FACEBOOK

Egy kis izgalom

Egy kis izgalom
hozzászólás, 2007.03.25.

A román válogatott ismét bebizonyította, hogy nem szabad alábecsülni. A mai mérkőzés kicsit kiélezetteb volt, mint amihez az elmúlt héten hozzászoktunk, de a győzelem így is borítékolható volt. A magyar válogatott a D-csoport élén végzett, így bekerült a legjobb nyolc közé. A mérkőzés legeredményesbb játékosa ezúttal Kásás Tamás lett. Biros Péter egy találatot szerzett.

Az első ráúszásnál a román játékos kaparintotta meg a labdát, Gheroghe Gheorgescu lövését azonban Szécsinek sikerült hárítania. A másik oldalon Kiss Gergely sem járt nagyobb szerencsével, az ő lövése is elakadt a kapusban. A negyed inkább a kapusok védéseiről, mintsem a fantasztikus gólokról szólt. Hol Szécsi, hol Nenciu állta a labda útját. A negyed során megítélt három emberelőnyös helyzetből egyet sem sikerült kihasználnunk. Kásás Tamás mégis gondoskodott róla, hogy ne teljen el gól nélkül a negyed. A Szivós Márton által kiharcolt ötméterest sikerült betornáznia a léc alá. A negyed vége: 1-0

A második negyed is román labdaszerzéssel kezdődött, de Szécsi bravúros védésének köszönhetően Boncanak nem sikerült az egyenlítés. Varga Dániel sikertelen kísérlete és egy eredménytelen magyar támadás után végül Radunak sikerült megtörnie a gólcsendet és megszerezte a román gárda első találatát. A válaszra nem sokat kellett várni, hiszen Molnár Tamás Kásás passzát juttatta kapuba. Az ő gólját két újabb magyar találat követte. Megúszás után Varga Dánielnek sikerült beadnia Kásásnak a labdát, aki ezt egy hatalmas góllal hálálta meg. A negyed hatodik percében pedig Varga Dénes lövése akadt el a román hálóban, így 4-1-re módosult az állás. A negyedet végül Matei gólja zárta, aki éles szögből talált a hosszú felsőbe. 4-2. 

A harmadik ráúszásnál is a román csapat szerezte meg a labdát, de az első román támadásból ezúttal sem született gól. Radu lövése a lécről pattant vissza. Az első gólra mégsem kellett sokat várni, hiszen Kásás kihasználva Radu kiállítását megszerezte harmadik találatát. A románok sem tétováztak sokáig. Előbb Gheorghe Gheroghescu, majd Dunca lövése haladt el Szécsi keze mellett. Varga Dániel lövése ugyan a hálót ért, de a játékvezetők szabálytalanság miatt nem adták meg a gólt. Varga kiállítását sikerült kivédekezni. A labda útját ezúttal Biros blokkoló keze akadályozta. A kiegészülés és egy román kontra után Madaras szerezte meg a csapat hatodik találatát. A negyed végén Varga Dénes átadását Szivós értékesítette. 7-4.

 

A negyedik negyedben a „hagyományokhoz híven” ismét a románok hozták el a labdát, de ezúttal sikerült is kihasználniuk az első támadást. Szivós kiállítása után Dunca centerből talált a kapuba. Kiss Gergely remekül ismerte fel a magyar emberelőny kínálta lehetőségeket, és a szabaddobást egyből kapura küldte. Erre sajnos Matei válaszolt. Ezután egy ide, egy oda. Előbb Molnár lőtte Biros passzát a kapuba, majd Radu használta ki az újabb fórt. Kásás gyönyörű ejtését Georgescu találata követte. Igaz sokat kellett rá várni, de Biros Péter keze is villant. A "rettegett jobb" ezúttal 8 méterről vágta a hálóba a labdát. Matei azonban tett róla, hogy a román válogatotté legyen az utolsó szó, és megúszásból megszerezte harmadik gólját. A mérkőzés vége így: 11-9.

 

Magyarország-Románia 11:9 (1:0, 3:2, 3:2, 4:5)

v: Balfanbajev (kazah), Stampalija (horvát)
Magyarország: Szécsi – Kásás 4, Kiss G. 1, Benedek, Fodor, Biros 1, Molnár T. 2. Csere: Varga Dániel, Madaras 1, Varga Dénes 1, Szivós 1, Kis G. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
Románia: Nenciu – Radu 2, Bonca, Iosep, G. Georgescu 2, Matei 3, Kádár 1. Csere: Negrean, Busila, Dunca 1, R. Georgescu, Dina Andrei. Szövetségi kapitány: Vlad Hagiu
Gól – emberelőnyből: 9/2, ill. 13/6
Ötméteresből: 1/1, ill. -
Kipontozódott: Varga Dániel (29.p.), Radu (32.p.)


Peti nyilatkozata a mérkőzés után:
"Nyertünk. Nem volt annyira jó, mint az első két meccs, mondjuk az ellenfél is erősebb volt, Más azért a magyar csapat ellen játszani, mindenki felszívja magát, ez a románokra is jellemző volt. Mi nem játszottunk annyira jól, de azt hiszem, hogy a fórok kihasználásában talán kicsit előreléptünk. A lényeg, hogy megvan a két pont, lehet várni a következő ellenfelet és arra készülni."

 

A magyar válogatott ezzel a győzelemmel veretlenül végzett a D-csoport élén. Most három napos "pihenő" következik. Következő mérkőzésünket a német-amerikai párharc győztesével vívhatjuk az elődöntőbe kerülésért. A mérkőzésre magyar idő szerint szerdán 13 órakor kerül sor.

 


Peti gólja

 

Az eddigi mérkőzések eredményei és a csoportok állása

 

További nyilatkozatok

 

 

 

 

Czapek Dorka - birospeter.vlv.hu