FACEBOOK

észak és dél: UTE kontra Honvéd

észak és dél: UTE kontra Honvéd
hozzászólás, 2007.04.22.

A magyar bajnokság 17. fordulójában a Honvéd 22:13-ra dózerolta le az Újpest csapatát szombat este a Hajós Alfréd Sportuszodában. A mérkőzés első és utolsó negyedét ugyan x-re hozta a lila-fehér gárda, de a középső két negyedet Kovács István együttese 6 ill. 4 góllal is nyerte, így hatalmas fölénnyel gyűjtötte be a két pontot.

A középső két negyedben a lila-fehérek kicsit elfáradtak, tompultabbak lettek. Ezt az időszakot használta ki a címvédő, aki az ellenfél hibáit kihasználva többek között sorozatos labdaszerzésekkel, fokozatosan biztosította be a győzelmet. Kovács Olivér már újra játszhatott, Molnár Tamás azonban még nem. A mérkőzés egyetlen sérültje Hárai Balázs lett aki orrsérüléssel került kispadra a mérkőzés harmadik negyedében. A nagy góltermésből Biros Péter négy találattal vette ki a részét.

Első negyed:
A labdáért Szivós úszik versenyt az újpestiek hatosával. A Honvéd vezetheti az első támadást, mely ötméteresbe fullad (Szivós, Kiss, Benedek, és Bárány remekül csinálja meg a figurát, de centerünkkel szabálytalankodnak a lila-fehérek). Az ötöst Biros értékesíti. 1:0. Ezt követően hátul Györke fejjel véd, elöl pedig Biros szerez labdát, de Kiss Gergő ezúttal a kapusba lövi. Az újpestiek azonban nem. Egyenlítenek. A következő támadásnál Bárány csavarja kapura a labdát. 2:1. Elöl ezután Biros lövése ugyan a kapufáról kifele pattan, de Szivós ott „sertepertél” a kapu előtt és bekanalazza a Mikasat. 3:1. Benedek szerez labdát a következő támadásban és adja Báránynak aki megszerzi csapata negyedik találatát. Az újpesti támadásnál kisebb pankráció alakul ki a vízben. Ki is állítják a Honvéd hálóőrét. Helyette ezúttal Fodor tempózik a lécek alatt, de az újpestiek kettese könnyedén mattolja „alkalmi kapusunkat”. A következő helyzetet Kiss Gergő ugyan kihagyja, de Fodor már nem.5:2. Ezt követőn két újpesti csipkézi ki a kaput így a lila-fehérek feljönnek egy gólra, sőt Vörös Viktor a dudasző előtt megszerzi az UTE egyenlítő találatát.X=5:5

Második negyed:
Ezúttal Biros hozza el a labdát az újpestiek hatosa elől, Kovács István pedig időt kér. A megbeszélt figurát elrontják a Honvédosok, sőt az újpestiek a következő támadásnál beveszik Györke kapuját és a mérkőzés folyamán először jutnak vezetéshez. Itt azonban megfordul a mérkőzés. A Honvéd felébred és elkezdődik a gólparádé. Szivós Marci kb. félpályáról egyenlít (fantasztikus átlövésgól), Biros pedig a következő támadásnál megszerzi a Honvéd vezető találatát egy csodaszép ejtéssel. ( Jobboldalon úszik fel és Benedekkel összejátszva helyezkedik középre, ahonnan beejti a labdát Pelle kapujába.) 7:6 A következő gólszerző Fodor (balról), aki a találata után hátul remekül blokkolja az újpestiek támadóját. 8:6. A következő két találat Benedek Tibor nevéhez fűződik(megúszásból majd szabaddobásból). A Honvéd így már 4 góllal húz el. A negyed utolsó perceiben kontrák és kapufák időszaka következik, mígnem Vári végre megtöri a csendet, majd Fodor passzából Benedek harmadszor is beköszön. 12:6. A dudaszó előtt (ugyanúgy ahogy az első negyed vége előtt) az újpestiek 12-es játékosa, Somogyi Balázs csodálatos bombát ereszt Györke kapujába így beállítva a 12:7-es félidei eredményt.

 

Harmadik negyed:

Székely úszik a labdáért, ezúttal azonban a lilák a gyorsabbak. Biros kezéből a következő Honvéd támadásnál kiverik a labdát, de Bárány jobb alsóba küldött bombájával tovább nő a különbség a két csapat között. -Hárai Balázs ekkor sérül le a mérkőzésen, valószínűleg orrtörést szenvedett.- 13:7. Biros hátul (védekezés közben) labdát szerez és megúszik, a ziccert azonban a kapusba lövi. Ezt követően keresztpasszból Paján a gólszerző a Dominónál. A következő újpesti támadásnál azonban Biros már a támadóidő letelte előtt elkezd visszafele tempózni és az újpesti kapu előtt várja be a Mikasat amit ezúttal középre be is varr.15:7. A ziccer belövése előtt hátra is néz, de nem hogy a Honvéd, de az Újpest játékosai sem úsznak fel vele a kapuhoz. A következő újpesti helyzetnél Biros újra leszedi a labdát hátul és előre dobja. Passznak így hosszú, de ha kicsit jobbra megy hatalmas gól lehetett volna. Szivós is remekül védekezik ebben a negyedben. Az utolsó találat a csapatmunka mintapéldánya lehet a Honvédnál. Biros tiszta helyzetből passzolja át jobb oldalról az éppen megérkező Kiss Gergelynek bal oldalra, aki a ziccert értékesítve megszerzi a csapat 16. találatát. A 17. Szivós nevéhez fűződik, aki egy kis kitérő után mattolja Pellét.. Ekkor az újpestiek hetese is jelt ad a másik oldalon.17:8. Benedeket nem engedik lőni elöl, hátul azonban Kiss Gergő kiüti a labdát az UTE figurájából, Györke pedig hárít egy ötméterest. A negyed utolsó találata az újpestiek oldalán, a hármas játékoshoz köthető. 9:18

 

 

Negyedik negyed

Szivós úszik a labdáért. Paján és Bárány után az újpesti Debreczeni Balázs talál a hálóba (kétszer is). 20:10. Az UTE fárad, de szívósan küzd, a Honvéd pedig kienged. Vári a kapufára küldi, Szivós pedig a kapusba. Benedek kétszer köszön be a végén egymás után, majd Debreczeni Balázs újra megnyilatkozik. Paján Viktor lövi a 22. egyben utolsó Honvéd gólt. 12:22. Székely kihagy egy ziccert a végén, míg az újpestiek ötöse bevarjja a labdát Györke kapujába a Szivósról megítélt ötméteres révén. 22:13 a vége.


Statisztika

UTE-Honvéd: 13-22 (5-5, 2-7, 2-6, 4-4)
Bírók: Horváth Cs., Molnár P.
UTE: Pelle - Somogyi 2, Debreczeni B. 3, Máthé 1, Borsos 4, Sziklai, Szabó Zs.
Csere: Salamon, Deme 1, Vörös 1, Kotszidisz, Olasz 1
Edző: Petrovics Mátyás
Honvéd: Gergely - Bárány 4, Biros 4, Szivós 3, Kiss G. 1, Paján 2, Benedek 5
Csere: Székely B., Vári 1, Fodor 2, Kovács O.
Edző: Kovács István
Ötméteres - gól: 2/1 ill 2/1
Kipontozódott: Máthé (18. perc), Kovács O. (22. perc) és Vári A.

 

A következő ellenfél a Ferencváros, akiket szerdán este 19 óra 30 perckor hazai pályán fogad a Honvéd. 

 

A magyar bajnokság 17. fordulójának eredményei:
PVSK-Szolnok 17-7 (2-1, 6-3, 5-2, 4-1)
Eger-Vasas 8-8 (2-0, 1-2, 3-5, 2-1)
Neptun-BVSC 7-14 (3-3, 0-3, 2-3, 2-5)
FTC-Szeged 10-10 (2-1, 4-2, 1-4, 3-3)
OSC-Szentes 11-9 (5-4, 3-1, 3-2, 0-2)
UTE-Honvéd 13-22 (5-5, 2-7, 2-6, 4-4)

 

 

Morvai Viktória - birospeter.vlv.hu

1 régi hozzászólás

Brenda hozzászólása
2007.04.22. 21:13

sziasztok! hiányolom a statisztikából Hárai nevét, hiszen mint tudjuk, játszott a mérkőzésen, még az orra is eltört. Valamint, láttam hogy egész meccsen jegyzeteltetek, emberelőny statisztika nincs..?