FACEBOOK

Vízilabda-ünnep Cegléden

Vízilabda-ünnep Cegléden
hozzászólás, 2007.07.01.

A Ceglédi Termálfürdő és Szabadidőközpont adott otthont csütörtökön a magyar és német válogatottak barátságos mérkőzésének. A festői környezetben megrendezett mérkőzések szép számmal vonzották az érdeklődőket. A legnagyobb érdeklődés azonban egyértelműen a két válogatott játékosait övezte. A mérkőzés végkimenetele nem hozott nagy meglepetést, hiszen Kemény Dénes csapatától egyértelmű győzelmet várt a lelkes közönség. Magyarország-Németország 15-11

Diapolo

Az első negyedben a németek lépéselőnyre tettek szert, elsősorban Schertwitis volt a gólfelelős, de az előző idényben még Egerben szereplő Sören Mackeben (a német válogatott csapatkapitánya) és Purschke is betalált. Magyar részről Benedek volt eredményes büntetőből, majd Hosnyánszky és Varga Dániel szerzett gólt. Kiss Csaba hiába úszott meg a mérkőzés elején, nem kapta a labdát 100%-os ziccer-helyzetben. A második játékrészben egyszerűen nem találták a németek az ellenszert Biros Péterrel szemben, aki támadásban és védekezésben is egyaránt jeleskedett. Ekkor már sikerült megnyugtató előnyre szert tenni, azaz négy góllal vezetett már a magyar csapat a félidei szünethez érkezve. Kis Gábor is hasznos munkát végzett centerben, kiállításokat harcolt ki, illetve Kiss Csaba is hatékonyan segítette a védekezést. Ekkor már szép labdaszerzéseket is láthattunk, érezhetően magára talált a csapat. Félidőben Kemény Dénes kapust cserélt, Baksa László is vízbe szállt. A harmadik negyedben főként Kreuzmann tartotta a lelket a német válogatottban, Biros „menetelése” pedig továbbfolytatódott. Ám a magyar válogatott 13-asa nem maradt magára, Kiss Gergely és Varga Dénes is beköszönt, valamint Hosnyánszky is meglőtte soron következő találatát. A játékrész elején kipontozódott Molnár Tamás. A korábban kialakult négygólos differenciát csak időszakosan sikerült a vendégeknek csökkenteni, a harmadik 8 perc után 11-7 volt az állás. Az utolsó szakaszban is akadtak bőven vállalkozó szellemű „befejező-emberek”. Oehler hatalmas góljával indult a végjáték. Molnár után Nossek is kipontozódott. Kiss Gergely és Varga Dániel gólja után már 5 is volt közte. De Kreuzmann nem hagyta annyiban a dolgot, egymás után kétszer is szépített. Biros ötödik gólját követően Roessing még faragott a hátrányból, de végül a négy találatig jutó Hosnyánszky beállította a mérkőzés végeredményét (15-11). Az utolsó másodpercekre még jutott egy látványos jelenet Kiss Csaba jóvoltából, aki a kapu előtt centerhez méltóan fogott pozíciót, majd pillanatokra megszabadulva védőjétől meg tudta szerezni a feléje érkező beadást és a lefújás előtt még rácsavarta, de Csigir a helyén volt.

 

A mérkőzés lefújása után a szép számú közönség a medence szélére gyülekezett, hiszen mindekinek fontos feladata volt még: minél több autogrammot összegyűjteni kedvenceiktől.   

A válogatott barátságos mérkőzés előtt magyar válogatott All Star – Cegléd All Star mérkőzéssel is kedveskedtek a szervezők és a játékosok a szép számú közönségnek.  Cegléd All Star csapatban szerepet kapott Kósz Zoltán is, akit régi barátság fűz Kiss Csabához abból az időből, amikor együtt erősítették a Ferencváros gárdáját. A ceglédi mérkőzések és régi ismeretségük apropóján nyilatkozott az olimpiai bajnok kapus a mérkőzés után: 

Nagyszerű mérkőzésen vagyunk túl. A második két negyed után pedig már jó játékkal is, már ami a magyar részt illeti. Kiss Csaba is nagyon szépen megállta a helyét, bár nem jutott ma neki túl sok szerep. Hosszú barátság fűz Csabához még a ferencvárosi időkből, amikor 2000-ben bajnokságot nyertünk. Ez nagyon szép időszaka volt az életemnek, remélem, az övének is. Kívánok neki sok sikert, kerüljön be a csapatba, jusson ki a pekingi olimpiára és teljesüljön a vágya, az olimpiai aranyérem megszerzése.

                                                                                                                                  TT