FACEBOOK

Kemény Dénes: Ez életem legkeserűbb ezüstje

Kemény Dénes: Ez életem legkeserűbb ezüstje
hozzászólás, 2007.04.17.

A magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitányát az [origo] Vendégszobájának olvasói jórészt az elveszített világbajnoki döntőről faggatták, sok chatelőnek azonban nem voltak kérdései, csupán gratulálni akartak a csapat teljesítményéhez. Kemény Dénes szerint együttese nem érdemelt vereséget a melbourne-i fináléban, a második helyet pedig azért is emészti meg nehezen, mert az athéni olimpia óta először érezte úgy, hogy a kezünkben van az aranyérem.

"Nagyon stresszes kapitánykodni"

- Kevesen emlékeznek már rá, de kerek tíz éve Ausztráliában szintén egy ezüsttel indult a történet. Megvan még az a lendület, ami akkor? [petey t]
- Bennem biztos. :) És ha azt látom, hogy valakiben kevésbé, az biztosan nem tudja majd megőrizni a helyét a csapatban a hátralevő másfél évben.

- Minek köszönhető, hogy Athén óta nem tudunk versenyt nyerni? [Jazz8]
- Annak, hogy sajnos csak ezüstökre futotta, mindegyik elvesztett döntő egy önálló történet.

- Hogy lehet ilyen hosszú ideig idegileg bírni ezt a posztot, és a család hogy tolerálja ezt? [nösffiférjesnöt]
- Egyik sem könnyű, ugyanakkor pillanatnyilag elképzelni sem tudnám az életemet nélküle.

- Hogy érzi magát a vb óta? [bokszos6]
- Ez életem legkeserűbb ezüstje. Persze édes ezüst nem volt soha, de szerintem ezt fogom a legnehezebben megemészteni.

- Valamikor Barcelona táján nyilatkozta, hogy a sydneyi kazetták már idejétmúltak. Hasonló a helyzet most az athéniakkal is? [petey t]
- Igen, a szabálymódosítással és a szabályértelmezés folyamatos változtatásával nagyon sokat változott a játék is.

- Mit lehet tenni azért, hogy a jövőben az arany is sikerüljön? [Jazz8]
- Akkor sem tettünk semmit másképp, amikor összejött az aranyérem, úgy gondolom, el fog jönni az ideje ennek is megint.

- Miben látja az okát annak, hogy szinte mindegyik elvesztett döntőben az elején még nyerésre áltunk? [.1_srac_.]
- Ezzel nem értek egyet, leghamarabb az utolsó negyed közepe felé lehet egy döntőt megnyertnek tekinteni (például az athénit), vagy inkább csak annak érezni. Megnyertnek tűnt döntőnk Athén óta egyedül a mostani volt.

- Ön szerint a maximumot hozták ki magukból a játékosai? [Nasty]
- Úgy gondolom, hogy miután az aranyérem benne van a csapatban, az ezüst messze nem a maximum, de a játék jellege olyan, hogy még az sem hozza ki magából a legtöbbet, aki győz.

- Varga Tamás miért nem fért be a keretbe, annak ellenére hogy az olasz bajnokságban kimagasló teljesítményt nyújt? [cycozol]
- Mindig a szakmai meggyőződésem alapján állítom össze a keretet, és ha ezzel a társasággal nem lehetett volna a megnyerni a vb-t, akkor nem vezettünk volna az utolsó negyedben 2 góllal.

- Feljöttek a spanyolok és a horvátok, ráadásul mindig egy-két gólon múlik az első hely. Ennek tükrében meg tudjuk majd védeni az olimpiai címet? [@beszélgetotárs]
- Benne van a válasz a kérdésben: senki nem mondhatja most meg, hogy ki nyeri az olimpiát, mert egy-két gólon múlik már az elődöntő is, nemhogy a döntő.

- Meddig szeretne kapitány maradni? (Remélem sokáig!) [Jazz8]
- Hogy Peking után mit fogok csinálni, azt Peking után fogom eldönteni, de az biztos, hogy nagyon stresszes kapitánykodni, elég erre a chatre gondolni. :)

"Nem tudom, hogy miért kapkodtunk"

- Biztosan érdemes volt visszahívni Benedek Tibit? [fecsóbácsi]
- Mindenki láthatta, hogy Tibor tud jobban játszani, mint ahogy azt a vb-n tette, de példamutató sportemberi magatartása az egész csapatra nagyszerű hatással volt.
 
- A "korosabb" játékosoknál nem törvényszerű a lelkesedés néminemű csökkenése? Vagy önök ebben is az átlag fölé tudnak majd emelkedni? [petey t]
- Nem törvényszerű, és bízom benne, hogy igen.

- Nem érzed, hogy akár te, akár a csapat kiégett volna? [fecsóbácsi]
- Előző válaszaimat tudom csak összefoglalni, magamban biztos vagyok, és csak olyan játékos maradhat a csapatban Pekingig, aki szintén így áll a dolgokhoz.

- Ön szerint a pekingi olimpiát követően is megmarad a Kemény-legénység kemény magja vagy új csapat építéséhez kell nekilátni? [Pesot]
- Sok fiatal játékos játszott a világbajnokságon, akik több olimpiai cikluson keresztül is válogatottak maradhatnak, tehát egy törvényszerű frissítés nem lesz egyenlő új csapatépítéssel.

- A fiúk hogy emésztették meg a vb-t? [D Gábor]
- Én a reptéren találkoztam velük utoljára, kivéve két játékost, de úgy gondolom, hogy nekik könnyebb lesz mint nekem, mert az új feladatok elvonják a figyelmüket a vb-ről.

- Ki volt az a kettő, és miért pont velük találkozott? [thézeusz]
- Szécsi és Szivós abc sorrendben, egyik főtámogatónk reklámfilm-forgatásán vettünk részt.

- Azt nyilatkozta, hogy kell egy kis idő, amíg higgadtan tud majd értékelni. Két hét elteltével miben látja a döntőbeli vereség okát? [The Snowfox] 
- Az okokat mindenki láthatta, az utolsó negyedben elkövettünk három indokolatlan hibát. Nem tudom, hogy miért kapkodtunk.

- Ön szerint a szerbek Montenegró kiválása miatt estek vissza? Hiszen a csapatuk fiataljai montenegróiak voltak. [Jazz8]
- Nem vagyok ennyire tisztában a délszláv nemzetiségi kérdésekkel, de a szerb csapat érem nélküli szereplése is mutatja a nemzetközi mezőny kiegyensúlyozottságát.

- A mostani bírói felfogás kedvezne Steinmetz Ádám esetleges válogatottbeli centerjátékának? [petey t]
- Az új szabályértelmezés általában nem kedvez a centereknek, illetve egyre inkább a mezőnyjátékban is kiválót nyújtani tudó középcsatárok lesznek a leghasznosabbak.

- A támadójáték fejlesztését meg lehet oldani a mostani védekezési szisztéma megőrzésével? [petey t]
- A védekezésünk eddig is az eredményes támadójátékunk alapja és egyben előidézője volt, nem csak a könnyebb csoportellenfelek miatt szereztük magasan a legtöbb gólt a vb-n.

"Sosem jártunk a világ előtt"

- Motiválná még mondjuk egy klubcsapat vezetése? Egyáltalán, bármi ebben a sportban? [daladala]
- Amit most csinálok, az nagyon motivál, a Peking utáni jövővel meg ráérek az olimpia után foglalkozni.

- Mit szól ahhoz, hogy a Napkeltébe meghívták Szivos Marcit, hogy "kielemezzék" a döntőben történteket? [cycozol]
- Tudtam róla, és Marci sportemberi nagyságát dicséri, hogy azonnal elvállalta a felkérést.

- Nem lehet, hogy utolért minket a világ? Újítasz valamit Pekingig? [nyulam]
- Sosem jártunk a világ előtt, mindig egy voltunk azok között, akik nyerhettek, és szerencsére sokszor sikerült. Ami az újítást illeti, tizenegyedik éve teszem folyamatosan.

- A keret összeállításánál gondol esetleg arra, hogy Pekingben másokat is részesítsen a harmadik aranyból? [petey t]
- Athénban négy olyan játékos nyert aranyat, aki nem játszott Sydneyben, most Melbourne-ben öt olyan tagja volt a csapatnak, aki nem szerepelt Athénban.

- A magyar válogatott az egyetlen, ahol laikusként tervszerű csapatjátékot vélek felfedezni. Ez mitől lehet? [siredmund]
- Örülök, ha így látod, de én eredményjelzőtábla-hívő vagyok. Bármi módon, de újra el kell érnünk, hogy a sokszor látott WINNER: HUN felirat jelenjen meg rajta.
 
- A másik Dénes, a Varga miért játszott ilyen keveset? [gunkere]
- A statisztikák nem igazolják a kérdés felvetését, Dumi óriási tehetség, rengeteg fejlődési lehetőséggel. Szerencsére tisztában van vele.

- A vb-n látottak mennyire módosíthatják a keretet? [The Snowfox]
- A 19-es keret, amelyből a vb-re utazó 13 játékost kijelöltem, továbbra is együtt készül az olimpiára.

- Miért mindig az utolsó percekben tűnik úgy, hogy valami hiányzik a csapatból, ami előtte megvolt? [.1_srac_.]
- Sajnálom, ha így van, mert ez a győzni tudás képességének hiánya lenne. Remélem, hogy csak elszigetelt epizódok azok, amikre utalsz.

- Mi a véleménye a horvátokról? Honnan tudtak ilyen ütőképes csapatot összeverbuválni? [Nasty]
- A horvát vízilabda mindig is magad szintű volt, most az egész vb-n jó formában játszottak. Hozzá kell tegyem, nekünk ezzel együtt soha nem lenne megengedett, az a hullámzó teljesítmény, ami ezt az aranyukat megelőzte.

- Melyik másik sportból tudtok átvenni elemeket? Úszás, kézilabda? [higu]
- A vízilabda a legrégebbi olimpiai csapatsportág, és olyan belső törvények uralkodnak a játékban, amelyek nem igazán hasonlíthatóak máshoz.

"Kicsit sorsszerűnek érzem"

- Ha még egyszer a kezdés előtt lenne, változtatna valamit döntőbeli a taktikán? [Darron]
- Nem gondolom, hogy bármit változtatni kellene visszamenőleg, ha azzal, amit csináltunk eljutottunk az utolsó negyed közepére úgy, hogy a kezünkben volt az arany.

- De ha a kezünkben volt, miért csúszott ki mégis? Elbizakodottság? [Darron]
 - ilyen szituációt még nem láttam, rövid időn belül háromszor szerezhettünk volna gólt, és valami mindig közbejött, holott egy siker is elég lett volna. A csapatra nem jellemző sem az elbizakodottság, sem a maga alá csinálás, kicsit sorsszerűnek érzem.

- Kásástól még ma is megkérdezné a döntő pillanatban, hogy fáradt -e? [petey t]
- Ezt a kérdést Athénban tettem fel az utolsó negyed előtt, akkor konkrét választ adott rá két góljával és egy gólpasszával.

- Ön szerint elképzelhető, hogy a következő vb Magyarországon legyen? [nemesis@18]
- A következő vb Rómában lesz, a 2011-es vb-re szerettünk volna pályázni, ha a sokszori ígéret ellenére nem egy medencét, hanem egy uszodát kaptunk volna a nyolcszoros olimpiai bajnok magyar vízilabda.

- Mi dönti el, hogy ki úszik rá a labdára? [rózsasanyi]
- A játékosok egymás között, ez olyan bizalmi kérdés, amibe nem szoktam beleszólni.

- Szabadidejében milyen zenéket hallgat? [JOE SATRIANI]
- Alapvetően autóban rádiózó vagyok, és az ismert kereskedelmi csatornák zenéjét vagy az Info Rádiót szoktam hallgatni.

- A rekedtség a munka eredménye, vagy adottság? [sandysan]
- Világéletemben kicsit rekedtes volt a hangom, de tény, hogy a közel húsz év edzősködés nagyon megerőltette a hangszálaimat.

- Mit csinál, amikor nem kapitány? [füfüfü]
- Gyerekeket nevelek, vagy a barátaimmal kikapcsolódom: sí, vízisí, vadászat.

- A szerbek miért nem jutottak be a döntőbe? [NyháziSrác 16]
- Az egész vb-n egy kicsit döcögött a támadójátékuk, ami az elődöntő első három negyedében csúcsosodott ki.  De legyen ez az ő gondjuk, azaz nekik tedd fel légy szíves ezt a kérdést. :)

- Kit tart a legtehetségesebb játékosának? [kim!]
- Varga Dénest és Hárai Balázst már évek óta válogatom ezen oknál fogva, de van most Szegeden egy 17 éves fiú, Török Béla, akiről még biztosan sokat fogunk hallani.

- Ön szerint valaha el lehet érni, hogy a bíráskodás ne befolyásolja döntően a játékot? [The Snowfox]
- A vízilabda velejárója a játékvezetői szubjektivitás, biztosan kiküszöbölni csak nagy tudáskülönbséggel lehet. Sajnos világverseny döntőjében ez ritka.

- Még mindig olyan intelligensek a vízilabdázók, mint régen? Doktorsport? [puhadénes]
- Annyi csak a változás, hogy a napi 6-7 óra edzésmunka nappali egyetem (pl.: orvosi, állatorvosi) végzését nem teszi lehetővé.

"A játékosok csak az aranyért kértek prémiumot"

- Mire gondolt először, amikor véget ért a vb-döntő? [manager]
- Arra, hogy ezt most itt sem a szurkolóink, sem mi nem érdemeltük meg, mert mindent megtettünk az aranyért.

- Nem volt a fiúkban a döntő előtt egy olyan érzés, hogy végre nem a szerbekkel játszunk? [szerbb]
- Tudtuk, hogy a horvátokkal fogunk játszani...

- Már a vb előtt tudták? [szerbb]
- Nem, de ha visszaemlékszel, én sokszor jeleztem: komoly sansz van arr, hogy egyáltalán nem fogunk a szerbekkel játszani.

- Azt lehet tudni, hogy járt-e pénz az ezüstéremért? Ha igen, mennyi? [bagyoly]
- A Nemzeti Sporthivatal egy előre meghatározott táblázat szerinti prémiumot fog valamikor az év folyamán fizetni, ennek az összegét nem tudom. A vízilabda-szövetségtől a játékosok kérésük szerint csak az aranyért kaptak volna prémiumot.

- A többi szakvezetővel milyen a viszonya? A klubcsapatok edzőivel szokott esetleg konzultálni? [.1_srac_.]
- Kulturált és az egymás munkáját respektáló viszonyt alakítottam ki az egyesületi edzőkkel, szükség esetén szakmai kérdéseket meg szoktunk beszélni.

- Mit javasol egy ifjú vízilabdázónak, mit tegyen, ha olyan szintre szeretne jutni, mint az ön játékosai? [BBknig]
- Soha ne hiányozzon egyetlen egy edzésről sem, és kövesse mindenben az edzőjének a tanácsait, utasításait, szemben az esetlegesen elfogult családi meglátásokkal.

- Miért nem kap több támogatást a vízilabda, mivel magyarázták, hogy kútba esett vb-pályázat terve? [Nolien]
- Alkalmas uszoda hiányában nem pályázhatunk budapesti világbajnokságra, noha én is úgy gondolom, hogy a magyar úszó- és vízilabdasport száz éves eredménysorával rászolgált egy igazi olimpiai uszodacentrumra.

- Szeretné, ha a gyerekei vízilabdázók lennének? [NyháziSrác 16]
- A két nagyobb vízilabdázik, örülök neki, mert egészséges felnőtt lesz belőlük.

- Szeretnék gratulálni, szép volt az az ezüstérem. Bár a végén elsírtam magam...[Hófehérke30]
- A szurkoló megteheti, nekünk bármennyire is jól esne, továbbra is csak a győzelmek után szabad pityeregni.

11 régi hozzászólás

tUFCePWGIy hozzászólása
2009.02.20. 15:58

jLs4lI

pornotube hozzászólása
2008.08.27. 08:57

nice thanks thanks pornotube comn ;)) download red tube videos =) save redtube videos ;))) pornhub password +) www youporno coom +))) hq tube video ())) you tube8 movies \)) www xtube vom 0)) youporne comlite see u =)

nude tube hozzászólása
2008.08.27. 08:49

great work thanks see u sexy babes stripping nude tube videos ;))) meg white sexvideo =))) desi beast tube ;))))))) kacey visits the doctor once a week porn hub =))) porno tv spania '))) zoey zane pornostar '))) the porno hub video ;)))

No_limits hozzászólása
2008.04.20. 13:02

Hello, nice site look this: http://erythromycin.emsam.info/erythromycin-benzoyl-peroxide-gel.html erythromycin benzoyl peroxide gel http://erythromycin.emsam.info/erythromycin-and-acne-red-pimples.html erythromycin and acne red pimples http://erythromycin.emsam.info/is-erythromycin-good-to-treat-septicemia-in-goldfish.html is erythromycin good to treat septicemia in goldfish End ^) See you Nice site good site the best

Bill hozzászólása
Bill6319
2008.04.05. 19:24

Hello, nice site look this: End ^) See you Nice site good site the best

crestor hozzászólása
2008.04.03. 12:06

http://crestor.all-bactroban.info/index.html crestor

ddringtone hozzászólása
2008.01.19. 18:42

http://www.adventurerace.hr/forum/topic.asp?TOPIC_ID=368 http://www.dmf.dk/forum/topic.asp?TOPIC_ID=339 http://www.nick.it/Forum/topic.asp?TOPIC_ID=1355 http://ringtones-34832.50webs.com/ http://yaoo.we.bs/ http://www.nick.it/Forum/topic.asp?TOPIC_ID=1356 http://www.adventurerace.hr/forum/topic.asp?TOPIC_ID=371

deed hozzászólása
deed3673
2007.08.12. 20:39

http://viagra-24539.birds-parrot.info/ viagra [url=http://viagra-24539.birds-parrot.info/]viagra[/url]

Pennystocks hozzászólása
2007.06.16. 19:23

Keep up the great work, very useful. on [url=http://facstaff.unca.edu/ssawin/_disc10/0000066b.htm?pennystocks]Penny Stocks[/url] now, Penny Stocks in accordance with [url=http://fp.okstate.edu/abarqut/_disc3/00000ca5.htm?stockticker]Stock Ticker[/url] neither Stock Ticker amidst [url=http://www.miair.wayne.edu/_disc2/0000138a.htm?bestpennystocks]Best Penny Stocks[/url] since Best Penny Stocks upon [url=http://personal.uncc.edu/kuboggs/nunp6260/_disc18/00000291.htm?daytrading]Day Trading[/url] forthwith Day Trading without [url=http://www.mis.cmich.edu/mba609_s2k/_disc5/000001c8.htm?stockmarketsimulation]Stock Market Simulation[/url] quickly Stock Market Simulation

paci hozzászólása
paci747
2007.04.22. 20:10

gratulálok az ezüst éremhez kérdésem ön szerint a szerbek ellen nagyobb esélyünk lett volna az arany éremre

Anita'78 hozzászólása
2007.04.17. 12:45

Kedves Dénes! Nem kérdésem van, hanem gratulálok az eddig elért sikerei(k)hez és még további nagyon sokat kívánok! Rengeteget jelentenek kicsi Magyarországunknak és jóban-rosszban kitartunk a Csapat mellett! Szeretettel, A.