FACEBOOK

Tabuk nélkül - Kemény Dénessel

Tabuk nélkül - Kemény Dénessel
hozzászólás, 2007.12.12.

ENGLISH VERSION // A Kósz-ügyről, a pekingi esélyekről, a sportág utánpótlásnevelési gondjairól beszélt Kemény Dénes szövetségi kapitány az Echo TV Tabuk nélkül című műsorában, Obersovszky Péter vendégeként, a napokban.

A kapitány a jövő évi olimpiával kapcsolatban leszögezte: nagyon sok a munka Pekingig, lényegesen több, mint a legutóbbi két megnyert olimpia előtt, amikor mi vettük át a vezető szerepet a konkurenciától (1999-ben is és 2003-ban is két aranyérmet szereztünk olimpia előtti világversenyeken). Tehát mindkétszer úgy vártuk az olimpiát, hogy az egyik nagy esélyese voltunk az aranyéremnek. Most ezt hiányzik, de nem lehet minket leírni, nem beleszámolni az aranyesélyesek közé.

„Lehet, hogy harmadmagunkkal vagyunk esélyesek és lehet hogy nem a legnagyobb esélyesek, de az esélyt nekünk meg kell ragadni, s nekem most ezzel kell foglalkoznom, nem azzal, hogy utána mi fog velem történni” - mondta Kemény Dénes, reagálva egyúttal a Peking utáni személyes sorsát firtató kérdésre is.

Mint a továbbiakban fogalmazott: két módon lehet megnyerni az olimpiai aranyat, amit mi nagyon szeretnénk. Egyrészt úgy, hogy egy szinten vagyunk a riválisokkal és abban a konkrét négy negyedben megpróbáljuk valahogy a javunkra fordítani az adott helyzetet. „Ez akkor lesz, ha nem tudom a csapat játékerejét jövő augusztusra arra a szintre emelni, hogy három-négy góllal, de legalább kettővel jobb legyen az ellenfeleknél. Akkor marad az, hogy úgy kell őket megverni, hogy nem vagyunk jobbak. Azt is meg lehet csinálni. Nem adtam fel, hogy úgy érkezzünk Pekingbe, hogy jobbak vagyunk mindenkinél, de akkor sincs tragédia, hogyha nem leszünk.

A „nagy generáció” (Kásásék) hátralévő idejét faggató kérdésre Kemény Dénes azt válaszolta, hogy soha nem a vezetéknevet és a keresztnevet nézi a válogatásnál, hanem a teljesítményt. Voltak a nagy generációnak olyan tagjai, akik kikerültek a csapatból, aztán visszakerültek, majd megint kikerültek.

„Van egy természetes frissülés a csapaton belül, már most bekerültek olyan fiatalok, akiket nem a koruk miatt hívtam be, hanem azért, mert ezt kiharcolták. Nem döntöm el, hogy egy generáció meddig van színen. Addig, amíg nem tudják őket kiszorítani. Mindenki láthatja, hogy az olimpiára készülve nem csak a 19-es keret, hanem további játékosok is számításba jöhetnek, így én nagyon várom, hogy most tavaszra olyan fantasztikus egyéni teljesítménysorozat lesz látható a klubmeccseken, ami engem nehéz döntés elé állít, de a csapatnak ez az érdeke.

Végezetül a kapitány az utánpótlás-nevelés gondjairól is szólt. Rávilágított. hogy szövetségi kapitánysága kezdetéhez képest megnégyszereződött a gyerekek száma a sportágban, míg az uszodai feltételek ehhez nem alkalmazkodtak. Zsúfolt medencékben, rosszul fizetett utánpótlás-edzőkkel tanulják a gyerekek a sportág alapjait, s ez tehetségek elkallódásához vezethet. A kapitány örömmel látná, ha az olimpiai győzelmek után rendszeresen elhangzó miniszterelnöki ígéretek megvalósulnának és új uszodák épülnének az országban.

A teljes műsor felvétele (221 MB):

5 régi hozzászólás

BéTé hozzászólása
BéTé5037
2008.02.07. 12:39

Tudna valaki felvilágosítást adni, hogy az acsai uszoda mikorra készül el, mikor nyit ki. Kemény Dénesnek van-e vele valamilyen konkrét célja?

galpet hozzászólása
galpet4656
2007.12.18. 01:23

Azért épülget az tanuszodák egy része. Például éppen Dénes aktív támogatásával Acsán is.

Csaszi hozzászólása
Csaszi4611
2007.12.13. 11:51

Nem is értem, hogy pl. Pesten a belváros közepére miért is nem építenek egy ilyen 50-es uszodás, amatőr pólós fitnesz központot. Addig is futni járok, mert semmi kedvem az élsport által szabadon hagyott 1-2 pályán 20-ad magammal tonhalat a konzervben játszani. A jelenlegi helyzet csak egy-két embernek kamatozhat, aki látva a szűk kapacitást megcsinálja a maga kis üzletét, melynek a végén az utcáról besétálva nem találni szabad vízfelületet.

Marian hozzászólása
Marian4610
2007.12.13. 11:00

Miskolcon sincs 50 m-es fedett uszoda (semmilyen uszoda nincs lassan)....

UK hozzászólása
UK4608
2007.12.12. 15:39

Igen, végre beláthatná a mindenkori kormány, hogy uszodaépítéssel nemcsak a vízilabdások és úszók helyzete válna komfortosabbá, hanem az ország egészségi állapotának fejlesztése érdekében is tennének. Ez igazi befektetés a jövőbe és nem kellenek hozzá száz milliárdok. Abból az 1500 milliárdos egésszégügyi büdzséből 10 milliárdot szánhatnának uszodákra. Abból 4-5 épülhetne csak Pesten, ahol a legégetőbb a probléma. De az is érthetetlen, hogy Szegeden nincs fedett 50-es uszoda, ahol tízezrek járnak felsőoktatásra, a délalföldi régió központja, eredményekben gazdag vízisport multtal....érthetetlen. Az egyik legegészségesebb és egészségkímélő testmozgási lehetőségbe, mint amilyen az úszás, sokkal többet kellene fektetni és talán nem lenne ennyi beteg ember se az országban.