FACEBOOK

Itt a BL-selejtezők összes eredménye

Itt a BL-selejtezők összes eredménye
hozzászólás, 2021.10.11.

Az elmúlt hét végén Európa négy városában rendezték meg a Bajnokok Ligája versenysorozat második selejtezőkörét. Ismertetjük az összes mérkőzés eredményét góllövőkkel.


A BL-selejtezők harmadik körébe jutott csapatok:

Szolnok, Crvena Zvezda, Brescia, Jadran Split (első helyen)

Savona, Mladost Zágráb, OSC, Barcelona (második helyen)

A selejtezőkör harmadik fordulója szokás szerint négy, oda-visszavágós ki-ki meccs, a győztesek jutnak a főtáblára és mint lentebb olvasható, a helyük is megvan már a két csoportban. A párharcok időpontja: október 16. és október 20. (A vesztesek az Eurokupa negyeddöntőjében folytathatják.)

Sorsolás ma, november 11-én, hétfőn.


A BL-főtábla két csoportja:

A csoport

FTC-Telekom Budapest (HUN), CNA Barceloneta (ESP), Olimpiakosz Pireusz (GRE), Dinamo Tbiliszi (GEO), Novi Belgrád (SRB), Radnicski Kragujevác (SRB), a D jelű selejtezős továbbjutó és az A jelű selejtezős továbbjutó.

B csoport

Pro Recco (ITA), Jug Dubrovnik (CRO), Hannover (GER), CN Marseille (FRA), Spandau 04 Berlin (GER), Steaua Bukarest (ROU), a B jelű selejtezős továbbjutó és a C jelű selejtezős továbbjutó

A BL-főtábla játéknapjai:


Október 26/27
November 9/10
November30/december 1.
December 14/15
December 21/22
2022. január 11/12
Január 25/26
Február 8/9
Február 22/23
Március 18/19
Március 29/30
Április 8-9
(Szünet a fukuokai vb miatt)
Június 7/8

Final eight: 2022. június 30-július 2. - Belgrád.


A BL-SELEJTEZŐK ELSŐ KÖRE (SAVONA)

A BL-SELEJTEZŐK ELSŐ KÖRE (PODGORICA -OSC)


A BL-selejtezők második körének eredményei:

C csoport (Szolnok) - VLV-TUDÓSÍTÁS NYILATKOZATOKKAL, GÓLOKKAL


Október 8., péntek

Szolnok (HUN), Vouliagmeni (GRE), Savona (ITA), Jadran Herceg Novi (MNE)

Vouliagmeni-Savona 10:10 (3:3, 3:3, 3:3, 1:1)
G.: Gkiuvecisz 3, Kalogeropulosz, Szkumpakisz 2-2, Trulosz, Lozina, Kapocisz, ill. Rizzo 3, Fondelli 2, Rocchi, Vuskovics, Molina, Bruni, Iocchi Gratta

Szolnok-Jadran Herceg Novi 11:9 (2:3, 4:1, 1:2, 4:3)
G.: Konarik 3, Nagy Á., Milakovics 2-2, Angyal, Szeghalmi, Gbadamassi, Zovics, ill. Vujovics, D. Radovics 2-2, Vucurovics, D. Obradovics, L. Murisics, V. Radovics, Petkovics

Október 9., szombat

Jadran Herceg Novi-Vouliagmeni 11:11 (2:5, 2:1, 4:3, 3:2)
G.: Gardasevics 3, Vujovics, V. Radovics, Petkovics 2-2, D. Obradovics, Caraj, ill. Kapocisz 3, Milonakisz, Lozina 2-2, Trulosz, Paparics, Kalogeropulosz, Szkumpakisz

Szolnok-Savona 13:13 (4:2, 3:4, 4:4, 2:3)
G.: Angyal, Milakovics 3-3, Szeghalmi, Schmölcz, Nagy Á., Gbadamassi, Jansik D., Konarik, Zovics, ill. Rizzo, Campopiano 3-3, Molina, Bruni 2-2, Viskovics, Fondelli, Iocchi Gratta

Október 10., vasárnap

Savona-Jadran Herceg Novi 11:11 (1:2, 3:3, 4:4, 3:2)
G.: Vuskovics 3, Rocchi, Molina 2-2, Rizzo, Bruni, Campopiano, Iocchi Gratta, ill. D. Radovics 5, Vucurovics, Obradovics, Vujovics, L. Murisics, Gardasevics, Sladovics

Szolnok-Vouliagmeni 13:12 (6:4, 2:2, 3:3, 2:3)
G.: Angyal, Konarik 3-3, Szeghalmi, Jansik D., Milakovics 2-2, Zovics, ill. Milonakisz, Alafragkisz, Gkiuvecisz, Trulosz, Kapocisz 2-2, Paparisz, Kalogeropulosz

A csoport végeredménye:

1. Szolnok 7,
2. Savona 3,

3. Vouliagmeni 2,
4. Jadran Herceg Novi


D csoport (Zágráb)

Mladost Zágráb (CRO), Crvena Zvezda (SRB), Montpellier (FRA), Apollon Szmirnisz (GRE)

Október 8., péntek

Mladost Zágráb Apollón Szmirnisz 9:10 (1:2, 4:3, 3:1, 1:4) - az egyik játékvezető Fodor Rajmund volt
G.: Biljaka, Lazics, Basics 2-2, Pliskevics, Vrbnjak, Fabris, ill. Gunasz 5, Guszarov 3, Alamanosz, Gardikasz, 

Crvena Zvezda-Montpellier 11:7 (2:1, 3:2, 3:1, 3:3)
G.: Szubotics, Vukicsevics 3-3, Tankosics, Gyurgyics, Milojevics, Basara, M. Radovics, ill. Delasz 3, Mustur, Alfonso, Kalinics, Zsivkovics

Október 9., szombat

Crvena Zvezda-Apollón Szmirnisz 14:8 (5:1, 2:4, 5:2, 2:1)
G.: Tankosics, Basara 3-3, Gyurgyics, Szubotics, Pjesivac 2-2, Vukicsevics, M. Radovics, ill. Gunasz 4, Viskovics, Szolanakisz 2-2

Mladost Zágráb-Montpellier 10:7 (3:3, 2:1, 5:2, 0:1) - az egyik játékvezető Fodor Rajmund volt
G.: Rakovac 3, Vrbnjak, Bajics 2-2, Biljaka, Dasics, Fabris, ill. Kalinics, Zsivkovics 2-2, Mustur, Ivankovics, Alfonso

Október 10., vasárnap

Montpellier-Apollon Szmirnisz 14:15 (3:4, 2:4, 5:5, 4:2) - az egyik játékvezető Fodor Rajmund volt
G.: Kalinics 3, Mustur, Ivankovics, Alfonso, Zsivkovics 2-2, Piot, Vilcot, Delasz, ill. Szolanakosz 4, Guszarov, Hondrokukisz 3-3, Viskovics, Gunasz 2-2, Alamanosz

Mladost Zágráb-Crvena Zvezda 9:8 (1:1, 3:3, 3:3, 2:1)
G.: Dasics 5, Rakovac 2, F. Lazics, Vrbnjak, ill. Basara 2, Tankosics, Gyurgyics, Szubotics, Milojevics, Pjesivac, M. Radovics

A torna végeredménye:

1. Crvena Zvezda 6,
2. Mladost Zágráb 6,
3. Apollon Szmirnisz 6,
​4. Montpellier 0 pont


E csoport (Párizs) - VLV-TUDÓSÍTÁS NYILATKOZATOKKAL, GÓLOKKAL

Brescia (ITA), Noisy le Sec (FRA), OSC (HUN), Terrassa (ESP)

Október 8., péntek

15.15 Brescia-OSC 10:10 (3:3, 2:4, 2:2, 3:1)
G.: C. Presciutti 3, Renzuto Iodice, Di Somma 2-2, Dolce, Luongo, Gitto, ill. Burián 4, Manhercz K. 2, Sziládi, Salamon, Csacsovszky E., Hárai.

16.45 Noisy le Sec-Terrassa 13:6 (4:1, 5:1, 2:2, 2:2)
G.: Petkovics 5, Marzuki 4, Do Carmo 2, Krapics, Guerin, ill. Barroso 3, Sanchez, Carillo, Gutierrez

Október 9., szombat

15.15 OSC-Terrassa 8:7 (4:2, 1:2, 2:1, 1:2)
G.: Burián 3, Csacsovszky E., Vigvári Vince 2-2, Salamon, ill. Alarcon, Flores Fernandez 2-2, Barroso, De Lera, Chico

16.45 Noisy le Sec-Brescia 11:16 (3:4, 3:5, 1:2, 4:5)
G.: Marzuki 4, Petkovics, Krapics 3-3, Prioteasa, ill. C. Presciutti, Lazics, Vapenszki 3-3, Luongo, Di Somma 2-2, Dolce, Renzuto Iodice, Alesiani

Október 10., vasárnap

10.30 Terrassa-Brescia 7:9 (4:2, 1:3, 1:3, 1:1)
G.: Barroso 4, Carrillo, De Lera, Rodriguez, ill. Luongo 3, Vapenszki 2, Lazics, Renzuto Iodice, Alesiani, Di Somma

12.00 Noisy le Sec-OSC 7:10 (1:1, 0:1, 2:3, 4:5)
G.:  Petkovics 3, Saudadier, Prioteasa, Krapics, Guerin, ill. Hárai 3, Manhercz K., Tóth M. 2-2, Salamon, Csacsovszky E. Bundschuh

A csoport végeredménye:

1. Brescia 7 (35:28),
2. OSC 7 (28:24),

3. Noisy le Sec 3,
4. Terrassa 0 pont


F csoport (Split)

CN Barcelona (ESP), Nagyvárad (ROM), Jadran Split (CRO), Primorac Kotor (MNE)

Október 8., péntek

Jadran Split-Primorac Kotor 16:7 (4:2, 3:1, 6:2, 3:2)

G.: Harkov 4, Marinics Kragics, Bukics, Delics, Dobud, Duzevics 2-2, Butics, Pejkovics, ill. Draskovics 3, Gopcsevics 2, Macics, Bastrica

Barcelona-Nagyvárad 15:6 (4:1, 4:2, 3:2, 4:1) - az egyik játékvezető Marjay Zsolt volt
G.: Delgado 3, Goma, Mallarach, Ramon 2-2, Lopez, Valls, G. Garcia, Gyurik, Tahull, Estrany, ill. Sakenov, Colodrovszki 2-2, Asanovics, Czenk

Október 9., szombat

Jadran Split-Barcelona 8:4 (1:0, 1:1, 4:3, 2:0)
G.: Duzevics 2, Burics, Marinics Kragics, Bukics, Harkov, Delics, Setka, ill. Gyurik, Delgado, Estrany, Mallarach

Primorac Kotor-Nagyvárad 8:6 (3:1, 2:1, 0:2, 3:2) - az egyik játékvezető Marjay Zsolt volt
G.: Draskovics, Sztanojevics, Matkovics 2-2, Macics, Bastrica, ill. Colodrovszki 3, Asanovics, Szabó, Rémes

Október 10., vasárnap

Barcelona-Primorac Kotor 14:10 (3:1, 3:2, 5:3, 3:4)
 - az egyik játékvezető Marjay Zsolt volt
G.: Mallarach 3, Delgado, Goma, Ramon 2-2, Valls, G. Garcia, Gyurik, Tahull, Estrany, ill. Macics 3, Gopcsevics, Matkovics 2-2, Draskovics, Paunovics, Vuksics

Nagyvárad-Jadran Split 8:18 (1:4, 2:4, 3:5, 2:5)
G.: Asanovics, Czenk 2-2, Kováts, Popoviciu, Sakenov, Colodrovszki, ill. Delics 6, Marinics Kragics, Cagalj, Pejkovics 2-2, R. Burics, Bukics, Jankovics, Sztojanac, Setka, Duzevics

A csoport végeredménye:

1. Jadran Split 9,
2. Barcelona 6,

3. Primorac Kotor 3,
4. Nagyvárad 0 pont

Címkék:
BL-selejtezők