FACEBOOK

Kanada is letudva

Kanada is letudva
hozzászólás, 2007.03.23.

A csütörtök esti mérkőzés sem jelentett gondot férfi válogatottunknak. A fiúk 16 góllal bizonyultak jobbnak Kanada együttesénél.  Az előző mérkőzést betegség miatt kihagyó Molnár Tamás is sapkát húzhatott. A mérkőzés legeredményesebb játékosa Biros Péter lett, aki négy találatot szerzett.

Első mérkőzésén Kanada nem kis meglepetést okozott, hiszen egy góllal legyőzte a román válogatottat. Mi is kicsit kiélezettebb játékot vártunk, de már az első negyedben érezhető volt a két csapat közötti különbség.

Az első ráúszásnál ugyan Graham gyorsabbnak bizonyult Kásásnál, de az első találatot mégis magyar játékos szerezte. Benedek Tibor passzából Fodor talált a kapuba. Varga Dániel kiállítását azonban Noah Miller kihasználva egyenlített. Nem sokáig maradt mozdulatlan a kanadai háló, hiszen Biros a hosszú felsőbe helyezte el a labdát. A főszerep ezután is a magyaroké maradt, hiszen előbb Kásás, majd ismét Biros okozott kellemetlen pillanatokat a kanadaiak hálóőrének. A negyed vége: 1-4.

 

A második negyedben ismét Graham szerzte meg a labdát, ezúttal Madarasnál volt gyorsabb, de igazából több sikerük nem nagyon adódott a negyed folyamán. Ebben a játékrészben öt magyar gólnak is örülhettünk. A sort Benedek Tibor nyitotta, őt Kis Gábor követte, majd Kásás passzából ismét Benedek volt eredményes. Az előző mérkőzést betegség miatt kihagyó Molnár is letette kézjegyét. A negyed utolsó magyar gólját Szivós szerzte, aki Kásás passzát egyből beterelte a hálóba. Faltham a negyed végén még szépített, így 2-9-re módosult az állást.

A következő ráúszásnál Birosnak sikerült elhoznia a labdát, és ő is volt az, aki a negyed első gólját behintette a kanadai kapuba. Varga Dénes is megmutatta mire képes és megszerezte csapatunk 11. találatát, aztán Biros jutott lehetőséghez és egy irtózatosan nagy gólt lőtt Randallnak. A negyed utolsó gólját Madaras Norbert szerezte meg, így ő is feliratkozott a  góllövőlistára.

A következő negyedben egy gól erejéig a kanadaiak is szóhoz juthattak, de a negyed 6 magyar gólja mellett, mindez eltörpül. Kásás kezdte a sort, akit Varga Dániel követett, majd Madaras keze villant. Az ő lövését Marks találata követte. A negyedet végül a Szivós-Kásás-Kiss trió zárta egy-egy találattal. Így a végeredmény 3-19.

Ezzel a győzelemmel borítékolható a csoportgyőzelem.

A mérkőzés egyik érdekessége, hogy az Új-Zéland elleni találkozóhoz hasonlóan, szintén minden mezőnyjátékosunk lőtt gólt. A legeredményesebb Biros Péter lett, aki 4 találata mellett, a „leggyorsabb gól” címnek is örülhetett.

 Peti a mérkőzés után:

„Úgy álltunk oda, hogy ha az elején megnyugtató előnyt tudunk szerezni, akkor abból lehet visszavenni, nem úgy, mintha hatvan százalékkal kezdtünk volna, és azt kellett volna százra feltornászni. A fórok megint nem sikerültek olyan jól a második negyedtől, de amikor kellett, akkor belőttük. Reméljük, a későbbiekben jobban oda tudunk rá figyelni majd.”

 

Peti első gólja

Peti második gólja

Peti harmadik gólja

Peti negyedik gólja

Kemény-legények Melbourne-ben 4. rész – Peti beszél többek között a találatok gyorsaságáról is.

 

Kanada-Magyarország 3:19 (1:4, 1:5, 0:4, 1:6)
v: Tulga (török), Balfanbajev (kazah)
Kanada: Randall - Mitchell, Graham, Marks 1, Feltham 1, Noah Miller 1, Nathaniel Miller. Csere: Ruse, Kudaba, Jung, Stein, Sayegh. Szövetségi kapitány: Dragan Jovanovics
Magyarország: Szécsi - Kásás 3, Kiss G. 1, Benedek 2, Fodor 1, Kis G. 1, Molnár T. 1. Csere: Varga Dániel 1, Madaras 2, Varga Dénes 1, Szivós 2, Biros 4. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
Gól - emberelőnyből: 11/1, ill. 13/3
Ötméteresből: -, ill. 2/2
Kipontozódott: Mitchell (20.p.), Sayegh (24.p.), Varga D. (32.p.)
Kiállítva - végleg cserével: Graham (13.p.)

 

 

Czapek Dorka