FACEBOOK

Következik a berlini bemutatkozás

Következik a berlini bemutatkozás
hozzászólás, 2007.08.07.

Megérkezett hétfő este Berlinbe, a Világliga Szuperdöntőjének helyszínére a magyar férfi vízilabda-válogatott. A csapat repülőgépe 17 játékossal landolt - de ennek története van.

Varga Dumi már a múlt pénteki edzésen érezte, hogy valami gond van. A hétvége alatt aztán ismét teljesen „bedurrant” a háta/dereka, amire korábban is többször volt panasz. Olyannyira, hogy hétfőn alig tudott felkelni. Gyors telefon Kemény Dénesnek, majd edzés helyett irány az Uzsoki, ahol megvizsgálták az állapotát. Végül – a csapatorvos Pavlik dokival is konzultálva – úgy döntött a vezetés, hogy elviszik Dumit és megpróbálnak belé életet verni. Ez tabletták szedéséből, fizioterápiás, valamint ultrahangos kezelésből áll.

Mindenesetre a kapitány út közben is figyelt a betegre, megkérte például Fefét, hogy adja át a helyét Varga Dénesnek, hadd utazzon kényelmesen a játékos. (A gép elején, vagy öt sorban gyakorlatilag első osztálynak megfelelő kényelmet nyújtó székekben ültek a játékosok, talán nem kell mondani, hogy mit jelent ez mondjuk Kiss Gergő vagy Molnár Papesz, de szinte bármelyikük esetében…)Ezúttal mindenkinek megjött a csomagja, s a csapat gyorsan elindult a szállodába. Azért vannak egyébként 17-en, mert nem csak a hátfájós Varga Dénes, hanem a Portugaletéből távol maradt Hárai Balázs is az utazók közé került. Mint ismeretes, a Világliga meccseire 13 játékost lehet nevezni, de a névsor napról napra változtatható. Kemény Dénes minden alkalommal közvetlenül a mérkőzés előtt jelöli ki az adott napon játszó 13 embert.

Kedden délelőtt 10 órakor edzést tart a csapat a torna színhelyén, majd délután 17.30-kor Ausztrália ellen megkezdjük a szuperdöntőbeli szereplést.

- Jobban örültem volna, ha az ausztrálokat először a lelátóról figyelhettük volna meg, nagyon nem ismerjük őket, edzőt cseréltek, és néhány új játékosuk is van – mondta Kemény Dénes még elutazás előtt. Hozzátette, nem lesz könnyű Ausztrália és az USA ellen, nekik ugyanis a vb óta ez az első komoly erőpróbájuk, nyilván nagyon motiváltak lesznek.

A kapitány nem bocsátkozott latolgatásokba a csoportmérkőzések utáni fejleményeket illetően, mint mondta, hiba lenne, ha már a negyeddöntőn gondolkodna, most a legközelebbi feladatra, az ausztrálok legyőzésére kell koncentrálni.

A csapat egyébként szerinte jó állapotban van, „pörögnek” a játékosok, kezdődhet tehát a döntő.

A berlini Világliga-döntőn részt vevő magyar csapat:

Baksa László, Nagy Viktor és Szécsi Zoltán (kapusok), Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Kiss Csaba, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Szivós Márton, Varga Dániel és Varga Dénes (mezőnyjátékosok).

A nap híre még, hogy eldőlt, a Sport Klub televízió szombaton 18.30-kor élőben közvetít Berlinből. Papírforma szerint ekkor a magyar érdekeltségű elődöntő kezdődik (ehhez az kell, hogy a mieink megnyerjék a csoportot, majd természetesen az, hogy a negyeddöntőben győzzenek a másik csoport negyedikjével szemben). Állítólag még azt is kikötötték a közvetítési jog megvásárlásánál, hogy amennyiben máshogy alakul a magyar csapat útja az elődöntőbe, akkor a rendezők programot változtatnak, hogy 18.30-kor mindenképpen magyar érdekeltségű elődöntő legyen.

A Sport Klub vasárnap azt a meccset adja élőben, amelyen érdekeltek leszünk – természetesen mi elsősorban 15 órára várnánk a közvetítést, hiszen akkor kezdődik a döntő...

A vlv.hu keddtől a magyar válogatott valamennyi mérkőzését élőben, gólonkénti frissítéssel közvetíti a Vodafone Magyarország segítségével.

(Fotók: Imrek és geyza)

További fényképek az elutazásról.

A Világliga nyolcas szuperdöntőjének teljes programja.