FACEBOOK

Vasárnapi vendégségben

Vasárnapi vendégségben
hozzászólás, 2007.04.09.

Kemény Dénes már sejt egy-két dolgot, azt például eldöntötte, hogy a jövőben oldja a felkészülés monotonságát. A Nemzeti Sport vasárnapi vendégeként adott interjújában a szövetségi kapitány újra felidézi a melbourne-i horvát-magyar perceit, s bevallja, ő, aki még az oroszok elleni "agyonnyert" sydney-i döntőben is folyamatosan aggódott, most biztos volt abban, hogy megvan a meccs. A Nemzeti Sport interjúját az alábbiakban teljes terjedelmében közreadjuk.

Diapolo

2007. április 1., vasárnap. Bolond egy nap volt. Csapatunk a délelőtt 11-re kiírt "blasz hármas" futballbajnokira készülődött, de nem a szokott módon. Tizenketten ültünk az öltözőben, a sportszatyrok mellett táskarádió, csak az szólt, semmi és senki más, miközben mindannyian azt vártuk, hogy a megúszó Szivós Marci bedobja... Ha bemegy, 8-6 ide, zsebben az arany. Nem ment be. Bezzeg odaát igen, a vége 9-8 Horvátországnak. Leszegett fejjel nem volt könnyű kifutni a pályára, ki is kaptunk 2-1-re...

 

  - Nem a nyakába szeretném varrni a vereségünket, ám ha nyertek volna, talán mi is sikerrel járunk.

 

- Őszintén sajnálom – osztozott bánatunkban Kemény Dénes. – De ezek szerint az ellenfél a horvátoknak szurkolt?

 

- Csak nem! Na, mindegy, túl vagyunk rajta. És ön?

 

- Á! Ez nem megy egyik napról a másikra. Még a győzelmet sem tudom hamar megemészteni, ez pedig ugyebár vereség volt. Ráadásul az eddigiek közül magasan a legfájóbb. Annyira közel álltunk a diadalhoz, szinte már a kezünkben volt... Képzelje el, még én is úgy éreztem, miénk a győzelem. Holott ez nem jellemző rám, a sydneyi olimpia döntőjében például hiába tettünk szert behozhatatlan előnyre az oroszok ellen, az utolsó negyed előtt még üvöltve kértem a fiúkat, hogy figyeljenek a védekezésre. Akkor három perccel a vége előtt, hatgólos vezetésünknél engedtem fel. Melbourne-ben viszont öt és fél perc volt vissza, kettővel mentünk, amikor láttam a beletörődést a horvátok arcán, még a szakvezetőén is. Gyakorlatilag már gratuláltak egymásnak az ezüstéremhez, erre felvillantottuk számukra az esélyt. Elismerésem, hogy éltek a váratlan lehetőséggel, de a helyzet az, hogy nem ők vertek meg minket, hanem mi magunkat. Így ezerszer rosszabb kikapni. Szóval egyhamar nem teszem túl magam a történteken.

 

- Ha fáj is róla beszélni, mi a finálé tanulsága?

 

- A játékosok nem betojós típusok, arról tehát szó sincs, hogy megijedtek volna. Hét ötnél majd hét hatnál is eldönthettük volna a meccset, sőt szerintem akkor is nyerünk, ha Szivós kimaradt ziccere után nem kapunk egyből gólt. Olyan hibákat követtünk el, amilyeneket nem szoktunk. Világbajnoki szereplésünknek rengeteg szakmai tanulsága van, csak az elvesztett döntő tükrében most néhány baki nagyobb hibának tűnik. Az elemzés során az összes mérkőzésünket vizsgálnom kell, nem csupán a horvátok elleni utolsó negyedet.

 

- Mikor nézi vissza a felvételeket?

 

- Ehhez előbb olyan pszihés állapotba kell kerülnöm, hogy higgadtan tudjam levonni a konzekvenciákat - de a már említett lelkiállapotom miatt ez még odébb van. Igaz, határidőre dolgozom: június huszonötödikén kezdjük a felkészülést a Világligára, addig, ha másként nem megy, magamra kell erőltetnem a higgadtságot. Bár nagyon hálás vagyok nekik, ebben a helyzetben nem segít az emberek szeretete. Roppant kedvesek, hogy úton-útfélen megállítanak, és a kezemet szorongatják, csakhogy a "Gratulálok, Dénes" után következik a hatásszünet, majd az, hogy "...az ezüsthöz is". Lerí róluk, hogy ők is szomorúak és csalódottak, márpedig a napi tíz-húsz ilyen találkozás alaposan rontja gyógyulási esélyeimet.

 

- Az elmúlt héten akadt valami, ami feldobta?

 

- A családon kívül az az óra, amelyet csütörtökön két játékos társaságában reklámfilm-forgatáson töltöttem.

 

- A torna előtt mindenki arról beszélt, hogy a vízilabda, legalábbis magas szinten, nem más, mint a magyar, illetve a szerb válogatott vetélkedése.

 

- Mindenki biztosan nem, mivel én nem osztom ezt véleményt. Akik ezt szajkózták, azoknál feltételeznem kell a szakértelem bizonyos hiányát. Tény, az utóbbi időben rendre ez a két együttes vívta a döntőket, csakhogy nem kis erőfeszítésbe került, amíg eljutott odáig. A melbourne-i események bizonyítják: az olimpia többesélyes lesz, immár a horvátok és a spanyolok is benyújtották igényüket az elsőségre.

 

- Ez jó nekünk?

 

- Jól jöhetünk ki belőle. Vagyunk annyira erősek, hogy a zavaros vízből hamarabb kipecázzuk az aranyhalat, mint bármelyik riválisunk.

 

- Vagyis az elmúlt évek ezüstjei ellenére kijelenti, hogy Magyarország a világ legjobbja.

 

- Ugyan már! Ilyet sosem hallhatott, és ezután sem hall majd tőlem. Azt bárkinek szívesen elmondom, hogy minket megverni nehéz, mert mindig győzni akarunk, de ahhoz, hogy kijelentsem, mi vagyunk a legjobbak, minden meccset, még a világversenyek fináléit is négy-öt góllal kellene megnyernünk. Kár, hogy ilyesmit nem szoktunk csinálni... Ez persze nem azt jelenti, hogy nem hiszek a csapatban.

 

- Nyilván a kitartó bizalom az oka annak, hogy tizenegyedik évének vágott neki a válogatott élén. A közösen eltöltött évtized után tud-e újat mondani Kásáséknak?

 

- Úgy tartják, a kapitány dolga azért könnyű, mert a játékosok cserélődnek, míg a klubedzőnek három-négy esztendő után váltania kell, ugyanis unalmassá válnak a viccei. A kérdés jogos, lassan kezdünk úgy kinézni, mint egy klubcsapat. Éppen ezért elhatároztam, hogy valamit mindenképpen változtatok a felkészülési metóduson. Érdekessé, színessé tehetjük a munkát, ugyanakkor lejjebb nem adhatjuk: ha más köntösben is, de ugyanazt a melót kell elvégeznünk.

 

- Várja már június huszonötödikét?

 

- Nem. Most azt várom, hogy előbb kisimuljanak a ráncok a homlokomon, majd megtaláljam a helyes utat. Úgy érzem magam, mint a turista, aki bolyong az erdőben, aztán megleli a kék keresztet a fán, amelyet követve kiér az útra. S ha már rábukkant, képes hosszú kilométereket gyalogolni, mert tudja, előbb-utóbb meglesz az eredménye. Ezzel azt szeretném érzékeltetni, hogy a válogatott hajlandó bármennyit szenvedni az újabb sikerért - csak legyen meg a kék kereszt. Ha meglesz, ígérem, ismét rózsaszínben látom a világot.

 

 - Kék kereszt rózsaszínben?

 

- Mondom, hogy színesebb lesz a munka...

 

(forrás: Nemzeti Sport - Pietsch Tibor)

3 régi hozzászólás

Judit hozzászólása
2007.04.15. 18:13

Sok sikert az út kereséshez, de azért annyira nem rossz ez az út amin most a válogatott van, nincs messzi az a kereszt, és én bízom a kapitányban, hogy meg is találja, ki ha ő nem? Mi addig is szurkolunk! Hajrá Magyarok!

Heni-Ke hozzászólása
2007.04.09. 17:24

Üdvözlet! Kívánom én is, hogy minél előbb meglegyen a kék kereszt, a kiút, aztán a rózsaszín világ, s a színes munka. :) Sok-sok erőt és kitartást hozzá!

Mindless hozzászólása
2007.04.09. 08:32

Kívánom, hogy meglegyen az a kék kereszt! :) Jó lenne, ha másképp is tudnánk segíteni a térkép felkutatásában, de ez magányos meló. Jó pihenést Dénesnek és kalappal a játékosoknak a bajnoki meccsekhez!