FACEBOOK

Szenvedett a Vasas

Szenvedett a Vasas
hozzászólás, 2007.11.27.

ENGLISH VERSION // Nyögvenyelős győzelmet aratott az OSC otthonában kedden este a címvédő. A Vasasnál nem játszott sem Varga Dénes, sem Nagy Viktor, ez sem mentség azonban a piros-kékek számára az első két negyed gyenge teljesítményére. A Vasas 12 és fél percnél lőtte az első gólját, az "orvosisok" 1:0-ra és 2:1-re vezettek, s félidőben 2:2 állt az eredményjelző-táblán...

Az elmúlt meccsekhez hasonlóan most is igen döcögősre sikeredett a Vasas játéka az első félidőben. Mindent elmond, hogy az első negyedben esett Hangody-gólra csak a 13. percben sikerült válaszolniuk az angyalföldieknek. A hazaiaknál Áts kapus jól védett, a piros-kékek pedig sok hibával játszottak.

 

Egészen a félidőig jól tartotta magát az OSC, az addig nyújtott teljesítmény azonban felemésztette a hazaiak energiáit. A Vasas a harmadik negyedben összekapta magát, a védelemben Takács Bálint, elöl pedig elsősorban Heinrich Dávid jeleskedett. Mátyás és Varga Dániel távolról talált be, majd Heinrich a félpályáról lőtt gólt a harmadik játékrész utolsó másodpercében.

 

A záró felvonás legérdekesebb pillanata Katonás ötméterese volt. A játékos gyakorlatilag hátrafelé(!) végezte el a büntetőt, ugyanis kicsúszott a kezéből a felemelt labda... Igaz, az OSC sem tudott élni hasonló lehetőségével, a túloldalon a Nagy Viktort helyettesítő Jónás mozdult jó ütemben a büntetődobásra. Katonás mentségére szól, hogy e negyedben meglőtte harmadik találatát is, amivel a mezőny legjobbjának kikiáltható, négygólos Heinrich Dávid teljesítménye mellett jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a bajnok hat góllal megverje az OSC-t. Intő jel lehet azonban a  Vasas számára a Jug Dubrovnik elleni, másfél hét múlva esedékes Euroliga-meccs előtt a 8/2-es fórarány. (Összehasonlításként: a horvátok a hétvégi Euroliga-mérkőzésükön az Etnikosz otthonában 11/7-et produkáltak.)

Videók:

Varga Dániel gólja

Újabb kimaradt emberelőny

Varga Dániel fejbelövi a kapust

Kimaradt Vasas-előny

Sikertelen centerbejátszás 

VARGA DÁNIEL:

 

Gratulálok Takács Bálintnak, Heinrich Dávidnak és Jónás Gyurinak, ők hozták a meccset.

 

OSC-Vasas 5:11 (1:0, 1:2, 1:5, 2:4)

Hajós uszoda, v: Schlosser, Füzesi

OSC: Áts - Benczúr 1, Hangody L. 2, Gulyás 1, Tóth L., Lippay-Rózsa, Hangody Gy. 1. Csere: Németh D., Ürögi, Klie, Ibolya, Gábor, Tiba. Edző: Bíró Attila

Vasas: Jónás - Mátyás 1, Katonás 3, Kovács R., Tóth M. 1, Varga Dániel 1, Steinmetz Á. Csere: Heinrich 4, Takács B. 1, Fülöp, Hőna. Edző: Földi László

Gól - emberelőnyből: 5/1, ill. 8/2

Ötméteresből: 1/-, ill. 1/-

Kipontozódott: Németh D. (32.p.)

Címkék:
magyar OB-1 Vasas OSC