FACEBOOK

"Most Fortuna kicsit fogja a kezünket"

"Most Fortuna kicsit fogja a kezünket"
hozzászólás, 2007.05.03.

Hétfőn volt az Euroliga negyeddöntőjének sorsolása, amelyben a Vasas és a Honvéd volt érdekelt. A Honvéd az Olympiakosz Pireusz csapatát kapta ellenfélnek, amellyel május 9-én kezdenek Pireuszban, majd 23-án a Honvéd fogadja az Olympiakoszt. A sorsolásról, a Honvéd eddigi teljesítményéről és a fáradtságról kérdeztem Fodor Rajmundot, a válogatott kétszeres olimpiai bajnokát.

Az elmúlt pár hónapra jellemző módon szinte lehetetlen elérni a válogatott jolly jokerét, Fodor Rajmund, hogy feltegyek neki pár kérdést. Amikor végül sikerült, épp az iskolából tartott a Kőér utcába, ahol este fél 8-kor Neptun-Honvéd bajnoki meccset játszanak. Azonban előtte még közel egy órás konditermi edzés és félórás úszóedzés vár a csapatra.

Hogy értékeled a csapat és saját teljesítményed az eddigi Euroliga csoportmeccsek során?

- Szerintem eddig jól teljesítettünk, annak ellenére, hogy egyszer sem tudtunk teljes csapattal kiállni. Ez a bajnokságra is igaz, ahol a szereplésünk az eredmények tekintetében jónak mondható, de ha nagyon kritikus vagyok, mégsem nevezném így. Elég, ha csak ránézünk a tabellára és ott a lőtt és kapott gólokra... Az Euroligára visszatérve sajnálom, hogy nem tudtunk veretlenek maradni, ami pár másodpercen múlt és két bírón, akik elég furcsán fújtak az utolsó két negyedben.

A VB előtt nagy gólkülönbséggel tudtatok nyerni minden meccsen, míg a VB után már szoros eredmény és az első Euroliga-vereség következett. Van összefüggés?

- Természetesen van. Mindenki fáradt, mindenki túl van pörgetve. Szerintem semmi meglepetés nincs benne és ez az egész idényben így fog menni. Biztos, hogy lesznek még sérültek is, ami a fáradtságból is adódik. Mindenki azt várja, hogy minden meccsen nyerjünk, mi is, de ez nem megy. Ha csak két góllal nyerünk, már megszólnak minket. Azonban szerintem addig nincs baj, amíg hozzuk az eredményeket. Majd, ha nem hozzuk, akkor kell elgondolkodni, hogy mit tudunk tenni.

Mi a véleményed a sorsolásról?

- Úgy gondolom, hogy mi számítunk esélyesnek, és a párosítást tekintve, anélkül, hogy lebecsülném az Olympiakoszt: a Honvédnak a Final Fourban van a helye!

Kit akartatok mindenképpen elkerülni illetve volt-e olyan csapat, akit szerettetek volna megkapni?

- Ilyenen nem gondolkoztam, de egyértelmű, hogy a Vasast szerettük volna elkerülni. Ahogy tavaly elkerült minket a szerencse, most Fortuna kicsit fogja a kezünket, remélhetőleg a két sorozat végéig. Nagyon jó lenne, ha két magyar képviselhetné Magyarországot az Euroliga Final Four-jában.

Tudtatok valamennyit pihenni? Hogy fogjátok bírni majd az Euroliga és a bajnokság hajráját?

- Amilyen ütemben játsszuk a mérkőzéseket se arra nincs időnk, hogy normálisan edzzünk, se arra, hogy pihenjünk. A mai nap is jó példa erre. Kedden meccset játszottunk, ma szintén. Hogy legyen némi edzéslehetőségünk, még meccs előtt kondizunk és úszunk. Vasárnap este rangadót játszunk a Vasassal, majd hétfőn indulunk Pireuszba, ahol kétlem, hogy vörös szőnyegen tálalnák az edzéslehetőséget számunkra. Ennek ellenére az elvárás az, hogy legyünk jó állapotban, hozzuk az eredményeket. Utoljára március közepén, a világbajnoki felkészülés alatt tudtunk rendesen edzeni. Viszont mindettől függetlenül bírni fogjuk, mert ismét magyar bajnokok szeretnénk lenni, ahogy Euroliga-győztesek is. A fáradtság nem lehet akadály.

Közben Rajmi megérkezett a Kőér utcába, így gyorsan elköszöntünk egymástól. Mennie kell dolgozni.