FACEBOOK

Hosszabbítás és büntetőpárbaj után nyert a Posillipo Reccóban

Hosszabbítás és büntetőpárbaj után nyert a Posillipo Reccóban
hozzászólás, 2007.06.07.

Drámai mérkőzésen, hosszabbítás után, egyetlen elhibázott ötméteressel elvesztette hazai meccsét az olasz bajnoki döntőben a Pro Recco. A hazaiak az első fordulóban, idegenben elért győzelem után otthon rosszul kezdtek, de magukra találtak és ártvették a vezetést. Ám amikor úgy tűnt, hogy a Posillipo a padlóra kerül, érthetetlen bizonytalanság lett úrrá a Recco-játékosokon. A Posillipo végül hősiesen játszva és némi szerencsével kiegyenlített, kihúzta a hosszabbítást is. A mérkőzést ötméteresek döntötték el. Az utolsó sorozatig mindenki betalált (köztük Madaras és Kásás is), a mindent eldöntő ötméterest Angelini, a Recco csapatkapitánya elhibázta. A rendes játékidőben Kásás kétszer, Madaras egyszer volt eredményes.

Négy perc telt el, és a vendégek már két góllal vezettek. Ezután már 4:1 is volt az állás a javukra, amikor a Recco elkezdett feltápászkodni. (Az igazsághoz tartozik, hogy ebben a szakaszban inkább a nápolyiaknak volt hazai a pálya, igaz a bírók később kompenzáltak.)

A Reco feljött, előbb kiegyenlített, majd 5:5 után átvette a vezetést. Ezt azonban megelőzte két érdekes eset. Előbb Angelini a könyökével hatalmas kalapácsütést mért Bencivengára, akinek az arcát ezután percekig ápolták. Az eset lényegében megtorlatlan maradt (csak sima kiálltás történt), noha a televízió újra és újra visszajátszotta, s a képek egyértelműen mutatták a súlyos durvaságot. A másik oldalon Zlokovics ütött a víz felett Kásás Tamás arcába, amit viszont észrevettek a bírók. A centert cserével, végleg kiállították, csapata négyperces kiállítást kapott, továbbá ötméterest, amit a Reccpo be is dobott - ezzel vette át a vezetést. (A Posillipo reklamáló edzőjét ugyancsak a lelátóra száműzték a bírók.)

Ekkor váratlan fordulat történt: a négyperces kiállítás alatt a hazaiak (leszámítva az említett ötméterest) egyetlen gólt sem szereztek, még kettős emberelőnyt se sikerült értékesíteniük. Az egyre bizonytalanabb reccósok hibáitól szárnyakat kapott a már padlón lévő Posillipo, és sikerült kiegyenlítenie.

A hosszabbításban a bírók igyekeztek távol tartani magukat a történések befolyásolásától, a csapatok pedig egyre jobban elfáradtak. Az ötméteresek során az első négy pár mindegyik tagja belőtte a maga büntetőjét, a Reccóból a csapatkapitány Angelini maradt a végére, aki a kapufát találta el.

Pro Recco-Posillipo 11:12 (1:2, 3:2, 3:1, 0:2, 0:0, 0.0, az ötméteresekben 4:5)

Pro Recco: Tempesti, Giacoppo, Madaras 1, Mangiante, Kásás 2 (1 ötméteres), Vujasinovic 1 (ötméteres), Felugo, Angelini, Bettini, Calcaterra, Sottani 1, Deserti 1, Fiorentini 1. Edző: Porzio.
Posillipo: Violetti, Postiglione, Lignano, Buonocore, Scotti Galletta 1, Janovic 2 (1 ötméteres), Galasso, Gallo 1, Udovicic, Zlokovic 2, Di Costanzo 1, Mattiello, Bencivenga. Edző: De Crescenzo. 

 A három győzelemig tartó páros mérkőzés állása így 1:1, a következő találkozó megint Nápolyban lesz, szombaton.

MADARAS NORBERT:

- Nagyon-nagyon rosszul játszottunk gyakorlatilag végig. Az volt a gond, hogy nem akadt senki, aki egy kicsit is jobb lett volna. Már az elején hagytuk őket elmenni, 4:1 volt nekik, de visszakapaszkodtunk. A négyperces kiállításnál eldönthettük volna a meccset, de azt hiszem, még gólt sem lőttünk belőle, illetve egyet, a kiállítás miatt megítélt ötméterest. Ők ettől teljesen felbátorodtak, egyébként is nagyon jól védekeztek hátrányban minket meg elbizonytalanított ez a négy perc. A hosszabbításban már két nagyon fáradt csapat volt a vízben, nem is esett gól. Az ötmétereseknél pedig már minden megtörténhet. Nem lett volna szabad, hogy odáig eljussunk. Sajnos így elvesztettük az előnyünket, mármint hogy nyertünk Nápolyban. Pénteken nagyon nehéz lesz, össze kell szedni magunkat.

- Mi okozhatta a görcsöt? Valahogy mintha elbizonytalanodtatok volna…

- Nem tudom, talán túlságosan megnyugodtunk, és ahogy kimaradtak a helyzetek, elvesztettük a fejünket és elbizonytalanodtunk, ők meg éppen fordítva…, a hibáinkkal felbátorítottuk őket. Magunknak nehezítettük meg…

- Pino Porzio mit mondott? Egyáltalán, mi volt meccs után?

- Semmi, mindenki hazament. Holnap délelőtt 11-kor edzünk gondolom ott majd beszél a meccsről.

- És egymás között?

- Nem nagyon beszélgettünk, mindenki nagyon fáradt és csalódott volt. Tudjuk, hogy mostantól nagyon nehéz lesz, de meg kell csinálni.

- Így legalább nem Nápolyban ünnepeltek majd, hanem otthon!

- Igaz, de szerintem ha ma nyerünk, akkor feladták volna. Ehelyett, most már elhiszik, hogy itt még bármi lehet.

KÁSÁS TAMÁS:

- Nagyon rosszul játszottunk, rengeteget hibáztunk elöl, és legfőképpen nem tudtuk kihasználni azt az óriási lehetőséget,hogy Zlokovicsot kiállították végleg. Négy percig előnyben játszottunk, és ebben a periódusban egyetlen gólt lőttünk. A büntető-párharc már orosz rulett, valaki előbb-utóbb kihagyja. Nekünk előbb kellett volna megnyerni a meccset. Úgy érzem a nápolyi győzelemmel nagyon sok energiát felőröltünk.

- Hogyan tovább?

- Pénteken Nápolyban nyernünk kell, Zlokovics úgy néz ki, kétmeccses eltiltást kapott, ezt ki kell használnunk. Borzasztóan elfáradtunk, és nincs nagyon idő regenerálódásra.

- A bíráskodásról mi a véleményed?

- A nápolyihoz képest ez most sokkal normálisabb volt, de azt meg kell jegyezni, hogy mint mindig, most sem lehet tudni, éppen milyen ítéletre készüljön fel az ember. Nem következetesek a bírók. És továbbra is hagyják a gyilkolást.

- Angelini könyöklését láttad?

- Hallottam, nem láttam. Őt is ugyanúgy végleg ki kellett volna állítani. És milyen a sors…, éppen ő hagyta ki a végén az ötméterest, akinek akkor már nem kellett volna a vízben lennie…

5 régi hozzászólás

Sándor hozzászólása
2008.02.24. 03:53

minek foglalkozunk az olasz bajnoksággal? fociban oké hogy a jó játék miatt kitekintgetünk külföldre ámulni és bámulni de ebben a sportágban lehetnénk annnyira "nagyképűek" hogy a magyar bajnokságot tekintsük a világ közepének ezt a cikket annyival el lehetett volna intézni hogy :"nyugalom a légióskodó fiúk karban tartják megukat valami olasz csapatnál de már alig várják hogy felvehessék a válogatott sapkáját, és véghezvigyék a magyarok ügyét"

Noncsi hozzászólása
Noncsi1413
2007.06.06. 10:35

Boldog névnapot Norbinak! És nagy HAJRÁ! Itthon vkik 0-2-ről is fordítottak... Mindent bele!

Noncsi hozzászólása
Noncsi1412
2007.06.06. 10:33

Sajnálom, hogy így alakult. Mondjuk azért itthon is volt már példa arra IS, hogy vkik 0-2-ről fordítottak... Hajrá! Ja és boldog névnapot Norbinak!!

geyza hozzászólása
geyza1394
2007.06.06. 01:36

Bocs, tecnikai problémák voltak...

Benedek hozzászólása
2007.06.05. 22:38

mikor jönnek már a nyilatkozatok?