FACEBOOK

Kásás Zoltán: generációváltás jön az olimpia után

Kásás Zoltán: generációváltás jön az olimpia után
hozzászólás, 2007.04.25.

Kásás Zoltán szerint jó, ha a közvélemény felkészül arra, hogy a mostani válogatott csapathoz hasonló generációra esetleg 20-30 évet kell várni. A szövetségi kapitány segítője addig marad a posztján, amíg Kemény Dénes a szakmai irányító. A Délmagyarországnak adott interjújában a szakember nyíltan beszél fia betegségéről, s arról, hogy kik voltak formán kívül a melbourne-i világbajnokság döntőjében. Állítja: a zsinórban harmadik olimpiai aranyérem benne van a csapatban.

Az alábbiakban ismertetjük az interjú teljes szövegét:

 

A magyar férfi vízilabda-válogatott ezüstérmet szerzett a melbourne-i világbajnokságon. A hetekkel ezelőtti történtekről, a folytatásról Kásás Zoltánnal, a Hódmezővásárhelyi VSC vezetőedzőjével, Kemény Dénes szövetségi kapitány segítőjével beszélgettünk.

 

– A férfi vízilabda-válogatottól a közvélemény, a sajtó és a szakemberek is kötelezően elvárják az aranyat. De 2004 óta hiába, hogyan dolgozzák ezt fel?

 

– Mindenkinek elege van már a második helyekből, „ezüstmérgezésünk" van... Az elmúlt három évben nem tudtunk nyerni és külön bosszantó, hogy mindig egy góllal maradtunk alul.

 

– Ebből már lassan kialakulhat egyfajta fináléfóbia.

 

– Nem szeretem, ha ezt emlegetik, nem hiszek ebben. És ez a szerbekkel kapcsolatban sem igaz, nem mumus számunkra az az együttes; igaz, mostanában ők vertek meg minket, korábban viszont mi páholtuk el őket rendszeresen. Ez a gárda több, mint tíz éve állandóan dobogós helyen végez, és öt-hat ember azóta ott van a keretben, képviselve az állandóságot. Nem szabad azon csodálkozni, hogy lassan elhasználódnak, „elkopnak". A legjobbak rengeteg meccset játszanak egy évben, és lehet, hogy éppen legrosszabbkor fáradnak, tompulnak el. A világbajnoki döntőt a negyedik negyedben háromszor is megnyerhettük volna. Nem sikerült – a helyzeteket be kell lőni.

 

- Csak a kihagyott helyzeteket, a fáradtságot hozhatjuk fel okként, illetve magyarázatként?

 

– A világbajnokságokat általában nyáron rendezik, kivéve, ha Ausztrália a házigazda, ott pont fordítva vannak az évszakok. A március korai időpont. Ez a legtöbb csapatnak nem kedvező, a játékosok sokat hibáztak, a legjobbak is, de éppen ezért mivel minden együttes bakizott, nem változtak az erőviszonyok. A horvátoktól 2003 óta nem kaptunk ki, és a vébé előtti négy edzőmeccsen is megvertük őket. Nem vízilabdáztunk jól, mégis elkerülhettük volna a hosszabbítást, mondjuk, ha az emberelőnyös helyzeteket jobban értékesítjük. Egy-két kulcsember sem teljesített jól...

 

– Például Kásás Tamás, bocsánat, hogy éppen őt említem először.

 

– Semmi gond, jogos. De Biros Péter is nyolcból nullát lőtt a döntőben, Benedek Tibor pedig a felkészülési mérkőzéseken, tornákon jól szerepelt, a vb-n neki sem ment. Nagyon akart, de nem játszott jól. Visszatérve Tamásra, lehet, hogy kevesen tudják, gerincsérve van és meszesedik a nyaka, ez bizonyos mozgásokban korlátozza, akadályozza. A világbajnokság előtt volt egy vizsgálat, melyen kiderült: túlterhelt, fáradt. A jövőben sem lesz pihentebb senki. A magyar válogatott gerincét alkotó három klub, a Pro Recco, a Domino-BHSE és a Vasas valószínűleg ott lesz az Euroliga négyes döntőjében, a Final Fourban. Ez június végén fejeződik be, július 4-én már Világliga csoportmeccsek lesznek Budapesten, majd ennek a sorozatnak a zárását követően startolnak a bajnokságok. Nem látom mikor lazíthatnának egy kicsit a fiúk, márpedig az olimpiának nem lehet így nekivágni.

 

– Az olimpiát azonban meg szoktuk nyerni...

 

– Állítom, az újabb, a zsinórban harmadik – ez még egy válogatottnak sem sikerült – ötkarikás siker benne van a csapatban. Az Európa-bajnokságnak, az olimpiai felkészülésnek a meglévő tizenkilences keret vág neki, melynek tagja a nagyon tehetséges fiatal szegedi kapus, Baksa László is.

 

– Legyünk optimisták, illetve gyorsan kopogjuk is le valahol: Pekingben nyer a válogatott, utána mi a „menetrend"?

 

– Generációváltás. Dénesnek az olimpia végéig szól a szerződése, amennyiben ő távozik, én sem folytatom – 1997 óta segítem a munkáját –, és valószínűleg az idősebb, harminc év fölött lévő játékosok közül is többen lemondják a válogatottságot. Tamás fiam biztos. Hogy ki lesz az új szövetségi kapitány? Ezt most nem lehet megmondani. Több név is „kering", például Vincze Balázsé. Arra viszont készüljenek fel a sportágat kedvelők, hogy ilyen generáció, mint a mostani, húsz-harminc évente fordul elő.

 

(delmagyar.hu/Imre Péter)

11 régi hozzászólás

Andrea hozzászólása
2007.05.19. 23:44

Számomra nem meglepő a hír, hogy az olimpia után generáció váltás lesz a válogatottban. Én személy szerint nagyon örülök, hogy ebben az elmúlt 10 évben figyelemmel követhettem, ennek a csapatnak az óriási teljesítményét.Nagyon sokan elégedetlenek az immár zsinórban többszöri második hellyel, pedig nem sok ország mondhatja el magáról, hogy az elmúlt évtizedben ekkora sikereket ért volna el.Persze ez a csapat az aranyhoz szoktatott minket.Bízom benne, hogy a "fiatalok" tovább viszik ezeket a szép sikereket.Tamásnak jobbulást kívánok!

Nórika hozzászólása
2007.05.10. 20:12

Generációváltás? Muszáj?Mindig tudtuk, hogy egyszer eljön ez a pillanat is , de hogy már most rögtön? De Peking a miénk lesz! Utána jönnek a fiatalok: Madaras Norbert, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Baksa László, Nagy Viktor, Hosnyánszky Norbert, Hárai Balázs, Steinmetz Ádám, Kis Gábor.. Azért ez sem lesz piskóta!! Van vízilabdában múltunk, jelenünk, s ezen névsor alapján szerintem jövőnk is!! Millió puszi, sikerekben gazdag elkövetkezendő éveket!!!

Böbe hozzászólása
2007.05.05. 19:16

Én imádom a válogatottat, a csapat tagjai egyenként is fantasztikus képességekkel vannak megáldva( hál' istennek!) Minden meccset extázisban élek meg, történjen bármi is a végére. A generációváltás remélem csak később jön el, jóval Peking után, én nagyon bízom a fiúkban. Ők az igazi DREAM TEAM, nekünk, magyaroknak! Tamásnak jobbulást kívánok, hajrá fiúk, hajrá magyarok!!!!!

lola hozzászólása
lola783
2007.05.01. 16:30

gratulálok az ezüst éremhez sok sikert atovábiakban mindidg nem kaphatunk ki egy góllal az olinpián mi fogunk győzni de nem egy góllal hajrá pólosok hajrá magyarok szeret benneteket az egész ország

Alex hozzászólása
Alex761
2007.04.27. 07:34

Bízom benne,hogy a generációváltás minnél későbbre tolódik, mert ez a generáció nagyon jó!!! Sokkal jobb mint a 70-es évekbeli volt ! Elmúlt 10 évben a vizipolósok nagyon sok örömet szereztek nekünk !!! Ezek a fiúk " TŰZBEN EDZET " játékosok, képesek még hosszú éveken át érmeket sőt aranyérmeket szállítani a hazánknak !!! VB-re visszatérve: Szivós Marcinak a horvát kapus feje fölé kellett volna bepasszolnia a labdát a kapuba! Ez biztós góóól !!! Lázsd a horvát játékos Szecska feje fölé lötte be a győztes találatott. Bízom benne, hogy a Világligában visszavágunk a horvátoknak is !!! És újra a VILÁG TETEJÉRŐL nézünk le a többi csapatra !!! Ehez kívánok, kitartást sok tűzet és csapatjátékhoz nagy alázatott !!! HAJRÁ MAGYAROK !!! Volt vizipolós véleménye

Réka hozzászólása
2007.04.26. 20:21

Szerintem sok olyan ember van akiből nemtetszést vált ki a sok ezüstérem,de szerintem ez a játokosoknak sem tetszik és mindent meg fognak próbálni, hogy Pekingben miénk legyen a legfényesebb érem!Véleményem szerint sikerülni is fog!Csak bízni kell bennük!Az,hogy többen is le fogják mondani a válogatottságot mindenkit,aki szereti a vizílabdát és ezt a csapatot rosszul érint, de én úgy látom van azért több olyan fiatal játékos is aki, aki hozza azt a szintet amit egy ilyen csapattól el kell várni!Szívós,Varga,Hosnyánszky csak hogy egy pár nevet említsek.Még ha nem is lesznek annyira jók mint a mostaniak azért én bizalmat szavazok nekik. Hajrá magyrok!Rátok büszkék lehetünk!

Zsoca hozzászólása
2007.04.26. 19:38

Nem teszik nekem a generáció váltás... Most is vannak fiatalok,az öregek mag túl a szívemhez nöttek (furcsán habgzik...) Fodor,Biros, Dr. Kiss Gergő, Kása... a Madaras már öregnek számít? mert ő ugye 2003-ban robbant be... Egyébként én szívesen megnéznék egy bronzmérkőzést a fiúktól (persze nem olimpián) csakhogy lássam,h ők mit szólnak a 3. helyhez,mert én személy szerint,ha mecsre megyek jobba örölük a 3. helynek,mint a 2.-nak mert akkor az utolsó mérkőzést megnyertük.

Rusika hozzászólása
2007.04.26. 14:56

Bár nagy szomorúságot okoz a gondolat, hogy az eddig ilyen jól teljesítő válogatott egy része talán abbahagyja az olimpia után, de ne feledkezzünk meg az ígéretes utánpótlásról sem. Láthattuk a vb-n hogy nekik is van mit keresniük a medencében, és valjuk be volt kitől tanulniuk. Remélem követik majd az elődeiket az éremgyűjtésben, és legalább annyi jó percet szerznek nekünk, mint szereztek az "öregek". De ne szaladjunk annyira előre, hisz ez még a jövő zenéje. Addig még lesz hol, és miért szurkolnunk a "mi csapatunknak". Nem gondoltam, gogy Tamásnak ilyen gondjai vannak, jobbulást kívánok.(és egy kis pihenést, hogy az olimpián a maximumot tudja majd nyújtani) És: HAJRÁ MAGYAROK!!!

Anita'78 hozzászólása
2007.04.26. 13:12

Szomorúan fogadjuk a nem is olyan meglepő hírt az "öregekről". Azért bizakodunk, hogy minél tovább bírják még a megerőltető edzéseket és meccseket! Örülünk, hogy tanui vagyunk ennek a generációnak és olyan sok szépet megélhettünk már velük! Nagyon szurkolunk ezután is. Tamásnak pedig én is jobbulást kívánok és mégegyszer gratulálok az olasz kupagyőzelemhez! Remélem egy Euroliga, vagy max. a Világliga mérkőzések egyikén újra találkozhatunk veletek!

Jázmina hozzászólása
2007.04.25. 16:55

Nos, bele se szeretnék gondolni, hogy az "öreg" játékosok abbahagyják...Bár előbb-utóbb ez is eljön, de legyen inkább utóbb.Olyan jó titeket név szerint biztani,(szidni) fiúk! Maradjatok ameddig bírjátok a strapát! Edző Urak! Több pihenést a fiúknak!

Heni hozzászólása
Heni753
2007.04.25. 14:33

Egyet értek. Én is ezt mondom, hogy sok ember "szidja" ezt a válogatottat, mert "csak" ezüst érmet szereztek az elmúlt 3 évben. De majd örülnének ennek is, amikor az "öregek" már nem lesznek a válogatottban. Én személy szerint minden egyes éremnek tudok örülni, mert ez is fantasztikus teljesítmény. 10 éve folyamatosan biztos dobogós helyezett a magyar csapat. Jó érzés, hogy van egy olyan sportág (persze a kajak-kenu válogatott is hasonlóan jól teljesít), amiben jók vagyunk, akikért érdemes és jó szurkolni. Már előre sajnálom, ha ez a generáció lemondja a válogatottságot. Tamásnak jobbulást kívánok! Hajrá magyarok legközelebb a Világligában!!!