FACEBOOK

Nehéz a visszarázódás

Nehéz a visszarázódás
hozzászólás, 2007.04.10.

A világbajnokság után gyorsan visszatért az élet a rendes kerékvágásba, a hétvégén teljes fordulót rendeztek a magyar első osztályú vízilabda-bajnokságban. A válogatottak szereplésén érződött a világverseny utáni fáradtság, így is nagy meglepetés, hogy az eddig pontveszteség nélkül listavezető Vasas kikapott Szegeden. Összeállításunkban elsősorban a 19-es keret tagjainak szereplését követjük nyomon.

Diapolo

A bajnok Honvéd a BVSC vendége volt, s már az első negyedben eldöntötte a meccs sorsát, hiszen ötgólos előnyre tett szert. Mindezt úgy, hogy a kezdő csapatban egyedül Benedek szerepelt a melbourne-iek közül. Ő egyébként három góllal zárt és szemtanúk szerint még jó néhány gól „benne maradt”, mert helyzeteinek egy része kimaradt (többek között egy ötméteres is). A különbség részben Fodor megúszásos góljaival nőtt, bár azt a válogatott védő is elismerte a vlv.hu helyszíni tudósítójának meccs után, hogy a BVSC-nek volt egy nagyon jó periódusa, amikor 9:3-ról felzárkózott 10:7-re. A meccs legeredményesebb játékosa Kiss Gergely lett négy találatával, ebből kettő gyönyörű kapásgól volt. Biros Péter több időt töltött a kispadon, mint a vízben, helyette viszont szépen teljesített a három – nem is akármilyen - gólig jutó „bőkerettag” Hárai. Molnár Tamás egy gólig jutott. A krónikához tartozik, hogy Szivós Márton ruhában ült a parton. Mint a meccs előtt elmondta: annyira nem komoly a vb-döntőben szerzett orrsérülése, tudna játszani, de hogy elkerülje az esetleges rásérülést, edzőjével megállapodva inkább kihagyta a meccset. Mint fotónkon is látszik, Marci új mesterséggel próbálkozott szabad idejében: elkérte Balogh László Reuters-fotoriporter fényképezőgépét, hogy kipróbálja, milyen érzés a partról, teleobjektíven át figyelni a vízben történteket.

 

Az Eger kényelmes szentesi kirándulásra készült és nem csalódott: minden negyedet megnyerve, biztosan győzött. Kiss Csaba egy kapufa mellett egy gólt szerzett, Gór-Nagy Miklós ezúttal nem lőtt egyszer sem kapura (viszont kis sem pontozódott), a meccs legeredményesebbje Kis Gábor lett három találattal. A válogatott center meccs után ezt mondta a vlv.hu-nak: Elég fáradt voltam még a meccsen, de fontos volt hogy játsszak, hisz kedden már a Szeged következik. Nehéz mérkőzés lesz.

 

Nagy ellenállásba ütközött a nyilván fáradt vb-szereplőket felvonultató Vasas Szegeden. Gyöngyösi András fiai kétkapuzásokkal készültek a rangadóra, s emelllett nyilván a világbajnokság meccsei alatt is igyekeztek feltérképezni a Vasas-játékosok megoldásait. A csapat edzője meccs előtti napon a Délmagyarországnak azt nyilatkozta, hogy sok múlik a védekezésen, ha tíznél több gólt kapnak, akkor nem nagyon van esélyük, ha viszont ez alatt tartják a Vasast, akkor bármi előfordulhat. Számítása bevált, hiszen a Vasas mindössze négy gólt lőtt az egész találkozón, ami - borzasztóan kevés (11 emberelőnyből mindössze kettőt értékesítettek és még egy büntetőt is kihagytak). A hazaiak a meccset végig kézben tartották, igaz, a meglepetéshez nagy szükség volt a válogatott jelenlegi harmadik számú kapusa, Baksa László sorozatos bravúrjaira is.

 

Eredmények (vastag betűkkel a válogatott kerettagok):

 

BVSC-Honvéd 11:20 (0:5, 3:4, 5:6, 3:5)
Szőnyi út, V: Marjai, Madarasi
BVSC: Laboncz – Pecz 1, Szűcs, Persely, Ambrus, Balatoni 4, Simon 1 Csere: Szabó A. (kapus), Szabó B. 3, Szabó P., Zsoldos, Kriszt 1, Nitsovits, Németh Zs. 1
Honvéd: Gergely – Székely 2, Bárány 1, Benedek 3, Vári 1, Paján 3, Hárai 3 Csere: Györke (kapus), Fodor 2, dr. Kiss G. 4, dr. Molnár 1, Biros
Gól – emberelőnyből: 3/1, ill. 5/3
Ötméteresből: 1/0, ill. 2/1
Kipontozódott: Simon (27. perc)

 

Szentes-Eger 4:11 (1:2, 1:4, 2:3, 0:2)Szentes, V: Petik A., Molnár P.

Szentes: Horváth - Papp, Torday 1, Döbrössy, Jaksa, Szabó T. 1, Vígh 1. Cs: Gábor 1, Józsa, Aradczky, Szabó S., Herczegh

Eger: Jászberényi – Nyéki, Kiss Cs. 1, Hegedüs, Bacó, Gór Nagy, Kis G. 3. Cs: Decker 1, Bálint 1, Matajsz, Märcz 3, Sáfár 1, Maceben 1

Gól – emberelőnyből: 7/2, ill. 12/4

Ötméteresből: 1/1, ill. –

Kipontozódott: Döbrössy (27. p.)

.

Szeged-Vasas 8:4 (3:1, 1:2, 2:1, 2:0) Szeged, V: Kiszelly, Németh A.

Szeged: Baksa - Juhász Zs., Lehmann 2 (1), Varga P., Mészáros I. 2, Komlósi 1, Tóth. 1Csere: Monostori 1, Éles 1, Szamardzsics, Molnár P.

Vasas: Nagy V. - Mátyás 1, Hosnyánszky, Varga Dániel 1, Varga Dénes, Steinmetz B., Steinmetz Á. 1

Csere: Kovács R., Heinrich 1, Tóth M., Kincses

Gól – emberelőnyből: 6/1, ill. 11/2

Ötméteresből: 1/1, ill. 1/0Kipontozódott: Mátyás (32. p.)

Kiállítva (cserével végleg): Éles (21. p.), Steinmetz B. (24. p.)

 

Neptun-FTC 4:22 (1:6, 2:5, 0:4, 1:7)

Szolnok-Újpest 12:9 (3:1, 4:1, 4:2, 1:5)

Pécs-OSC 11:6 (2:0, 2:2, 5:2, 2:2)

 

(Olaszországban még nem folytatódik a bajnokság, így Szécsi Zoltán, Kásás Tamás és Madaras Norbert ezen a hétvégén nem szerepelt.)