FACEBOOK

Vodafone Magyar Kupa - a negyeddöntők első fordulója

Vodafone Magyar Kupa - a negyeddöntők első fordulója
hozzászólás, 2007.12.16.

ENGLISH VERSION // Szombaton rendezték meg a Vodafone Magyar Kupa negyeddöntőinek első fordulóját. A legnagyobb érdeklődés természetesen a Vasas-Eger és a Szeged-Honvéd párharcot kísérte. A piros-kékek háromgólos előnyt szereztek a vasárnapi egri visszavágóra, míg a Honvéd már idegenben eldöntötte a továbbjutás sorsát. Biros Péter, Kiss Csaba, Kis Gábor, Steinmetz Ádám, Varga Dénes, Nagy Viktor, illetőleg Baksa László, Molnár Tamás, Fodor Rajmund, Gór-Nagy Miklós és Szivós Márton nyilatkozata.

Diapolo

Vérbeli kupatalálkozóra került sor a Komjádi-uszodában. Habár egy héttel vagyunk a soros nemzetközi kupamérkőzések előtt, egyik csapat sem tartalékolt. Steinmetz Ádám hamar értékesítette a Vasas első emberelőnyét, húzásból szerzett gólt, majd Takács hasonló góljával kettő volt az angyalföldiek előnye. Biros ötméteresből először szépített, majd Kis Gábor elemi erejű átlövésével már egyenlő volt az állás. A negyed vége előtt Varga Dániel értékesítette az újabb hazai emberfórt.

 

A második negyedben Varga Dániel ötméteresből, majd Varga Dénes megúszás végén szerzett gólt. Varga II Zsolt átlövésgólja jelezte: az Eger nem mondott le a győzelemről, de Mátyás átlövésből válaszolt, így háromgólos volt a hazai előny a nagyszünet előtt.

 

A harmadik negyedben inkább a brusztolás, valamint a kontrafaultok voltak jellemzőek, az Eger továbbra sem jeleskedett emberelőny után, a negyed egyetlen gólját Varga Dénes szerezte büntetőből.

 

Az utolsó negyed egy kis óramizériával kezdődött, az előző negyedből megmaradt kettős emberelőny után arról folyt a vita, hogy még vajon mennyi van vissza a fórból. Végül 15 másodperc mellett döntöttek, s ez elég volt Matajsznak hogy szépítsen. De a vendégek nem tudtak közelebb kerülni, majd Katonás ejtésgóljával már 4 volt a hazaiak előnye. Decker szépen értékesítette a fórt, majd Varga Dániel újabb ötméteresgóljával visszaállt a különbség. A mérkőzés végeredményét Feltham állította be távolról lőtt góljával. Így a Vasas háromgólos előnnyel utazik Egerbe. 

 

Vasas-Eger 9:6 (3:2, 3:1, 1:0, 2:3)

Komjádi uszoda, v.: Petik, Vojvoda

Vasas: Nagy V. - Katonás 1, Kovács R., Varga Dániel 3, Varga Dénes 2, Steinmetz B., Steinmetz Á. 1. Csere: Heinrich, Takács 1, Mátyás 1, Hőna, Tóth M. Edző: Földi László

Eger: Szécsi - Kiss Cs., Hegedüs, Binder, Császár, Kis G. 1, Biros 1. Csere: Decker 1, Nyéki, Matajsz 1, Varga II 1, Feltham 1. Edző: Gerendás György

Gól emberelőnyből: 6/2, ill. 9/2

Ötméteresből: 3/3, ill. 1/1

Kipontozódott: Steinmetz Á. (27.p.), Takács (29.p.)

Kiállítva - végleg cserével: Nyéki (6.p.)

Sárga lap: Gerendás György (24.p.)

 


Videók:

 

Biros Péter nyilatkozata



 

Kiss Csaba nyilatkozata


 

Kis Gábor nyilatkozata

 

Steinmetz Ádám nyilatkozata

 



Varga Dénes nyilatkozata

 



Nagy Viktor nyilatkozata


 


Varga Dániel második ötméteresgólja

 

Eger-gól emberelőnyből

 

Varga Dénes pörgetett-ejtett "Panenka"-ötméteresgólja

 

A kiállított Binder lábbal rúgja el a labdát - ötméteres

 

Érvénytelen Eger-gól - véget ért a negyed

 

Varga Dénes megúszásgólja

 

Varga Dániel-ötméteres

 

Varga Dániel gólja Nyéki kiállítása után

 

Varga Dani lő, Szécsi véd

 

Kis Gábor szabaddobásgólja

 

Biros Péter ötméteresgólja

 

Steinmetz Ádám gólja emberelőnyből

 


Csak az elején volt izgalmas a Szeged és a Honvéd csatájának első felvonása. Egy-egy gól nélküli támadás után a Szeged talált be először Weszelovszky révén, de a Honvéd hamar kiegyenlített. Sőt, át is vették a vezetést Kiss Gergő átlövésgóljával. A bírók működését már az első játékrészben sok bírálat érte az érintettek részéről, Gyöngyösi András oly hevesen reklamált, hogy már ekkor sárga lapot kapott. A Tisza-parti együttes még ki tudott egyenlíteni Varga Tamás bombájával, de utoljára ekkor állt ilyen közel ellenfeléhez.

 

A második negyed rengeteg fel-le úszást, sok hibát -mindkét oldalon-, és mindössze egy gólt hozott, azt a Honvéd lőtte.

 

Térfélcsere után aztán felgyorsultak az események. Úgy kezdődött, hogy a szegedi védelem nem állt igazán biztos lábakon, így a fővárosi együttes kétszer egymás után el tudta játszani ugyanazt a figurát, amikoris egy keresztbeúszó játékos elviszi a védőket, és az üresen maradó Szivós Márton simán a kapuba talál. Baksa László mindkét esetben tehetetlen volt.

 

Feszült hangulat lett úrrá a uszodában, rengeteg ütés történt, amit a bírók vagy észrevettek, vagy nem, de a játékosok és a kispadon ülők láthatóan egyre ingerültebbek lettek. Időkérés után a Szeged talált be emberelőnyből, de erre a Honvédnak rögtön volt válasza. Aztán már egy gólra is felzárkózott a hazai együttes -Komlósi, és egy újabb hatalmas Varga Tamás-találat után -, de közelebb nem tudtak kerülni ellenfelükhöz, így a negyed végén 7:8 állt az eredményjelzőn.

 

A záró játékrész aztán megint nagyon egysíkúvá vált, a Szegednek semmi nem sikerült, és az óriási tűzzel védő Gergely szinte mindent megfogott: még Varga Tamás ötméteresét is hárítani tudta. A túloldalon a Honvéd négy gólt is szerzett, így végül magabiztos, 12:7-es győzelmet aratott, ami elegendő előnynek ígérkezik a vasárnapi, Kőér utcai visszavágóra.

 

Szeged-Honvéd 7:12 (2:2, 0:1, 5:5, 0:4)
Szeged, 500 néző. V: Juhász Gy., Fekete B.
Szeged: Baksa – Balatoni, Komlósi 1, Weszelovszky 2, Varga T. 2, Korolija, Lehmann 1. Cs: Monostori, Varga P., Juhász Zs. 1, Éles. Edző: Gyöngyösi András
Honvéd: Gergely – Windisch 2, Szivós 3, Vári, Kiss G. 1, Molnár T. 2, Gór-Nagy 2. Cs: Kovács O., Paján 1, Fodor, Bárány 1, Székely, Hárai. Edző: Kovács István
Gól – emberelőnyből: 10/3, ill. 9/7
Ötméteresből: 1/0, ill. –

Kipontozódott: Varga P. (30. p.)

 

BAKSA LÁSZLÓ:

 

A Honvéd ment végig "elöl", egy-egy góllal, de jól tartottuk magunkat. Amikor 8:7 volt, a harmadik negyed közepén, volt három lehetőségünk az egyenlítésre. Kihagytunk egy fórt (elpasszoltuk a labdát), kimaradt egy ötméteres, egy lefordulásban hibáztunk: eladtuk a labdát, abból visszakontráztak és abból lett 9:7. Onnantól kezdve kaptunk még négy gólt. Összezuhantunk, mert fejben nem tudtuk elviselni, hogy abból a három helyzetből nem tudtuk kihozni az ikszet és így kikaptunk öt góllal.

 

Nem játszottunk jól, az tény. A Honvéd megmutatta, hogy mit tud és hogy miért az egyik legjobb csapat a magyar bajnokságban és a világon is. Fel kell állnunk, holnap tisztességes mérkőzést kell játszanunk. Saját magunkért is és a szurkolókért is. Csodák vannak, nem tudom, holnap sikerül-e, da sajnos azt kell mondjam, hogy kevés rá az esély. Ha mást nem, egy győzelmet legalább szeretnék, annak tudnék örülni, mert akkor legalább a renoménkat meg a "szívünket" helyreállítanánk az Eger elleni LEN Kupa meccsre.

 

MOLNÁR TAMÁS:

Szerintem az történt, amire számítani lehetett. Ha azt játsszuk, amit tudunk, akkor a Szeged igazából nem is okozhat gondot. A meccs előtt is azt gondoltam, hogy ha jól játszunk, akkor 2-3 góllal Szegeden is nyerünk. Ehhez képest öttel nyertünk, tehát azt mondom, hogy abszolút elégedettek lehetünk.  Vezettünk 6:2-re, utána feljöttek 8:7-re, aztán nyertünk 12:7-re. Volt egy háromgólos meglépésünk, akkor egy kis rövidzárlat következett, de utána újra átvettük a kezdeményezést és jól játszva - kisebb hibákkal -, nyertünk. Ez az eredmény, azt gondolom, Szegeden nem rossz.

 

FODOR RAJMUND: 

 

Küzdelmes mérkőzés volt. Úgy érzem, hogy végig mi diktáltuk az események alakulását. A harmadik negyedben hiába mentünk el, még tudott kapaszkodni a Szeged, egy-két elváltásos védelmi hibánkból kifolyólag. De aztán az utolsó negyedben sikerült újra elég meghatározó különbségre szert tennünk, ami érzésem szerint - ha nem is közte öt, de két-három gól - volt is a vízben a két csapat között. 

 

GÓR-NAGY MIKLÓS: 

 

A végeredmény azt mutatja, hogy a végén nagyon jól játszottunk, hiszen 4-0-ás negyedet hoztunk. Folyamatosan őröltük fel a Szeged erejét, és a végét mi bírtuk jobban, így megnyugtató előnnyel várjuk a holnapi mérkőzést. Nagyon bele kell kezdenünk, nehogy véletlenül kedvet kapjanak a játékhoz.

 

SZIVÓS MÁRTON:

 

Mindenképpen szerettünk volna Szegeden olyan eredményt elérni, amivel Pesten már nyugodtabbak játszhatunk. Az, hogy ez ötgólos előny lett, nagy eredmény. Nagyon jól játszottunk, jó volt a védekezés és a támadás is, igazi kis kupacsatát hozott a mérkőzés. Egyébként kemény meccs volt, de úgy gondolom, hogy sportszerű. Örülök ennek a győzelemnek, ami azért nem altat el minket, mert tudjuk, hogy bármi lehet egy mérkőzésen. Ezért holnap oda fogunk figyelni az elejétől fogva, ne alakuljon úgy, hogy a szegedieknek akár egy pillanatig is megforduljon a fejében az, hogy ledolgozhatják ezt az öt gólt.


További eredmények:

 

Pécs-FTC 9:7 (4:3, 2:0, 1:3, 2:1)

 

UTE-BVSC 16:12 - 11:11 (3:2, 3:4, 1:1, 2:2, 1:1, 1:1) - ötméteresekkel 5:1

3 régi hozzászólás

egri leányka hozzászólása
2007.12.16. 21:19

nyéki megint alkotott. legalattomosabb magyar játékos

alázás hozzászólása
2007.12.16. 21:16

ez a dumi féle 5 m-es káprázatos volt. pure magic

Vicc! hozzászólása
Vicc!4630
2007.12.16. 10:48

Érdekes,a penetráns bíroi csalásról senki nem beszél????? Hihetetlen még mindig mit kap a Honvéd,mekkora nyomást...