FACEBOOK

Most volt ideje nyögvenyelni

Most volt ideje nyögvenyelni
hozzászólás, 2007.03.26.

Hasznos meccset játszott a románokkal a magyar válogatott, amiből csak tanulni lehet. Nem kezdtek jól a fiúk, cserébe a folytatás sem volt túl látványos. Amikor komolyan vették a meccset, akkor megvolt a háromgólos különbség, ennek tudatában hátradőlt a csapat. Csak a vízben ez bizonyos problémákkal jár...

A románoknak csak akkor lehetett volna esélyük, hogy a csoportban a második helyet megszerezzék, ha a magyarokat jól elverik. Erre elég kevés esély volt, de ők azért megpróbálták a lehetetlent. A meccs nem volt túl látványos, ezúttal kevesebb volt a szép jelenet, inkább a két kapust, Szécsi Zoltánt és Berttini Nenciut lehet dicsérni bőszen.

Az első negyedben mindössze egyetlen érdemi dolog történt, méghozzá, hogy Marci centerezett... Az előző játéknapok után már senki nem lepődhet meg, hogy a magyar 6-os egy védővel a nyakán, a kapussal szemben küzd. Ezúttal is nagy sikerrel, hiszen ötméterest sikerült kiharcolnia. Birostól kapta a labdát és parádésan forgatta be a védőjét, majd mikor a kapu felé akart mozogni szabálytalankodtak vele, amiért nem is járhatott más, mint büntető. Ezzel végre megtört a nagy gólcsend. Kásás Tamás állt oda az ötöshöz, és hatalmas erővel, amolyan tekintélyt parancsolón vágta be a léc alá a labdát.

Kásás ötméterese, a lassításban a büntető kiharcolásával

A második negyed már jóval több gólt hozott, szám szerint ötöt, ahogyan a harmadik negyed is. Mindkettőben 3-2-es magyar részsiker született. Számunkra a harmadik negyed vége volt igazán kedves, hiszen akkor már többszöri sikertelen próbálkozás után Szivós Márton ismét gólt szerzett a vb-n, számszerint a hatodikat.

Egy lefordulás után a románok össze-vissza álltak fel a védekezésnél, már Kiss Gergő is zavartalanul passzolhatott Varga Dénesnek, akinek egyáltalán nem volt embere. Egy kicsit közelebb húzta magát a kapuhoz, majd egy csel után, amikoris a román játékos azt hitte lőni fog és "ráugrott", átpasszolta a labdát, az így üresen maradó Szivósnak, aki a rövid alsóba pattintott. 7-4 ide.

Marci gólja

A zárófelvonást elbukta a Kemény-csapat, a vb-n először negyedet vesztettünk! Persze a győzelem nem volt kérdéses, csupán a mértéke. Az utolsó játékrészben összesen 9-szer rezdült meg a háló, ebből a románok 5-öt, míg mi négyet vállaltunk magunkra. A mai meccs legeredményesebbje Kásás Tamás lett, 4 góllal.

Most három nap szünet következik a magyaroknak, hisz csoportelsőként rögvest a negyeddöntőbe kerültek. A három napba belefér egy kis kirándulás, és egy kis tanulás is...
"Nem játszottunk jól, nyögvenyelős mérkőzés volt, ami nem feltétlenül rossz. Mármint az, hogy az egyenes kieséses rendszer előtt játszottunk egy ilyen nyögvenyelőset. Az ilyen meccsekből lehet igazán tanulni."


Az eddigi három mérkőzés során Marci összesen 6 gólt szerzett, ezzel a házi góllövőlista második helyén szerepel, holtversenyben Kiss Gergellyel (az első helyen is holtverseny van, Kásás és Biros egyaránt 9 gólos). A vb-n eddig a 16 csapatból 144-en talált be legalább egyszer az ellenfelük kapujába. Két 11 gólos (Sapic és Azevedo), két 9 gólos (Biros és Kásás), négy 8 gólos (Aoyagi, Georgios Afroudakis, Vrdoljak és Graham), hat 7 gólos (Nossek, Radu, Molina, Boskovic,
Felipe Perrone és Feltham), valamint három 6 gólos (Garbuzov, Kiss és Szivós) játékos van eddig.
A magyar csapatnak összesen 7 büntetőt ítéltek meg a csoportmeccsek során, ebből 4-et (!!) Marci harcolt ki.

Innen várjuk a folytatást, március 28-án, szerdán a melbourne-i vb negyeddöntőjében.


(szivosmarton.vlv.hu - Viló Zsófia)