FACEBOOK

"Remélem, meglesz az ötödik bajnoki címem"

"Remélem, meglesz az ötödik bajnoki címem"
hozzászólás, 2007.06.07.

Szombaton kezdődik a bajnokság döntőjének meccssorozata, amelyben a Honvéd és a Vasas minimum három, maximum öt meccsen száll vízbe egymás ellen. Az elmúlt öt évben is ez volt a helyzet és a Honvédnak mind az öt alkalommal sikerült megszereznie a magyar bajnoki címet. Fodor Rajmund az elmúlt négy évben erősítette a csapatot. Neki még hiányzik az Örökös Magyar Bajnok cím, amit öt elnyert bajnoksággal érdemelhetnek ki a játékosok. Rajmit az elődöntőbeli teljesítményről, a legutóbbi meccs óta eltelt időről és a várakozásokról kérdeztük.

A Honvéd három mérkőzést játszott az Egerrel az elődöntő során. Az elsőt nagy küzdelemben és a meccset megfordítva sikerült megnyerniük, a másodikon kikaptak idegenben, míg a harmadikon remek formában, jó játékkal tudtak győzni a keményen küzdő egriek ellen. Evvel a győzelemmel nem csak a döntőbe jutást, de pár nap pihenőt is kiharcoltak maguknak Rajmiék, azonban nyugodt "hátradőlésről" nem lehet szó. Vizsgák is vannak és természetesen a döntőre is készülni kell.

Hogy értékeled a rájátszásban, az Eger elleni meccseken nyújtott teljesítményeteket?

Én jónak értékelném. Három mérkőzés volt. Mi kettőt szerettünk volna, az egriek pedig valószínűleg máshogy tervezték. Az Egerben játszott meccs érdekes volt. A vízben érezhető volt, hogy a parton egy-két ember úgy gondolja, jó lenne még egy harmadik meccs is... Persze mi is hozzátettük a magunk hibáit, de azokkal úgy érzem, még tudtunk volna nyerni.

Az utolsó, szerdai meccsen két kulcsember (Biros Péter és Szivós Márton) nélkül játszottatok, de a mutatott játékon nem lehetett érezni a hiányukat. Mi ennek az oka? Hogy tudtátok megoldani?

Erről őket kéne megkérdezni. Ők látták kívülről. Könnyebben tudnának válaszolni, hogy hogy tudtuk megoldani a hiányukat.

Csak a külső szemlélő számára tűnhet úgy, hogy ismét a VB előtti formában játszik a csapat (minden tagja ) vagy ti is úgy érzitek, újra a régi lendülettel vágtok neki a döntőknek?

Nem érezném a vb előtti vagy utáni formát. Szerintem jók vagyunk és érzésem szerint mindenképpen ki kéne használni, hogy nem teljes a Vasas. Sajnálom Ádám sérülését, de mi eddig egyelőre csak a Pécs ellen tudtunk teljes csapattal kiállni, ezért minket is lehetne sajnálni. Mindenképpen ki kéne használnunk Ádám hiányát.

Hogy érzed, elegendő volt ez a másfél hét "pihenés"?

Pihenésről szó sincs. Nem igazán éreztem a másfél hetet, de a lényeg, hogy tényleg nem játszottunk. Mindenképpen hasznosan töltöttük ezt az időt, ami a vízilabdát illeti, és jutott idő a tanulásra is, hiszen javában zajlik a vizsgaidőszak is.

Mit vársz a Vasas ellen?

Győzelmet. És remélem, meglesz az ötödik magyar bajnoki, és evvel az Örökös Magyar Bajnok címem!

A döntő első mérkőzése szombaton, június 9-én lesz a Kőér utcában. A későbbiek során, amennyiben minden lehetőséget kihasználnak a csapatok, 11 nap alatt öt mérkőzésen dől el a magyar bajnoki cím sorsa.

A döntő meccseit vagy az M1 vagy a Sport1 TV élőben közvetíti.