FACEBOOK

Jelenleg 3. helyen az Eger

Jelenleg 3. helyen az Eger
hozzászólás, 2007.04.26.

Az OB I. 18. fordulójának előrehozott mérkőzésén, április 24-én, kedden este szoros első két negyed után győzött az Eger csapata a BVSC vendégeként a Szőnyi úti uszodában. A válogatott bő keretének tagjai közül Gór-Nagy Miklós és Jászberényi Gábor pihenőt kapott.BVSC-Eger 7-14

A Vincze Balázs csapata egy félidő erejéig meglepte a 3 fiatal játékossal a soraiban felálló egrieket. Sokáig vezettek is a vendéglátók, köszönhetően gyors lefordulásaiknak és a ziccerek magabiztos értékesítésének, valamint az Eger "álmos" játékának. A második negyed közepén szerezte meg Kiss Csaba a hevesiek egyenlítő gólját és innentől már nem volt kétséges a mérkőzés kimenetele. A harmadik negyed végéig még tudták tartani a vasutasok az 1, illetve 2 gólos különbséget, de ekkor is már csak kapaszkodtak az eredmény után, a mérkőzés végére láthatóan elfáradtak. Az utolsó játékrészben pedig az egriek 5-0-ás negyedet produkálva bebiztosították győzelmüket. A mérkőzésen nagyszerűen szereplő Kiss Csaba 3 találatig jutott, illetve mezőnyben is aktív volt, Kis Gábor centerből szintén eredményes volt.

 

Ezzel a győzelemmel jelen pillanatban a 3. helyet foglalja el az Eger csapata az OB I. tabelláján, ám ne felejtsük el, hogy a most 4. Szeged csapata még nem játszotta le aktuális mérkőzését a 18. fordulóban. 

 

 Kiss Csaba: 

„Nehezebb volt, mint amire számítottunk. Megmondom őszintén, már az elején ránk ijesztett a BVSC. Nagyon agresszíven és nagyon céltudatosan játszottak. De úgy érzem, hogy a végére, az utolsó negyedre kijött a két csapat közötti különbség. Nem volt egy tökéletes főpróba a szombati Recco elleni mérkőzésre, de talán nem is baj, hogy ez most nem sikerült olyan jól és nem lett egy még nagyobb arányú győzelem. Látszik, hogy van hol javulni és bízom abban, hogy a hét végéig fogunk is.”

 

 Kis Gábor: 

„Az a lényeg, hogy nyertünk. Az első 2-3 negyed nagyon meglepő és fárasztó is volt. Lefordultak minket folyamatosan a BVSC-sek és ezt nem tudtuk egyáltalán meggátolni. De hál’istennek a 3. negyedtől már egyre jobban jöttünk vissza és egyre kevesebbszer fordultak le. Ők is elfáradtak, rosszabb százalékkal lőtték be a helyzeteiket. Úgyhogy a végére kijött a két csapat közötti különbség.” 

 

BVSC-Eger 7-14 (3-2, 2-4, 2-3, 0-5)  

BVSC: Laboncz - Pecz, Szabó B. 2, Szűcs, Ambrus, Balatoni 5 (1/1), Simon A. Cserék: Szabó P., Zsoldos, Persely, Kriszt, Nitsovits, Németh Zs.

Edző: Vincze Balázs

 

Eger: Decker A. - Decker Á. 1, Bačo 2, Nyéki 2, Hegedüs, Kiss Cs 3, Kis G. 1. Cserék: Bálint, Matajsz 1, Kovács Gergő, Kovács Gábor, Märcz 4, Molnár A.

Edzők: Gerendás György, Tóth Kálmán

 

Gól - emberelőnyből: 7/2, ill. 16/8

Ötméteresből: 1/1, ill. 0

Kipontozódott: Simon A. (20. p.), Németh Zs. (27. p.), Szűcs (28. p.), Bálint (28. p.)

Kiállítva - végleg cserével: Balatoni (32. p.)

 

TT