FACEBOOK

Meglepetés nélkül

Meglepetés nélkül
hozzászólás, 2007.09.30.

Nagyobb meglepetés nélkül folytatódott az első osztályú bajnokság szombaton. A Honvéd és a Vasas is simán nyert, a Szeged néhány perces kihagyás miatt kicsit megizzadt, az Eger pedig Lisszabonban gondoskodik a jövőbeni Euroliga-szereplésről, így a szombatra esedékes meccsét később játssza le. Eredmények, valamint Baksa László, Gór-Nagy Miklós, Szivós Márton, Varga Dénes és Steinmetz Ádám mérkőzés utáni nyilatkozata:

Diapolo

Eredmények:

SZEGED-UTE 10:6 (2:2, 5:0, 2:2, 1:2)

Szeged, 200 néző. V: Székely, Fekete B.
Szeged: Baksa – Lehmann 3, Varga P., Varga T. 4, Komlósi 2, Balatoni 1, Weszelovszky. Cs. Éles, Monostori, Juhász Zs. Edző: Gyöngyösi András
UTE: Bóta – Debreczeni 1, Somogyi 3, Máthé, Vörös, Suti, Szabó B. Cs: Kotszibisz, Szabó N., Salamon 2, Olasz, Sziklai, Borsós. Edző: Petrovics Mátyás
Gól – emberelőnyből: 6/2, ill. 5/1
Ötméteresből: 1/1, ill. 1/1

 

Érdekes mérkőzést vívott a két csapat, hiszen a hazaiak csak egy negyedet nyertek, ugyanannyit, mint ellenfelük. A meccs a látszat ellenére mégis sima volt. A Szeged már 9:2-re vezetett, amikor kicsit feljött az UTE, ötméteresből, lefordulásból szerzett gólokkal négyre csökkentette az előnyt.

 

BAKSA LÁSZLÓ:

Végig vezettünk, ha nem lett volna az a négy-öt perces "kilengésünk", akkor meglett volna közte a 8-10 gól.

 

HONVÉD-SZOLNOK 16:6 (4:2, 4:1, 4:2, 4:1)

Kőér u., v.: Kiszelly Gábor és dr. Donauer Márk
Honvéd: Bisztritsányi D. – Székely 1, Kovács 1, Vindisch, Fodor, Paján 4, Hárai. Cs: Kiss G. 2, Szivós 5, Gergely, Molnár T., Vári 1, Gór Nagy 2. Edző: Kovács István
Szolnok: Györke – Hangai Z. 1, Balogh Z., Hangai R., Pásztor 1, Cseh, Mohi. Cs: Gyurováth 2, Molnár, Szekeres, Sipos, Kovács 1, Plérer 1. Edző: Lukács Dénes
Gól – emberelőnyből: 16/7, ill. 6/3
Ötméteresből: 1/0, ill. 0/0
Kipontozódott: Kovács (11. p.), ill. Mohi (11. p.), Pásztor (23. p.), Gyurováth (30. p.)

 

Az elején egyszer még a Szolnok is vezetett (2:1-re), de a Honvéd gyorsan fordított és jó védekezéssel, magabiztos játékkal hozta a "mócsingos" győzelmet. Most már feltűnő Gór-Nagy Miklós gólerős játéka: a válogatott védő ezúttal is kétszer talált a kapuba.

 

GÓR-NAGY MIKLÓS:

Nagyon figyeltünk a védekezésre, elöl pedig fegyelmezettek voltunk, a helyzeteket jól használtuk ki. Az előnyökben hamar befejeztük az akciókat, ez is volt a cél, én kétszer kerültem így oda, sikerült belőnöm. Furcsa lesz az Eger ellen, nekem plusz motiváció, már nagyon várom...

 

SZIVÓS MÁRTON:

Ugyanaz volt a cél, mint a múlt héten: figyeljünk oda a védekezésre, kevés gólt kapjunk. Úgy gondolom, hogy ez többé-kevésbé sikerült is. Készülünk az Eger ellen, az lesz az első komolyabb megmérettetés, remélem, azt is sikerrel vesszük.

 

VASAS-FEHÉRVÁR 24:7 (3:2, 9:1, 7:1, 5:3)

Komjádi uszoda, v.: Marjay, Molnár

Vasas: Jónás - Mátyás 4, Katonás, Kovács R. 2, Varga D. 5, Steinmetz B., Steinmetz Á. 5, Csere: Heinrich 1, Kincses 3, Takács, Tóth M. 3, Fülöp, Hőna 1. Edző: Földi László

Fehérvár: Veres - Tóth B., Rom 1, Hegedűs, Hesz 2, Deme, Horgos. Csere: Atsushi 2, Popovics, Gelley, Lázár 2, Ritter, Garádi, Régi (kapus). Edző: Dabrowski Norbert

Gól emberelőnyből: 7/3, ill. 9/3

Ötméteresből: 1/1, ill. 2/1

Kipontozódott: Lázár (26. p.)

 

Csak az első negyedben tudott lépést tartani az újonc Fehérvár a Vasassal. Már 3-0-ra is vezetett a bajnoki címvédő, ám Lázár és Hesz Máté révén még szépíteni tudott a vendég gárda az első negyed végére. A második játékrészben azonban beindult a henger, kilenc hazai találatra csak egy válasz érkezett. Varga Dénes nagyon jól érezte magát a vízben, látványos és laza mozdulatokkal háromszor is bevette Veres kapuját, és Steinmetz Ádám is brillírozott a védők között, szépen – és nem utolsó sorban eredményesen – centerezett.

 

A második félidőre kapust cserélt a Fehérvár (a Vasasban Nagy Viktor pihenőt kapott erre a mérkőzésre), de a játék képe nem sokat változott, az elég erős támadósorral (Kincses, Tóth Márton, Steinmetz Ádám) rendelkező hazaiak akciói rendre góllal értek véget (Kovács Róbert számtalanszor szolgálta ki precízen a társakat). A túloldalon pontatlan lövéseket és beadásokat láthattak az egyébként szép számban megjelent nézők. A negyed egyetlen vendég gólját a korábban büntetőt rontó Hesz Máté szerezte. A záró felvonásban a Vasas már dekoncentráltan játszott a biztos előny tudatában, ezt a végig küzdő Fehérvár többször kihasználta, de a végeredmény szempontjából már nem sok jelentősége volt az 5:3-mas utolsó negyednek. Talán csak annyi, hogy Varga Dénes is lőtt még egy bombagólt, így Steimetz Ádámmal egyetemben ő is öt góllal zárta a magabiztos, fölényes Vasas-győzelmet hozó találkozót.

 

VARGA DÉNES:

Jó formában vagyok a junior vb óta. Nagyon jól érzem magam, nagy kedvvel játszom és várom már a nagyobb megmérettetéseket is. Ami a mai meccset illeti, számszerűleg nem sok a gól, amit kaptunk, de voltak köztük elkerülhetőek. Az én blokkom mellett is lőttek egyet, erre jobban kell figyelnem. A támadással elégedett vagyok.

 

STEINMETZ ÁDÁM:

Most azért könnyebb dolgom volt, mert nem a világ legjobb védőjátékosaival kellett farkasszemet néznem, de remélem,  a következő mérkőzéseken hasonlóan eredményes leszek. Az a célom, hogy minél hamarabb erőre kapjak, hiszen még nem vagyok a topon. A hosszú kihagyás után ez az öt gól azért nagy öröm volt számomra. Egyébként szerettünk volna minél kevesebb gólt kapni, s bár végül hetet kaptunk, ezek többsége büntetőből vagy fórból született, szoros emberfogásban nem voltak annyira eredményesek. Persze van még mit javítani. A támadójátékunk kimondottan jó volt, a 24 gól ezt igazolja.

 

Szentes-Pécs 13:13 (4:5, 5:4, 2:2, 2:2)

 

FTC-OSC 7:5 (2:1, 2:0, 1:1, 2:3)