FACEBOOK

Kétforintost a ringlispílbe!

Kétforintost a ringlispílbe!
hozzászólás, 2007.03.23.

Második meccsét is 16 góllal nyerte meg Kemény Dénes csapata a melbourne-i világbajnokságon. Ezúttal Kanada volt az ellenfél. A keddi játéknapon a juharlevelesek egy góllal legyőzték az erősebbnek tartott románokat, így joggal várhattunk egy kicsit izgalmasabb meccset. Nos, az izgalom elmaradt, ám látványban ismét volt részünk bőven.

Diapolo

Ahogy a szövetségi kapitány fogalmazott a meccs után, Kanada hamar rájött, melyik is a magyar csapat a vízben, és hogy nincs esélyük újabb bravúrra, de még csak egy szoros eredmény kiharcolására sem.

Gyakorlatilag egy-egyig voltak csak partiban, Fodor Rajmund góljára Noah Miller tudott még válaszolni, ám ezután beindult a magyar henger és simán legázolták ellenfelüket.

A meccsen játszott a keddi mérkőzést betegség miatt kihagyó Molnár Tamás is, így Szivós Márton "hazavándorolt", vagyis újra szélsőként száguldozott a medence baloldalán. A gólok szerzésében ezúttal is jócskán kivette a részét, hiszen a 19 magyar gólból kettő az ő nevéhez fűződik. A kép csalóka volt, hiszen ez a két gól is, mintha centerből esett volna. Vagy mégsem?

"Az első meccsen végig centerként játszottam, mert ugye Molnár Tamás beteg volt. A mai meccsen csak úgy látszott, mert mindkét gólomat középről szereztem. Az elsőnél egy bemozdulást követően maradtam ott, a másodiknál pedig egy lefordulás után törtem be."

Szóval így állunk. De azért meséljünk egy kicsit arról a két gólról.
Az elsőnél Kásás Tamás volt a kiszolgáló, remekül vette észre, hogy Marci embere nem túl szorosan fogja őt, így simán ki tudott emelkedni gatyáig és jobbal a kapuba húzta a labdát. Kicsit hasonlított a keddi első gólra...

Az első gól 

A második gól pedig a negyedik negyed végén született. Balszélről tört be egy visszapassz után, a víz alatt megkerülve ellenfelét. A kapu jobb oldaláig úszott be, amikor megkapta a labdát háttal a kapunak. Mit lehet ilyenkor csinálni?! Visszafordulni 180 fokot, majd ballal belökni a labdát a kapuba. Játszi könnyedséggel. Kemény Ferenc a jelenetet így kommentálta: "A gyerek bedobta a kétforintost a ringlispílbe..."

A második gól


A labda elkapásának pillanata a második gólnál. Eztán jött a ringlispíl...


Új-Zéland után tehát Kanadát is 16 góllal vertük meg. És a románokat?

"A román meccsre is ugyanúgy készülünk, ahogy eddig. Nem hiszem, hogy őket is 16 góllal vernénk meg, de ha az elejétől fogva odafigyelünk, akkor nem lehet gond. Egy sima meccset várok, aztán majd meglátjuk mi lesz."


(szivosmarton.vlv.hu - Viló Zsófia)