FACEBOOK

Most Hosnyánszky adott a Posillipónak

Most Hosnyánszky adott a Posillipónak
hozzászólás, 2007.12.03.

ENGLISH VERSION // Rossz idők járnak a nápolyiakra - legalábbis vízilabdában. Azok után, hogy szerdán otthon kaptak ki már-már megalázó különbséggel, hat góllal a Pro Reccótól, most Firenzében ütköztek váratlan ellenállásba. A meccs drámai befejezést hozott, amiről a találkozón négy gólt szerző Hosnyánszky tájékoztatja a vlv olvasóit. A Recco most Cataniában oktatott, Madaras Norbert tortát kapott és két góllal ünnepelte 28. születésnapját.

Diapolo

Az olasz bajnokság hétvégi fordulójában 13:13-as döntetlent hozott a Florentia-Posillipo mérkőzés. A nápolyiak látszólag nem tudták kiheverni a hétközi hazai vereséget, valójában azonban éppen az lehetett a bibi, hogy túlságosan lebecsülték az eddig stabil középmezőny-csapatnak számító ellenfelüket.

- Az első két negyedben nem játszottunk jól, kicsit szórakoztak velünk a bírók, aztán a második félidőben szerintem már kicsit lebecsültek minket a nápolyiak - mondta Norbi a vlv-nek. - A gyengébb periódusban is folyamatosan tartottuk az 1-2 gólos különbséget, nem engedtük jobban el őket, a vége pedig elég izgalmas volt. Egy gólra feljöttünk, ekkor ők kaptak egy fórt, amit buta módon nem akartak ellőni. Közben felküldtük egy emberünket az ő kapujuk elé, de így sem akartak támadni, pedig kettős emberelőnyben voltak. Vissza sem ment senki, így amikor befújtak egy kontrafaultot, előreadtuk a fent lévő játékosnak, aki beejtette, így lett 13-13. Ami engem illet, nagyon jól éreztem magam, jól ment a játék, az utolsó két negyedben négy lövésemből négy gól lett...

Érdekesség egyébként, hogy Hosit a repülőtéri váróteremben értük el telefonon. Mint elmondta, az egész csapattal éppen Barcelonába utazik, ahova egyik játékostársuk, a csapatkapitány Gianni Bruschini hívta meg őket, ugyanis a katalán fővárosban tartja meg legénybúcsúját és nem szeret egyedül ünnepelni…

A Pro Recco hétközi, Itálián belüli hosszú túrája Szicíliában fejeződött be: a Recco gyorsan eldöntötte a meccs sorsát a Szeged LEN Kupa-ellenfelével szemben - félidőben 1:10 állt az eredményjelző táblán, noha a bajnoknál továbbra sem játszik egy-két sérült. A magyarok közül ezúttal Benedek volt a legeredményesebb három góljával, Madaras kettőig jutott, Kásás pedig egyszer volt eredményes.

Ahogy a fölényesen megnyert meccsek után lenni szokott, nem nagyon tudtuk nyilatkozatra bírni a magyarokat…

- Erről a meccsről megint nehéz bármit mondani. Nyertünk, túl vagyunk rajta, egy hét múlva játszunk legközelebb, az Euroligában, a Kotor ellen – mondta Madaras Norbert.

Benedek Tibor sem volt túl bőbeszédű:

- Ha jól játszik a Recco, nehéz egy ilyen csapatnak mit kezdeni velünk. Igazából nem nagyon volt egy pillanatig sem kétséges a győzelem. Egyre jobban játszunk, s ráadásul úgy, hogy nem nagyon készülünk az egyes  meccsekre. Egész évben úgy edzünk, hogy majd a végén jól játsszunk. Még péntekenként is erős edzések vannak, nem nagyon érdeklik az edzőt ezek a bajnoki mérkőzések, úgyhogy elégé „célirányos” a felkészülés… 

Madaras Norbertet megkérdeztük, milyen érzés a születésnapján tétmeccset játszani, s gyakori volt-e ez az eddigi pályafutása során.

- Egyszer volt már ilyen, emlékszem, 2002-ben, a Komjádiban, éppen a Honvéddal játszottunk és meccs után a szurkolók egy üveg pezsgővel köszöntöttek… Egyébként semmi különös, a meccs előtti este a vacsoránál kaptam egy tortát.

Döntetlent hozott a magyar „kisrangadó”, két olimpiai bajnokunk egymás elleni csatája. A fordulatos Cremona-Nervi-meccsen a mieink meghatározó szerepet játszottak. Az utolsó negyedben Varga Zsolt két gólt lőtt, második találatával 9:7-ra vezetett a Cremona, de előbb Astarita szépített, majd Märcz Tamás állította be a végeredményt.

Eredmények:

Florentia-Posillipo 13:13 (2:4, 1:2, 4:4, 6:3) (Hosnyánszky 4)

Catania-Pro Recco 5:18 (1:4, 0:6, 2:5, 2:3) (Benedek 3, Madaras 2, Kásás 1)

Cremona-Nervi 9:9 (3:2, 1:1, 1:3, 4:3) (Varga I. Zs. 2, ill. Märcz 1)

Sori-Lazio 13:3 (3:0, 3.0, 5:2, 2:1) (Munkácsi R. 1)

Plebiscito Padova-Savona 9:10 (3:4, 1:2, 2:2, 3:2)

Salerno-Brescia 9:15 (1:4, 1:4, 3:4, 4:3)

Chiavari-Bogliasco 7:17 (2:4, 2:4, 2:4, 1:5)

A bajnokság élmezőnye:

1. Pro Recco 27 (+151), 2. Brescia 27 (+125), 3. Savona 24, 4. Posillipo 19, 5. Sori 18 pont