FACEBOOK

Eger-FTC 14:10

Eger-FTC 14:10
hozzászólás, 2007.05.10.

Három idegenbeli fellépés után a 21. fordulóban újra hazai pályán szerepelt az Eger. A válogatottak közül Jászberényi ismét pihenőt kapott. Ezúttal kisebb izomhúzódás miatt adta át az egyes sapkát Decker Attilának. A mérkőzésen végig a hazaiak akarata érvényesült. Hiába közelítette meg többször is egy gólra (3:2, 5:4, 6:5, 10:9) Somossy József csapata az egrieket, Kiss Csabáéknak mindig volt válaszuk ezekre a találatokra.

A vízben játéklehetőséget kapó egri válogatottak ugyanúgy teljesítettek, mint az OSC ellen, vagyis a csapatkapitány Kiss Csaba négy találata mellett Gór-Nagy Miklós és Kis Gábor egyaránt kétszer volt eredményes.

KISS CSABA:

Ez az a klasszikus győzelem, amit nem fogunk kitenni a vitrinbe. Annak ellenére, hogy négy góllal nyertünk, nem játszottunk úgy, ahogy egy olyan csapatnak kellene játszania, amelyik a rájátszásra készül. Szerencsére van még időnk. Bízom abban, hogy javuló formát fogunk mutatni és bárkivel is játszunk a rájátszásban, nagyon kemény csatára késztetjük majd.

KIS GÁBOR:

Szoros meccs volt, végül is lehet, hogy a végén magabiztosan nyertük, de azért a kétgólos különbséget végig tartották a fradisták. Jobban hoztuk a meccset, mint a Honvéd :)!

Férfi OB I., 21. forduló, 2007. május 9.
Eger, Bitskey uszoda, 400 néző. V.: Kun György, Székely Balázs
Eger–FTC 14:10 (3:2, 3:3, 4:3, 4:2)
Eger: Decker A. - Decker Á. 1, Nyéki 2, Märcz, Kiss Cs. 4, Császár 1, Kis G. 2. Cserék: Hegedüs, Bačo 2, Bálint, Matajsz, Gór-Nagy 2, Mackeben (1/0). Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán.

FTC: Németh – Gulyás, Dávid 4 (1/1), Vindisch 1, Zentai 1 (1/1), Kállay 3, Benczur. Cserék: Kaszper, Major 1, Vrezgó, Zoufal, Radócz. Edző: Somossy József

Gól - emberelőnyből: 11/7, ill. 6/5

Ötméteresből: 1/0, ill. 2/2
Kipontozódott: Zoufal (26. p.), Dávid (29. p.)