FACEBOOK

Bronzérmes az Eger!

Bronzérmes az Eger!
hozzászólás, 2007.06.26.

A helyszín az egri uszoda, az esemény egy bronzcsata. Főszereplő az Eger és a Szeged csapata. Rettentő hőség, gyűlik a tömeg, s vele együtt a feszültség is. A levegőben már benne van az átigazolások illata, ám a tapintatos közönség mit sem érzékeltet ebből. Jobb is, most egy dologra kell koncentrálni: az pedig a meccs.A szombati mérkőzés után az egriek 1-0-ra vezetik a két győzelemig tartó párharcot. Ha nyernek, dobogósok. Ha kikapnak… olyan nincs.Bár épp elég forróság van odakint, lassan melegítésbe fognak a játékosok. Megérkeznek a törzsszurkolók – hisz nélkülük nem kezdődik el a meccs -, majd az uszoda lassan felveszi a jellegzetes hangulatát. Duda, síp, kiáltás – így indul egy igazi egri mérkőzés :-).

Diapolo

A játékosok a ráúszáshoz készülődnek: Hegedüs igyekszik elhalászni a játékszert a kék sapkában úszó Juhász elől, ám ez most nem sikerül. Hege és Csabi kettős kiállítása után Mészáros próbálja bevenni Jasu kapuját, ám a hálóőr résen van. A másik oldalt nekünk sem megy; a védekezésre itt sem lehet panasz. Nyéki, Csabi próbálkozik, Ádám, Hege passzolgat. Gólcsend. Izzik a víz a fiúk körül, mindkét csapat nyerni jött – „nyílván”. Blokkok itt is, ott is, ám nem mehet ez mindig így, Kiss Csabi is tudja: egyetlen csapatkapitányunk igazi hálószaggató góllal örvendezteti meg szurkolóit, a kis kerek játékszer benn is ragad a jobb alsó sarokban. Egy-null. Kár hogy nem marad így… jön Lehmann és egyenlít – azaz bepattint, hogy pontosak legyünk. Passzolgatunk tovább lelkesen – hol kiállítással, hol szegedi labdaszerzéssel megszakítva –, majd Märcz tűnik fel a levegőben, ahogy kiemelkedik a vízből, s BUMM – ismét a jobb alsó sarokba. Megint vezetünk, 2-1 :-)! De megint jön a Szeged is. Éles változtat kissé, s Jasunak már a jobb felsőbe kell, illetve kellene ugrania. Sajnos gól. De nem baj! Mi is támadunk, ám Hege labdáját Baksa nem engedi a kapu közelébe. A negyednek mindjárt vége, jön az a fránya utolsó rálövés, ám Jasunak ez most nem okozhat gondot. Vége az első negyednek: 2-2. Végül is valahogy így is jó.

 

Újabb ráúszás, most Bačo a soros. El is hozná, csak a másik oldalról is úsznak… Molnáré, de Hege „aljas módon” ellopja tőlük a labdát (Egerben ez így megy). Amíg Monostori a büntetését tölti a sarokban, Nyéki nem unatkozik: a kapus feje fölé dobja a labdát - ebben a sportágban ez gólt ér. Jönnének a szegediek, de vagy Mészáros fölé pattintja, vagy Jasu szemmel veri a gömbölyű játékszert, így ismét gólért szurkolhatunk. A passzolgatásba már belejöttünk, a kontra miatt pedig nem szabad elkeseredni, hisz a túloldalt visszakapjuk. Hege ki is használja: felkapja a labdát, majd „uccuneki” 5 méterről, rosszkéz oldalról belövi. Már két góllal vezetünk! Kár, hogy a szabaddobások erdejében Monostorinak jut ideje egy kis „magányra” – középről, három méterről hiba lenne kihagyni a lehetőséget, s nagy kár, de Ő sem teszi. Nem baj, egy góllal még mindig vezetünk. Kiállítás, kapufa, labdaszerzés, majd Märcz. Utóbbi csuklója gólt ér, ahogy Komlósi elengedett lövése is beszédül a kapufáról. A sípmesterek úgy döntenek kontrát fújnak, s ismét támad a Szeged. Nem is lenne baj, ha Lehmann, miután Sören kiállt, nem dobná be Jasu feje fölé a labdát. Feljött a Szeged 5-5-re. De ez semmi! Gyors passzolgatás, Molnár kiáll, majd Nyéki lő. Ennyit az egyenlítésről, félidő van és vezetünk! Semmi ok az aggodalomra :-)!

 

 

 

Igaz a ráúszás nem megy nekünk. Két hetes úszik: a kék sarokban Molnár, valamint a fehérre átkeresztelt sarokban Hege. Molnár kerül ki győztesen – de egyelőre csak a ráúszásból. Bár a kontra az kontra, így végül úgyis mi támadunk. Hege szépen ráfordul, kapásból el is lövi, ám a kapufa nem velünk van. A bírók közben meggondolják magukat: először a szegediek ellen ítélnek kontrát, majd gyorsan a hazaiak ellen is. De hogy ne legyen problémázás, bírói sípnak köszönhetően újból az egriek támadhatnak – de még hogy teszik! A két 12-es csatájából Kicsi kerül jobb pozícióba: kiemelkedik és be is dobja a jól megérdemelt gólját. Igaz nem a 12. lett, de legalább olyan szépre sikerült. Gyöngyösi Andrásnak azonban mégsem tetszhetett, úgy gondolta tehát, hogy szóvá teszi a bírónak a gondolatát, ám a sípmester egy piros lappal hajlandó reagálni. Majd megindulnak az Eger-percek: Jasu véd, Gerendás időt kér, Kiss Csabi pedig lő. Mégpedig gólt! Már három góllal vezetünk, de a szegedi csapat időt kér. Passzolgatnak kicsit, majd Lehmann inkább a gólszerzés mellett voksol, s felhozza a csapatot két gólra. Szerencsére a kapufa és Jasu is velünk van, így hiába a szegediek minden igyekezete, egyelőre ez így is marad - bár ebbe az elpasszolt és mellé lőtt labdáinknak is nagy szerepe van. A harmadik negyednek azonban vége, s Jasu is pihenhet egy kicsit a labdán így kettővel vezetve.

 

Molnár azonban sajnos nem pihen, legalábbis a ráúszás alatt biztos nem. A szegedi indítást csak Kicsi tudja félbeszakítani, aki fogja és ellopja a labdát a vendégektől. Nem is kell sokat járatni, hogy Märcz be is lője, s ismét három a különbség :-)! Labdát is szerez Tamás, bár ez már nem megy be, csakúgy, mint Varga hátra-csavarja Jasu kapuja előtt. Nyugodt törekvéseinket kontra szakítja meg a túloldalt, de szerencsére Éles másnak is szeret passzolni a csapattársain kívül, így újra miénk a labda. Ki is kéri az időt Gerendás, majd egy kipattanó és két mellé után Kicsié a lehetőség, hogy különbséget növeljen. Persze (egyik) kedvenc centerünknek sem kell kétszer mondani: egy gyors lefordulás, s a jobb alsó sarokba helyezi a labdát. Már 10-6! Éles ezen felbuzdulva „ráküldi” a túloldalt a labdát. Jasu véd, ám „hiába”: a labda marad. Csecse is megunja, inkább kimegy pihenni, előnyből pedig „könnyű”: Komlósi fogja és belövi – nincs mese, már csak három a különbség. De hát hol jelent ez problémát? Mészáros is próbálkozik, de Jasu nagyot véd – még utoljára. A közönség lassan feláll, s a hangulat már kezd igazán ünnepivé alakulni. Támad az Eger, bár nem megy be – de ez itt már nem számít. Mindenki tapsol, s éljenez. Még lejár az idő, de már tudjuk: BRONZÉRMES AZ EGRI CSAPAT!!!! Hát lehet ennél szebb az este?

 

 

Férfi ING OB I., Rájátszás II. a 3. helyért, 2. mérkőzés:
Eger, Bitskey uszoda, 1500 néző. V.: Németh Attila, Székely Balázs


Eger - Szeged 10-7 (2-2, 4-3, 2-1, 2-1)
Eger: Jászberényi - Decker Á., Nyéki 2 (2/2), Hegedüs 1, Märcz 3, Kiss Cs. 2, Kis G 2. Cserék: Matajsz, Gór-Nagy, Mackeben, Bačo, Császár, Bálint. Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán.
Szeged: Baksa - Juhász, Lehmann 3 (1/1), Varga P., Komlósi 2, Mészáros, Tóth L. Cserék: Szamardzsics, Molnár, Éles 1, Monostori 1. Edző: Gyöngyösi András
Gól - emberelőnyből: 12/3, ill. 5/2
Ötméteresből: 2/2, ill. 1/1
Kipontozódott: Lehmann (26. p.), Monostori (28. p.)
Piros lap: Gyöngyösi András (18. p.)

 

 

Bayer Tamara