FACEBOOK

"(Sors)Döntő"

"(Sors)Döntő"
hozzászólás, 2007.04.04.

A melbournei finálé kis késéssel vette kezdetét vasárnap kora reggel. Ennek oka a spanyol és a szerb gárda, akik a bronzmérkőzésen egyszerűen nem bírtak egymással. Az idegölő találkozón gól-gólt követett, mire végül hosszabbításra került sor. Ez a 6 perc is X-elődött, így 5 méteresekkel döntöttek a bronzérem sorsáról. 18:17-re végül a spanyolok bizonyultak jobbnak, és így képzeletben máris felállhattak a dobogó harmadik fokára. Az első két hely azonban még üresen állt és a majdani gazdájára várt. Kezdetét vette az „aranymeccs”.

A csapatok felsorakoztak a bemutatáshoz. Egytől egyig fáradt, de elszánt emberek hallgatták a himnuszokat. (Biros Péter -sapkaszám szerint- Fodor Rajmund és Kis Gábor között helyezkedett el ). A feszültség vibrált a helyszínen, nomeg persze itthon is. Mindenki sokat várt ettől a mérkőzéstől. Egy rövid „kutyacsere” után a csapatok elfoglalták a kispadokat. A magyar szurkolótábor frenetikus, „szigeti-hangulatot” varázsolt a helyszínre.

 A mérkőzésről:

 1. negyed:

Benedek Tibor újra a körgyűrűben. Ezúttal még elszántabban. Nem tudni mit mond a fiúknak, de ilyen elszánt csatakiáltást is régen hallhattunk már.
A két bíró ezúttal: Sergio Borell és Maximiliano Caputi. Egy olasz és egy spanyol. A kapuban újra Szécsi Zoli tündököl.

Biros Péter úszik a labdáért, sajnos Boskovic egy hajszállal előbb ér a Mikasahoz. Ők vezethetik az első támadást. Barac azonnal egy irtózatosan nagy gólt lő a bal alsóba. Blokk nincs. 1:0.
A RIA-RIA zúg az uszodában, meg itthon a fülekben. Nálunk kiállítás van. Molnár Tamásról. Ezúttal mi kapunk egy fórt. Biros passzát Kásás a kapusba lövi, a lepattanó azonban Fácáné. Tovább passzolja Kásásnak, aki azonban túl hosszú passzt ad Benedeknek, a labda kirepül, mire megtaláljuk lejár a támadóidőnk, ők fordulhatnak. Szécsi szerencsére Boskovicot labdáját visszaküldi a feladónak. Habzik a víz, iszonyatos birkózás, remek védekezés nálunk. A hátsó horvát nehéztüzérek ezúttal hallgatnak. Sajnos nálunk is. Kásást két horvát is fogja. A következő támadásunk újra elúszik. Ötösünk a kapufára küldi. Biros nálunk remekül blokkolja a horvátok következő támadását, Kásás  pedig szerencsére ezúttal eredményes. A bal alsóba küldi. 1:1. Nem tudunk lefordulni és gyors vízilabdát játszani. A horvátok keményen fogják az embereinket, mi pedig felőrlődünk a védekezésben és a sok fel-le úszkálásban. Nem érthető mikor fújnak kontrát a fehérruhások és miért. Szivós és Kis Gábor együttesen blokkol egy horvát kísérletet. Fantasztikusan dolgoznak be az újoncaink. A következő támadásnál Kiss Gergely labdabejátszása Kis Gábornak 5 méterest ér. 7-es pörölyünk ezúttal a bal alsóba lövi. 2:1. Alakul ez, de milyen nehezen. A negyedet ezzel az állással zárjuk. Persze volt még egy Varga Dani gól (Benedek passzából), de azt ki számolja?! A bírók biztosan nem. Belefújtak. Nem is Dani ellen ítéltek. Lényegtelen. Madaras fenomenálisan bekkel és szerel hátul. Elöl pedig Szivós és Varga Dani dolgozik össze, de a kapus keresztül húzza a számításainkat. Marad tehát a 2:1 nekünk.

2. negyed:

Kásás elhozza a labdát Jokovic elől. Kihagyjuk az első fórunkat, ők is-kapufára küldik. A következő labdát Kásás nálunk a kapu fölé küldi. Biros felúszását megakasztják. A síp néma. Ezután újra csak „szenvedés” a vízben elöl. Benedek a blokkba lövi. Kásás a kapufára küldi. Molnár ellen is egyre több a kontra. A kispadunk őrjöng. Csak azért nem kapunk gólt, mert parádésan védekezünk. A következő támadásnál azonban Biros megint a kapufára küldi, Vrdoljac pedig a hosszú alsóba. Nekik bejött, nekünk nem. 2:2
Újra Biros a bal szélen, nullszögből. A kapusba lövi. Közben a horvátok is kapnak egy 5 méterest. (Szécsi ellen). Boskovic nem kegyelmez, belövi 3:2. Vezetnek a horvátok.
Forr a lábunk alatt a víz. Ezt a fiúk is érzik. Biros és Kásás összjátékból Madaras lő egy fejbiccentős gólt. Csodálatosat. A legjobbkor. 3:3.
Egy kicsit elpilledünk ennek fényében. A következő gólt megint a horvátok lövik. Smodlaka eredményes 3 védő gyűrűjében. Egyértelmű potyagóllal 4:3 nekik.
Ezután Madaras nálunk kapufára küldi. Biros nem lövi el, másodszorra pedig a blokkról félpályára repül a labda. A gikszert jóváteendően a következő horvát támadásnál Varga Dénes és Biros lefordul a horvátokról. A megúszásból Biros 100%-os ejtése találkozik ezúttal a kapufával. 100-ból 99-szer ez a megoldás bejön. Most ez se jött be. Legközelebb Varga Dénes újra megúszik, de Kiss Gergő ellen fújnak, így ez a támadásunk elhal. A víz alatt, a negyed vége előtti másodpercekben Szécsi még kap egyet. A síp újra néma.

3. negyed:

Madarast Boskovic előzi meg a ráúszásban, a piros-fehérek támadhatnak. A fórt Szécsi hárítja. Nálunk Kiss Gergő nem lövi be. Túl gyorsan eladjuk a labdákat, kapkodunk. Biros passzát Madaras lövi a blokkba. Fácán ugyanakkor hátul bekkel, szerel, továbbra is fenomenálisan védekezünk. Elöl Fodor a blokkba lövi, hátul a  horvátok emberelőnyénél Varga Dani ér bele a passzba. Biros a kapu előtt nem tudja felszedni a következő labdát, így megint nem szerzünk gólt. A következő támadásunkkor Biros kapuról lepattanó labdáját a Vasas ifjú titánja (Varga Dani) kotorja a hálóba. Ezzel 4:4. Itt kicsit megáll a játék. Óra-malőr (nem peregnek a homokszemek és mi támadunk, Rudics őrjöng). Varga Daninak azonban úgy látszik nem veszi el a kedvét a rövid szünet, újra beköszön. 5:4. Ezután egy horvát emberelőnyt kivédekezünk. Elöl Kis Gábor kísérletét a kapus védi, Barac azonban egyenlít a másik oldalon. Nálunk Szivós köszön be hatodikként, Benedek levágódott labdáját tolja a kapuba. Közben kap egy kis orrkezelést, de a síp újra néma. Már meg sem lepődünk.6:5.

4. negyed:

Kásás ezúttal elhozza a labdát. Kiss Gergő kapufára, Biros a kapusba lövi. Másodszorra hetesünk végre betalál a jobb felsőbe. 7:5. Nálunk Szécsinél hátul bezár a bazár. Gólt lőni neki  egyszerűen nem lehet. Most nem. Varga Danit keményen fogják, kihagy egy ziccert. Ne haragudjunk rá ezért, gyakorlatilag kifugázzák vele a medencét. Djogas azonban észnél van 7:6. Szivós a következő megúszásnál kihagy egy ziccert. A kapus hatalmasat véd. Marci elképzelése jó volt, a hálóőr visszahúzta a bal könyökét, így elúszik a meccslabda. Ezt követően a másik oldalon bekapunk egy potyagólt rögtön a felúszás után (Jokovic). 7:7.
2 perc thriller következik. Felúszások és befuccsolt kísérletek. Biros újra kihagy egy ejtést. Kemény Dénes időt kér, de a horvátok megszerzik a figura közben a labdát. Szécsi azonban szerencsére most is észnél van.
7:7. Hosszabbítás következik.
 

Hosszabbítás- 1. negyed:

Madaras hozza el a labdát. Biros elindulna, de az akciót lefújják. Szécsi nálunk először 5 méteren belül véd, másodszorra azonban a horvátok sajnos belövik (Markovics a gólszerző). 8:7 nekik. Biros ezután kapufára küldi, Kiss Gergő azonban a bal alsóba lő és ezzel egyenlít a csapat. A kispadunk önkívületi állapotban tombol. Még mindig nincs vége.

Hosszabbítás- 2. negyed:

Kásás elhozza a labdát. A két kapus brillírozik. Elöl Varga Dani a blokkba, Markovics azonban a kapunkba lövi. Nincs rajta senki. 9:8
Kásás kísérletét visszafújják és ezzel vége. Az utolsó támadás a horvátoké. Vita megy arról, hogy Szécsi beleért e a lövésbe vagy sem, tény, hogy végig támadhatnak 40 másodpercet. Már nem siettetnek semmit. Megvan nekik. Az első világbajnoki aranyuk.
Mi pedig újra a második fokra állhatunk fel. Magyarország ezüstérmes.

 

Peti nyilatkozata a mérkőzés után: 

Hát elrontottuk, és csak finoman mondtam, mert másképp is tudnék fogalmazni. De legalább tudjuk, hogy mi rontottuk el, nem az ellenfél volt jobb. A másik oldala ennek viszont az, hogy borzasztóan bosszantó. Csak magunkat okolhatjuk amiatt, hogy ezüstérmet nyertünk. Ha a helyzeteinknek csak a negyedét belőjük, akkor simán megnyerjük a meccset. Nem tettük meg, maradt az ezüstérem.

 

 

 Statisztika 

Horvátország-Magyarország 9:8 (1:2, 3:1, 1:3, 2:1/1:1, 1:0) - hosszabbítás után

v: Borrell (spanyol), Caputi (olasz)

Horvátország: Vican - Buric, Vrdoljak 1, Djogas 1, Barac 2, Hinic, Boskovic 1. Csere: Buslje, Kunac, Jokovic 1, Smodlaka 1, Markovic 2. Szövetségi kapitány: Ratko Rudics

Magyarország: Szécsi - Kásás 1, Kiss G. 3, Benedek, Fodor, Biros, Molnár T. Csere: Varga Dániel 2, Madaras 1, Varga Dénes, Szivós 1, Kis G. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes

Gól - emberelőnyből: 10/6, ill. 11/3

Ötméteresből: 1/1, ill. 1/1

Kipontozódott: Kunac (26.p.), Buslje (34.p.)


 

 

Morvai Viktória - birospeter.vlv.hu