FACEBOOK

Kemény Dénes: "Az ezüst csalódás, de nem kudarc"

Kemény Dénes: "Az ezüst csalódás, de nem kudarc"
hozzászólás, 2007.09.02.

Csak az aranyéremmel lenne elégedett Pekingben a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Kemény Dénes az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában beszélt az olimpiai esélyekről, a keret állandóságának okairól, Varga Dénes megneveléséről és arról is, hogy ezúttal a szokottnál jóval több kéréssel fordul majd a klubedzőkhöz. Az alábbiakban az interjú szerkesztett változatát közöljük, a rádió internetes honlapjától.

Csúnya szín az ezüst?

Ékszerben és autóban szeretem, de az eredményhirdetéskor nem. A dobogón két boldog és egy boldogtalan csapat szokott állni. Nem a harmadik a boldogtalan.

Az elveszített Világliga-döntő után néhány nappal az InfoRádióban úgy nyilatkozott, hogy felvetődött önben a távozás gondolata. Mennyire volt ez komoly?

Az elmúlt 11 évben már sokszor elgondolkodtam azon, hogy folytassam-e. A saját szempontjaim mellett rendre azt kerestem, mi lenne a legjobb játékosoknak. Most azt tudtam, hogy én maradni akarok. Az újabb ezüst után viszont végig kellett vennem, javulna-e esetleg a helyzet a távozásommal. Talán nem meglepő, ha az ember ilyekor önvizsgálatot tart, megnézi, miben hibázhatott. A múltkori nyilatkozatommal azt szerettem volna kiemelni, hogy a posztom megtartásánál fontosabb számomra, hogy a játékosaim nyerjenek Pekingben.

A játékosai mennyire voltak önkritikusak?

Szerintem mindenki végiggondolta, miben hibázott. Más kérdés, hogy nem feltétlenül beszél róla. Egyénisége válogatja, hogy ki mennyit vállal ebből a csapat vagy a nyilvánosság előtt.

Hány esélyese van a pekingi olimpiának?

A melbourne-i vébé után már négy esélyessel kell számolni. A sorból nem lehet kihagyni a spanyolokat sem, akiket Ausztráliában az elődöntőben csak hosszabbításban tudtunk búcsúztatni, bár a szerb-horvát-magyar trió valamivel esélyesebb. Tovább rangsorolni nehéz.

Ön mondta nemrég, hogy jelenleg a szerbek a legjobbak. A játékosai is így látják?

Nekik is látniuk kell, hogy legalábbis a magyar-szerb meccseken jobbak. Az, hogy egy harmadik csapatot mi esetleg virtuózabb játékkal verünk, mint ők, másodlagos.

Arról már többször beszélt, hogy az ezüstéremmel nem lenne elégedett. Ez már egyértelműen csalódást jelentene?

A második hely csalódás, de nem kudarc. A harmadik hely közvetlenül az esemény után kisebb csalódás, de még nem kudarc. A negyedik helytől lefelé viszont már az. Ahogy eddig, Pekingben is csak az aranyéremmel lennénk elégedettek.

Az elmúlt években többnyire egy gólon múlott az elsőség. Berlinben a szerbek 9-6-ra nyertek. Bosszantóbb vagy sem így kikapni?

Ez a számszerű különbség csak annyit változtatott a vereségen, hogy 3 perccel a meccs vége előtt elkönyvelhettük az ezüstérmet. A játék képe alapján sem gondolom, hogy ez nagyobb vereség lett volna, mint egy korábbi egygólos bukás. Annyira vertek meg minket, hogy nyerjenek. Egy góllal vagy hárommal, mindegy.

Mennyi idő volt értékelni?

A világversenyek után elköszönünk egymástól. Néhány órával a döntő után, a repülőtéren tudtam szűk negyed órában értékelni a látottakat. Nem volt rá sok időm felkészülni, de viszonylag összeszedetten összegezhettem, mert a játékosok megtapsolták.

Hogyan látta összességében az együtt töltött heteket?

Mindenképpen hasznos volt. A budapesti napok alatt meccsről meccsre rohamosan fejlődtünk. Kiderült, hogy ki milyen posztokon hasznos, és milyeneken kevésbé. Jobban látszik, hogy hány játékos elvesztését tudjuk még átrendezéssel pótolni. A döntőben a baloldalon egyértelműen gyengébb volt a játékunk, miután Kásás Tamás egyáltalán nem játszott a nyáron, Varga Dénes akkora már nem szerepelhetett, majd a harmadik percre Biros Péter is kiesett. A fináléban ez nagyon rosszkor jött, de egyértelmű információt adott.

Az olimpiai keretet már korábban megadta, de még nem változtatott rajta. Számíthatunk még módosításokra?

Ezt nem nekem kell megtippelnem. Eddig úgy láttam, hogy nincs ok a cserére. Ha szükséges, változtatok.

Nem hiányoznak a régi játékosok?

Folyamatosan kétirányú tanácsokat kapok. Ráadásul voltak olyanok is, akik először azt mondták, hogy fiatalítsak, majd később rutinos játékosok beválogatását szorgalmazták. A meglévő 19-es keret nagyon erős. A vébé- vagy a Világliga-döntő elvesztése nem feltétlenül a bő keret összetételén múlik. Ha nagy baj lenne a kerettel, akkor Melbourne-ben nem álltunk volna sokáig nyerésre, illetve Berlinben nem játszottunk volna sokáig olyan jól. Biztos vagyok benne, hogy az olimpia közeledte mindenkit felpörget, és a pekingi repülőjegyre pályázók átharapják a vasat is.

Egy hete a magyar junior vízilabda-válogatott megnyerte a korosztályos világbajnokságot. Ez a siker mekkora lendületet adhat a következő éveknek?

A fiatalítás folyamatosan szükségszerű, de a felnőtt válogatottnak a mindenkori legjobbakból kell állnia. A juniorok sikerének azért is örültem, mert éppen az a két játékos emelkedett ki a csapatból, akiket én is számításba veszek a 19-es olimpiai keretemben.

Varga Dénessel körül korábban sok botrány volt. Ezeket már elfelejthetjük?

Bízom benne. Korábban élharcosa voltam a játékossal szembeni szigornak. A büntetésének szigorítását én magam követeltem, majd tavaly a válogatottságért járó juttatásait csapatkasszává alakítottam át. Többször is veszélyben volt az egészsége, úgy tűnik, el is gondolkodott a jövőjén, mert a jelek szerint már nem hajlamos a butaságokra. Ő is tudja, hogy hozzáállásban sokat kell még fejlődnie, mert például a védekezés különösebben nem érdekli, csak a szükségeset hozza, pedig lenne érzéke máshoz is. A többiek büszkék a labdaszerzésekre, a nagy mentésekre.

Tervez-e valamilyen változást?

A játékosokkal egy hónapon belül át kell beszélnem a következő szűk egy év feladatait, de most leülök majd a válogatott kerettagokat adó csapatok trénereivel is. Elmondom a meglátásaimat, és lesznek kéréseim, amelyek a fejlődési lehetőségeket és a hosszabb távon megoldandó problémákat illetik, de természetesen az edzők döntik el, hogy az eredményes szereplés mellett mennyit tudnak segíteni.

Milyen a viszonya a klubedzőkkel?

Én jónak ítélem, de ezt tőlük is meg kell kérdezni. Eddig mindenkivel mindent meg tudtam beszélni, de most kétségtelenül több egyéni és általános kérésem is lesz.

Évek óta mindig az olimpiára összpontosítva nyilatkozik. Tud azért néha lazítani a hétköznapjain?

Most nem vagyok szerencsés helyzetben, mert amióta hazajöttem, a költözködés viszi el a legtöbb időmet. Ha ezzel készen leszek, jöhet egy kis kikapcsolódás, majd a részletes elemzés, így körülbelül egy hónap múlva jutok el odáig, hogy átbeszéljem a játékosokkal a tennivalókat.

Farkas Dávid – inforadio.hu