FACEBOOK

T I L T A K O Z Á S !

T I L T A K O Z Á S !
hozzászólás, 2021.09.23.

Ez a cikkünk azért született, hogy ne maradjon nyom nélkül a Magyar Vízilabda Szövetség méltatlan és méltánytalan magatartása, amivel - minden különösebb indok nélkül - megnehezítette a vlv szerkesztőségének munkáját 2021 nyarán.


A vlv szerkesztősége fennállása, 2007 óta a lehető legszorosabb kapcsolatra törekszik a mindenkori felnőtt férfi vízilabda-válogatottal. A megalakulást követő néhány évben a vlv a csapat hivatalos honlapja volt, s ezt követően is elsődleges feladatának tartotta folyamatosan bemutatni a nemzeti válogatott felkészülését, a mérkőzésekről a lehető legtöbb eszközzel (írásbeli tudósítás, fotó, videónyilatkozat, gólok tálalása) tájékoztatni a sportág iránt érdeklődőket. E munka teljes odaadást kívánt és kíván ma is. És persze, olyan feltételeket, amelyek között elvégezhető. Fizikailag jelen kell lenni, mert "home office"-ból hosszabb távon csak feladatkipipálás lehetséges, élő, minden szempontból hiteles, korrekt és egyben szórakoztató tudósítások nem készíthetők. Ezért jelenti munkánk alapját, hogy ott legyünk a mindenkori magyar válogatott foglalkozásain, edzőtáborain, hazai és külföldi mérkőzésein.

Anélkül, hogy szerkesztőségünk és a Magyar Vízilabda Szövetség történelmileg viharos kapcsolatát itt részletesen ismertetnénk, most talán csak annyit a múltról, hogy szinte folyamatosan voltak akadályok, amiket elénk gördítettek. Ezeket a konkrét eseteket általában (nem mindig) a nyilvánosság elé tártuk, mert úgy gondoltuk, hogy nemcsak ránk, hanem olvasóinkra is tartozik, hogy miként kezelik ezt a vízilabdasport iránt elkötelezett szerkesztőséget.

Olyan körülmények közé viszont még sosem kerültünk, mint amilyeneket a Vári Attila által irányított MVLSZ teremtett ezen a nyáron. A teljes felkészülési időszakra szólóan megtiltották, hogy a magyar férfi vízilabda-válogatott foglalkozásait a helyszínen kövessük, kizárólag a sajtónyilvános edzéseken vehettünk részt, mint bármely más médium. Megjegyezzük, ezt is csak a "portástól" tudtuk meg, ugyanis a Nemzeti Sportközponthoz tartozó létesítményekbe a média képviselői csak úgy mehetnek be edzést fotózni, videónyilatkozatokat készíteni, ha az adott létesítmény vezetőjétől engedélyt kapnak. A rutinszerű engedélykérésünkkor derült ki, hogy az MVLSZ kérésére csak a szövetség által meghirdetett sajtónyilvános edzésre mehetünk be.

Ezután jelentünk meg rendszeresen a margitszigeti Széchy uszoda kerítésénél, a külső oldalon, közterületen, és próbáltunk a kerítés rácsain keresztül fotókat készíteni, majd az uszoda, illetőleg a szövetség területét elhagyó játékosokat, stábtagokat szintén közterületen állítottuk meg, hogy a vlv-n megszokott videónyilatkozatot kérjünk tőlük. Sibenikig kellett utaznunk, 865 kilométert tettünk meg, hogy normális körülmények között, a medenceparton dolgozhassunk. A magyar média egyetlen képviselőjeként vettünk részt az olimpiai felkészülés egyik legfontosabb állomásán, a horvát és a magyar válogatott edzőtáborozásának foglalkozásain, az edzéseken és a hivatalos mérkőzéseken. Mondhatnánk, hogy a horvát szövetségtől több segítséget kaptunk, mint az MVLSZ-től, de még ez sem felel meg a valóságnak, a HVS (a horvát vízilabdaszövetség) ugyanis mindent megtett azért, hogy úgy dolgozhassunk, ahogy szeretnénk, a magyar szövetség viszont nemhogy nem segítette, hanem kifejezetten korlátozta a munkalehetőségeinket.


Nem Budapest, Sibenik...

Csapatképet a válogatott Japánba utazása előtti "sajtónyilvános" edzésen tudtunk készíteni, egyéni portréfotózásra nem volt lehetőségünk.

Az olimpiát követően bejelentkeztünk az U20-as világbajnokságra készülő magyar válogatott stábjánál, az utánpótlásképzés szövetségi irányítóinál, hogy folyamatosan tudósíthassunk a juniorválogatott felkészüléséről, bemutassuk a közvéleménynek a prágai vb-n szereplő csapat játékosait. Mivel az első alkalom a személyes részvételre egy OSC-U20-as válogatott edzőmeccs volt a Kondorosin, úgy gondoltuk, hogy jelenlétünknek adminisztratív akadálya sem lesz. Azonban az utánpótlás bizottság vezetői "biztos, ami biztos" alapon jelezték tudósítási szándékunkat a szövetség felső vezetésének, és érkezett a szomorú üzenet: nincs változás, a vlv csak sajtónyilvános edzésen vehet részt és ez nem az.

Most, így utólag feltesszük és meg is válaszoljuk a kérdést: szervezett-e sajtónyilvános edzést a Magyar Vízilabda Szövetség a prágai U20-as világbajnokságra készülő magyar válogatott számára? Nem szervezett.

Így tehát folytattuk a már rutinszerűvé váló gyakorlatot: a Kondorosi utcai Nyéki uszoda bejáratánál, az utcán kértük nyilatkozatra a csapat játékosait és szövetségi kapitányát két edzés után is. Ezt követően immár "szokásos helyünkön" a Széchy külső kerítésoldalán, a bokrok között fotózva dolgoztunk és a nagy vaskapu szélesebb rácsai között, illetőleg közterületen készítettük el videóinterjúinkat játékosokkal és stábtagokkal. Ugyanezen a helyszínen csináltunk meg a csapatképet és az egyéni portrékat. (Senkit nem érdekel, de azért megjegyezzük, ezen a területen a legrosszabb fényviszonyok között kellett fényképezni, a csapatot pedig a kisgyerekek, pólós palánták által otthagyott személyes holmik, ruhák közé kellett felállítani, hiszen a fotósnak semmilyen mozgástere nem volt.)


Csapatkép rácson át- szégyenletes csendélettel...

Elküldtük akkreditációnkat a FINA-nak és elutaztunk a prágai junior vb-re, amelynek összes magyar mérkőzéséről helyszíni tudósításban számoltunk be. Élveztük a FINA támogatását, amit ezúton is köszönünk Kárpáti Gábornak, a nemzetközi szövetség vízilabda-menedzserének. Most  tehát 527 kilométert utaztunk a tisztességes munkafeltételekért.

Hazatérve Prágából, máris az utolsó szakaszánál tartott az U17-es válogatott felkészülése a máltai Európa-bajnokságra. Épp annyi időnk maradt, hogy az utolsó edzések valamelyikére kilátogassunk, interjút készítsünk a szövetségi vezetőedzővel, néhány játékossal és megcsináljuk a csapatképet, valamint az egyéni portrékat. Újabb bejelentkezésünk után jött a felső vezetés üzenete: nincs változás, a vlv csak sajtónyilvános edzésen vehet részt. Utólag ezt a kérdést is feltesszük: szervezett-e sajtónyilvános edzést a Magyar Vízilabda Szövetség a máltai U17-es Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott számára? Nem szervezett.

A csapatképet és a játékosportrékat ismét a vaskapu rácsain keresztül készítettük el. Olyan időpontban volt erre módunk, amikor a nap "alaphelyzetben" egyenesen a kameránk lencséjébe sütött.

Máltára már nem utaztunk el. Talán nem is kell mondani, munkánkat a szövetség támogatása nélkül végezzük, az olvasóktól érkező anyagi segítség sokat jelent, de egyelőre a szerkesztő saját családi költségvetéséből egészíti ki ezt a "bevételt" és a máltai út - bármennyire szerettük volna - sajnos már nem fért bele a lehetőségeinkbe. Talán nem szerénytelenség azt állítani, hogy a körülményekhez képest maximális figyelemmel követtük a 17 évesek tornáját, mindent megtettünk azért, hogy itthonról tudósítva is teljes képet adjunk a versenyről.

Magyarázatot minderre nem kaptunk, s ami az egész történetben a legfontosabb: a három válogatott (felnőtt, U20-as és U17-es) stáb egyike sem kérte a munkalehetőségeinket korlátozó intézkedést, az a szövetségi vezetés legmagasabb szintjén született meg, sőt személyesen azt tapasztaltuk, hogy mindenkinek kellemetlen a megfelelés ennek a tiltást jelentő "lex vlv-nek".

Végeztük a munkánkat, ahogy tudtuk, de azért megjegyezzük, elég érdekes volt így dolgozni és bizony, nem könnyű. A Hajós hivatásos biztonsági emberei, akiket hosszú évek óta és a munkájukat rendkívül korrekten végző, nem "uraskodó" szakemberekként ismerünk, tisztelünk, most sem csaptak le a lehetőségre, arra, hogy itt az alkalom "intézkedni". Nyilván megkérdezték az adott edzés irányítóit, hogy zavarja-e őket a paparazzo, majd tudomásul vették, hogy közterületen állunk és nem hozunk kellemetlen helyzetbe senkit a munkánkkal. Volt viszont, hogy végig kellett hallgatnunk egy nyilván gyerekszoba nélkül felcseperedett fiatal úszómester handabandázását a kerítés túloldaláról, majd megörökítettük, hogy az illető távolról eltorzult arccal a középső ujját mutogatja felénk. (A szerencsétlen elfelejtette, hogy egész jó objektívvel dolgozunk a Camera Kft. jóvoltából.)

De kiszólt nekünk egy tízévesforma gyerek is a rács mögül, hogy aztán van-e nekünk erre engedélyünk? Visszakérdeztünk, hogy önkéntes rendőr lesz-e, ha felnő - de hát ez már messzire vezet, 2021 Magyarországának társadalmi viszonyaihoz.



Az orosz válogatott a Märcz-csapattal vívott edzőmeccsen erre az oldalra helyezte "kispadját", karnyújtásnyira tőlem, aki a rács külső oldalán álltam. A  stábtagok megrökönyödve nézték, hogy dolgozom, talán felismertek, hiszen sok világversenyen voltam már a közelükben. Mindenesetre nem szóltak egy szót sem, úgy csináltak, mintha ott sem lennék, úgy vették le a helyzetből, hogy ez lehet a helyes magatartás. De nem értették az egészet. Én sem értem, azóta sem.

Volt, hogy az egyik magyar válogatott stábtagja átjött "beszélgetni". Megállt tőlem másfél méterre, a medence felé fordulva, nekem és a kerítésnek háttal, s száját alig mozdítva, a szavakat halkan szűrve köszöntött. Azt mondta, hogy beszélgessünk, de nem akarja, hogy ezt mások lássák. Ez persze már a pólós világhoz szervesen hozzátartozó zrika része volt, az illető karikírozta a helyzetet, ahogy kell...

Átéltem további mulatságos pillanatokat is a nyár során. Egy alkalommal, a legnagyobb kánikula idején éppen végeztem a munkával, pakoltam össze a fotós felszerelést, amikor megjelent az MVLSZ-székházból ebédelni induló kommunikációs vezető. A mindig barátságos Pehl Bernadett kedvesen köszöntött és sajnálkozva mondta, ha tudja, hogy itt vagyok, kihozott volna egy kis vizet. Egészen megható volt, de tényleg! :-)

Hát, ez ma a Vári Attila vezette Magyar Vízilabda Szövetség világa. Szégyennek tartjuk, ami velünk történt ezen a nyáron, de talán mindenki egyetért abban, hogy ez nem a mi szégyenünk.

A vlv szerkesztősége végtelen türelemmel alkalmazkodott a megalázó feltételekhez, de ezúton tiltakozik a méltatlan bánásmód ellen és felszólítja a Magyar Vízilabda Szövetséget: biztosítsa a sportág iránt még érdeklődő szerkesztőségek munkájának feltételeit!

Stuber Sándor
tulajdonos-főszerkesztő


A vlv szerkesztősége az olvasók segítségével tartja fenn magát.
Kérjük, lépjen be támogatóink közé.
RÉSZLETEK


A VLV TUDÓSÍTÁSAI A VÁLOGATOTT KÖZVETLEN OLIMPIAI FELKÉSZÜLÉSÉNEK IDŐSZAKÁBAN

Vége a hazai felkészülésnek, pénteken utazik a csapat

Tokió előtt - az utolsó sajtónyilvános edzés

Íme, a tokiói olimpia főszereplői! Az éremszerzésre esélyes 9 csapat névsora

A horvátok a Benu Kupa után a Szardínia Kupát is megnyerték

Véghajrá: egy hét múlva indulás!

Kihirdették: tíz olimpiai bajnok a szerbek tokiói csapatában

Eldőlt a kérdés: a tokiói 13. játékos pont olyan lesz, mint a többi!

Varga Dénes: ,,Jó kis olimpiának nézünk elébe,,

Magyarország-Spanyolország 11:11 - egy lépéssel közelebb Tokióhoz

Magyarország-Spanyolország - élő közvetítés

Magyarország-Horvátország 11:13 - visszavágtak Sibenikért

Magyarország-Horvátország - élő közvetítés

Magyarország-Oroszország 19:14 - közönségszórakoztatás

Magyarország-Oroszország - élő közvetítés

Ivica Tucak a magyarok elleni meccsekről - a sibeniki túra krónikája

Tokiói 12+1 - még mindig nem tudni a részleteket!

Itt az olimpiai csapat!

Horvátország-Magyarország 10:15 - a fiatalok meghúzták a meccs második felét

Horvátország-Magyarország - élő közvetítés

Horvátország-Magyarország 10:12 - Szép este Sibenikben

Horvátország-Magyarország - élő közvetítés Sibenikből

Sibenik, 2. nap - kétkapuk a horvátokkal

Sibenikben edzett a válogatott - vlv-tudósítás a helyszínről

Sibenik: két hivatalos horvát-magyar meccs lesz a jövő héten!

Kialakult a Benu Kupa programja!

Edzésriportot elhomályosító hír: kis Angyal született!

Riport az olimpiai keret első "sajtónyilvános" edzéséről

Teljes kerettel edz a válogatott! - a vlv helyszíni riportja

Az elmúlt egy hét mérlege - Märcz Tamás a vlv-nek

Elkezdődött az olimpiai felkészülés

Ismét életbe lépett a "lex vlv" - nem lehetünk ott a válogatott edzésein!

Itt a válogatott olimpiai felkészülési kerete!

A vlv-fotók minőségét a Camera Kft-nek köszönhetjük.

Canon Webáru

VLV-FOTÓGALÉRIÁK A VÁLOGATOTT OLIMPIAI FELKÉSZÜLÉSÉNEK IDŐSZAKÁBAN:


Vogel Soma - vlv-képek (Tokió előtt)


Hárai Balázs - vlv-képek (Tokió előtt)


Mezei Tamás - vlv-képek (Tokió előtt)


Varga Dénes - vlv-képek (Tokió előtt)


Erdélyi Balázs - vlv-képek (Tokió előtt)


Jansik Szilárd - vlv-képek (Tokió előtt)


Märcz Tamás - vlv-képek (Tokió előtt)


Pásztor Mátyás - vlv-képek (Tokió előtt)


Hosnyánszky Norbert - vlv-képek (Tokió előtt)


Vámos Márton - vlv-képek (Tokió előtt)


Zalánki Gergő - vlv-képek (Tokió előtt)


Manhercz Krisztián - vlv-képek (Tokió előtt)


Angyal Dániel - vlv-képek (Tokió előtt)


Nagy Viktor - vlv-képek (Tokió előtt)


Az olimpia előtti utolsó budapesti edzés - vlv-képek a rács mögül (2021.07.15.)


Edzés a Széchyben - vlv-képek (2021.07.13.)


Délelőtti edzés az oroszokkal - vlv-képek a rács mögül (2021.07.07.)


Spanyolország-Oroszország - vlv-képek (Benu Kupa, 2021.07.03.)


Magyarország-Horvátország - vlv-képek (Benu Kupa, 2021.07.03.)


Horvátország-Oroszország - vlv-képek (Benu Kupa, 2021.07.04.)


Magyarország-Spanyolország - vlv-képek (Benu Kupa, 2021.07.04.)


Magyarország-Oroszország - vlv-képek (Benu Kupa, 2021.07.02.)


Horvátország-Spanyolország - vlv-képek (Benu Kupa, 2021.07.02.)


Szerda délelőtti edzés - vlv-képek (2021.06.30.)


Horvátország-Magyarország - vlv-képek (Sibenik, 2021.06.26.)


Horvátország-Magyarország - vlv-képek (Sibenik, 2021.06.25.)


Délelőtti edzés - vlv-képek (Sibenik, 2021.06.25.)


Horvát-magyar edzőmeccs - vlv-képek (Sibenik, 2021.06.24.)


A válogatott csütörtök délelőtti sibeniki edzésén készült vlv-képek (2021.06.24.)


Esti edzés - vlv-képek (Sibenik, 2021.06.23.)


Edzés - vlv-képek a rács külső oldaláról I. (2021.06.19.)


Edzés - vlv-képek a rács külső oldaláról II. (2021.06.19.)


Edzés a Margitszigeten - vlv-képek (2021.06.16.)


Sajtónyilvános edzés - vlv-képek (Margitsziget, 2021.06.11.)


Az olimpiai keret első teljes edzése - vlv-képek (2021.06.10.)


Olimpiai felkészülés, az első edzés - vlv-képek (2021.06.01.)


A TOKIÓI OLIMPIA A VLV-N


Búcsú a válogatottságtól - vlv-interjú Hosnyánszky Norberttel

Manhercz Krisztián: ,,Azt akartam, hogy legyen belőlem valaki az olimpia végére,,

Märcz Tamás: ,,Sokan úgy gratuláltak, mint ha aranyérmet nyertünk volna,,

Tokió - egy kis statisztika

Magyarország-Spanyolország 9:5 - BRONZÉREM AZ OLIMPIÁN!

Tokió: Magyarország-Spanyolország - élő közvetítés

Tokió - Szakemberek a görögök elleni vereségről

Kit mi motivál? - Varga Dénes a vlv-nek arról, hogy a fiúkkal most összedugják a fejüket

Görögország-Magyarország 9:6 - A bronzmérkőzés maradt

Tokió, elődöntő: Görögország-Magyarország - élő közvetítés

Így állunk Görögországgal - nehezebb lesz, mint sokan gondolják

Miért nem láttuk a VAR képét Nagy Viktor védésekor?

Märcz Tamás: ,,Manó matek-korrepetálását elhalasztjuk,,

Magyarország-Horvátország 15:11 - ELŐDÖNTŐBEN VAGYUNK!

Magyarország-Horvátország - élő közvetítés

Így állunk Horvátországgal - A fontos meccsek szempontjából mi következnénk...

Märcz Tamás a horvátok elleni negyeddöntőről: ,,Férfias, kemény küzdelem lesz,,


Tokió - Statisztikák a csoportkör után

Magyarország-Olaszország 5:5

Magyarország-Olaszország - élő közvetítés

Vasárnapi beszélgetésünk Märcz Tamással

USA-Magyarország 8:11

USA-Magyarország - élő közvetítés

Mely klubok adják a legtöbb játékost a tokiói tornán?

Magyarország-Dél-Afrika 23:1

Magyarország-Dél-Afrika - élő közvetítés

Dumi kimarad - Mi várható Dél-Afrika ellen?

Japán-Magyarország 11:16

Japán-Magyarország - élő közvetítés

Märcz Tamás a vlv-nek: Nincs ok letargiára, nehéz lesz a japán meccs, de hozni kell!

Tokiói rajt: Magyarország-Görögország 9:10

Magyarország-Görögország - élő közvetítés

Akkor hát, vasárnap hajnalban kezdünk!

Közvetítések az olimpiáról

Ojamai helyzetkép - Märcz Tamás a csapat életéről

Brit bukmékerek szerint még mindig Magyarország a legesélyesebb!

Ábrándozás helyett vágyakozás - olimpia előtti összegző interjú Märcz Tamással

Köpni kell Tokióban - érdekességek a Covid-protokollról

Märcz Tamás a vlv-nek az utazásról, az első japán élményekről

Tokió 2021 - olimpia


Az U20-AS VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSE A PRÁGAI VILÁGBAJNOKSÁGRA

A prágai világbajnokságon szereplő magyar U20-as válogatott arcképcsarnoka

U20 - befejeződött a felkészülés, pénteken irány Prága!

U20-as válogatott: túl a szolnoki edzőtáborozáson

U20-as vb - Egy titkos álom, ami igazából nem is titkos...

Varga Dániel az U20-asokról, az OSC-ről és a tokiói bronzéremről - vlv-interjú

Még egy nappal közelebb Prágához - edzésriport a kerítés külső oldaláról

U20-as vb: 15 játékost nevezünk, 14-en utaznak, 13-an játszanak

OSC-U20-as válogatott - Cseh Sándor, Konarik Ákos és Vigvári Vendel a vlv-nek

Bocs, srácok! - A vlv-t eltiltották a vb-re készülő U20-as válogatottól (is)

Elkészült a szeptemberi prágai junior vb menetrendje

VLV-FOTÓGAÉRIÁK:



U20-asok edzése - vlv-képek a rács mögül (2021.08.26.)


U20-asok edzése - vlv-képek a rács mögül (2021.08.18.)

A PRÁGAI JUNIOR VB A VLV-N

A prágai junior vb MVP-je a magyarokról - vlv-interjú a szerb Marko Raduloviccsal

A prágai U20-as vb tapasztalatai - beszélgetés Madaras Norberttel

U20-as vb, bronzmérkőzés: Magyarország-Montenegró 11:12 - ötméteresekkel

U20-as vb: Magyarország-Montenegró - stream és élő közvetítés

U20-as vb, elődöntő: Szerbia-Magyarország 10:7 - Montenegrót kell legyőzni a bronzéremért

U20-as vb: Szerbia-Magyarország - stream és szöveges élő közvetítés

U20-as vb: Magyarország-Görögország 11:9 - az elődöntő, Szerbia jön

U20-as vb: Magyarország-Görögország - élő stream


U20-as vb: Akkor jöhet a negyeddöntő!

U20-as vb: Egyiptom-Magyarország 3:22 - Most kezdődik a világbajnokság!

U20-as vb: Egyiptom-Magyarország - élő stream

U20-as vb: Magyarország-Németország 12:5

Ez történt hétfőn Prágában - vlv-riport

U20-as vb: Brazília-Magyarország 10:22

U20-as vb: Brazília-Magyarország - élő stream

Edzésriport Prágából - Vasárnap számunkra is megkezdődik az U20-as vb

Prágában az U20-as válogatott - kijelölték a csapatot

A VLV PRÁGAI FOTÓGALÉRIÁI:


Magyarország-Montenegró bronzmérkőzés - vlv-képek (U20-as vb, 2021.09.05.)


Edzés Prágában - vlv-képek (2021.09.05.)


Szerbia-Magyarország elődöntő - vlv-képek (U20-as vb, 2021.09.04.)


Magyarország-Görögország negyeddöntő - vlv-képek (U20-as vb, 2021.09.03.)


Edzés Prágában - vlv-képek (2021.09.03.)


Edzés Prágában - vlv-képek (2021.09.02.)


Egyiptom-Magyarország - vlv-képek (U20-as vb, 2021.09.01.)


Magyarország-Németország - vlv-képek (U20-as vb, 2021.08.31.)


Edzés Prágában - vlv-képek (2021.08.31.)


Brazília-Magyarország - vlv-képek (U20-as vb, 2021.08.29.)


Edzés Prágában - vlv-képek (2021.08.28.)


AZ U17-ES VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSE A MÁLTAI EURÓPA-BAJNOKSÁGRA

A máltai Európa-bajnokságon szereplő magyar U17-es válogatott arcképcsarnoka

Útra kész az U17-es válogatottunk

VLV-FOTÓGALÉRIÁK:


A máltai U17-es Eb-n szereplő magyar válogatott arcképcsarnoka (2021.09.11.)


Az U17-es válogatott edzése - vlv-képek rácskerítésen át (2021.09.09.)

A MÁLTAI U17-ES EB a VLV-N:

U17-es Eb: Magyarország-Spanyolország 13:12 - Megvan a bronzérem!

U17-es Eb: Magyarország-Spanyolország - élő stream

U17-es Eb: Szerbia-Magyarország 12:10 - vasárnap a bronzéremért megyünk

U17-es Eb: Szerbia-Magyarország - élő stream

U17-es Eb: Horvátország-Magyarország 4:10 - ELŐDÖNTŐS A MAGYAR VÁLOGATOTT!

U17-es Eb: Horvátország-Magyarország - élő stream

U17: A németek elleni meccsel megérkeztünk az Eb-re - beszélgetés Kiss Csabával

U17-es Eb: Németország-Magyarország 5:13 - csoportgyőzelem

U17-es Eb: Németország-Magyarország - élő stream

U17-es Eb: Fehéroroszország-Magyarország 6:19

U17-es Eb: Fehéroroszország-Magyarország - élő stream

U17-es Eb: Oroszország-Magyarország 11:13

U17-es Eb: Oroszország-Magyarország - élő stream

Címkék:
vlv MVLSZ tiltakozás