FACEBOOK

Steinmetz ádám-portré

Steinmetz ádám-portré
hozzászólás, 2007.05.14.

Az alábbi cikk az Újbuda című kerületi lapban jelent meg május 9-én, Steinmetz János halálának napján, ami persze ostoba, tragikus véletlen. Ha egy mondatban kellene összefoglalnunk, hogy miről szól az írás: arról, hogy mit jelent Steinmetz Ádámnak a család – legyen szó akár a sportpályafutásról, akár a szakmai életpályáról.

"Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit - a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékét. Boldognak is kell lenni közben. S erről megfeledkeznek" – írja Márai Sándor Füveskönyvében, amit azért ütöttem fel, mert Steinmetz Ádám mesélte, hogy mostanában Vass Albert mellett Márait szereti olvasni. Írhatnám azt is, hogy kedvence a rakott krumpli, a magyaros ízek meg a répalé, de azt írták már máshol, sokan. Meg Márai valahogy jobban illik Ádámhoz, mint a bulvár.

 

Találka az uszodánál - edzés előtt

 

Napok óta vadászom rá. Végre csörög a telefonom, Ádám jelentkezik. És bár a Sasadi út környékét célozzuk meg, végül az uszodánál találkozunk edzés előtt.

 

- Már itt ülök az ajtótól jobbra - mondja a telefonban a bariton. Rohanok a jelzett irányba, és találkozom a kézfogásnál messze fölém magasodó szőke fiúval. Én hosszú kávét, ő paradicsomlevet kortyol, így beszélgetünk látszólag céltalanul egy órát. Közben azonban kibontakozik bennem egy kép, a sok felületes ismereten túl, valakiről, aki tartalmasan egyedi.

 

Élsport, ügyvédjelölti munka és a harmadik diploma

 

Nem általános jelenség huszonhat és fél évesen harmadik diplomát szerezni, és élsportban teljesíteni úgy, hogy mellette minden másra is jut idő. Ádám végzett jogász, már ügyvédjelöltként dolgozik édesapja irodájában, és még előtte az ügyvédi szakvizsga is. Idén diplomázik a TF-en sportmenedzser szakon, immár másodszor, mivel egy szakedzői diplomája már van. Dolgozatát az önkormányzatok sporttámogatásának témájából írta, és kizárólag a Vasasra tekintettel fordult csapatának kerületi önkormányzatához. Sokáig vívódott otthona, Újbuda és az egyesületi territórium között, míg döntött.

 

Legjobb barátok a gyerekkorból

 

Ádám itt, a kerületben nőtt fel. Szeret a Sasadi úton lakni, szereti a házat, ahová a család, a gyerekkor, a barátok, az élmények kötik. Szereti a kertet, még az ott végzendő munkákat is kedvtelve emlegeti. Nemsokára önálló lakásba költözik, de szinte természetes, hogy csak lépésnyire a szülői háztól. Nem is bírna távolabb lenni otthonától. Hűséges ember. Legjobb barátai is nagyobb részt a gyermekkorból, még az óvodából maradtak meg, akikkel később az általánosba is együtt járt. Persze gyarapodott is a baráti kör. A Pázmányból, a TF-ből, a sportból jöttek újabb barátok, és jóban vannak egymással is mind. És jó hallani, hogy az egyik legjobb barátja a testvére. Az öt évvel idősebb Barna már rutinos jogász, sporttársa és példaképe. Hiszen mindenki ismeri Steinmetz Barnabást. Szakmailag is, emberileg is minden segítséget megkapott tőle Ádám. Míg szüksége volt rá, sokszor Barni figyelt helyette is, majd elmondta, mit kellett volna másképpen csinálnia. A kisebb pedig zokszó nélkül elfogadta a tanácsot, és igyekezett is betartani.

 

Ösztönösen tudta a vízilabdás lábtempót

 

A Steinmetz fivérek kicsi koruktól kezdve édesapjukkal együtt játszottak a vízben, ami Ádámnak ösztönös lételeme volt. A kisgyerekben nincs félelemérzet, ha a bátyját, apját utánozhatja. Így amikor Barni már kapura lőtt a papának, Ádám még úszni sem tudott, mégis beugrott a mély vízbe, és egyből tudta vízilabdás lábtempót. Ezek után igazából nem is lehet csodálkozni vízilabdás karrierjükön. Édesapjuk ugyanis Steinmetz János ügyvéd, a neves vízilabdázó, aki 1968-ban olimpiai bronzérmet, 1970-ben Európa-bajnoki második helyet, 1977-ben Eb-aranyérmet szerzett a pólóválogatott tagjaként.

 

Ez így volt megírva

 

Persze ilyen alapon lehetett volna akár kosaras is a két nyurga fiú, hiszen édesanyjuk, Varga Mária négyszeres magyar bajnok kosárlabdázó. De ez így volt megírva, és így van jól, ahogy van. Mint a vízi emberek általában, Ádám a szárazföldön valahogy idegenül mozgott, a vízben érezte jól magát. Kéttusával kezdte, úszott is, futott is ugyanúgy, ahogyan a testvére.

 

Ádám viszonylag későn, tízévesen került a KSI-be, 1991 óta igazolt vízilabdázó. És 2004-ben, Athénban már mindkét fiú a dobogó legfelső fokára állhatott. Ádám az egyetlen olyan játékos, aki az athéni olimpia évében tudott bekerülni az akkor már olimpiai és világbajnok férfi vízilabda-válogatottba, és senki nem vitatta, hogy a fiatal centernek a csapatban a helye. A családban, ahol az ő érdekeiknek rendeltek alá mindent, annyi bizalmat, erőt és küzdeni tudást tanult, ami végigsegítette egész eddigi útján.

 

Boldogan a boldogsághoz vezető úton

 

Ádám nem szeret veszíteni. Mindent a maga idejében tervez, és felelősségteljesen mindig arra koncentrál, amire éppen kell. – Jelenleg a diplomára és legfőképp a sportra kell figyelnem – mondja, – de az intenzív nyelvtanulás, majd az ügyvédi szakvizsga legalább három évre biztosítja a programot.

 

Németül már jól beszél, most az angol a következő cél. Saját családot is tervez, ám csak később, hiszen kedvese, aki szintén sportol, még csupán húszéves. – A mindennapok küzdelmeihez fontos, hogy higgyünk valamiben! – mondja végül és meggyőződésem, hogy Ádám biztosan nem téved el a boldogsághoz vezető úton.

 

(forrás: Újbuda - Urbán Beatrice)