FACEBOOK

Baksa László: Tessék kérdezni!

Baksa László: Tessék kérdezni!
hozzászólás, 2007.11.30.

ENGLISH VERSION // Kásás Tamás, Kiss Gergely és Kis Gábor után újabb válogatott kerettagtól kérdezhetnek olvasóink. A két kapusposzt egyikéért versenyző Baksa László december 9-én éjfélig várja a vlv.hu olvasóinak kérdéseit, hogy ezeken a hasábokon tegye közzé a válaszokat.

Az olimpiai keret egyik Benjáminja. Már 19 évesen meghívást kapott a válogatottba, s azóta is az egyik legnagyobb kapustehetségnek tartják. Fradi-nevelés, de nem véletlen, hogy most Szegeden játszik, hiszen Gyöngyösi András vitte őt fel először a felnőttek közé, még az FTC-nél.

Az edző iránti erős kötődést jelzi, hogy bár Baksának még egy évig érvényes szerződése volt, idén nyáron három évre kötelezte el magát a szegediek mellett.

Korábban azt nyilatkozta, hogy az ő ideje várhatóan a pekingi olimpia után jön el, de senkinek ne legyen kétsége: máris ugrásra készen áll, s minden lehetőséget megragad a bizonyításra, hátha…

BAKSA LÁSZLÓ:

Sziasztok! Várom minden kedves vízilabda-rajongó kérdését bármilyen témakörben. Ígérem, megpróbálok minden kérdésre válaszolni, még a "durvákra" is.

43 régi hozzászólás

rudi:) hozzászólása
rudi:)19765
2009.03.13. 02:03

szia Laci:) Szereted a turórudit?:)

dudva hozzászólása
dudva4588
2007.12.09. 19:12

szia!Én egy szeged szurkolo vagyok és nagyon szeretem a játékod.remélem rengeteg sikert fogsz elérni,elég korán eljutottál olyan szintre,ami elismerésre méltó,remélem hogy rengeteg arany érmet viselhetsz majd a nyakadban.Az én kérdésem az lenne...ha ez vmilyen oknál fogva mégsem így lenne..mit mondanál utólag?megérte vízilabdázni és minden idődt,energiádat bele adni és ennek élni?vagy az esetben mást csináltál volna?

hozzá szóló hozzászólása
2007.12.09. 16:49

ha mezőnyjátékos lennél,milyen poszton játszanál szívesen?

Móni hozzászólása
Móni4585
2007.12.09. 15:54

Hello! Nekem,te vagy az egyik kedvencem a válogatottból.Mennyire jó érzés a válogatott egyik jó kapusának lenni és játszani a legjobbak között?Egy tét meccsen a védekezéskor mit kell teljesítenie a kapusnak és a játékosoknak,hogy azt mondhassuk jól védtünk?Mennyire hallgatnak rád a játékosok? Lelkileg hogyan tudod elviselni,ha sok gólt kapunk,de nem rajtad múlik?Ha kiborulsz szoktál üvöltözni?Szorosabb eredménynél mennyire kell bravúrosan védeni?Mi az a hiba amit nem szabad elkövetni?Mi az a terhelés amit egy kapusnak ki kell bírnia és mikor kell lecserélni?Bocsi,hogy így fagattalak,de minden részlete érdekel a vízilabdának. Sok sikert kívánok neked.Remélem egyszer te leszel az első számú kapusa a válogatottnak.

malac hozzászólása
malac4582
2007.12.09. 13:33

mi a horoszkópod?be szokott jönni?hiszel benne?

alexa hozzászólása
alexa4577
2007.12.08. 22:43

hu,de nagy az érdeklődés..szerinted minek köszönhető?mi volt életed legnagyobb meglepetése,amit kaptál/ami ért?..mi volt tőled a legnagyobb meglepetés más számára?voltál már szerelmes?volt már sportoló bnőd?van kifejezetten olyan játékos (az országban),akit nem kedvelsz,konfliktus van köztetek?mi a kedvenc édességed?mit dolgoznál szívesen, ha nem lennél sportoló?

elisz hozzászólása
elisz4576
2007.12.08. 20:41

szia. lenne pár kérdésem!mégpedig az,hogy mennyiben változott az életed,mióta válogatott vízilabdázó vagy?(rá van szállva az életedre a sajto,érdekli őket a magánéleted,terveid,stb?)ha igen,mennyire engeded be őket az életedbe? (mennyire tartod személyesnek,ha pl a családodról,kapcsolataidról kérdeznek?)a másik az lenne,hogy mennyire vagy könnyen ismerkedős?(pl. ha valaki megtetszik,kezdeményező vagy?)vagy rábízod a véletlenre.hány éves korodig szeretnél sportolni?mik a terveid utána?ki az a 3ember akit megneveznél a környezetedben,akikhez a legjobban ragaszkodsz?köszi

én hozzászólása
én4534
2007.12.07. 16:16

Bp-en jársz bulizni?Ha igen,kivel, és hova?(vízilabdás a baráti köröd?) Szoktál buliban ismerkedni?Volt már olyan tartós kapcsolatod,ami buliban indult?

Enikő hozzászólása
Enikő4530
2007.12.07. 11:46

Szia! Milyen tatoválás van a hátadon?Miért?

pp hozzászólása
pp4526
2007.12.06. 14:10

Melyika kedvenc országod?( Magyarországon kívül)Holo élnél szívesen, hazánkon kívül?

szirea hozzászólása
szirea4525
2007.12.06. 14:08

Szia Laci! Gratulálok az edigi eredményeidhez! Mit értesz azon, hogy a te időd várhatóan Peking után jön el? Szerinted egy 1-v.2-szeres olimpiai bajnok vízilabdás a csapatban ugyanannyira motivált az olimpiai arany -hoz vezető uton, mint egy még nem bajnok?Vagy nincs ebben különbség?

szia hozzászólása
szia4520
2007.12.04. 22:11

érdekel a divat?

katt hozzászólása
katt4515
2007.12.03. 22:52

szia. van saját honlapod?ha igen,mi a webcím? ha nem..lesz?hol lehet látni képeket rólad a vízilabdás oldalakon kívül?

deep energy hozzászólása
2007.12.03. 21:22

Mi a véleményed a vlv.hu -ról?

hugo hozzászólása
hugo4513
2007.12.03. 18:19

Bajnoki elsőség vagy a LEN Kupa elhódítása? Ha csak egyiket választhatnád, melyik lenne az?

lúi hozzászólása
lúi4511
2007.12.03. 17:22

hello.mit sportolnál,ha nem pólóznál?hánykor kelsz-hánykor fekszel általában?

ella hozzászólása
ella4510
2007.12.03. 16:51

mivel mindenki ezzel kezdi remélem én is hogy benneleszel az olimpiai keretben. nekem az lenne a kérdésem Nyaraltál már a Balatonon azon belül is a déli parton? ja és mindenki ezzel fejezibe úgy hogy én is (csak a sorminta tudod XD) további sok sikert!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Powermokus hozzászólása
2007.12.03. 15:25

Beszélsz/tanulsz idegen nyelve(ke)t? Figyelemmel követed a többi európai bajnokságot? Melyik külföldi csapat a kedvenced? Szerinted ki lesz a két továbbjutó az Euroliga "magyar" csoportjából?

Érdeklödő hozzászólása
2007.12.03. 14:32

Mész az olimpiára szerinted?

a tehetség kutató. hozzászólása
2007.12.03. 14:30

Ha megkéne nevezned az 5 legjobb utánpótlás játékost kik lenének azok? a sorrend lényegtelen.(a 17-18 évesekre gondolok) csak így tovább.

mona hozzászólása
mona4503
2007.12.02. 21:27

Szia! Gratulálok a sikereidhez,csak így tovább! a kérdésem elég személyes:mikor sírtál utoljára?milyen zenét hallgatsz?kivel élsz?milyen sportot nézel a vízilabdán kívül?hova jársz szegeden bulizni?köszi

kittíí hozzászólása
2007.12.02. 20:33

szia! Hiszel a szerelem első látásra-ban?történt már veled?

Bia hozzászólása
Bia4501
2007.12.02. 18:53

Szija! Nekem az lenne a kérdésem, hogy fordult már elő veled, hogy egy meccs előtt/után a lelátón olyan szurkolót láttál, aki megtetszett?:) A másik, ami érdekelne, hogy ha jól láttam egy meccsen, van tetoválásod. Milyen indíttatásból csináltattad?

zb hozzászólása
zb4499
2007.12.02. 16:08

Hogy deríted ki a "meglátni és megszeretni" lány számát? Mi volt a legképtelenebb kérdés, amit valaha kaptál? Hogyan válaszoltál?

laci! hozzászólása
laci!4497
2007.12.02. 13:33

szia! ha egy lakatlan szigetre 3 dolgot vihetnél,mik lennének azok?

Buksi hozzászólása
Buksi4496
2007.12.02. 13:31

Szia! az a kérdésem,mennyire változott az életed mióta válogatott vagy? Hogyan éled át és kezeled azt,hogy megismenek az utcán és köszönnek/kérdeznek.(történt már ilyen?)Jó érzés? Mi kapcsol ki igazán,ha fáradt vagy,mit csinálsz olyankor?Köszi

Dzsodzsó hozzászólása
2007.12.02. 10:36

Szia Laci!Milyen érzés volt először bemenni a válogatott edzésre? Hogy fogadtak a "nagyok",nehéz volt a beilleszkedés?További sok sikert.

Kaiser KSI hozzászólása
2007.12.01. 23:25

Minden korosztályban eddig válogatott voltál?Te hol kezdted és hány évesen?

olimpia hozzászólása
2007.12.01. 21:22

szia! Azt szeretném kérdezni,sokan járnak-e ki szeged meccsekre?mennyire bofolyásolja a teljesítményedet,h mennyien üvöltenek nektekŰ?(mert akkor kimegyek).Miért nem érdekli a szegedieket a vízilabda,holott jo ott is.Csak a kézi-kosár.Edződdel milyen a kapcsolatod?Kemény Dénessel?ragaszkodsz hozzá?Mi a kedvenc ételed?Hol játszanál szíved szerint?és ha már durvákat is lehet kérdezni...miben alszol?:-)

március13 hozzászólása
2007.12.01. 21:12

Szia! Ha egy idegennek csak egy valamit mutathatnál meg Szegedből, akkor mi lenne az?:) További sok sikert és kitartást!

Lara hozzászólása
Lara4475
2007.12.01. 18:05

Sya!Nekem az lenne a kérdésem ,hogy van valamilyen háziállatod?Mert az egyik képen láttalak egy nagyon aranyos fehér kutyával.Sok sikert, és én is drukkolok ,hogy ki juss Pekingbe!!!

fradiszív hozzászólása
2007.12.01. 17:18

Szia Laci! Csak így tovább! Ha ilyen tempóban fejlődsz, hamarabb fog teljesülni az álmod mint gondolnád...!! Sajnáltam, hogy elmentél a fradiból, de belátom, az érdekedet szolgálta a váltás.Úgy tudom, amióta leigazoltál, van egy gyönyörű szegedi barátnőd..aki jogász?! Ez igaz??:)

név hozzászólása
név4464
2007.12.01. 14:10

szia!Nagyon sok sikert kívánok,juss ki az olimpiára,ott a helyed!3 kérdésem lenne, egyik a Nagy Viktorral való kapcsolatod, nem zavar téged/titeket, hogy mindenki körülöttetek olyan módon próbál konfliktust teremteni köztetek, hogy ti csak olvashatjátok azokat, de talán nem is beszéltek róla..Vagy tényleg érződik köztetek a verseny?Én egyébként rajtad jobban látom a bizonyítást/hajtást, látszik ez már abból,hogy nem mosolyogsz és nevetsz egy gól után, hanem ordíbálsz és kiborulsz!Szerintem ez így helyes.A másik kérdés az lenne, hogy mit csinálsz napközben és esténként edzések után.A harmadik meg az,hogy mi a kedvenc filmed?

kenyérke hozzászólása
2007.12.01. 14:05

Szia Laci!Remélem Te mész az olimpiára,szerintem Szécsinek csak annyi előnye van veled szemben,hogy védett már sok világversenyen,így rutinosabb..De a te tehetséged meg nagyobb! Sok sikert kívánok Neked, és azt kérdezném, hogy mennyire vagy kritikus magaddal szemben?Magadra veszed ha egy meccsen sok gólt kapsz?Életed meccse?Hogy tudod a magánéletedet összehangba hozni a vízilabdával?Hogy telik egy hétvégéd?Hol ünnepled a Karácsonyt?

luca hozzászólása
luca4462
2007.12.01. 14:01

szia Laci! Én azt szeretném megkérdezni, hogy hogyan tudtad megszokni szegedet úgy,hogy világ életedben budapesti voltál?Szeretsz ott élni?Nem unatkozol,nem vagy egyedül?Miket csinálsz ott?Gyakran buliztok?Kivel vagy a legjobban a csapatodból?Nem válik szét nagyon a csapat idősek-fiatalok szerint?Gyakran jársz haza?Milyen lányok jönnek be?Mi a véleményed a szegedi lányokról?

Köbány Blues hozzászólása
2007.12.01. 12:12

Szia,sok csapattársadhoz hasonloan neked is nagyon drukkolok!!!Szerintem már több vagy mint tehetség... Látszanak rajtad Szécsi mozdulatai,de mégis van egyéniséged!Kérdésem:Sok csapattársadnak van olyan hobbija,mikor "elmenekül" a világ elöl és csak arra koncentrál,nem a poloval foglalkozik(Dani:festészet,Kicsi:horgászat,Szívós:szintén,Kemény:Vadászat...stb)!!!Neked mi lenne ez??? Sok sikert!!Blues...

:) hozzászólása
:)4455
2007.11.30. 23:27

Szia! 15 éves vagyok, kapus, de elég vékony. Nem tudnál adni néhány tippet, amivel magamra szedhetnék pár kilót hogy jobban takarjam a kaput?:P Köszi szépen!

Egy lány hozzászólása
2007.11.30. 23:19

SZia! Gratulálok az eddig elért eredményeidhez,kicsit mindig jobban szurkoltam neked,mert én is Kertvárosi sulis voltam... SZóval,bár Te biztos nem emlékszel,én azért büszke vagyok,h közös az "almunk".Van egy régi fótóm,ahol Krausz-szal együtt mutatjátok a pecázott halat(Salgóbánya),vicces:) Még mindig "a telepen" laksz?Van még kapcsolatod a sulival (tanárokkal)? SOk sikert a továbbiakban is,de SZecskát sohase szorítsd ki a keretből;)

Látnok! hozzászólása
2007.11.30. 22:38

Szia Laci!Mit választanál ha vagy egyik vagy másik lehetne csak??Mindent megnyersz a Szegeddel(Len,MK,OB)vagy mész az olimpiára és kérdéses milyen szinü az érem?? Hajrá MAGYAROK!Hajrá POLO!!

Imola hozzászólása
Imola4451
2007.11.30. 21:03

Szia Laci!:D Gratulálok az eddig elért eredményeidhez!Nagyon ügyes kapus vagy!Remélem idén mész az olimpiára!Én nagyon szeretném.Szerinted milyen lesz az éved a Szegeddel?Kivel vagy el a legjobban a válogatottból?Köszi előre is a válaszokat!További sok sikert!

Monkey hozzászólása
Monkey4445
2007.11.30. 13:58

Szia Laci!!Nekem az lenne a kérdésem:Hogy látod esélyeidet,hogy olimpiára utazz?És miben kell fejlödnöd, szerinted?Kik ellen nehéz védeni,kik a legjobb lövök a honi pontvadászatban?

Mandarin hozzászólása
2007.11.30. 09:05

Szia Mi motivál egy gyereket abban, hogy önként élő céltáblává válljon? :) És ehhez kapcsolódik a második kérdésem is, amikor nem kis lökettel érkező labdát védesz, akkor melyik az a testrészed (kar, mellkas, fej) amivel a védés a legkellemetlenebb, legfájóbb? A két, nevezzük érdekes, kérdésem után természetesen további sok sikert kívánok, és drukkolok, hogy kint legyél Pekingben!!! :)

perec hozzászólása
perec4443
2007.11.30. 00:48

Szia Laci! Gratulálok hogy,ilyen jol alakulnak dolgaid,és hogy ilyen szépen fejlödsz...Már most az egyik legjobb vagy!! 1:Mi a véleményed edzöd egykori csapattársáról Jesus Rollan-ról? 2:Jelenleg ki tartozik a világ 5 legjobb kapusa közé szerinted? 3:Odaáll eléd egy 2x olimpiai bajnok játékos büntetöt löni(honfitársad),megprobálnád lábbal védeni valaha? 4:Külföldön hol játzsanál szivesen? 5:Gyerekkorod ota mi volt a legemlékezetesebb válogatott meccs,amit láttál,ami lenyügözött??