FACEBOOK

Papírforma-forduló

Papírforma-forduló
hozzászólás, 2007.05.03.

Nem született meglepetés az OB-I. 19. fordulójában, a keddi mérkőzéseken. A Vasas a vártnál biztosabban, a Honvéd a gyakorlást előtérbe helyezve győzött, az Eger pedig kezd feltápászkodni a padlóról az Euroliga-sokk után.

Diapolo

A vártnál talán biztosabban győzött a több egykori Vasas-játékost (valamint Vasas-edzőt) felvonultató FTC ellen a Vasas a Népligetben. A piros-kékek jól elkapták a fonalat, s percek alatt eldöntötték a meccset. A félidei 2:9-es állás lehetővé tette, hogy a fiatalok is többet legyenek vízben, közülük többen szép megoldásokkal, gólokkal tették le névjegyüket..

 

Varga Dénes sérülése miatt egyelőre civilben volt jelen, a Vasas másik négy válogatottja, Hosnyánszky Norbert, Nagy Viktor, Steinmetz Ádám és Varga Dániel egyaránt jó teljesítményt nyújtott.

 

VARGA DÁNIEL:

 

Ha azt nézzük, hogy az UTE hasonló erőt képvisel, mint a Fradi, elég jó eredményt értünk el. Az egy kicsit bosszantó, hogy öt gólt kaptunk az utolsó negyedben, egyébként, ha az eredményjelző-táblára nézek, akkor meg vagyok elégedve. A játék is jó volt, most már a hétvégére, a Honvéd elleni mérkőzésre koncentrálunk.

 

FTC–Vasas 7:14 (0:4, 2:5, 0:3, 5:2)

Népliget, v: Székely Z., Marnitz

FTC: Németh II Zs. – Benczúr, Dávid 2, Vindisch 3, Zentai, Vrezgó 1, Zoufal. Csere: Kállay 1, Kaszper, Sós, Radócz. Edző: Somossy József

Vasas: Nagy V. – Mátyás, Hosnyánszky 1, Kovács R. 1, Varga D. 3, Steinmetz B., Steinmetz Á. 1. Csere: Heinrich 1, Kincses 1, Kuncz 2, Kelemen 1, Fülöp, Tóth M. 3. Edző: Földi László

Gól – emberelőnyből: 5/1, ill. 2/2

Ötméteresből: 1/1, ill. 1/1

Személyi hibák: 5, ill. 8

Kipontozódott: Kuncz (21.p.)

 

x

 

Bár kétség sem férhetett az Eger győzelméhez az UTE ellen a Hajós Alfréd uszodában, a mérkőzés mind a védekezést, mind a támadásokat tekintve döcögősen indult. Az első két negyed egy-egygólos egri előnye után aztán a harmadik negyedben húzott el a hevesi csapat, s bár egy hiba miatt 5:90 is állt az eredményjelző-táblán, végül „csak” négy góllal nyertek a kék-sárgák. (Meccs után a jókedvű Sören Mackäben a táblán megjelent 90 egri gólból 80-at mosolyogva a magáénak tulajdonított.)

 

Az egriek közül a legtöbb gólt Kis Gábor szerezte (3), de a másik válogatott játékos, Kiss Csaba is eredményes volt a találkozón, míg Gór-Nagy a védekezésben vállalt nagy szerepet. Jászberényi Gábor két büntetőt is hárított a meccsen.

 

KISS CSABA:

 

Megmondom őszintén, tartottam egy picit ettől a meccstől. Nem csak azért, mert az Újpest egy nagyon lendületes, fiatal, összeszedett csapat, hanem magunk miatt is. Nagyon nagy kérdés volt, hogy a szombati - nem is tudom, hogy hogy mondjam - tragédia után, vagy inkább egy ilyen borzalmas sportélmény után, ami minket ért az egri uszodában, mennyire tudunk felállni a padlóról, és hát vízválasztó volt ez a mérkőzés. De nagyon-nagyon örülök - megmondom őszintén -, mert a csapat bebizonyította, hogy történjen bármi, nagyon nagy a kitartása és az akaratereje, még hogyha most a szívünkben nagyon nagy fájdalom is van. Úgy érzem, hogy teljesen megérdemelten nyertük meg azt a mérkőzést, helyenként még jól is játszottunk. A védekezéssel szerintem nem volt probléma, de elöl még ugye van hova javulni és bízom benne, hogy a rájátszásra formába lendülünk újra.

 

UTE-Eger 6:10 (3:4, 1:2, 0:3, 2:1)

Budapest, Hajós A. uszoda, 100 néző. V.: Fekete Balázs dr., Füzesi Zsolt

UTE: Pelle - Suti 1 (1/0), Sziklai, Debreczeni, Borsós 1, Somogyi 1 (1/0), Máthé. Cserék: Szabó Z., Vörös 1, Olasz 1, Salamon 1, Kotsidis, Szabó N.. Edző: Petrovics Mátyás.

Eger: Jászberényi - Baco, Decker Á., Hegedüs 1, Kiss Cs. 1, Császár 1, Kis G. 3 (1/1). Cserék: Bálint, Matajsz 1, Nyéki, Märcz 2, Gór-Nagy, Mackeben 1. Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán

Gól - emberelőnyből: 7/1, ill. 8/2

Ötméteresből: 2/0, ill. 1/1

Kipontozódott: Vörös (32. p.)

 

x

 

A lelkes OSC-sek jól kezdték a találkozót, nem ijedtek meg a Honvédtól. Hiába lőttek magabiztos gólokat a vendégek, az OSC könyörtelenül kihasználta a délelőtt még úszóedzésen részt vevő játékosok fáradtságát, pillanatnyi kihagyásait, így a nagyszünetben még csak egy góllal, 5:4-re vezett a Honvéd. A második félidőben fokozatosan növelte előnyét a vendég együttes, amely szép lassan felőrölte a becsülettel küzdő OSC gárdáját.

 

KISS GERGELY:

 

Ma reggel volt egy úszóedzésünk és egy könnyebb kondiedzésünk, valamint utána egy megbeszélésünk. Ezt a mérkőzést annak szenteltük, hogy gyakoroljunk dolgokat, hiszen azt azért tudtuk, hogy a győzelem meglesz, mert sokkal többet edzünk, mint az ellenfeleink, akik nem profi játékosok. Nem abban az értelemben, hogy nem veszik komolyan a mérkőzést, hanem abban az értelemben, hogy nem ebből élnek. Tehát nekünk nem a győzelem volt a célunk, hanem a gyakorlás. No hát ez a dolog nem annyira ment, de a hozzáállásunk már jobb volt, mint ez elmúlt meccseken.

 

Sajnos mostanában nem voltak igazi tétmeccseink. Úgy nehéz két-három hétig hajtani, hogy nincs komoly tét, de mostantól indul a keményebb szakasz: a hétvégén Vasas, utána Olympiakosz.

 

BIROS PÉTER:

 

Jó, hogy kevés gólt kaptunk, de sajnos elöl sok helyzetet kihagytunk, ami persze benne van a játékban, ez most így sikerült. Vasárnap fontos meccsünk lesz, de a legfontosabb a jövő heti Euroliga-mérkőzésünk lesz Pireuszban. Mi ma délelőtt még edzettünk is, kicsit emiatt fáradtak voltunk, de az a lényeg, hogy megvan a két pont.

 

OSC-Honvéd 7:12 (2:3, 2:2, 2:4, 1:3)

Bírók: Schlosser, Marjay

OSC: Áts - Hangody L. 2, Balla, Ferkó 1, Klie, Tiba, Hangody Gy. 1 Csere: Takács 1, Ibolya, Garádi 2, Ürögi, Szõcs G., Bánhidy Edzõ: Bíró Attila

Honvéd: Györke - Szivós 1, Biros 2, Bárány 1, Paján 3, Kiss G. 1, Benedek 2 Csere: Fodor, Vári 1, Székely 1, Kovács O. Edzõ: Kovács István

Gól - emberelőnyből: 5/0, ill. 7/4

Ötméteresből: 2/1, ill. -

Kipontozódott: Vári Attila (30. perc)

 

További eredmények:

 

NEPTUN VSC-Szentes 6:9 (0:1, 1:5, 2:0, 3:3);

PVSK-Szeged 7:8 (2:2, 3:1, 0:2, 2:3);

Szolnok-BVSC 13:15 (4:2, 2:3, 3:6, 4:4)