FACEBOOK

Botrányos LEN-kongresszus zajlott Budapesten?

Botrányos LEN-kongresszus zajlott Budapesten?
hozzászólás, 2021.09.27.

Ellentmondó információk láttak napvilágot az elmúlt hét végén Budapesten megrendezett LEN-kongresszusról. A hivatalos közlés szerint simán lezajlott a napirendi pontok tárgyalása, van azonban olyan sajtóhír, amely arról szól, hogy a tagszervezetek képviselőinek egy része súlyos kritikával illette a LEN vezető testületének munkáját. Kezdeményezték a Büro leváltását, rendkívüli tisztújító közgyűlés összehívását. Igyekeztünk utánajárni a történteknek.


A LEN "sima" zárszámadó kongresszusának adott otthont Budapest a múlt hét végén, szombaton. Sajtót az eseményre nem szerveztek, a rendezvényt követően a LEN adott ki hivatalos összegzést.

Ezt a dokumentumot szerkesztőségünk is megkapta, de olyannyira protokolláris, hírérték nélküli közlésnek értékeltük, hogy nem készítettünk belőle cikket.

Utólag, tüzetesebben tanulmányozva is csak azt látjuk, hogy "minden rendben volt", a szükséges dokumentumokat a közgyűlés részvevői elfogadták és a vezetés megemeli azt az összeget, amelyet a LEN visszaoszt a szövetségeknek.

Ezek után derült égből villámcsapásként érkezett a Total Waterpolo szaklap hétfő reggeli cikke, amely szerint a budapesti kongresszuson a tagországok gyakorlatilag fellázadtak a lassan 10 éve regnáló LEN-vezetés ellen, 46:44 arányban elfogadott döntéssel fejezték ki elégedetlenségüket a Büro működésével kapcsolatban. És noha a plénum 47:43 arányban elfogadta a pénzügyi beszámolót, 24 tagország képviselői dokumentumot adtak be rendkívüli tisztújító kongresszus összehívására, amelynek feladata új vezetés megválasztása lenne. A konkrét dátum a kezdeményezők szerint február 5., a helyszín Párizs. A deklarációt a Total Waterpolo híre szerint a portugál szövetség elnöke, Antonio Silva nyújtotta be a kongresszuson, a 24 aláíró között van a német, a francia, az orosz, a görög és a svájci tagszervezet képviselője. (A vlv nem hivatalos forrásból úgy értesült, hogy Magyarország nincs a rendkívüli kongresszus kezdeményezői között.)

A LEN minden országból egy tagszervezett tart nyilván, magyar részről ez a Magyar Úszó Szövetség (így a vízilabdázóknak gyakorlatilag semmibe nincs beleszólásuk a döntéshozataloknál), a MÚSZ hivatalos honlapján pedig nem találtunk semmilyen információt az eseményről. Az MVLSZ feldolgozta a LEN által elküldött közleményt, sőt, kiegészítette azzal, hogy a kongresszus előtt a vízilabdaszekció értekezletet tartott, "amelyen a sportág aktuális kérdéseiről folyt a diskurzus, s amelyre a kongresszuson résztvevő vízilabda-érintettségű személyek kerültek meghívásra". Hogy a diskurzus konkrétan miről folyt, arról nem tudhatunk meg semmit. (Ennek majd mi próbálunk meg utánanézni.) Szintén nincs információ arról, hogy a LEN-kongresszuson bármiféle konfliktus lett volna.

A vlv több, egymástól független forrásból igyekezett tájékozódni a LEN-fórumon történtekről. Az apró mozaikkockákból összeálló kép szerint itt egy, már korábban is észlelt, nagyon komoly LEN-FINA háború új fejezetéről lehet szó. A konfliktus nem nélkülözi a Paolo Barelli olasz LEN-elnök és Husain al Mussalam kuvaiti FINA-elnök személyes ellentétéből adódó hátteret.

Úgy tudjuk, a kongresszuson valóban végigsöpört az elégedetlenség hulláma, ezt a pénzügyi beszámoló szoros többségű elfogadása is jelzi, de az ezt követő titkos szavazás nem jelentett bizalmatlansági döntést a jelenlegi Büro-val szemben. Az egy bonyolult, a múltból megmaradt formális aktus volt a tekintetben, hogy a kongresszus "nem engedte el" a Büro felelősségét a 2020-as év gazdálkodásával kapcsolatban, azonban ez az eredmény közvetlen következményekkel nem jár. 

A rendkívüli tisztújító közgyűlés kezdeményezésére benyújtott dokumentumot a LEN jelenlegi vezetése nem hagyhatja figyelmen kívül. Bár a vlv információja szerint a szombaton átadott iratot a vezetés nem tekinti formailag megfelelőnek, ha az aláírások hitelességének ellenőrzése megtörténik, a mostani LEN-vezetők határozzák majd meg a rendkívüli kongresszus időpontját és helyszínét.

Mindenesetre nem sok jót vetít előre a vizes sportágak számára, hogy a Total Waterpolo arra figyelmezteti a LEN-vezetést: ne szabotálja a tisztújítás megvalósítását, s ne próbáljon meg az addig hátralévő időben szavazatokat vásárolni, mert ha így történik, akkor azt az oknyomozó újságírás eszközeivel megtudja és nyilvánosságra hozza a szerkesztőség.


A tavalyi tisztújító közgyűlésen Barellit elsöprő többséggel, 83:14-es szavazataránnyal választották újra LEN-elnöknek. Ekkor lett a Büro alelnöke Szabó Tünde, aki jelenleg is betölti ezt a tisztséget.

A LEN hivatalos közleménye:


FRISSÍTÉS

A LEN a botrány kipattanása után újabb közleményt adott ki:

Címkék:
LEN