FACEBOOK

Szécsiék kiestek - hiába védett ki három ötméterest is

Szécsiék kiestek - hiába védett ki három ötméterest is
hozzászólás, 2007.05.17.

Hiába védett ki három büntetőt is Szécsi Zoltán, csapata izgalmas mérkőzésen kikapott és kiesett az olasz első osztályból. Mivel a válogatott elsőszámú kapusa már korábban kijelentette, hogy alacsonyabb osztályban nem játszik, kíváncsian várjuk, milyen csapatoktól kap ajánlatot a következő hetekben.

Mindent eldöntő harmadik mérkőzést játszott szerdán este a bentmaradásért Chiavariban a Varga Tamást és Regős Áront foglalkoztató Chiavari a „szomszédvár” csapatával, a Camoglival. Szécsi Zoltán csapata a meccs első felében jól tartotta magát, félidőben még vezetett is. Szecska a második negyed közepén Varga Tamás, a harmadik negyed elején Luongo, a negyedik végén pedig Lisi büntetőjét védte ki. Az utolsó játékrész elején végleg, cseréve kiküldték a Camogli talán legjobb nem-magyar játékosát, Forestit, s a kiscsapat számára ez már sok volt. (Mint ismeretes, Binder Szabolcsot az első találkozón szórták ki súlyos szabálytalanságért, így őt már a legutóbbi két mérkőzésen nélkülözni kellett.)

 

A mérkőzésen egyébként kétszerannyi emberelőnyt kaptak a hazaiak, mint a Camogli, de a vendégek 7 előnyös helyzetükből mindössze egyet tudtak értékesíteni, így lényegében ezen múlt…

 

SZÉCSI ZOLTÁN:

 

Végig egál környékén volt az eredmény, vezettünk is 5:3-ra. Pedig a második negyedben 4:0 volt a  kiállítási arány oda, és kaptunk négy kontrát is. Úgy tűnik, nagyon ki akartak minket ejteni… Megint kaptunk egy négyperces kiállítást is, úgyhogy hiába próbáltam tényleg emberfelettit nyújtani, ez is kevés volt. Kiestünk.

 

Hogyan tovább? Vannak tapogatózó érdeklődések innen az első osztályból, és otthonról is, de egyelőre semmi több. Meglátjuk. Mindenesetre a hétvégén megyek haza…

 

Páros mérkőzés az olasz Seria A1-ben maradásért, harmadik forduló:

 

Chiavari-Camogli 8:6 (1:0, 2.4, 3:1, 2:1) (Varga Tamás 1, Regős Áron 1)

 

A Chiavari 2:1 arányban győzött és így első osztályú maradt.