuba.

 

A végeredményhez hozzá kell tenni azt is, hogy a Szolnok 5 góljából 3-at büntetőből szerzett. A négygólos egri győzelem lehetett volna nagyobb is, ha jobb arányban sikerül értékesíteni az emberelőnyös szituációkat, de Birosék végig kézben tartották a mérkőzést. A válogatottak közül Szécsi és Kiss Csaba nem szerepelt, a csapatkapitány Biros kétszer, Kis Gábor egyszer volt eredményes.

KIS GÁBOR:

 

Négy góllal nyertünk, de még érződött a csapat játékán a karácsonyi édességek "lenyomata". Szünet után tértünk vissza, egész héten alapoztunk, és ez nagyon meghatározta a játékunkat. Próbáljuk a fizikai formánkat visszahozni, de úgy érzem, ez még nem teljes. Bár addig már nincs túl sok idő, remélem a Szeged elleni meccsre minden rendben lesz.

Szolnok–Eger 5:9 (2:2, 1:3, 2:2, 0:2)

Szolnok, Tiszaliget, V.: Horváth Csaba, Juhász György

Szolnok: Györke – Hangay Z., Hangay R., Plézer, Balogh Z. 3 (2/2), Pásztor 1, Cseh 1 (2/1). Cs.: Molnár A., Kistamás, Bártfai, Csányi, Kovács Gergő, Gyurováth. Edző: Lukács Dénes

Eger: Decker A. – Decker Á. 1, Hegedüs, Feltham 1, Császár 2, Kis G. 1, Biros 1 (1/1). Cs.: Kovács Gábor, Nyéki 1, Matajsz 1, Sántavy, Varga II. Zs., Binder 1. Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán

Gól emberelőnyből: 2/0 és 10/3 (+1 páros kiállítás)

Ötméteres: 4/3 és 1/1

Kipontozódott: Kistamás (21. p.), Cseh (26. p.)

Sárga lap: Lukács Dénes (19. p.)


A Szeged a budapesti vasutasokat fogadta és két emberelőny-góllal rögtön elhúzott. Ekkor egy ötméteressel felzárkózott a BVSC, amely a második negyedet  két emberelőny-góllal döntetlenre hozta.

 

A mérkőzés a harmadik negyedben dőlt el, amikor a Szeged két emberelőny lejártakor lőtt akciógóllal növelte előnyét, majd 4:0-ra megnyerte ezt a negyedet, így az utolsó játékrészre már nem maradt izgalom.

BAKSA LÁSZLÓ:

Tipikus év eleji játék volt, sok hibával. A harmadik negyedet 4:0-ra megnyertük, akkor kicsit megnyugodtunk, de hát ennél csak jobb lehet szerintem.

 

Szeged-BVSC 12:6 (3:2, 2:2, 4:0, 3:2)
Szeged, v.: Németh A., Székely B.
Szeged: Baksa – Balatoni 1, Komlósi, Varga P. 1, Varga T. 4, Korolija 2, Weszelovszky. Cs: Monostori, Juhász Zs. 1, Éles 3, Molnár P., Török, Kurai. Edző: Gyöngyösi András
BVSC: Laboncz – Pecz, Nagy S., Kriszt 1, Tóth Z. 1, Galambos, Simon 2. Cs: Németh I Zs. 1, Ulmann, Szabó P. 1, Ambrus, Szűcs, Zsoldos. Edző: Vincze Balázs
Gól – emberelőnyből: 11/6, ill. 7/2
Ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
Kipontozódott: Németh I Zs. (24. p.)



További eredmények:

 

PVSK-OSC 11:5 (2:0, 2:2, 4:2, 3:1)
FTC-Fehérvár 15:2