FACEBOOK

Mi lett volna, ha...

Mi lett volna, ha...
hozzászólás, 2007.04.05.

Mi lett volna, ha… Sose derül ki, megnyertük volna-e a vb-döntőt, ha Kemény Dénes 7:5-ös vezetésünknél időt kér. Ő maga úgy látja, talán jobb lett volna, ha akkor lefékezi a csapatot. Mint ismeretes, ezt követően alakult ki három nagy helyzetünk, mindhárom kimaradt és a horvátok fordítani tudtak.

A szövetségi kapitány Gyárfás Tamás vendégeként, a csütörtöki Napkeltében elmondta: abban szituációban érezni lehetett, hogy a horvátok már lemondtak az aranyéremről. „Az időkérésnek ilyenkor az az átka, hogy az egy perc alatt az ellenfél is rendezni tudja a sorait. Akkor egy abszolút rendezetlen horvát csapat ellen vezettünk két góllal, lehetett érezni rajtuk, hogy feladták. Ha időt kérek, azzal ők járnak jobban. De hát utólag most már…, az biztos, hogy így nem nyertük meg.”

 

Kemény Dénes nem mondott neveket, senkit nem említett személy szerint azok közül, akik a helyzeteket elhibázták. Úgy fogalmazott, hogy nem egy-egy ember, hanem a csapat hibázott.

 

„Vannak olyan hibák, amelyekről csak akkor kell egy játékossal beszélni, ha ő maga kéri. Azt mondani, hogy apukám, ezt be kellett volna lőni - ez nem hír. Ezt ő is tudja. Olyankor kell szólni - és akkor sem a nyilvánosság előtt, - amikor nem vagyok biztos abban, hogy tudja, mi volt az igazi hibája abban a szituációban és azt gyanítom, hogy ő másra gondol.”

 

A horvátokkal kapcsolatban Kemény Dénes megjegyezte: most lesz majd igazán nehéz dolguk, mert világbajnokként egyértelműen esélyesei az olimpiai aranyéremnek (nem egyedül, együtt a szerbekkel, a magyarokkal, a spanyolokkal együtt). Esélyesként pedig egész más...

 

Ami a szerbeket illeti, nekik még harcolniuk kell a pekingi részvételért, s volt olyan szakember, aki a vb előtt egy magyar második hely-szerb negyedik hely végeredményt előre aláírt volna, mert ez jó pozíciót jelent egy évvel az olimpia előtt.

3 régi hozzászólás

Valac hozzászólása
2007.04.07. 22:02

Pekingmániások, ömlengők! Mondjátok meg, miben különbözik egy olimpia egy vb-től? Ha még azt is hozzá vesszük, hogy a vizilabda 10 nemzet sportja, de egy-két tengerentúlit leszámítva európai sport, akkor miféle világ leggjobbjairól beszélünk. A 10-ből régen 2, most 4 legjobb van. Szép kis háziverseny. De az, hogy az EB után nagyobb eredmény egy VB megnyerése, ahol a "világ" minden csapata ott van, még ok. De az olimpia kontra vb? Kit érdekel, a vb-n sincs kisebb szinvonal, mint az olimpián. Ugyanaz a háziverseny azzal, hogy a megalomániások itt nagyobb eredményeket tudnának statisztikailag elérni, lásd: 3 zsinórban, egymásután. Megint más a cél, mint ami valóságban elérendő siker.

Az a srác aki Debrecenben fényképészkedett Szecskával a meccs után a parkolóban. hozzászólása
2007.04.06. 14:11

Gyerekek!!! Nincs itt semmi baj a világon! Annyival a világ előtt járunk,hogy simán nyerünk Kínában!!!! Hajrá!!!!!! Mindent bele!!!! ormister@gmail.com

Peti hozzászólása
Peti649
2007.04.05. 13:17

Nem igaz, hogy a horvátok eggyel több előnyt lőttek be. A horvátok 10/6 emberelőnyt lőttek be, mi 11/3-mat. Ez kétszer annyi. Csak a tények kedvéért. A pozíciós játékot is meg kell tanulni, még a "póló braziljainak" is. Az előnykihasználás igenis döntő faktor, nagyjából azonos erősségű csapatok ellen.