FACEBOOK

Mi újság? - Biros Barnabás

Mi újság? - Biros Barnabás
hozzászólás, 2021.10.02.

Az alaposan megfiatalodott Miskolc új csapatkapitánnyal vágott neki a szezonnak. Biros Barnabástól érdeklődtünk, milyen új feladatot jelent számára ez a tisztség, s mire számíthatunk idén a miskolci csapattól.


BIROS BARNABÁS (PannErgy Miskolc) csapatkapitány a vlv-nek:

- Nehéz feladatot jelent a csapatkapitányi munka, nem is gondoltam, hogy ilyen komoly dolog ez. Kapocsnak kell lenni a játékosok és az edző között, ha kell, én egyeztetek a szakvezetéssel. Természetesen a csapat közös programjainak szervezésében is fő szerepet viszek.

- A te szerződésed meddig szól?

- Most hosszabbítottam, két évig biztosan a Miskolcban játszom.

- Máshonnan is kaptál ajánlatot?

- Voltak megkeresések, de amit Pistáék (Kis István vezetőedző - a szerk.) felvázoltak, az nagyon tetszett. Fiatalokból álló, lendületes csapat épül, nem egy szezonra szólnak a tervek, hanem hosszú távban gondolkodik a szakvezetés. Szimpatikus számomra, hogy fiatalok beépítésével épül ez a csapat.

- Hogyan jellemeznéd ezt a társaságot?

- Nagyon-nagyon fiatal ez a csapat, az átlagéletkor talán épphogy eléri a 21 évet. Sok türelemre van szükség a klubvezetés és a szurkolók részéről is. Ha a három-négy idősebb játékost kiveszük a csapatból (magamat is ide számolom a 24 évemmel...), akkor a játékosoknak összesen nem volt eddig száz OB1-es mérkőzésük. Szóval türelem kell és sok segítség a szakmai stáb részéről a fejlődéshez.

Nemcsak miskolciakból áll a csapat érkeztek tehetséges fiatalok más klubokból is, például a Ferencvárosból, a Debrecenből, ők a korosztályos válogatottak közelében voltak a korábbiakban. Ahogy minden fiatalnak, aki kiöregedett az utánpótlásból, nekik is fel kell venniük a felnőtt mérkőzések gyorsabb ritmusát, ez mindig nagy ugrás, de szerintem jó dolog, hogy fiatalon a mélyvízbe kerülnek, bizonyítaniuk kell. 



- Az idénykezdet? A bajnokságot három vereséggel kezdtétek, igaz, az ellenfelek jóval erősebbek voltak...

- Én az eddigiek alapján is látok fantáziát a csapatban. Igazából azt sem mondhatjuk, hogy rosszul kezdtük a szezont - a Honvéddal, a BVSC-vel és az OSC-vel játszottunk, mindegyik ellenfél játékoskerete erősebb. A kérdés az, hogy mikorra tudunk összeérni annyira, hogy az ilyen erősségű csapatokat meg tudjuk lepni, ahogy tavaly történt.

A Szentes ellen otthon elveszített kupameccs, na az valóban fájt, de szerdán lesz a visszavágó és képesnek tartom a csapatot arra, hogy idegenben behozza a kétgólos hátrányt. Visszanéztük videón a mérkőzést és azt állapítottuk meg, hogy nem kvalitásbeli gondok voltak, hanem a megfelelő odafigyeléssel volt baj, azon pedig lehet változtatni.

Utána jön hozzánk a Szeged a bajnokságban, az egy fontos meccs lesz, alaposan készülni fogunk rá.

- Köszönöm a beszélgetést!