FACEBOOK

„Tanzen und Schwimmen!”

„Tanzen und Schwimmen!”
hozzászólás, 2007.03.29.

Magyarország-Németország férfi vízilabda negyeddöntő (Melbourne 2007.).Férfi vízilabda válogatottunk ma délelőtt 13:6-ra verte Hagen Stamm nemzeti együttesét. Újra. Mindkét csapat ugyanazért „ugrott a csempék közé”, a tét a négy közé jutás volt. Nekünk sikerült, nekik nem. Biros Péter két gólt szerzett, míg legeredményesebb játékosunk Varga Dániel volt, aki négyszer mattolta Tchigir kapuját.

A mérkőzést jó magyar szokás szerint „álmosan kezdtük”. A németek hatalmas önbizalommal szálltak a habok közé és ez meg is látszott rajtuk a mérkőzés egésze alatt, az utolsó percig fanatikusan küzdöttek, elhitték, hogy megverhetnek minket.
Az első két negyedben kóstolgattuk a medencét, a németek meg minket. A víz habzott, de sok volt a pontatlan lövés, kihasználatlan helyzet, ugyanakkor itt is voltak játékosok akik klasszis teljesítményt nyújtottak. Ez elég is volt.
Csak a harmadik negyedben kezdett éledezni a csapat (ezzel együtt a német pedig fáradni) és kezdett koncentráltabban játszani. A németek nem tudtak mit kezdeni a lefordulásainkkal és gyorsúszás versenyeinkkel. Teljesen kiégtek. Így a végén sikerült is 4 gólt összeszednünk. A két kapus fantasztikusan teljesített, a bírók azonban egyre érdekesebben használják a sípjukat. Legalábbis számunkra egyre kevésbé követhető, hogy miért úgy és akkor fújnak, amikor és ahogyan.

A mérkőzésről:

1. negyed:
Kásás úszik a labdáért, Kreuzmann azonban ezúttal gyorsabb nála. Az első német támadás elhal a magyarok labdaszerző kezein, de sajnos a Biros-Benedek-Molnár triász adogatása is a túloldalon. (A blokk miatt így kimarad az első fórunk.)
Fodor sikertelen lövése és kiállítása után a németek 7-ese (Nossek) lövi át a zónánkat könnyedén, hiszen a blokkunk gyakorlatilag sehol. Nálunk ezt követően Kiss Gergely talál be középre a kapus mögé. A németek ezek után megizzasztják Szécsit. Először az alkarjára, majd a rövid alsóba lövik vagy inkább lőnék, de hiába.
A légkör kissé feszült, kapkodunk. A közönség is érzi, hogy a csapat kicsit ideges, bíztatóan zúg a RIA-RIA. A szólamnak van hatása. Kis Gábor közreműködésének köszönhetően Varga Dani küld egy csomagot Tchigirnek középre.
Benedek a következő helyzetnél Birosnak indít, aki lerázza az emberét és tiszta ziccer helyzetben ejt egyet. A labda ezúttal a kapufáról kifelé csorog. Madarasnak azonban sikerül. Megúszik és legközelebb egy tanítanivaló balos lóbával vágja a jobb felsőbe. A németek sorra hagyják ki a helyzeteket, a védelem nem tud mit kezdeni a lefordulásainkkal, gyors megúszásainkkal, és a rotációs beforgásainkkal. Megjegyzem a bírók sem. Mi azonban annál inkább, ezúttal újra Varga Dani értékesíti Kásás passzát. Dani 4 méterre „áll” a kaputól és így küldi a bal felsőbe a labdát.
A másik oldalon Marc Politze hatalmas gólt lő a blokkerdő és Szécsi feje fölött.
Nálunk Varga Dani a végén a kapufára küldi. A negyed utolsó német gólját szabálytalanság miatt nem adják meg. 4:2

2. negyed:
Madaras ezúttal lemarad Oeler mögött, aki hatalmas lelkesedéssel pécézi ki magának Szécsi Zoli hálóját, hiába. Kimaradt helyzetek és pontatlanságok tarkítják a mérkőzés ezen szakaszát. Molnár pontatlan passzt ad Benedeknek, de a németek sem szerencsésebbek a túloldalon. A tenni akarásukat példázza, hogy Madaras blokkja olyan erősségű labdát véd, ami az ütközéstől kirepül a medencéből. Ezután nálunk Szivós ad gyönyörű passzt Birosnak, aki Kásáshoz küldi, klasszisunk azonban ezúttal a kapufára küldi. (Ezt még megteszi párszor a mérkőzés folyamán.) A védelmet hátul remekül zárja Szécsi, elöl azonban Kásás is és Molnár is sorra kihagyja a helyzeteinket. Később azonban Kásás egy „pofátlan labdaszereléssel” hűti le Kreuzmann vehemenciáját. Góltalan és feszült percek. Papesz kezét megtámasztják a következő kapura dobásnál, Benedek és Madaras kísérletét pedig Tchigir hárítja. Kásás védekezés során a hátra csavarból csillant valamit, kár, hogy nem megy be.

A sok böjtölés azonban meghozza a jutalmat. Benedek észreveszi a megúszó Birost (hogy került a kapu elé?...megint…), aki áttöri a német védelmi falat, megvárja amíg Tchigir izomzata feladja és bevágja a válogatott 5. gólját. 5:2

 

3. negyed:
Szivósnak ezúttal bár nagy közelharcban, de sikerül elhoznia a labdát. Politze ismét igénybe veszi a magyar védelmet, de úgy látszik Szécsinek nem lehet ma akárhonnan gólt lőni, Tchigirnek annál inkább. Varga Dani a következő támadásnál egy laza csukló mozdulattal a hálóba küldi a labdát. Hatalmas potyagól.
A következő fórunkban (szintén Dani passzából) Kásás is betalál a jobb felsőbe. Csodaszép az ejtés.
Ezután ismét „leül” egy kicsit a mérkőzés. Szivós lövését hárítja az egyre jobban extázisba jövő német kapus, Kiss Gergely pedig megköszönve a gesztust fejbe is lövi a hálóőrt. Varga Danit azonban nem lehet megállítani. Ziccer-helyzetbe kerül és Kiss Gergely passzából újra beveszi a német kaput. A túloldalon elalszunk, ami miatt Heiko Nossek betalál Szécsi mögé.
A következő támadáskor Molnár harcol ki egy  ötméterest. Kásás kihagyja ezzel „felszentelve” a német kapust. (Akit edzője Szécsinél klasszisokkal jobbnak értékelt a mérkőzés után.) Nálunk ezt követően Politze szinte ellenállás nélkül veszi be újra a kapunkat.
A negyed vége felé azért feléled a magyar virtus. Benedek passzát Kis Gábor váltja gólra (Aki 5 gólhelyzetből eddig 4-et belőtt!). 9:4

 

 

4. negyed:
Madaras hozza el a labdát és ejt egy fantasztikus ziccergólt rögtön az elején. Fodor a kapusba lövi, Birost pedig kiállítják (teljesen érthetetlen lassan a bíráskodás). Egyre több a kontra.
Nossek értékesíti ugyan a német fórt, de nálunk Kiss Gergely szintén beköszön a sógoroknál a bal alsóba (Szivós és Biros passzát vitte el a hálóig).
Ezután már Kiss passzol, ezúttal Molnárnak, újabb gól. A németek teljesen elaludtak. A következő találatot Varga Dénes passzából Biros szerzi, aki megúszik és a bal alsóba küldi a labdát. A kapus pislog, a németek a fulladás határán, mi meg elkezdtünk végre kicsit koncentráltabban játszani. A Varga-testvérek következő próbálkozása elhal a medence fenekén (Varga Dénessel együtt, aki hatalmasat birkózik az emberével).
Naroska szerzi az utolsó német gólt, fórból (ezúttal Varga Dani lett kiállítva), Madaras blokkoló keze mellett. Norbira azonban ezúttal nem lehet panasz. A dudaszó előtt bevarrja a válogatott 13. gólját. 13:6

 

Statisztika:

        Játékvezetők: Balfanbajev (kazah), Smit (holland)

Gólszerzők: Varga Dániel 4, Kiss G. 2, Madaras 2, Biros 2, Kásás, Kis Gábor, Molnár ill. Nossek 3, Politze 2, Naroska
Gólok emberelőnyből:
2/5, ill. 3/8
Gólok ötméteresből:
0/1, ill. -

 

Pénteken kora délután a spanyolokkal elődöntőzünk, míg a másik ágon szerb-horvát gyilkos rangadó várható, miután Spanyolország-Olaszország 7-5, Szerbia-Görögország 8-3 és Horvátország-Oroszország 13-3.