FACEBOOK

Következik: Horvátország! - Nyilatkozatok, statisztika

Következik: Horvátország! - Nyilatkozatok, statisztika
hozzászólás, 2007.03.31.

Összeállításunk arról szól, hogy a mieink miként fogadták a horvátok döntőbe kerülésének hírét, hogyan jellemzik Rudicsék gárdáját, milyen játékra készülnek, s jelent-e előnyt vagy hátrányt az, hogy mostanában (ebben az évben) elég sok időt töltött együtt ugyanabban a medencében a két válogatott. Bemutatjuk továbbá döntőbeli ellenfelünket a statisztika tükrében.

Diapolo

Horvátország nemzeti csapatával 1940-ben játszott először a magyar vízilabda-válogatott. A Splitben megrendezett mérkőzés 3:3-as döntetlennel ért véget. Mivel a Jugoszláviával vívott csaták külön kategóriába tartoznak a statisztika szempontjából, déli szomszédainkkal eddig mindössze 38 hivatalos, nemzetek közötti mérkőzést vívtunk. A mérleg a mi szempontunkból: 25 győzelem, 6 döntetlen, 7 vereség. Az összesített gólkülönbség: 387:312 a javunkra.

 

A két válogatott legutóbb februárban Kolozsváron, a nemzetközi tornán játszott egymással. Akkor a magyarok az Olaszországban játszó Szécsi-Kásás-Madaras-trió nélkül, szoros meccsen, de biztos győzelmet arattak (Horvátország-Magyarország 10:11).

 

A vb előtti közvetlen felkészülés során Zágrábból Budapestre utazott a Rudics vezette csapat és a Margitszigeten több napon át együtt készült a magyarokkal.

 

KEMÉNY DÉNES:

 

Az, hogy a Margitszigeten kétkapuztunk a felkészülés időszakában, egyforma esélyt jelent mind a két csapat számára. Én úgy gondolom, a horvátokkal nem az a „probléma”, hogy együtt kétkapuztunk, hanem az, hogy vb-döntőbe senki nem kerül be véletlenül. Aki ide eljut, arról az ellenfele nem gondolhatja, sétameccsre lehet készülni ellene. Nyilvánvaló, hogy nagyon erős csapat, s úgy vettem észre az utóbbi másfél hétben, hogy nagyon jó formában is vannak.

 

KÁSÁS TAMÁS:

 

Azt már a felkészülés elején is mondtuk különböző fórumokon, hogy a horvátok egyre jobbak. Rudics elkezdett valamit két éve, beépített fiatalokat, akik óriási termetű erős játékosok, jó adottságokkal, tudnak vízilabdázni, és hát, a meló kezd kijönni. Most már nagyon erős csapat a horvát, önmagáért beszél, ahogy simán legázolták a szerbeket. Egyáltalán nem lesz könnyebb dolgunk, mint ha a szerbekkel játszanánk.

 

BIROS PÉTER:

 

Van két nagyon jó centerük, ez nagyban befolyásolja a játékukat, szerintem végig arra kell számítanunk, hogy az utolsó pillanatban is bedobják nekik, hogy kiharcolják a kiállítást, vagy belőjék az akciógólt. Ezt még meg tudják tetézni azzal, hogy kintről is jó lövőik vannak, úgyhogy nehéz lesz a köztes megoldást megtalálni a védekezésben, muszáj lesz minden variációt bevetni ellenük. Én azt hiszem, hogy ha nyugodtan, jól játszunk, nem idegesen és kapkodva, akkor meglehet ez a döntő.

 

FODOR RAJMUND:

 

A szerbek nem voltak eléggé „összeérve”, legalábbis én így éreztem a játékukat látva, úgyhogy a horvátok döntőbe jutása számomra nem nagy meglepetés. Az már kicsit igen, hogy 10:7-re verték a szerbeket egy elődöntőben. Szorosabb meccset vártam. Ez lesz a negyedik világbajnoki döntőm, a horvátokkal még nem játszottam.

 

KIS GÁBOR:

 

A horvátok egyre jobbak, ezt nem csak a szerbek legyőzése mutatja, imponáló volt a negyeddöntőben elért 13:3-as győzelmük is az oroszok ellen. Bízom abban, hogy vasárnap megtörjük a lendületüket. Az fog nyerni, aki jobban tud koncentrálni a szoros, döntő helyzetekben és nem remeg meg a keze a fontos pillanatokban! Valamivel jobb, hogy velük játszunk persze, mert az eddigi horvát meccsekből meríthetünk egy kis önbizalmat. Viszont a spanyolok elleni meccs után tudjuk, hogy itt nincs esélyesebb csapat. Borzasztó kemény mérkőzés lesz!

 

KISS GERGELY:

 

A hátralévő időben fogjuk kielemezni őket, elöljáróban annyit mondhatok: jó centereik vannak, sokat is játszanak rájuk. Következtetések levonására ad lehetőséget az is, hogy Rudics az edzőjük, akinek mindig hajtós, sokat úszó, kemény emberfogást alkalmazó csapatai voltak, akár az olaszoknál, akár az amerikaiaknál. Valószínűleg sok úszás lesz a meccsen, s bár mind a két csapat elég gyors, ebben talán mi jobbak vagyunk.

 

NAGY VIKTOR:

 

A horvátokkal sokat kétkapuztunk a felkészülés alatt, és ezek szerint akkor nagyon jól leplezték, hogy ilyen jók... Ha vasárnap mindenki a maximumot nyújtja, akkor nem lesz gond a döntőben.

 

VARGA DÉNES:

 

Semmi meglepő nincs a szerbek elleni horvát győzelemben, ők is a világbajnoki aranyéremért jöttek. Nagyon sokat fejlődtek az elmúlt időben, úgy néz ki, hogy Rudics munkája mostanra beérett.

 

MADARAS NORBERT:

 

Lehetett itt látni végig, hogy jók, magabiztosak voltak már a csoportmeccseken is. Nem láttuk az elődöntőjüket, csak tudjuk, hogy sima volt. Nagyon nehéz lesz a döntő, talán így még nehezebb, mintha a szerbekkel játszanánk. Az esélyek hasonlóak, ők most nagyon egységesek, nekünk viszont a döntők terén több tapasztalatunk van, hiszen ők 2003 óta nem játszottak döntőt világversenyen. Az dönthet, hogy ki tudja kevesebb hibával végigjátszani a meccset.

 

VARGA DÁNIEL:

 

Több helyen nyilatkoztam már korábban (tehát nem olyan „csapódudis módon”, utólag :-), hogy a horvátok megverik a szerbeket. Ez meg is történt és azt bizonyítja, hogy igenis nagyon jók a horvátok. Az idén öt idősebb játékost hívtak vissza, az öt legjobbat, akit lehetett, két nagyon jó centerük van, van egy tapasztalt kapusuk és nagyon jók a fiatalok is, beért most, amit az olimpia után elkezdtek. Boskovics például, aki velem egyidős, minden meccsen lő két-három gólt, nagyon veszélyes. Egyáltalán nem lesz könnyebb dolgunk, mintha a szerbekkel játszanánk, sőt...

 

x

 

Horvátország csapata a Melbourne-i világbajnokságon:

 

1., Frano Vican (Jug Dubrovnik)

2., Damir Buric (Mladost Zagreb)

3., Andro Buslje (Jug Dubrovnik)

4., Zdeslav Vrdoljak (Mornar Split)

5., Aljosa Kunac (Festival Nervi)

6., Maro Jokovic (Jug Dubrovnik)

7., Mile Smodlaka (Jug Dubrovnik)

8., Teo Djogas (Mladost Zagreb)

9., Pavo Markovic (Jug Dubrovnik)

10., Samir Barac (Systema Leonessa Brescia)

11., Igor Hinic (Systema Leonessa Brescia)

12., Miho Boskovic (Jug Dubrovnik)

13., Josip Pavic (Mladost Zagreb)

 

szövetségi kapitány: Ratko Rudics

 

(A sapkaszámuk sorrendjében felsorolt játékosok neve mellett zárójelben a klubcsapatuk.)

 

x

 

Horvátország eredményei

 

1993:

Európa-bajnokság, Sheffield: 5.

 

1994:

Világbajnokság, Róma: 4.

 

1995:

Világkupa, Atlanta: 8.

Európa-bajnokság, Bécs: 4.

 

1996:

Olimpia, Atlanta: 2.

 

1997:

Világkupa, Athén: 8.

Európa-bajnokság, Sevilla: 4.

 

1998:

Világbajnokság, Perth: 9.

 

1999:

Európa-bajnokság, Firenze: 2.

 

2000:

Olimpia, Sydney: 7.

Európai Nemzetek Ligája: 2.

 

2001:

Európa-bajnokság, Budapest: 4.

Világbajnokság, Fukuoka: 8.

 

2002:

Világliga: 7.

Világkupa, Belgrád: 8.

 

2003:

Világbajnokság, Barcelona: 9.

Európa-bajnokság, Kranj: 2.

 

2004:

Olimpia, Athén: 10.

 

2005:

 

Világbajnokság, Montreal: 4.

Világliga: 4.

 

2006:

Európa-bajnokság, Belgrád: 7.

Világkupa, Budapest: 4.

Világliga: középdöntő

 

(Kiemeltük a dobogós helyezéseket.)

 

Egymás elleni eredmények nagy világeseményeken (olimpia, EB, VB, VK, ENL, VL):

1995, Bécs, Európa-bajnokság, csoportmérkőzés: Magyarország-Horvátország 11:5

1995, Bécs, Európa-bajnokság, elődöntő: Magyarország-Horvátország 11:10

1997, Athén, Világkupa, csoportmérkőzés: Magyarország-Horvátország 11:6

1997, Sevilla, Európa-bajnokság, csoportmérkőzés: Magyarország-Horvátország 7:7

1998, Perth, Világbajnokság, középdöntő: Magyarország-Horvátország 9:8

1999, Firenze, Európa-bajnokság, döntő: Magyarország-Horvátország 15:12

2000, Split, Európai Nemzetek ligája, csoportmérkőzés: Magyarország-Horvátország 7:7

2000, Budapest, ENL, csoportmérkőzés: Magyarország-Horvátország 10:7

2000, Logrono, Európai Nemzetek ligája, csoportmérkőzés: Magyarország-Horvátország 7:5

2000, Kassa, Európai Nemzetek ligája, csoportmérkőzés: Magyarország-Horvátország 8:9

2000, Sydney, olimpia, csoportmérkőzés: Magyarország-Horvátország 7:8

2000, Zágráb, Európai Nemzetek ligája, döntő: Horvátország-Magyarország 8:11

2001, Budapest, Európa-bajnokság, 3. helyért: Magyarország-Horvátország 12:9

2002, Dubrovnik, Világliga, csoportmérkőzés: Horvátország-Magyarország 8:12

2002, Dubrovnik, Világliga, csoportmérkőzés: Horvátország-Magyarország 8:13

2002, Budapest, Világliga, csoportmérkőzés: Magyarország-Horvátország 16:10

2002, Budapest, Világliga, csoportmérkőzés: Magyarország-Horvátország 12:7

2003, Kranj, Európa-bajnokság, elődöntő: Magyarország-Horvátország 9:10

2003, Barcelona, Világbajnokság, csoportmérkőzés: Horvátország-Magyarország 7:7

2004, Athén, olimpia, csoportmérkőzés: Magyarország-Horvátország 10:8

2005, New York, Világliga, középdöntő: Magyarország-Horvátország 7:9

2005, Montreal, Világbajnokság, csoportmérkőzés: Magyarország-Horvátország 10-4

2006, Budapest, Világkupa, elődöntő: Magyarország-Horvátország 10:6

2006, Belgrád, Európa-bajnokság, csoportmérkőzés: Magyarország-Horvátország 16:11

 

(kiemeltük a különösen fájó vereségeket)

11 régi hozzászólás

Andybaba hozzászólása
2008.03.29. 18:00

Hajrá fiuuuk:) Sziasztok kedves szurkolók, a segítségeteket kérném. Minden ami Horvátország és Magyarország kapcsolatáról csak tudtok jól jönne nekem a szakdolgozatomhoz. Kérlek benneteket segítsetek nekem. Előre is nagyon szépen köszönöm!!!!! Címem: casebaby88@freemail.hu HAJRÁ MAGYARORSZÁG! HAJRÁ MAGYAROK!

bhoy 72 (London) hozzászólása
2007.04.01. 08:36

Hajra Magyarok! Ma reggel mindenki aki el es mozog a Tv ele!

Katalin Hosszu, New York hozzászólása
2007.04.01. 02:34

FIÚK... KEDVES KEMÉNY FIÚK és KEDVES KEMÉNY DÉNES! A világ minden tájáról szorítanak NEKTEK a MAGYAROK! Nincs olyan kontinens, ahonnét ne gondolnátok RÁTOK, ne izgulnának ÉRTETEK, torokszorítva, heves szívdobogással, büszkén tekintve RÁTOK! Kemény mérkőzés lesz! Nagyon kemény!!!!!!!!!!!!! De TI még keményebbek vagytok!!!!!!!!!!!!! Szép példáját adva mindenkinek: hogyan kell összefogni, összetartani, egymást segítve a nehéz helyzetekben! Ha csak azon múlna, hogy mennyien gondolnak RÁTOK, akkor máris a TIÉTEK a GYŐZELEM! De nemcsak azon múlik, hanem a TI tudásotokon, akaratotokon és elszántságotokon, abból pedig már bőven bizonyítottatok, dícsérettel jelesre vizsgáztatok! Jönni, látni, győzni... Csak győzni... GYŐZNI... GYŐZNI! G Y Ő Z N I!!!!!!!!!!!!!!!!!!! és biztos vagyok benne, a TIÉTEK LESZ A GYŐZELEM! Nem lesztek magatokra hagyva abban a medencében, több millió magyar ott lesz veletek a képernyők előtt vagy gondolatban, olyan harsányan kiáltva, hogy HAJRÁ MAGYAROK! ami még Melbourne-ig is elhallatszik! F I Ú K.... K E D V E S F I Ú K! G Y Ő Z E L E M R E F E L!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Düsseldorf hozzászólása
2007.04.01. 01:00

Csak egy csapat van a világon. Mi vagyunk! Hajrá Fiúk,mindent bele!

Gábor hozzászólása
2007.03.31. 23:47

Nyerni induljatok, s nyerni fogtok !!!!!!

Joe hozzászólása
Joe383
2007.03.31. 21:36

Hajra Magyarok hajra Kemeny Legenyek!!!!! You are the BEST!!!!

Süniné hozzászólása
2007.03.31. 21:34

Hajrá Magyarok! Meg kell, hogy verjétek a horvátokat a döntőben, mert jobbak vagytok! Csak legyetek precízek, pontosak és koncentráltak! Menni fog! Hajrá!

Kati:) hozzászólása
2007.03.31. 20:48

Imádom Őket és tudom, hogy megtudják csinálni...mert ŐK A MI VIZILABDA VÁLOGATOTTUNK!!! Hajrá Magyarok!:)

MSE hozzászólása
MSE375
2007.03.31. 20:22

"Föl, föl fiúk, csak semmi félelem!" Hajrá, Magyarország!!

Fanni hozzászólása
2007.03.31. 19:35

Csatlakozom Tomashoz.Nincs könnyebb dolgunk mint a szerbekkel, de az utóbbi 3 eredményben nagyon elvertük őket, és Szécsi,Kásás,Madaras nélkül is elvertük őket.HAJRÁ FIÚK!!!!

Tomas hozzászólása
2007.03.31. 16:46

Elverjük őket is....