FACEBOOK

Sorsdöntő Euroliga forduló jön

Sorsdöntő Euroliga forduló jön
hozzászólás, 2007.04.13.

Szombaton rendezik a legrangosabb kupasorozat utolsó előtti fordulóját, ahol sok kérdőjel helyére pont kerülhet. Honlapunk elsősorban a válogatottak által érintett csapatok szereplését követi figyelemmel, hiszen a 19 fős keretből 17-en érdekeltek az Euroliga soros mérkőzésein. A már csoportelső Honvéd a pontnélküli Athén csapatát fogadja, az egriek az orosz Csehovhoz látogatnak, míg a Vasas a háromszoros kupagyőztes olasz Pro Recconál vendégeskedik. Utóbbi két csapat párharcát élőben közvetítjük (más magyarországi médium nem közvetít)!

Diapolo

Az Euroliga csoportmérkőzéseinek utolsó előtti fordulójára kerül sor ezen a héten. Két olasz csapat, a Posillipo és a Brescia már szerdán lejátszotta aktuális mérkőzéseit, így hétvégére 6 pikáns párosítás maradt.

 

A legtöbb magyart, és valószínűleg a legnagyobb izgalmakat a “C” jelű kvartettben láthatjuk majd. A csoportot vezető, Madaras Norbertet és Kásás Tamást foglalkoztató olasz Pro Recco vendége a Vasas lesz. Az angyalföldiek szerdán még bajnoki mérkőzést játszottak Pécsett, ahol félgőzzel is nyertek, és reményeik szerint visszarázódtak a hosszú kihagyás után. Nagy Viktor az apró hibák kijavításában látja a siker kulcsát, a Varga-fivérek szerint fejben dől el a játék, míg az ifjabbik Steinmetz szerint ismét összeállt a csapat. A Pro Recco számára a hazai pálya és a fantasztikus olasz közönség jelenthet előnyt, ezzel szemben hátrány lehet az, hogy Olaszországban még nem folytatódik a bajnokság, így Madaraséknak hamar magas fordulatszámra kell pörögniük.

A továbbjutáshoz mindenképpen győzni kell a Vasasnak, mert vereség esetén sorsuk kikerül a saját kezükből. Ugyanakkor a Recco sincs még páholyban, mert egy esetleges hazai vereség esetén az utolsó fordulóban sorra kerülő Eger-Recco mérkőzés döntene a továbbjutásról. A két csapat első találkozóján a Recco a Komjádi uszodában 9-8 arányban győzött.

A mérkőzésről élő, helyszíni tudósítással jelentkezik honlapunk.

 

A csoport másik magyar csapata, az Eger az orosz Csehov otthonában próbál szerencsét. Az egriek szintén egy előrehozott mérkőzésen, 10-5-re nyertek a Szeged ellen. A válogatott centere, Kis Gábor bizakodó, ami a keddi meccs után, vlv.hu-nak adott nyilatkozatából is kiderül: “Szerintem a Szeged ellen játszottunk ebben a bajnokságban a legfegyelmezettebben.  A védekezésünk fantasztikus volt. A többiek rengeteget edzettek, amíg én nem voltam itthon, és érezhetően jól felkészültek voltak. Jó érzés volt visszajönni egy ilyen összeszedett csapatba! Ez a meccs kellő önbizalmat tud adni egy Csehov elleni rangadóra, és ha akkor is tudunk egy ilyen teljesítményt nyújtani - ami persze nem lesz egyszerű - akkor lesz esélyünk megverni  a Csehovot. Reméljük sikerül!"

Ahogy a Vasasnak, úgy az Egernek is a győzelem a cél, hiszen így marad esélye a továbbjutásra. A hazaiak az utolsó szalmaszálba kapaszkodhatnak, ugyanis vereség esetén biztosan búcsúra kényszerülnek. Az első mérkőzésük parázs csatát hozott, az Eger a végletekig feszült találkozón egy góllal (14-13) bizonyult jobbnak.

 

A “D” csoportban a Posillipo szerdai győzelmével biztossá vált, hogy a Honvéd csoportelsőként tagja az Euroliga negyeddöntőjének. Utolsó hazai mérkőzésén a görög Panioniosz csapatát látja vendégül, amelyet Athénben magabiztosan, 15-3-ra vert meg. Valószínűleg pályára lép a BVSC ellen pihentetett Szivós Márton is, aki még a világbajnoki döntőn elszenvedett orrtörés nyomait viseli magán. A hazaiak készülését az is beárnyékolja, hogy a Honvéd és a válogatott kiválósága, dr. Molnár Tamás lábujjtörést szenvedett a tegnapi edzésen, így nem csak a hétvégi Euroliga-mérkőzést kénytelen a lelátóról szemlélni, de előreláthatólag több hetes kényszerpihenő vár rá. A kedvezőtlen előjelek ellenére is Kovács István csapata a mérkőzés toronymagas favoritja.

 

Az “A” csoportban a Brescia legyőzte az Ethnikoszt, amely így kiesett, a délszláv örökrangadón, a Mladost-Partizan találkozón egy esetleges vendéggyőzelem, vagy döntetlen esetén az utolsó mérkőzéstől függetlenül a Brescia és a Partizan jutna tovább.

A “B” csoportban a 6 aktuális világbajnokot soraiban tudó címvédő, csoportot vezető Jug Dubrovnik Pireuszban vendégszerepel, míg a Marseille a pont nélküli Barcelonát fogadja. A Dubrovnik győzelme esetén csoportelső, míg a Marseille a túlélésért küzd.

 

A hétvégi program: 

A csoport:

Brescia – Ethnikosz 10-9

Mladost – Partizan vasárnap, 17:15


A csoport állása: 1. Brescia 10p., 2. Partizan 7p., 3. Mladost 4p., 4. Ethnikosz 2p.

 

B csoport:

Olympiakosz – Jug Dubrovnik szombat, 19 óra

Marseille – Barcelona szombat, 20 óra

 

A csoport állása: 1. Jug 9p., 2. Olympiakosz 6p., 3. Marseille 6p., 4. Barcelona 0p.


 

C csoport:
Csehov – Eger szombat, 19 óra
Recco – Vasas szombat, 20 óra (élő közvetítés a VLV-n) 

A csoport állása: 1. Recco 10p., 2. Vasas 6p., 3. Eger 6p., 4. Csehov 1p.

D csoport:

Posillipo – Barceloneta 11-10

Honvéd – Panioniosz szombat, 18:30 

A csoport állása: 1. Honvéd 9p., 2. Posillipo 7p., 3. Barceloneta 7p., 4. Panioniosz 0p.

2 régi hozzászólás

Anikó hozzászólása
2007.04.13. 16:16

Egyet értek ;)!!! HAJRÁ MAGYAROK!!!!!

Mindless hozzászólása
2007.04.13. 13:59

HAJRÁ HONVÉD!!! HAJRÁ VASAS!!! HAJRÁ EGER!!! HAJRÁ MADI ÉS KÁSA!!! HAJRÁ MAGYAROK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Nyerjen holnap is és 28.-án is a Honvéd, Vasas, Eger!!! :)