FACEBOOK

Benedek-recept: mostantól csak a vízilabdára koncentrálni!

Benedek-recept: mostantól csak a vízilabdára koncentrálni!
hozzászólás, 2007.10.17.

A Benedek név egyelőre nem hatja meg az olasz bírókat. A kényszerűségből elvállalt centerposzton a hatszoros magyar és kétszeres olasz bajnoknak is sokat kell nyelnie. Benedek Tiborral az új Recco játékstílusáról, a magyarok szerepéről, és természetesen a Pekingig hátralévő egy év jelentőségéről beszélgettünk. A magyar válogatott csapatkapitánya csendben készül a hétvégén kezdődő olasz bajnoki szezonra régi-új csapatában, de már érezni rajta a válogatott sikeréhez nélkülözhetetlen tüzet, sőt, tudni véli, hogy miben kell feltétlenül előrelépni az olimpiai aranyesélyhez.

Diapolo

- Mennyire változott meg a kisváros, Recco és környéke az alatt az idő alatt, míg nem voltál a csapat tagja?

 

- Semennyire, pontosan ugyanolyan, mint volt.

 

- Sori milyen? Sorit szeretted régebben?

 

- Szeretem nagyon.

 

- Sori és Recco között laktok, ugye?

 

- Igen.

 

- Hogy választottátok ki a lakást? Milyen körülmények között éltek?

 

- Kicsi házunk van, Norbiék nézték ki nekünk, és fényképet küldtek róla még tavaly, így választottuk.

 

- És hogy érzitek magatokat benne?

 

- Jól, eleinte azért nem volt könnyű, mert otthon mindent úgy alakíthattunk, ahogy mi szeretnénk, úgyhogy nagyon kényelmesen be voltunk rendezkedve. Egy teljesen idegen lakásban nem olyan könnyű ugyanazt az otthonos érzést kialakítani, az első két-három hét például eleve a módosítgatásokkal telt.

 

- Milyen a Recco csapata? Hogy fogadtak?

 

- Úgy vettem észre, hogy örülnek nekem, végül is szinte mindenkit ismertem, olyanok is vannak, akikkel még Rómában játszottam együtt. A játékot illetően persze még nagyon az elején tartunk, főleg, hogy a centerünk eddig nem játszhatott. Jó időbe fog telni, amíg kialakul minden.

 

- Az edzéseken, a többiek mozgását nézve ért valami meglepetés, van valami újdonság azóta, hogy nem játszottál velük?

 

- Van itt azért egy-két nagyon ügyes fiú, van egy Kásás nevű, egész jól mozog, meg Vujasinovics, elég jól játszanak...

 

- Kásával egy klubban te nem is játszottál együtt, ugye?

 

- De, még az UTE-ben.

 

- Szóval tetszik a stílusa?

 

- Igen, ügyes, ügyes. Tehetséges fiú...

 

- Valamire még viheti...

 

- Egy-két tehetséges fiatal van itt - igaz, mindenki harminc fölött… De hát úgy látszik, ebben a korban alakulnak ki igazából a játékosok.

 

- Az kiderült már, hogy Norbival ti hogy fogtok játszani, egyszerre, vagy váltjátok egymást a jobbszélen?

 

- Játszottunk már pár edzésen és meccseken is, és nagyon-nagyon keveset voltunk bent együtt, úgyhogy valószínűleg folytatódik a tavalyi szisztéma, akkor is váltotta egymást a két balkezes (Sottani és Madaras, előbbi most távozott a Reccóból - a szerk.). Igaz, mivel eddig sokat kellett bemennem centerbe, nem biztos, hogy mérvadó az, ami eddig történt.

 

- Nemrégiben volt egy sorsdöntő Olasz Kupa-meccsetek, amelyen a csapat tíz góljából nyolcat ti lőttetek. Mennyire érezni már most, hogy a magyarok szerepe nagyon fontos ebben a csapatban?

 

- Az az igazság, hogy ezt még nagyon nehezen tudom megmondani, mert egészen más taktika alapján folyik itt a játék, mint otthon. Nagyon lassan fog szerintem kialakulni, hogy mi is a játékosok pontos feladata, legalábbis nekem úgy tűnik. Biztonsági játék van, ezért az egyéni teljesítmények nem annyira látványosak. Persze az út végén ilyen elemekre is nagy szükség lesz, de a végleges játék kialakulásához, ahhoz, hogy mindenki magát is hozza, még sok idő kell. És lehet, hogy amit valaki nagyon tud, azt esetleg egyáltalán nem is csinálhatja majd. Például nem mehetek be második centerbe, mint otthon, ha nekem úgy tartja kedvem, hanem szépen körbe kell állni a centert, neki adni a labdát, aztán amikor kiállítást kapunk, akkor be kell lőni a fórt. Egyelőre nagyjából így néz ki a játék, és úgy látom, hogy ez is a cél, hogy ilyen legyen. Minél tovább birtokolni a labdát, minél jobban védekezni, minél kevesebb gólt kapni, még azon az áron is, hogy esetleg kevesebbet lövünk. Szóval úgy látom, hogy játékstílusban összehasonlíthatatlan az olasz klubvízilabda a magyar klubvízilabdával, nem mondom, hogy jobb vagy rosszabb, teljesen más.

 

- Kevésbé improvizatív, gondolom.

 

- Teljesen mentes az improvizációtól, legalábbis az edző azt szeretné. Egészen visszaszorítani természetesen nem lehet, mondjuk, amikor megúszás van, akkor azért előkerülnek improvizatív dolgok, de felállt támadásban nem nagyon szeretik, ha valaki önállóan gondolkodik.

 

- És azt hogy éri el az edző, hogy a játékstílus eredményeként futószalagon jövő emberelőnyök tuti biztosan bemenjenek? Ugye normál esetben itthon is az van, hogy sokat kell gyakorolni, vannak formációk, és be kell dobni. De ez általában mégsem sikerül olyan százalékban, ahogy szükséges lenne, a Reccónak viszont éppen ez az egyik fontos fegyvere.

 

- Hát ez egyszerű: olyan játékosokat vásárolt össze a Recco, akik, mondhatjuk, a legjobbak a maguk posztján, ezért bízni lehet abban, hogy ha helyzetbe kerülnek, azt be fogják lőni.

 

- Vagyis nem remeg meg a kezük egy döntő pillanatban?

 

- Hogy megremeg vagy nem, az egy kérdés persze, azért, mert valaki jó játékos, még nem biztos, hogy a döntő pillanatban is gólt lő… De a rendszer mindenképpen azon alapul, hogy a legjobb játékosok itt legyenek, s ők majd megoldást találnak azokban a pillanatokban, amikor erre nagy szükség van.

 

- Szerinted mikorra alakul ki a Recco igazi játéka, amikor már látható a taktikai szándék,s  van a csapatnak egy önálló stílusa?

 

- Minden azon múlik, hogy mikor lesz centerünk, center nélkül szerintem soha. Biztos hallottad, hogy egyelőre ezzel problémák vannak. Ha meglesz a center, akkor is kell szerintem egy-két hónap, hiszen meccset vele még nem is játszottunk, úgyhogy én azt gondolom, hogy november végén van a Posillipo-meccs, addigra már esetleg jól játszhatunk. Addig meg szerencsére nincsenek is nehéz meccseink. Ha van centerünk, akkor november végére összeállhat valamennyire, ha nincs, akkor nagyon nehéz lesz.

 

- Teljesen más taktikát kell csinálni?

 

- Teljesen mást, igen. Illetve nem az a gond, hogy teljesen mást, ezt meg lehet oldani. Csakhogy hiába megyek be mondjuk én centerbe, egyszerűen nem vesznek komolyan a bírók. Tudod, hogy van ez, mindig az első centernek fújnak, a másodiknak sosem, ez aztán itt Olaszországban még inkább jellemző.

 

- A Benedek név azért csak számít valamit.

 

- Szinte semmit, legalábbis így eleinte. Általában az újakat mindig nagyon „provokálják”, úgyhogy most én is ebben a fázisban vagyok, ezt át kell valahogy vészelni, aztán egy idő után már jobb lesz. Eleinte mindig nagyon nehéz, amikor kijöttem, emlékszem, ezt ugyanígy átéltem, meg kell hogy szokják az embert a bírók.

 

- Calcaterrával tulajdonképpen mi a probléma? Én annyit tudok, hogy a játékengedélye egy szponzor kezében van, és ez a szponzor egyelőre nem tudott megállapodni a Recco vezetésével.

 

- Így van, ennyi.

 

- Előrelépés nincs még?

 

- Minket nem tájékoztatnak ilyen részletességgel, de biztos, hogy tárgyalnak, mert néhány napon belül ennek el kell dőlnie.

 

- Miért?

 

- Mert a kölcsönadás lehetőségének van egy határideje, s az lassan lejár.

 

- Értem. Akkor legalább eldől a dolog így vagy úgy valamerre.

 

- Én nem örülnék, ha nekem kellene centereznem, mert a nyakamat azért eléggé féltem, mert ma már tényleg arról szól a centerezés, hogy kinek mikor tépik le a nyakát.

 

- Arra számítasz, hogy ha nem tud jönni Calcaterra, akkor rád sózzák a posztot?

 

- Hát úgy néz ki. Azért én 99 százalékig biztos vagyok benne, hogy megoldódik az ügy. Annál többet feccöltek ebbe a csapatba, hogy az egyik legfontosabb pontot feladják.

 

- Udovicsiccsel mi a helyzet, tudtok részleteket? Aláírt vagy nem írt alá, aláírt, de nem engedik játszani, mi van vele?

 

- Előbb-utóbb valószínűleg olasz lesz, amíg ez nem intéződik el, nem tud játszani, addigra pedig elintéződik a vita is a régi klubjával.

 

- Ez mindenesetre megnyugtató abból a szempontból, hogy egy bizonytalansági tényező megszűnt, egyik korábbi idegenlégiósnak sem kell elmennie.

 

- Így van. Szerintem ez már megoldódott, neki kell most várnia türelemmel.

 

- Térjünk át a válogatottra. Hogy látod most, kicsit fizikailag is messze és időben is eltávolodva a Világliga-döntőtől: milyen a válogatott csapatunk, mire lehet számítani, mi várható a hátralévő egy évben, és ugye egy év múlva lesz a lényeg...

 

- Úgy látom, hogy bizonyos dolgok jól alakulnak. Otthon a bajnokság az idén kiélezett lesz, van négy jó csapat, és valószínűleg nagyon kemény, harcos meccseket fognak vívni egymással. Ez mindenképpen nagyon jó a válogatottnak. Emellett azt gondolom, hogy a játékstílus jobban hasonlít ahhoz, ami itt van Olaszországban, tehát ez nekünk személy szerint is jó. Ugyanakkor rengeteg mindennek kell ahhoz jól működnie, hogy tényleg esélyesként mehessünk az olimpiára. Gondolok itt arra, hogy - ha megnézzük a Világliga tapasztalatait - feltüzeltségben, harcosságban sokat kell előrelépnünk, és mindenképpen javulnunk kell emberelőnyben, emberhátrányban, mert ezeken fog múlni, az biztos. Ahogy általában mindig. 

 

A mostantól számított egy év mindenkinek elsősorban arra kell, hogy egyénileg teljesen a vízilabdára koncentráljon, illetve arra, hogy ennek az évnek a vége életünk egyik legfontosabb periódusa lesz, akárhány olimpiát nyert is bárki, meg akárhányon volt - ha volt, ha nem volt. Fizikailag és szellemileg olyan állapotba kell kerülni, amit nem lehet csak a jövő nyáron megszerezni, hanem már ma el kell kezdeni. Csodák nincsenek. Dénes szokta mondani, és abszolút egyetértek, hogy aki hét közben firkál, az a hétvégén nem fog szép dolgozatot írni, ezt én most kivetítem erre az egész hátralévő évre. Azt mondom, hogy az olimpiai szereplés hosszú munka eredménye lesz, nem azé az egy-két hónapé, ami a válogatott felkészülését jelenti.

 

- Köszönöm szépen a beszélgetést.