FACEBOOK

Botladoztak az éllovasok

Botladoztak az éllovasok
hozzászólás, 2007.04.26.

A bajnoki cím két legnagyobb esélyese egyaránt megszenvedett a bajnokság szerdai fordulójában, méghozzá hazai pályán, izgalmak nélkülinek, sima győzelemnek ígérkező mérkőzésen. A Honvéd ellen a negyedik negyedben még 10:8-ra vezetett az FTC, a címvédő az utolsó öt percben fordított. Még rosszabbul járt a Vasas, amelynek játékosai egészen az utolsó dudaszóig nem tudták elképzelni, hogy pontot veszíthetnek az UTE ellen a Komjádiban - bekövetkezett.

Csupán a végjátékban tudta megnyerni soros bajnoki mérkőzését a Honvéd. Dávid Zoltán jóvoltából már az elején kétgólos hátrányba került a hazai gárda, s hiába sikerült egyenlíteni, nem sokkal később 2-4 állt az eredményjelző-táblán. A Honvéd a második negyedben felzárkózott, de a félidei 5:5-ös döntetlent csak 2 tizedmásodperccel a második negyed vége elõtt, ötméteresbõl sikerült kiharcolni.

 

Térfélcsere után Kiss Gergő lövésével vezetett először a Honvéd, igaz nem sokáig, zsinórban kaptak három gólt. Ebben a negyedben összesen négyet, amire csak kettővel tudtak válaszolni, így ismét egy gól volt a Ferencváros elõnye. Az utolsó játékrész sem indult túl fényesen a hazaiak szempontjából, hiszen Vindisch Ferenc öt és fél perccel a vége előtt ismét betalált (immáron negyedszer), az amúgy jól védõ Gergely kapujába. Már-már „csodaközeli állapotok” uralkodtak a Kőér utcában, de végül Biros átlövésből, majd ötméteresbõl is eredményes volt; Kiss Gergõ is belőtte második büntetőjét (mind a Biros által, mind pedig a Kiss Gergő által értékesített ötméterest Szivós Márton harcolta ki), és két perccel a találkozó vége előtt az addig több helyzetet is kihagyó Szivós Márton beállította a végeredményt.

 

 

Orvosi jelentés:

 

Molnár Tamás a héten megkezdte az edzéseket, de játszani még nem tud. Hárai Balázsnak pedig elkészült az arcvédõ maszkja, így van esély arra, hogy a hétvégi Euroliga-csoportmeccsen játsszon.

 

Benedek Tibor:

 

Nehéz meccs volt. A Fradi nagyon jól játszott, mi kevésbé. Rossz volt a helyzetkihasználásunk. Majd Barcelonában....

 

Fodor Rajmund:

 

A Fradinak már az első negyedben több ziccere volt, ami őket dicséri, a mi védelmünket azonban elmarasztalja. Pedig úgy mentünk a vízbe, hogy figyelünk a védkezésre. Ehhez képest.... Elöl meg gyatra volt a helyzetkihasználásunk. Szombaton jobban kell figyelnünk.

 

Szivós Márton:

 

Sajnos értékelhetetlen volt a játékunk. Nem is értem miért, de úgy látszik mindenki nagyon rossz napot fogott ki, rettentően dekoncentráltan játszottunk. De az utolsó 5 percre összeszedtük magunkat, ennek köszönhető a kétgólos győzelem.

 

Honvéd-FTC 12:10 (2:4, 3:1, 3:4, 4:1)

Bírók: Fekete B., Szegi

Honvéd: Gergely I. - Szivós M. 1, Biros 3, Bárány 2, Paján, Kiss G. 4, Benedek Csere: Fodor 1, Vári 1, Székely

Edzõ: Kovács István

FTC: Németh Zs. - Gulyás, Dávid Z. 4, Zentai, Benczúr, Vindisch 4, Zoufal Csere: Kaszper 1, Major, Vrezgo 1, Kállay, Radócz

Megbízott edzõ: Wiesner Tamás

Gól emberelõnybõl. 8/2, ill. 4/0

Ötméteresbõl: 3/3, ill. 3/3

Kipontozódott: Benedek (27. p.), Zoufal (29. p.)

Piros lap: Tóth Imre (a Honvéd másodedzõje, 21. p.)

 

x

 

Újpesti góllal kezdődött a másik bajnokaspiráns mérkőzése a Komjádi uszodában. A Vasas gyorsan fordított, de ezzel el is telt a két csapat párharcának első negyede. A második nyolc percben már 5:2 is állt az eredményjelzőn, ám mielőtt a hazai csapat megnyugodhatott volna, az UTE faragott a hátrányán, így a nagyszünetre ismét minimálisra csökkent a Vasas előnye (6:5).

 

A folytatás bővelkedett küzdelemben, rengeteg volt a hiba, a pontatlanság - hiányoztak viszont a gólok. Varga Dániel ötösből még növelni tudta az előnyt, de az Újpest sem hibázta el a számukra megítélt büntetőt, így az angyalföldiek 7:6-tal vágtak neki az utolsó felvonásnak.

 

A századik bajnoki meccsén játszó Hosnyánszky Norbert büntetőt hibázott az utolsó negyed elején, az UTE egyenlített, és Varga Dániel hiába jeleskedett ismét (harmadszor) a gólszerzésben (8:7), a slusszpoént az UTE szolgáltatta, amely nem egészen egy perccel a meccs vége előtt ismét egyenlített (igaz, az egyből hálóba juttatott szabaddobást szemmel láthatóan az előírt távolságon belülről végezték el…).

 

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a hazai csapatban sérülése miatt nem játszott Varga Dénes, illetve Nagy Viktor "pihenőnapot" kapott a szombati, a Vasas számára sorsdöntő Euroliga-mérkőzésre való tekintettel.

 

A végeredmény szemmel láthatólag letaglózta a piros-kékeket, jellemző, hogy közvetlenül a lefújás után a meccsen szerepelt három válogatott játékos mindegyike elhárította a nyilatkozatot.

 

Vasas-UTE 8:8 (2:1, 4:4, 1:1, 1:2)

Bírók: Székely, Petik

Vasas: Jónás - Mátyás, Hosnyánszky, Kovács R. 1, Varga Dániel 3, Steinmetz B. 1, Steinmetz Á 1. Cserék: Heinrich, Kincses, Kuncz, Kelemen, Tóth M. 2. Edző: Földi László

UTE: Bisztricsányi - Suti 2, Sziklai, Debreczeni 2, Szabó Z., Somogyi, Máthé 1. Cserék: Borsós, Szabó N. 1, Vörös 1, Olasz 1, Deme, Koszdisz. Edző: Petrovics Mátyás

Gól - emberelőnyből: 9/3, ill. 7/2

Ötméteresből: 2/1, ill. 1/1

Kipontozódott: Sziklai (20.p.), Kelemen (21.p.)

 

Varga Dániel:

 

Szombaton nyerni fogunk. Gratulálok az UTE-nak! Kihasználták a hibáinkat.