FACEBOOK

Fordulatos mérkőzésen: Eger-Honvéd 9:8

Fordulatos mérkőzésen: Eger-Honvéd 9:8
hozzászólás, 2007.10.08.

Fordulatos, izgalmas mérkőzésen az Eger legyőzte régi nagy mumusát, a Honvédot. A rangadón a Honvéd szerzett 2:0-as vezetést, s bár a hazaiak egyenlítettek, Kiss Gergőék még három alkalommal nyerésre álltak a meccs során, s az utolsó percben emberelőnyben kísérelhették meg az egyenlítést, ami nem sikerült. A két csapat válogatott mezőnyjátékosai közül csak Gór-Nagy és Molnár nem lőtt gólt, Szécsi pedig bemutatott néhány igazán nagy védést. Részletek, gólok, nyilatkozatok:

Diapolo

Videók:

Szivós Márton gólja

Biros Péter ötméteresgólja

Kiss Csaba második gólja

Kiss Csaba első gólja

Fodor Rajmund gólja

Szécsi Zoltán bravúrral védi Kiss Gergely lövését

Kiss Gergely második gólja

Kis Gábor gólja

Hárai Balázs gólja

Kiss Gergely első gólja

Biros Péter nyilatkozata



Kiss Csaba nyilatkozata

További nyilatkozatok:

KIS GÁBOR:

Nagyon jól játszottunk, igazi rangadóhoz méltó mérkőzés volt. A csapat nagyon jó, és habár még csak a szezon elején járunk, már most azt érzem, hogy sokra vihetjük még az idén. A jó formánkat igazolja a mai győzelmünk is, aminek természetesen nagyon örülök, hiszen a Honvédot legyőzni mindig nagy szó, de nem szabad messzemenő következtetéseket levonni egyetlen mérkőzésből. Előre kell néznünk, mert hamarosan jönnek az Euroliga további megmérettetései, illetve szintén nem kell sokat várni a következő bajnoki rangadónkra, amit magam is nagyon várok már...

KISS CSABA:

Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz, annak ellenére, hogy sokan azt mondták, a Honvéd gyengült a nyáron. Tény, hogy két nagyon fontos játékos távozott tőlük, de ottmaradt sok olyan játékos, akik már évek óta együtt vannak és világklasszisnak számítanak. Nagyon komolyan készültünk, nagyon akartunk, és úgy érzem, hogy ez az egygólos győzelmünk annak köszönhető, hogy talán egy picivel jobban öszpontosítottunk a végén és több erőnk maradt. A nyári igazolásainknak köszönhetően hosszabb a kispadunk, és ez tényleg látszott is, végig egyenlő iramot tudtunk diktálni, amit talán a végén a Honvéd nem bírt annyira és így sikerült nyernünk. Nagyon örülök.

SZÉCSI ZOLTÁN:

Örülök, hogy nyertünk ezen a nehéz mérkőzésen. Szerencsére jól ment nekem is a védés, de ehhez az is kellett, hogy a védelmünk jól működjön. A fontos pillanatokban mindig helyén voltak a blokkoló kezek, a kritikus helyzetekben pedig fegyelmezetten játszottunk, az emberelőnyös helyzeteket jó százalékkal használtuk ki, és még  a végére is megmaradt a kellő koncentráció, így hajszállal bár, de nyertünk, és ez a lényeg.

KISS GERGELY:

Mindig nagy élmény egy ilyen rangadón játszani, én is nagyon lelkes voltam, hiszen hosszú ideje nem játszottunk igazi tétmeccset. Azért is érdekes volt, mert végre tesztelhettük, hogy éles helyzetekben mire képes az idei szezonra kissé átalakult csapat. Az ellenfél nem tudott sok akciógólt szerezni, a találataik nagy része emberelőnyből született. Ez persze nem mentség számunkra, levontuk a megfelelő következtetéseket és tapasztalatokat, dolgozunk tovább, hogy az apró hibákat kijavítsuk, amiket a sorsdöntő szituációkban elkövettünk.

SZIVÓS MÁRTON:

Igazi rangadó-hangulatú találkozót játszottunk. Végig izgalmas és szoros mérkőzés volt, mindkét csapatnak megvolt az esélye a győzelemre. Szerintem minden néző ilyen meccseket szeretne látni, vélhetően nem csalódott, aki kijött ma az uszodába, vagy a televízión keresztül követte az eseményeket.  Az utolsó negyedben jobban koncentrált a hazai csapat, mi elkövettünk egy-két hibát, így hajszállal bár, de alulmaradtunk.

GÓR-NAGY MIKLÓS:

Nagyon nagy élmény volt Egerben játszani, és külön jól esett, hogy még mindig nagy szeretettel fogad itt a közönség. De amikor a kezdést jelző sípszó elhangzott, onnantól már nem foglalkoztam ezzel, mindent beleadtam, hogy győztesként hagyhassam el a medencét. Sajnos nem sikerült, ma valamivel több szerencséje volt az Egernek, az emberelőnyös szituációkat jó arányban értékesítették, és megérdemelten nyertek.

A mérkőzés krónikája:

0:1 - Kiss Gergely egyéni aciója - senki nem támadta, így megúszott a jobbszélen és bevágta

0:2 - Hárai úszott meg és megvárta, míg Szécsi alámerül

1:2 - Kettős emberelőnyben Kiss Csaba labdáját Varga II. Zsolt húzza be

2:2 - Molnár Tamás kiállítása után megint Kiss Csaba ad gólpasszt, ezúttal Kis Gábor lövi be középről, kapásból

2:3 - Honvéd-előny, Kiss Gergely szépen átlő a blokkoló kezek között

Szünet

3:3 - A negyed első emberelőnyét Matajsz húzza be szinte a kapufa mellől

4:3 - Feltham átlövése emberelőnyben, először vezet az Eger

4:4 - Kettős emberelőny, Vindisch Ferenc egyenlít

Szécsi bravúrral védi Kiss Gergő hatalmas lövését

Két méteren belölről lő gólt Decker, nem adják meg

5:4 - Császár gólja a jobbszélről, emberelőnyben

5:5Fodor távoli, lapos lövése besurran a kapuba

Nagyszünet

5:6 - Vindisch nagy gólt lő messziről

6:6 - Szivós kiállítása után jár a labda, majd Kiss Csaba úgy lövi be, hogy közben középre néz, mintha beadná

6:7 - Székely Bulcsú Kiss Gergő labdájából lő Szécsi "szeme közé"

7:7 - Egri emberelőnyben Kiss Csaba kacsázó labdája talál utat a kezek között.

Szünet

8:7 - Kis Gábor ötméterest harcol ki, Biros értékesíti a büntetőt

8:8 - Honvéd-emberelőny, Szivós dobja be körbejáratás után

9:8 - kettős emberelőnyhöz jut az Eger. Nyéki már a szabaddobást bevágja

Hárai Kis Gáborról harcol ki emberelőnyt, Kiss Gergely fölé lő

Kiss Csaba lövése megy mellé, a túloldalon Molnár lőhet teljesen egyedül, de Szécsi véd

Nem sokkal ezután Molnár Tamást a kispadról állítják ki végleg - nyilván szövegért

Az utolsó percen belül Szivós harcol ki emberelőnyt szokásos fordulós cselével. Időkérés után a jobbszélről leadott lövést blokkolja az egri védelem, ezután már csak meg kell várniuk, hogy lepörögjenek a hátralévő másodpercek.

 VÉGE

Eger-Honvéd 9:8 (2:3, 3:2, 2:2, 2:1)

Eger, Bitskey uszoda, 1800 néző. V.: Németh Attila, Kiszelly Gábor

Eger: Szécsi – Biros 1 (1/1), Hegedüs, Decker Á., Kiss Cs. 2, Császár 1, Kis G. 1. Cs.: Matajsz 1, Binder, Feltham 1, Nyéki 1 , Varga II. Zs. 1. Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán.

Honvéd: Gergely – Szivós 1, Gór-Nagy, Vári, Kiss G. 2, Székely 1, Bárány. Cs.: Kovács O., Vindisch 2, Fodor 1, Molnár, Paján, Hárai 1. Edző: Kovács István.

Gól - emberelőnyből: 11/8, ill. 9/3. Ötméteresből: 1/1, ill. 0

Kipontozódott: Binder (26. p.), Paján (27. p.)

Kiállítva – cserével végleg: Molnár (30. p. – szövegért, kispadról)

5 régi hozzászólás

Coach hozzászólása
Coach4071
2007.10.08. 18:56

Nice work Aaron!

moysi hozzászólása
moysi4070
2007.10.08. 09:25

AzEger megérdemli ezt a sikert, s nagyon szurkolok nekik, hogy az idén valami nagy eredményt érjenek el!Amikor Gerendás lett a csapat edzője, megvallom fanyalogtam. Aztán miután megismertem őt magát és a munkáját, rájöttem, hogy ez egy kiváló fickó, s fantasztikus szakember!!!!!!Máramár nemcsak a játékosai imádják, hanem minden egri vizilabda szurkoló is

Punktum hozzászólása
2007.10.07. 22:51

Gratula, szívből az Eger csapatának, jó volt látni. Nagy küzdelem, sok szép kontra (ez a bíróknak), hatalmas hangulat!. Nem hiába a helyi szurkolókra lehet számítani! Csakis azért lehet, mert a csapatukra is lehet :)Kiss Csaba nagy napot fogott ki - ma neki ment legjobban! Gratulálok Csaba Hajrá Eger!

Barbee hozzászólása
Barbee4067
2007.10.07. 18:58

Én ott voltam és nekem nagyon tetszett a meccs... a fiúk mindent beleadtak... Gratulálok Nekik!!!

Néző hozzászólása
Néző4066
2007.10.07. 18:19

Gratulálok az Egernek és külön Kiss Csabának, aki a mérkőzés legjobbja volt!!!