FACEBOOK

Visszaváltott

Visszaváltott
hozzászólás, 2007.07.12.

A július 11-én megjelent Sztár Sport vízilabda rovatában ezúttal Biros Péterrel olvashatunk egy rövidebb interjút, melyben szóba kerül a csapatváltás, saját illetve a válogatott múlthéten, a Margitszigeten megrendezett Világliga-selejtezőn nyújtott teljesítménye. A továbbiakban szó szerint idézünk a cikkből.

Talán még dr. Kemény Dénes reményeit is felülmúlta a magyar férfi vízilabda-válogatott a múlthéten a Margitszigeten rendezett FINA Világliga az Unicum-kupáért elnevezésű sorozaton. Amelyen a kétszeres olimpiai bajnok magyar válogatott mellett részt vett a márciusi világbajnokságot megnyerő Horvátország és az ott bronzérmes Spanyolország csapata, valamint Románia és Oroszország együttese. Ahhoz képest, hogy a szövetségi kpitány előzőleg a kerettagok fáradságára, a kevéske pihenőre, a felkészülés rövidségére panaszkodott, dr. Kemény válogatottja – a gerincsérvből gyógyulgató Kásás Tamás és dr. Steinmetz Ádám nélkül – demoralizáló fölénnyel nyerte a tornát.



A válogatott egyik legjobbja – ha nem a legjobbja – az a Biros Péter volt, aki mind az öt meccsen legalább két gólig jutott, a románok ellen négyig! (A Világliga selejtező utolsó meccsén a 400. válogatottságát ünneplő Benedek Tibor pihent, dr. Kemény nem jelölte a találkozóra, s távollétében Biros volt a csapatkapitány.) Kiegyensúlyozottan, kreatívan játszott – nyoma sem volt annak a fáradságnak, fásultságnak, amely a néhány héttel korábbi bajnoki döntő során látszott rajta. Amikor a Domino BHSE vereségével végződött finálé négy meccse során egy gólt sem lőtt…

Miként lehet, hogy ekkorát javult a teljesítményed mindössze két héttel a bajnoki döntő után?

Mindenki emberből van, még én is… A márciusi melbourne-i világbajnokság nagyon sokat kivett belőlünk. Akik a válogatottban a világbajnokságon végigjátszották a meccseket, azok játszották végig a Honvédban is. Nem lehet elvárni tőlünk, hogy mindig csúcsformát mutassunk. A bajnoki döntőben tényleg rosszul játszottunk, játszottam.


Alig egy hét pihenő elég volt a feltöltődéshez?

Kicsit azért ki tudtuk pihenni magunkat. Kijöttünk abból a közegből, idegállapotból, s a más közeg, más feladat, más cél valamennyiünket feldobott.

Te más szempontból is drasztikusan váltasz, hiszen a Domino BHSE-ből az Egerbe igazolsz. Miért pont Egerbe?

Miért ne?

Miért nem hosszabbítottad meg a szerződésedet a Dominoval, amellyel öt bajnoki címet nyertél az elmúlt években?

Váltásra volt szükségem. A Dominonál minden nagyon szép volt, kiváló csapatban játszottam, de most hazamegyek. Hazaköltözünk, a családomnak is jobb lesz otthon. Végre letelepedünk. Az Eger, amelynél az élvonalbeli pályafutásomat kezdtem, anyagilag is megfelelő ajánlattal keresett meg – másként oda sem igazoltam volna -, hosszútávú szerződést kínált, öt évre írtam alá.

Ez azt jelenti, hogy már nem is gondolkodsz külföldi karrierben?

Nem, de ha úgymond megtalálom a számításaimat itthon, és minden klappol, akkor minek menjek külföldre?

A válogatott teljesítményére térve, a Világliga selejtezőn mindenki arra volt kíváncsi, hogy mit mutat a csapat az ellen a Horvátország ellen, amelytől a márciusi vb döntőjében kikapott. Milyen következtetést lehet levonni a horvátok ellen játszott két meccs 11-11-es és 15-6-os eredményéből?

Szerintem a 11-11-es és a 15-6-os végeredmény sem reális. A realitás valahol a kettő között van. A második meccsen, a Világliga-selejtezőcsoport elsőségéért, természetesen nyerni akartunk, hogy ennyivel sikerült az annak is köszönhető, hogy az elején megfogtuk őket. Miután 6-3-ra vezettünk siettették a támadásbefejezéseket, nem tudták kidolgozni úgy az akciókat.

 

Németh Andrea (Sztár Sport)

Képek: www.vlv.hu

Címkék:

1 régi hozzászólás

t hozzászólása
t9550
2008.06.29. 11:29

Lehet, hogy ez a cikk már régi,de én most olvastam és itt jut eszembe Biros Peti utolsó meccse a Honvédban. "Fáradt" volt mondja ő. Csúnya hozzáállás volt mondom én.